Fejér Megyei Hírlap, 2017. október (62. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-26 / 250. szám
2017. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK ÁLLÁSBÖRZE FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 13 A gyed extra azokat a szülőket segíti, akik háromévesnél kisebb gyermekükről gondoskodnak a munka mellett Fotó: Shutterstock Spórolhatnak a vállalatok BUDAPEST Akár 282 ezer forintnyi közterhet is megtakaríthatnak évente a cégek a kisgyermekes munkavállalók után járó adókedvezménnyel, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NCM) számítása szerint jelenleg körülbelül 60 ezer kisgyermekes foglalkoztatott után nem érvényesítenek. Az NGM szerdai közleménye szerint augusztusban mintegy 33 ezer kisgyermekes munkavállaló után vették igénybe az adókedvezményt. Kiemelték, hogy az a vállalkozás, amelyik anyasági ellátásban (gyed, gyes, gyet) részesülő, vagy korábban részesült kismamát vagy kispapát alkalmaz, a foglalkoztatás első két évében 23 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 11 000 forintot spórolhat havonta. Három- vagy többgyermekes munkavállalónál a kedvezmény öt évig vehető igénybe, az első három évben 23 500 forinttal, az utolsó két évben 11 000 forinttal kevesebb közterhet kell fizetnie a munkáltatónak az államkasszába. A kedvezmény igénybevételéhez mindössze egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére a járási kormányhivatal, a fővárosban a kerületi kormányhivatal állít ki. A vállalkozó havi adó- és járulékbevallásban tudja érvényesíteni a közteherkedvezményt - hívja fel a figyelmet a minisztérium. Kitértek arra is, hogy míg az adókedvezményt biztosító munkahelyvédelmi akció a kisgyermekesek foglalkoztatását, addig a kormány egy másik intézkedésével azokat a szülőket se-Spórolás: az első két évben , 23 500, a harmadikban 11 000 forint grti, akik háromévesnél kisebb gyermekükről gondoskodnak a munka mellett. Az úgynevezett gyed extra biztosítja, hogy a gyed folyósítása mellett is lehessen korlátlanul munkát végezni anélkül, hogy a jogosult az ellátástól elessen. Ennek megfelelően, ha a bérszámfejtőnek feltűnik, hogy van gyed extrában részesülő munkavállaló, érdemes megnéznie, hogy a cég az adókedvezményeket igénybe veszi-e utána - jegyezte meg közleményében az NGM. mti Székesfehérvári telephellyel rendelkező, bútorgyártással foglalkozó cég keres LAPSZABÁSZ ELSZEDŐ betanított fizikai munkatársat, teljes munkaidőben. Elvárások: ■,megbízhatóság, precizitás, terhelhetőség Jelentkezni: az infogfubabutor.hu email címen vagy az Alba Bútor Stúdió Kft. Székesfehérvár, Serényi út 72-100.153 . épületben lehet. I_______________________I c METRO Kereskedelmi Kft. székesfehérvári áruháza több területre felvételre keres szakképzett vagy gyakorlattal rendelkező munkatársakat árufeltöltő, vevőszolgálati munkatárs és pénztáros pozícióra. Határozatlan idejű szerződéssel, szakmai bérezéssel és a belépést követő hónaptól kiemelt béren kívüli juttatási csomaggal. Fényképes önéletrajzát az ildiko.greksa@metro.co.hu 5 e-mail címre várjuk ! Székesfehérvári telephellyel rendelkező, bútorgyártással foglalkozó cég keres ASZTALOS munkatársat, teljes munkaidőben. Elvárások: - asztalosipari szakiskola, -önálló munkavégzés, -megbízhatóság, - pontosság, precizitás, terhelhetőség Előnyt jelent: Korpusz bútorok gyártásában szerzett tapasztalat Jelentkezni: az info@albabutor.hu email címen vagy az Alba Bútor Stúdió Kft. Székesfehérvár, Berényi út 72-100.153 épületben