Fejér Megyei Hírlap, 2018. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-01 / 51. szám
2018. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Minősítés és oltalom A helyi termelőknek jó lehetőség lehet a minősítés SZÉKESFEHÉRVÁR A megyei közgyűlés elnöke a piacok fontosságát, a város polgármestere a helyi minőség értékelését, a parlamenti államtitkár pedig a Dunántúlban rejlő lehetőséget emelte ki az eredetvédelmi országjáró fórumsorozat fehérvári állomásán. Az Eredetvédelmi Fórum sorozat célja az agrárgazdaság szereplői számára közérthetően bemutatni az eredetvédelmi oltalomban rejlő lehetőségeket, amelyek elősegíthetik a piaci érvényesülést. Az esemény fehérvári állomását a megyeházán tartották szerdán, mely alkalomból Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a tárca három évvel ezelőtt kettős céllal indította el eredetvédelmi programját. Egyrészt az oltalomban részesülő földrajzi árujelzések számának növelése, másrészt a már meglévő földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségek jó kihasználása a cél. Jelenleg Magyarországon több mint nyolcvan földrajzi árujelző áll oltalom alatt vagy van folyamatban az eljárása. Ez a jelzés a származási helyen kívül számos más fontos jelentést is hordoz: hagyományokat, termelői közösséget, tudást, speciális termékkaraktert és minőséget. Segítségével a termelők biztosabban tudják érvényesíteni minőség A földrajzi árujelzőkkel számos lehetőség járni termékeiket az éles piaci versenyben - fejtette ki, majd hozzátette: a Dunántúl esetében még nagyok a tartalékok, ugyanis alig van itt termék oltalom alatt. Jó lenne, ha a fórum ráirányítaná a termelők figyelmét a földrajzi árujelzők használatából származó előnyökre, valamint jogokra, lehetőségekre. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a fórumon a helyi és megyei értéktárak fontossága mellett kiemelte azt a pályázati lehetőséget, melynek keretében 840 millió forintot fordíthattak a megye településein helyi piacok létrehozására. Ennek megfelelően Alapon, Adonyban, Sukorón, Iváncsán, Kőszárhegyen, Kálozon, Móron és Bicskén létesülnek új piacok, melyek segíteni fogják a helyi termékek minőségi piacra kerülését. Az érték jelentsen bizalmat, minőséget és azt: újra divatba hozzuk, hogy érdemes itthon és itthonit vásárolni, és észrevenni, hogy léteznek értékeink - így szólt Cser-Palkovics András, Fehérvár polgármestere az esemény megnyitóján. Emellett kiemelte a Jancsárkertet: - Civil kezdeményezésként, olyan személyek indították el, akiknek fontos a minőség, a származási hely. Az itt vásárlóknak pedig fontos, hogy találkozzanak azokkal a termelőkkel, akik őértük dolgoznak, hogy kialakulhasson egy olyan bizalmi viszony, amitől ez az egész működőképes. Az eseményen köszöntötték azokat a termelőket, akiknek földrajzi árujelzővel rendelkező termékeik nemzeti oltalmat szereztek. Ezúttal a csopaki bor, a budaörsi őszibarack, a szomolyai rövidszárú fekete cseresznye, az újfehértói meggy, a nagykun rizs, valamint a nagykörűi ropogós cseresznye minősítése történt meg. STR Molnár Krisztián(j) közgyűlési elnök a megyei piacok fontosságát emelte ki Fotó: Pesti Tamás Látogasson el weboldalunkra! a Fejér megyeiL hírportál Bejárták: megújul az Adonyi út zsákutca szakasza Közel negyvenéves elmaradást pótolnak a kezdődő felújítással SZÉKESFEHÉRVÁR Hamarosan felújítják az Adonyi út Zentai út végétől induló zsákutca szakaszát A részleteket szerda délután a helyszínen ismertette Cser-Palkovics András polgármester, valamint Patai István városgondnok és Dienesné Fluck Györgyi, a terület önkormányzati képviselője. A város önkormányzata az Út 2017-2019 program keretében ebben az évben több mint 2 milliárd forintot biztosít a Városgondnokság számára, amelyből szinte valamennyi városrészben út-, járda- és parkolófelújítások valósulnak meg. Ez nagyjából akkora összeg, mint amennyi a Városgondnokság egész éves költségvetése volt 2010-ben, megalakulásának évében. Mivel a tervezési és engedélyeztetési feladatok már korábban megkezdődtek, így az Adonyi úton már megtörtént a munkaterület átadása, és az idő javulásával meg is kezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. Amikor annak idején kialakították az elkerülő utat, A beruházás közel 23 millió forintba kerül az Adonyi utat kettévágták, így alakult ki ez a zsákutca a Zentai út végén. Emiatt aztán régóta mostohagyerek lett. Ezért örömteli, hogy most ez a rész is megújulhat, csakúgy mint a nyár elején sorra kerülő Szabadkai utca - mondta el Dienesné Fluck Györgyi. Bozai István arról beszélt, hogy az Út programban megújult szakaszok üzemeltetése és karbantartása könnyebb lesz, de a lakosság komfortérzetéhez is nagyban hozzájárulnak az egységesen burkolt felületek és az újonnan térkövezett járdák. A felújításban mintegy 