Fejér Megyei Hírlap, 2018. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-01 / 27. szám
2018. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Válogatócsarnok épül Fejér megye egész területét érintően változik a kapacitás .SZOLGA RÉKA___________ reka.szolga@fmh.hu SZÉKESFEHÉRVÁR Várhatóan másfél éven belül megváltozik a Depónia Nonprofit Kft. székhelye és új létesítményekkel bővül. Két lényeges projekt zajlik az elkövetkező hónapokban a Depónia Nonprofit Kft.-t érintően - nyilatkozta lapunknak Steigerwald Tibor ügyvezető. Az egyik a Sörház téri irodaépületénel kapcsolatos. Az intézmény irányító-adminisztratív állománya ugyanis a csalai telephelyen folytatja majd a működését, hiszen itt új épület épül fel erre a célra. A teljes gépjárműpark javítására szintén új csarnokot állítanak fel. A cég teljes szolgáltatása ezen a telephelyen, illetve innen irányítva történik majd másfél éven belül - derült ki. Egy 15 milliárd forintos európai támogatásból pedig két válogató csarnok létesül Csalán. Az égetésre szánt darabokat elszállítják Csaláról A telephelyen tartott bejáráson Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, valamint Östör Annamária önkormányzati képviselő is részt vettek. A polgármester megköszönte a csalai telephelyen dolgozók munkáját. Östör Annamária hozzátette: a hulladéklerakás az egyik legfontosabb szolgáltatás, ezért is tartja fontosnak a tervezett beruházásokat. Steigerwald Tibor hangsúlyozta: minden megyei település hulladéka a csalai telephelyre kerül. A jelenlegi, közel 7000 tonna szemét várhatóan 15-20 ezer tonnára növekszik. A projekt keretében az egyik csarnok a vegyeshulladék válogatására létesül. Mint elhangzott, ez egy teljesen új állapotot idéz elő: az a folyamat, amely során a kukásautó a hulladéklerakóra helyezi a szemetet, megszűnik. A hulladék égetésre szánt darabjai kikerülnek a csalai telephelyről - ígérte az ügyvezető. A megyeszékhelyről elszállított vegyeshulladék égetésre kerülő része kezelésének csupán az első fázisa zajlik majd Csalán, a további része Adonyban történik. A kétpólusú rendszer másik helyszíne ugyanis Adony, ahol a csalaihoz hasonló létesítmények valósulnak meg, ám ott szelektív válogatás nem lesz. Szelektív válogató jelenleg is működik Csalán, ennek a kapacitását azonban az előbb leírtak alapján többszörösére növelik. A cég központi telephelyének a költöztetése azért vált szükségessé, mert a Sörházi téri telephelyet kinőtte a cég - emelte ki Steigerwald Tibor. Az elmúlt években a szolgáltatási terület jelentősen megnövekedett a gépjárműállománnyal és a személyi állománnyal együtt — hangzott el az eseményen. A jövőben újabb fejlesztések várhatók a telephelyen Fotó: FMH-Archív Maroshegy lakói választ kaphattak kérdéseikre Fotó: Nagy N. Nőtt a forgalom A maroshegyiek fórumon kérdeztek SZÉKESFEHÉRVÁR Egy bölcsőde létrehozása, az utcák állapota és a megnövekedett forgalom problémája is napirendre került. Forgalomcsillapítással igyekeznek majd visszafogni a Maroshegyen áthaladó közlekedést - derült ki a tegnapi lakossági fórumon, ahol ezzel kapcsolatban Brájer Éva önkormányzati képviselő és Nagy Zsolt, a városi Közlekedési Iroda vezetője válaszolt a feltett kérdésekre. Az érintett Vásárhelyi út tervezett felújításai hamarosan megtörténhetnek, így az útburkolat javítása, a csapadékcsatorna építése, a pályaszerkezet-csere. Kerékpárút is készül, hogy az Ikarus gyárig ilyen módon is könnyebb legyen a haladás. A Bakony utca - Maroshegy összekapcsolása a „Fehérvár tüdeje” projekt keretében valósulhat meg. Ha elegendő lesz a forrás, Nagy Zsolt szerint jövőre megkezdődhetnek az építkezések. Az Úrhidai út állapota állami hatáskörbe tartozik, ha kiépítik az elkerülő úti csomópontot, a bekötő út építését vállalná a város. A maroshegyi bölcsőde létesítése nem megvalósítható, szigorú szakhatósági engedélyekhez kötött, továbbá hely sincs rá - válaszolt a felmerülő kérdésre Brájer Éva. Elhangzott: a Székely utca szabályozása tervezés alatt van. Kutyafuttató létesítéséről újabb lakossági fórumon, a Rádió lakótelepen élőkkel közösen döntenek majd. Megtudtuk: az Alsóvárosi rétet érintően komoly fejlesztések kezdődnek. rszr Látogasson el weboldalunkra! p ! a Fejér megyei rEl_ hírportál Öten intenzív ápolásra szorultak FMH-INFORMÁCIÓ Megjelent az influenza vírus a megyében. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint január 22. és 28. között a megye területén 2606 fő, az előző hetinél 136,5 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A kórházi jelentőszolgálat adatai szerint a elmúlt héten négy új beteget vettek fel kórházba influenzaszerű megbetegedés miatt. Öt beteg szorult intenzív ellátásra és gépi lélegeztetésre, mindannyian felnőttek voltak. A Fejér megye összes fekvőbeteg intézményében elrendelt kórházi látogatási tilalom továbbra is érvényben marad. A HELYZET Oszló homály Még évekkel ezelőtt örökre beleégett egy mondat az agyamba, amely azóta is azt bizonyítja, mennyire nem érti a magyarság problémáit az, aki szerencsésebb tájaira született a világnak. Akkori uniós parlamenti képviselők mesélték, hogy amikor igyekeztek felhívni nyugati társaik figyelmét a határainkon túl élő magyar kisebbségek sanyarú sorsára, azt a pökhendi választ kapták: ha annyira rossz ott nekik élni, miért nem költöznek el máshová. Azt most nem részletezném, mi a véleményem azokról, akiknek a szülőföld semmit nem jelent, és mindig azt a helyet választják hazájuknak, ahol többet fizetnek. De a történelem ismeretének az idézett mondatból kiordító hiánya annyira elkeserített, hogy megfogadtam, i_i_ l:__"IJL minden kezdeményezést segíteni rld OSSZCgyU 11 K fogok, ami bárhol a homályosz_ z „ j || j ' látását célozza. Ezért töltött el dZ Ogyis IIIIIU örömmel, amikor az Európai Bi- I á ífázottság még tavaly április 3-án d I d 11 d S bejegyezte a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack). A kezdeményezés kiterjed a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatra, az egyenlő bánásmódra a kisebbségek és többségben élők között, nemzeti kultúrák és hagyományok ápolására, valamint anyanyelvű sport és kulturális tartalmak közvetítésére országhatárokat áthidalva. Ha összegyűlik az egymillió aláírás, akkor Európa urai végre a magyar nemzet valódi problémáival lesznek kénytelenek foglalkozni az újabb idétlen vegzálások vagy az uborka görbületének meghatározása helyett. Tegnaptól a postákon is csatlakozhat bárki. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP / txlfilkS OttU jtfgytet&'iiiítlwiMuikvhu Megbízott igazgató a betegellátónál ERCSI A járóbeteg-szakellátó megbízott ügyvezető igazgatójának személyéről is döntött a képviselő-testület kedden. A város képviselői kedden délután ismét fontos témákban határoztak. Győri Máté polgármester elmondta: zárt ülésen tárgyaltak az Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyének átmeneti betöltéséről. A megbízott igazgató végül Posch Ferencné lett, aki február 1-jétől április 30-ig tölti be a posztot. Május 1-jétől pedig pályázat útján választott igazgatója lesz az egészségügyi központnak. A testület elfogadta a közbiztonsági munkacsoport intézkedési tervét. E szervezet feladata egyebek mellett a polgárőrség és a rendőrség munkájának összehangolása, az összefogás erősítése azért, hogy nőjön az ercsi lakók szubjektív biztonságérzete. A csoport két évvel ezelőtti megalakulása óta javult a közbiztonság - fogalmazott Győri Máté. Napirenden szerepelt a 2017- es költségvetés is. Elhangzott: néhány telekeladás elmaradása miatt nem jött be minden tervezett bevétel, a város mégis pozitív mérleggel zárt. Ez a takarékos gazdálkodásnak is köszönhető, így a 2018- as büdzsé tervezése is könnyebb lehet. bj 3 Hirdetés 3 egyénre szabott csomag közül választhat Ne szalassza el az utolsó 1.6-os Vitarákat! Akár készletről is viheti! mm vagy ajándék teletünk 8000 Székesfehérvár, Alba Ipari Zóna, Kaptár utca 3. Tel.: 06 20 489 99 12 7000 Sárbogárd, Köztársaság út 147/a BARTA Tel.: 06 20 489 99 49 A GARANCIA!