Fejér Megyei Hírlap, 2017. július (62. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-17 / 164. szám
10 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Éremeső az utolsó napon is PLOVDIV A magyar versenyzők három arany-, két ezüst-, valamint egy bronzérmet szereztek a vasárnapi 200 méteres, valamint 5000 méteres döntőkben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A szombaton az 500 méteres négyessel aranyérmes kajakos Lucz Dóra ezúttal egyesben diadalmaskodott nagy csatában, a Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó pedig fölényes győzelmet aratott. A férfiak K-1-es számában, valamint a női kenu egyesek versenyében két második hely jutott a magyaroknak a két győri, Horváth Bence, illetve Devecseriné Takács Kincső révén, a bronzérem pedig a kenupáros, Hajdú Jonatán és Fekete Ádám nevéhez fűződött. A dunaújvárosi Hajdú egyesben a középmezőnyben ért célba. 5000 méteren a kenus, Varga Dávid második lett, a kajakos Bodonyi Dóra Európa-bajnok lett. A magyar csapat 10 arany-, három ezüst- és három bronzéremmel az éremtáblázat élén zárt. mti Párizs után itthon edzettek SZÉKESFEHÉRVÁR Hazatértek a magyar öttusázók a párizsi edzőtáborból, s a hétvégét is tréningekkel töltötték. A válogatott - köztük számos fehérvári, Alekszejev Tamara, Kovács Sarolta, Demeter Bence, Demeter Gergely, Harangozó Bence, Málits István - a fehéroroszországi Európa-bajnokságon versenyeznek hétfőtől, fb Látogasson el weboldalunkra feo/P SPORT Egy tökéletes szezon Nem talált legyőzőre a bajnokságban a Fehérvár Enthroners SZARKAI GÁBOR szupkai.gabor@fmh.pl.hu SZÉKESFEHÉRVÁR Talán nem túlzás azt állítani, hogy története legfontosabb mérkőzését játszotta szombaton az Enthroners amerikaifutball-csapata. Ahol napos, szeles idő fogadta a FEZEN Divízió I. döntőjének két résztvevőjét a First Fielden, a Fehérvár Enthroners és a Budapest Eagles csapatait. A hibátlan teljesítménnyel fináléba jutó hazaiak egyértelmű esélyesei voltak a találkozónak, amely a HFL- be való feljutásról döntött. Az első apró győzelmet a fővárosiak könyvelhették el, hiszen a pénzfeldobást a Sasok nyerték, ám támadásuk nem járt sikerrel. A fehérváriak első labdabirtoklása labdavesztéssel zárult, majd az Eagles második drive-ja sem hozott pontokat, sőt nagyon kedvező pozícióból, 20 yardon belülről támadhattak Erős Márkák. Ezt a lehetőséget pedig már nem puskázták el a Koronázók és Antonio Roane gyönyörű futásával szereztek vezetést. Zách György a jutalomrúgást értékesítette, 7-0 az Enthronersnek. Úgy tűnt, a fővárosiak rögtön válaszolnak, a támadássorozat végén azonban a vörös zónán belül a vendégek irányítója, Osvald Ádám dobott interceptiont. A Fehérvár pedig pontokkal büntette a hibát, Erős Márk egy futással zárta az akciót, Zách Görgy ismét pontosan célzott, ezzel 14-0-ra módosítva az állást. Ám még a félidő vége előtt újra végigmasírozott a pályán az Enthroners, amiben Bakonyvári Patrik hosszú elkapása volt a kulcsmomentum, na meg a hazaiak kiváló irányítójának, Erős Márknak a futása, amellyel 20-0-ra vezetett a Fehérvár. A jutalomrúgás ismét sikeres volt, így az első félidőt követően 21-0-s hazai előnyt mutatott a First Field eredményjelzője. A harmadik negyed sok hibával indult, de végül A HFL-be jutott a szezont veretlenül záró Fehérvár Enthroners az Eagles is feliratkozott a táblára, és Lamarco Crawford futott TD-jével 21-7-re zárkózott a fővárosi csapat. A hazaiak viszont visszaállították a félidei különbséget, Tóth Nándor kapta el a labdát a célterületen belül, 28-7. Mint később kiderült, ez volt a mérkőzés utolsó pontszerzése, a negyedik negyedben már nem változott az eredmény, így a Fehérvár Enthroners győzelmével feljutott a HFL- be, ahol a legnagyobbak között bizonyíthat. A találkozó legértékesebb játékosának az irányítót, Erős Márkot választották, aki egyúttal az egész szezon legértékesebb támadójátékosa lett, míg a szintén fehérvári Jebrai Regan a legjobb védő. A Fehérvár Enthroners története legnagyobb sikerét aratta a FEZEN Divízió I döntőjében, és feljutott a legmagasabb osztályba Fotó: MA A fővárosiak nem tudtak mit kezdeni a hazai védelemmel Fotó: MA A jövő női teniszcsillaga Fehérváron Udvardy Panna sokat fejlődött Spanyolországban, de tisztában van a hiányosságaival SZÉKESFEHÉRVÁR A Diego SC-Fehérvár Kiskút TK női Szuperligás teniszcsapatának egyik legértékesebb ékköve a 19 éves Udvardy Panna. A fiatal játékos már eddig is élete nagy részét a tenisznek áldozta, és ezt bátran kijelenthetjük, hiszen 14 éve fogott először ütőt a kezébe. - Ötévesen kezdtem Balatonbogláron, és sokáig folyamatosan vidéki klubokban teniszeztem. Egyedül a tavalyi szezont töltöttem Budapesten, de most már a Kiskút játékosa vagyok Székesfehérváron - kezdi Udvardy Panna, aki viszont két éve már egy spanyolországi akadémián fejlődik. - Mindig gondolkodtam rajta, hogy külföldre kéne menni, mert itt Magyarországon télen nehezen megoldhatóak