800 négyzetméter asztfaltburkolat, 274 négyzetméter járda és 590 folyóméter szegély megújítása mellett cserélik a víznyelő rácsokat és az aknafedlapokat is. A beruházás mintegy 23 millió forintba kerül. Ami az Út 2017- 2019 program forrásait illeti, a polgármester elmondta, rész-ben az adósságkonszolidáció következtében a városnál maradt 3 milliárd forint, illetve a helyi - elsősorban iparűzési - adók teszik lehetővé a tervezett nagy léptékű felújításokat a városban. A Városgondnokságon keresztül a felújításokra fordított 2 milliárd forinton felül megvalósulnak közvetlenül, más forrásokból megindított beruházások is. BB Az idő javultával azonnal kezdődhet a kivitelezés Fotó:Fehér Gábor A HELYZET Nyílt színi behódolás Franciaország soha nem volt természetes szövetségese hazánknak. Ha magyar ügyekre a korábbi századokban támogatólag is tekintettek, az nem volt más, mint taktikai lépés a Habsburgokkal szemben. Trianon pedig végképp megmutatta, mit gondolnak rólunk Párizsban. A magyar politikai tradíciókban sokáig érvényesült egy fontos elv: a kormányzó erőt az ellenzék nem gyengítette azzal, hogy az ország ellenfeleinek ajánlja fel szolgálatait. Ezt a hagyományt Gárdonyi is bemutatta az Egri Csillagokban. „Én az ellenséggel nem levelezek” - mondta a védőknek Dobó, amikor üzent a török. Mi, naivok. Az, hogy Vona Gábor levelet ír .19„. Franciaország vezetőjének, teleldöntjük, jesen elképzelhető volt, onnantól , .j I . kezdve, hogy Macron hazánkat GS mindenki gúnyolta a kormány politikája i r • / • ,, miatt. Elvégre aki Orbán Viktort befogja a száját gyengíti, az a Jobbik természetes szövetségese. Mindenki. „A Jobbik által vezetett kormányra pedig bizton számíthat abban, hogy közös európai ügyeinket megvitassuk” - üzente Macronnak a Jobbik elnöke. Macron tavaly jelentette be: tartsanak nemzeti konzultációkat az EU tagországaiban, így „létrejön az új európai projekt”, ami „kötelező lesz mindenkire”. Ezt karolta fel Vona a Fidesz ellenében. Egy mondatban: majd mi, nagyok, eldöntjük, és mindenki befogja a száját. Igazából csak az EU alapeszméjével megy szembe és minden magyar érdekkel. Ráadásul kivel is lehetne az európai ügyeket jobban megvitatni, mint azzal, akinek országa fővárosából gyakorlatilag eltűntek a franciák, és egyes részeiben afrikai törzsek vették át az uralmat? FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . Szakács Árpád jegyzet@mediaworks.hu Szép madáretetőket barkácsoltak a diákok CECE A Madárbarát Iskola címet már több éve büszkén viselik a ceceiek. A cím arra ösztönöz diákot és felnőttet egyaránt, hogy mindig gondoskodjanak szorgos kis barátainkról. A Cecei Általános Iskolában évről évre madáretető készítésére biztatják a gyerekeket. A nemes feladat, a barkácsolás a madárvédelem mellett a gyermek és a szülő, illeve a gyermek és a család közötti kapcsolatot is erősíti, hiszen kevés olyan munka születik, amin egyedül dolgoznak a diákok, gyakoribb, hogy a szülőkkel, a nagyobb testvérekkel együtt készítik el a madáretetőket. Fontos szempont, hogy természetes vagy újrahasznosított anyagokból készüljenek az „alkotások”, az ökotudatosság jegyében. A hagyományokhoz híven minden diákról készült a madáretetővel együtt fénykép, hogy az iskolai közösség tagjai is láthassák társaik munkáját, büszkék lehessenek rájuk. A diákönkormányzat támogatásával a nebulók „a madarak által készített” oklevéllel, valamint egy hátizsákkal gazdagodtak, hiszen a madáretető-készítés nem verseny, mindenkinek a munkáját köszönettel veszik, remélve, hogy otthon is csatlakoznak a gyerekek a madárvédelem tennivalóihoz. Szabóné Várady Katalin Takács Jankának (4.b) felnőtt kéz is segített - így van ez jól Fotó: iskola Indul a szabadegyetem SZÉKESFEHÉRVÁR A Kodolányi János Főiskola, valamint a Városi Levéltár és Kutatóintézet öt előadásból álló sorozatának első része kezdődik ma a szabadegyetemen. Ezúttal a brit választási rendszerbe nyerhet betekintést az érdeklődő közönség. Március elsején, csütörtökön, azaz ma 16 órakor kezdődik az idei tanév második félévének első előadása a Kodolányi Szabadegyetemen és a Harmadik Kar Egyetemen. A Választások, választási rendszerek címet kapta az öt alkalomból álló előadássorozat, melynek első előadója Frank Tibor akadémikus, az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézetének egyetemi tanára lesz. A neves szakember a szabadegyetem közönségének érdekes témát hozott, a brit választási rendszer múltjáról, valamint jelenéről beszél majd. A Kodolányi János Főiskola, valamint a Városi Levéltár és Kutatóintézet által szervezett, bárki által ingyenesen látogatható ma délutáni előadás a (Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca. 1. szám alatt található) Szent István Művelődési Ház Szent László termében várja a téma iránt érdeklődőket. STR