lehet. Angolul jól beszélő, szakmai angolban is jártas pénzügyi, közgazdasági gyakorlattal rendelkező, felsőfokú végzettségű munkatársat keresünk, akár részmunkaidőben is. Jelentkezéseket az iroda.iroda@amail.hu | e-mail címen várjuk. Képzésről, fejlesztésről BUDAPEST A munkavállalók képzése, az alap- és digitális kompetenciáik fejlesztése a vállalati társadalmi felelősségvállalás (corporate social responsibility - CSR) egyik fontos eleme - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a CSR Hungary Summit 2017 című rendezvényen szerdán. Hozzátette, a CSR-t fontosnak tartják a foglalkoztatáspolitikában is. A mai magyar foglalkoztatáspolitikai helyzetről közölte: Magyarországon 4,2 százalékos a munkanélküliség, közel 70 százalékos a foglalkoztatottság. Jelentősek azonban a területi különbségek, amelyek kiegyenlítésében nagy szerepe van a kormányzati gazdaságpolitikának, valamint a kormányzat és a gazdasági élet szereplői együttműködésének - mondta. Kiemelte továbbá az új munkajogi szabályozási rendszert, az ifjúsági foglalkoztatási programokat, a munkahelyvédelmi akciót és az európai uniós források segítségével kidolgozott ifjúsági garanciarendszert. Felhívta a figyelmet a piaci igényeknek megfelelő szakképzési rendszer átalakítására is, amellyel növelhető a foglalkoztatás hatékonysága. Cseresnyés Péter szólt arról is, hogy az Ipar 4.0 az egész világgazdaságot átalakítja majd, ezen belül a digitális fejlődés a magyar munkaerőpiacot is nagy kihívás elé állítja, mivel megváltoznak a munkavállalók kompetenciáival, szakmai tudásával szemben támasztott elvárások. A kormány erre válaszul fogalmazta meg az Irinyi-tervet és a Digitális oktatási stratégiát. Az Irinyi-tervben nagy hangsúlyt fektetnek egyebek mellett a járműgyártás, az egészségipar, az élelmiszertermelés, valamint a zöldgáz-Az Ipar 4.0 átalakítja a világgazdaságot haság, az infokommunikáció és a védelmi ipar fejlesztésére, az oktatási stratégia pedig a digitális kompetenciák fejlesztésében játszik fontos szerepet - mondta az államtitkár. Balogh László, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont elnöke, az NGM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára közölte: a multinacionális vállalatoknak jövedelmük, profitjuk, gazdasági erejük miatt sokszor nagyobb befolyásuk van a globális folyamatokra, mint egy kisebb vagy közepes méretű ország kormányának. Az OECD-t a felelős üzleti ma ■■ÉMkKUMVl ' -flft* - » gatartás kialakításánál a globális és a nemzeti társadalmi érdekek, valamint a multinacionális vállalatok üzleti érdekeinek összehangolása vezérelte - mondta a helyettes államtitkár. Az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó irányelvei közül példaként említette az emberi jogok érvényesülését, a környezetvédelmet, az átláthatóságot, a korrupcióellenességet, valamint a fogyasztói érdeket. Balogh László felidézte, hogy Magyarország 1994-ben csatlakozott az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó irányelveit elfogadó országok közé. mti A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2014. augusztus-2017. augusztus) FMH-INFORMÁCIÓ Az első SZÉP-kártya kibocsátása óta eltelt hat évben a munkáltatók több mint 370 milliárd forintot utaltak munkavállalóik kártyáira. A plasztikkártyák érvényességi ideje öt év, így a 2012-ben nagy számban kibocsátott kártyák az idén járnak le. A kártyákon lévő összeg a lejáratot követően is rendelkezésre áll. A munkáltatók feladata a kártyacserével járó adminisztráció elvégzése, az