az edzések. Két éve, mikor Wimbledonban játszottam, felkeresett a Soto Tenisz Akadémiától egy edző, hogy nagyon szeretne velem dolgozni. Most már két éve ott vagyok és egy egész csapat segíti a fejlődésemet. És hogyan telik egy nap az akadémián? - Egy hétre előre megvan a program. Fél nyolctól már bemelegítés, és délelőtt, valamint délután is minimum három órát tréningezünk. Ez megy hétfőtől péntekig, szombaton pedig egy lazább edzés vár rám. Mi jellemzi a stílusát, miben kell javulni? - Alapvetően agresszív a játékom amit egyre jobban igyekszem kihasználni a pályán. Még fejben kell sokat fejlődnöm, hogy higgyek magamban, de természetesen még fizikálisan, technikailag és taktikailag is van még mit tanulnom. A végső cél a top tíz lenne, de idén a WTA 300- ba szeretnék bekerülni. Jövőre Grand Slam kvalifikációkon indulnék és két év múlva pedig a főtábla a cél. Mi sem természetesebb, hogy van olyan, akinek a játéka lenyűgözi. - Konta Johanna, akire talán az én stílusom is leginkább hasonlít. De amit nagyon tisztelek benne, hogy ő mentálisan nagyon erős. Spanyolországban erre is van ember, aki próbált nekem segíteni a mentális dolgokban. Hogy mit kell tennem a pályán, mikor olyan helyzetbe kerülök, hogy elbizonytalanodom, izgulok, elkezdek kapkodni. Talán ezen a téren fejlődtem a legtöbbet, az önbizalmam is nőtt. De ez egy nagyon nehéz része a játéknak. A tenisz egyéni sport, egyedül kell megoldanod mindent. És a nagy rangadón szerdán az MTK ellen mit vár? Mi vagyunk az esélyesek. Győzelmet. Síg Udvardy Panna a héten a Kiskút színeiért harcol Fotó: Simon Erika Hamilton nyert SILVERSTONE A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes háromszoros világbajnok pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel egy pontra csökkentette a hátrányát a vb-pontversenyben vezető, most hetedikként cél- Silverstone-ban ba érő Sebastian Vettellel, a Ferrari négyszeres vb-győztesével szemben. A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei negyedik, pályafutása 57. futamgyőzelme. Csapattársa, a finn Valtteri Bottas a második, Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) a harmadik lett. fb 2017. JÚLIUS 17. HÉTFŐ Olasz a nyolcadik BALATONFÜRED Olasz Anna a nyolcadik helyen ért célba a vizes világbajnokság 10 kilométeres nyílt vízi úszó számában. Olasz Anna végig az élmezőnyben haladt, a hajránál viszont már nem volt esélye az éremért harcolni, így végül a 8. helyen végzett a női 10 kilométeres nyílt vízi úszásban Balatonfüreden. A számot a francia Aurélie Muller nyerte. A legmagasabban rangsorolt magyar versenyző a rajtnál kivárt, megvárta, míg a többiek „lebokszolják” az első centiket, csak utánuk ugrott be, így elkerülve a korai lökdösődést. A két éve, Kazanyban 25 kilométeren ezüstérmes Olasz végig a mezőnyben haladt, lemaradása egy pillanatig sem tűnt behozhatatlannak. 3500 méternél az ötödik, féltávnál a 10. pozícióban úszott, az utolsó körre fordulva már a nyolcadik volt. A mezőny másik magyar indulója, Sömenek Ónon Kata a 27. helyen végzett. A hétfői program: Műugrás: női szinkronműugrás, selejtező 10.00, férfi szinkrontoronyugrás, selejtező (Somhegyi Krisztián) 13.00, női szinkronműugrás (DÖNTŐ) 16.00, férfi szinkrontoronyugrás (DÖNTŐ) 18.30 Szinkronúszás: vegyespáros technikai, döntő 11.00, egyéni szabad gyakorlat, selejtező (Kiss Szofi) 19.00 fb Olasz Anna Fotó: vizipolo.hu TTFEJtH MEGYEI HÍRLftP www.feol.hu Főszerkesztő-lapigazgató: Elekes András Főszerkesztő-helyettes: Zsigó Ferenc Felelős szerkesztő: Buthy Lilla, Házi Péter Magazinszerkesztő: Gábor Gina Sportszerkesztő: Ferencz Balázs Szerkesztőség: 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Levélcím: 8003 Székesfehérvár, Pf. 16. Telefax: (22) 542-719. Központ: (22) 542-700. Titkárság: (22) 542-703. E-mail: szerkesztoseg@fmk.pk.hu Kiadja: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Kiadásért felel a kft. ügyvezetője, Kázmér Judit Fejér megyei értékesítési vezető: Borsos Dávid Fejér megyei terjesztési vezető: Sztrikné Varga Mónika Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel: (88) 541-600. Felelős nyomdai vezető: Horváth Gábor ISSN 0133-0403. Index: 25-056 Ügyfélszolgálati iroda, Székesfehérvár, Fő u. 17. Tel.: (22) 316-590. Telefonos hirdetésfelvétel: (40) 949-459 (hétfő-péntek 8-tól 18 óráig). E-mail: terjesztes.fejer@plt.hu. Megrendelhető: a PLT-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 3190 Ft, negyed évre 9570 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 18185 Ft, egy évre 10%-os kedvezménnyel 34450 Ft. Előfizetéssel és lapterjesztéssel kapcsolatos ügyintézés: 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Tel.: (94) 999-120. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! Lapunk szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek (www.feol.hu/impresszum) szerint végzi a munkáját. Observer imedia ______________ www.observer.hu_________________________