Fejér Megyei Hírlap, 2018. május (63. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-08 / 105. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ADONY ÉS KÖRNYÉKE 2018. MÁJUS 8., KEDD RÖVIDEN Retró- és Gyermeknap SÁROSD Május 19-én a Lovaspályán rendezik a III. Sárosdi Retró- és Gyer­meknapot. Reggel 10-től késő estig gazdag progra­mokkal várják az érdeklő­dőket. Lesz kézműves ki­állítás, őstermelői vásár, változatos gyermekprog­ramok, íjászat, veterán jár­művek kiállítása, a szín­padon pedig zene, tánc, erősember-bemutató, tűz­­zsonglőr és fakk­. ZOLL A Születés hete PERKÁTA Perkáta Nagy­község Önkormányza­ta, a Védőnői szolgálat, az ÁMK és a Perkátai Szoci­ális Központ közös szerve­zésében a „Születés hete” nevű rendezvénysorozat várja az érdeklődőket má­jus 4-12. között a telepü­lés több helyszínén. Ennek keretében május 10-én 16 órakor a Győry-kastélyban „A születés csodája” cím­mel nyílik fotókiállítás. 12- én, szombaton 10 órakor az Újszülöttek ligetének ava­tására kerül sor. ZOLL Látogasson el weboldalunkra! a Fejér megyei ICUL hírportál A fejlesztések éve Kulcson A legtöbb településnek gondot okoz a zöldhulladék, ők fűtenek majd vele KULCS 2018 a fejlesztések éve lesz Kulcson, hangzott el nemrégiben a Kulcsi Falu­napon, amikor az Egészség­ház átadóján Fejes Balázs alpolgármester, a műfüves pálya átadásakor pedig Jobb Gyula polgármester beszélt az eldöntött beruházásokról. Mint az alpolgármester el­mondta, a 2014-ben újjáala­kult önkormányzat kulcson új alapokra és szintre helyezte az önkormányzati feladatellátás színvonalát. Ehhez megfogal­mazták azokat a felzárkóz­tatásra szoruló működési és infrastrukturális területeket, amelyekre fejlesztési elképze­léseinket fókuszálták. Hatvan intézkedést fogalmaztak meg magunknak, és a feladatok megvalósításához szükséges feltételek, eszközök és forrá­sok előállításán azóta is folya­matosan dolgoznak. Az elmúlt négy évben 16 pályázati projektet készítettek elő, és nyújtottak be, több mint 1,6 milliárd forint támogatási igénnyel, amelyek hozadéka­­it, pozitív eredményeit, mint Fejes Balázs fogalmazott, ma már mindenki érezheti.­­ A stratégián alapuló, jól tervezett és felépített, kitartó munka át­segített minket minden akadá­lyon. E munka gyümölcseinek lehetünk itt ma mindannyian a szemtanúi. Az idei év a beruhá­zások éve lesz Kulcson. Valóban, az Egészségház és a multifunkcionális, műfüves pálya múlt heti átadása csak a kezdet. Időközben elindult a Kossuth Lajos utca teljes hosz­szában a járdaszakasz felújí­tása, illetve kiépítése, a várva várt szennyvízcsatorna beruhá­zás - és egy szilárd biomassza fűtőmű előkészítő műveletei is gőzerővel folynak. Ahogy az alpolgármester fogalmazott: a legtöbb településnek gondot okoz a zöldhulladék - ők el­lenben seítenek majd vele. Van Kulcsnak továbbá egy benyúj­tott pályázata első világháborús emlékműve - amely támogatási döntésben részesült. Az Egészségház finanszí­rozásáról érdemes elmondani, hogy a berházáshoz szükséges 50 milliót a Fejér Megyei Ön­kormányzattól kapott kamat­mentes, 17,2 milliós kölcsön­ből, és a Kulcsi Önkormányzat gazdálkodásából, az egészség­ügyi számlákon felhalmozott forrásokból teremtették­ elő. A háziorvosi praxis ugyanis Kul­cson az önkormányzat tulajdo­nában van, amelynek így a nye­resége is a közösségé. Jobb Gyula polgármester a műfüves pálya átadásakor elmondta: a létesítménnyel egy álom vált valóra. A meg­valósítandó álmokat