új kártyák megrendelése. fmh . .0 , •ser MBs Új kártyát kell kérni 0 I románion I 20Y0 SEAT EUROPE KFT. I 2440 I Iparos ut 2. Amit kínálunk: Elvárások: ► Bruttó 175 000 Ft havi alapbér ► 8. általános iskolai végzettség ► Bruttó 14 500 Ft havi bonusz ► Több műszakos munkarend vállalása ► Nettó 20 000 Ft étkezési utalvány ► Új munkatárs ajánlása nettó 50 000 Ft (4 hónap munkaviszony után) ELÉRHETŐSÉGEK: ► Ingyenes céges buszjárat Telefon’ 06/23-540-711 (Dunaújváros, Iváncsa, Ercsi, Pusztaszalerelmn. uo/zo □.hu / i i bölcs, Adony, Ráckeresztúr, Rácalmás) E-mail: hr@toyoSeat.hu ÜZLETVEZETŐ MUNKATÁRSAT KERESÜNK, teljes munkaidőben Székesfehérvár Alba Plaza üzletünkbe! Csatlakozz Te is a Heavy Tools csapatához, ha egy igazán inspiráló, pörgős munkára vágysz! Folyamatos fejlődéssel, izgalmas karrier lehetőségekkel és versenyképes, motiváló fizetéssel várunk! Csatlakozz hozzánk, ha: • magas szintű kiszolgálást tudsz nyújtani a vásárlók számára • fontos számodra a divat és szívesen követed a legújabb trendeket • szereted a dinamikus, önálló és kreatív munkavégzést • szereted a kihívásokat és felelősséget vállalsz a döntéseidért • képes vagy a sokrétű, több feladatból álló munkavégzésre • eredményorientált vagy és motivál a célok elérése Elvárásaink: • minimum 2 éves kereskedelmi tapasztalat (előnyt jelent, ha ezt a divat szakma világában szerezted meg) • tapasztalat csapatvezetésben (képes vagy kollegáid munkáját megszervezni, irányítani és egy maghatározott cél elérésében motiválni őket) • idegen nyelvtudás előnyt jelent Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, küldd el fényképes önéletrajzod az emese.avure@heavytools.com e-mailcímre, a tárgy rovatba feltüntetve „üzletvezető". Hirdetés Turbófeltöltő és a duplakuplung, az izzítógyertya és a hűtőszivattyú, az összkerékmeghajtás és a kipufogógáz visszavezetés - semmi sem működne az autóban Borg Warner nélkül. A világ egyik vezető autóipari beszállítójaként 19 országban, 30.000 alkalmazottal, 9 milliárd dollár forgalommal, az összes autógyártó cég elismert partnere vagyunk. Világszerte minden második személygépkocsiban és haszongépjárműben megtalálhatóak a mi termékeink. A BorgWarner Hungary Kft. gépjárművek összkerékmeghajtás rendszereinek gyártásával foglalkozó, oroszlányi gyárába keresünk tapasztalattal rendelkező munkatársat az alábbi munkakörbe: Operátor (PDS üzletág) Feladatok: • a programozó tábla illetve a termelési terv alapján kiírt termék legyártása • a műveleti-, és ellenőrzési utasítások maradéktalan betartása • első darab ellenőrzése, dokumentálása • gyártásközi ellenőrzések végrehajtása, dokumentálása • Kanban rendszerek működtetése (programozó tábla, alapanyag KANBAN) • operátori karbantartás működtetése és átállások végrehajtása • részvétel az 5S csoportok munkájában és a folyamatos fejlesztés csoportok munkájában Elvárások: • legalább általános iskolai végzettség • sorozatgyártásban szerzett tapasztalat (autóipari tapasztalat előny) • pontos, precíz munkavégzés, megbízhatóság Amit mi ajánlunk: • biztos háttér, stabil munkahely • tanulási, fejlődési lehetőség • a régióban kiemelkedő bérezés • bónuszrendszer • béren kívüli juttatás • ingyenes vállalati buszjárat A fejlődés nálunk életmód. Csatlakozz Te is! Jelentkezés módja: jelentkez.em@borg warnen tom A jelentkezési jelige: „PDS” Információ a további nyitott pozíciókról: 06-34-562-338 Oroszlányban dolgozni mostantól nem gond: fehérvárig meghosszabbított, közvetlen buszjáratunk ugyanis érted megy!