tovább sorolva pedig bejelentette: át fogják fordítani a nagypályát is, a felszabaduló terület pedig rendezvényhelyszín lesz. Az átfordított futballpálya köré fu­tókört terveznek, hogy a kulcsi kocogók egyre népesebb köre, csakúgy, mint az általános isko­lások is, biztonságos körülmé­nyek között sportolhassanak. A tervek között szerepel még egy multifunkciós atlétikai pálya, magas-- és távolugró lehető­séggel, salakos teniszpálya, és egy gördeszka pálya, ahogy a polgármester fogalmazott,­­ a rosszcsont kis kulcsi gyere­keknek, akik a Polgármesteri Hivatal lépcsőjét már teljesen tönkretették.­­Zárásként a polgármester, a jelenlévők derültségére, ígért még egy felnőtt játszóteret is a településnek - nyilván street workout pályára gondolt. ZOLL A srácok már nagyon fociznának Fotó: Sági Zoltán Újjáéled a cikolai horgászparadicsom? A tervek szerint a horgászok 2019. május 1-jén térhetnek vissza a tavakhoz FEJÉR MEGYE „Kár érte, mert 25-30 éve a megye egyik legjobb tórendszere, horgászvize volt. A régi öregek itt fogták életük nagy pontjait" - mondta a minap egy meglett korú, Adony-környéki horgász, az itt nem közölhető vélemé­nyét sem titkolva el azok­ról, akik hagyták leromlani a Líviai-tavakat. Mikor meghallotta, hogy a víz ismét gazdára talált, elcsende­sedve visszakérdezett: „húsz évre?” Arcára kiült a gondolat: ha ezek is elrontják, akkor ő már az életben nem látja viszont a régi szép időket. A korábbi üzemeltetők alatt az egykor legendás tavak és azok környezetének állapota jelentősen leromlott. A több nagyobb tóból álló rendszer gyakorlatilag egybeszakadt, a zsilipek, egyéb berendezések tönkrementek. A halállomány szintén leromlott, a ragadozók elszaporodtak, egyes partsza­kaszok járhatatlanná váltak. A tavak környezetét leginkább gondozatlan nádasok jellemzik. A víz sekély, sok esetben a kö­zepén sem haladja meg az egy méteres mélységet. A stégek rossz, sokszor életveszélyes ál­lapotúak. A halászház felújítás­ra szorul. Ebben az állapotban nyerte el 2017 novemberében a Ma­gyar Halgazdálkodási Termé­szetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Cikolai-tavak üzemeltetési jogát. A céget jegy­ző három fiatal vállalkozó, a rá­­calmási Kovács Márk, adonyi Kozmér Attila és a sárbogárdi Killer Gábor családi halászgaz­daságból hozott tapasztalattal, határozott elképzelésekkel, és a tórendszer tágabb környezetét is kedvezően érintő tervekkel nyújtotta be nyertes pályázatát. Egyelőre azonban a közvet­len életmentés feladata hárul rájuk: a tavalyi halpusztu­lásból megmaradt minimális állomány számára kell az idő közben kicsit megemelkedett vizet olyan állapotban tarta­niuk, hogy se az oxigénhiány, se az iszapból felszabaduló kénhidrogének ne okozzanak további veszteségeket. Terve­ik szerint a horgászok 2019. május 1-én térhetnek vissza a tavakhoz, addig azonban min­denkit arra kérnek, a felújítási munkák­­ zavartalanságának biztosítása érdekében kerüljék a part menti, lezárt területe­ket. A partszakaszok, a gátak és zsilipek, a meder és a vízminő­ség, és természetesen a halállo­mány, egyszóval minden meg­újulásra vár, megújításra szorul. A munkálatokat a vállalkozás saját erőből kezdte meg, de fo­lyamatosan pályázik az elérhető uniós forrásokra is, a hatalmas környezeti értékek maradékta­lan rekultivációja érdekében. Halászház Az üzemeltetők távlati tervei közé tartozik, hogy a halászház funkcióját megtartva egy olyan épületegyüttes hozzanak létre, amely a területre érkező sport­horgászoknak is szálláshelyet biztosít, egy tavakra néző ren­dezvényterem kialakításával pedig szakmai konferenciákat, céges rendezvényeket, esküvő­ket is vendégül látnának. Sporthorgászat Ezen a téren a cél: a horgász­­szövetségekkel karöltve visz­­szahozni a 80-as, 90-es évek kedvelt és nagy presztízsű hor­gászparadicsomát. Ezen túl, az új trendnek megfelelően, egy borlis tó is létrejön. Ökoturisztika A tórendszer körül gyalogos és kerékpáros túraútvonalak ki­alakítására kerül sor, továbbá a védett fajok megfigyelésére al­kalmas madárlesek épülnek, és vízi információs táblarendszer kerül kihelyezésre. A Cikolai-tavak a tervek sze­rint komplex élményhelyszínné válnak tehát, ahol nem csak a horgászok, de a családtagjaik sem unatkoznak majd, és az is megtalálja számítását, aki nyu­galomra, kikapcsolódásra, a természeti környezet szépsége­inek élvezetére vágyva érkezik. Az csak a ráadás, hogy a tó­rendszer körüli aktivitás mun­kahelyeket is teremt majd a ha­lászatban és a vendéglátásban. Csak győzzük kivárni. ZOLL A tórendszer a jelenlegi állapotábanFotó: Kozmér Amanda Hirdetés---------------------­--------------------------­Új, 2018-as szakácskönyvünkben idén is olvasóink receptjeire építünk. Ezt tükrözi az album címe is: Hétköznapok és ünnepek ételei olvasóinktól. Várjuk receptjeiket, a legötletesebb receptjeik beküldői értékes nyereményekkel gazdagodnak. • Az előételeknél különböző pástétomokat, gyümöl­csökből, zöldségekből, hússal és hús nélkül készített ételeket várunk. A leveseknél szabad a pálya, ami fontos, a család kedvenceit küldjék be. • A főételeknél a szokottnál több terjedelmet szánunk , a tésztaételekre, melyek egyre népszerűbbek, akár húsosan, akár zöldségesen. Ide tartoznak a főtt, a sült, a töltött tészták. • A street food manapság a gasztronómia divatja. Itt is a gyorsan elkészíthető, nagyon sok minőségi alap­anyagot tartalmazó, a nevéből adódóan akár menet közben elfogyasztható finomságokról van szó. Küldjék mielőbb receptjeiket, a végső beküldési határidő: 2018. június 22. Receptjeiket e-mailben a receptverseny@mediaworks.hu címre, postai úton az 8600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. címre várjuk. A receptek beküldői között kisorsolunk 2 DB 2 FŐRE 2 ÉJSZAKÁRA SZÓLÓ wellnesspihenést egy zalakarosi 4*-OS HOTELBE. A nyerteseket telefonon értesítjük. Sorsolás: 2018. június 29.10 óra Sorsolás helyszíne: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3 A recept beküldője: C ) Címe: (____________ |­­ ) Telefonszáma: (__________________________________j E-mail-címe: C j Aláírása: (______________________________________j Aláírásommal elfogadom a Mediaworks Hungary Zrt. adatvédelmi szabályzatát (mely megtalálható a www.mediaworks.hu/hu/content/adatkezelesi-tajé­­koztató oldalon), és a hozzájárulok ahhoz é­s nem járulok hozzá­ ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű kom­munikációs eszköz útján az információs és önrendelkezési jogról szóló, 2011. évi CXII .törvény rendelkezéseinek megfelelően a Mediaworks Hungary Zrt. a marke­tingakcióiról történő tájékoztatást küldjön részemre. Aláírásommal tudomásul veszem és elfogadom, hogy a személyes adataim törlését az adatvedelem@ mediaworks.hu e-mail-címre eljuttatott elektronikus levélben, vagy postai úton (1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) is kérhetem a Kiadótól. *Az Ön választását kérjük, jelölje X-szel.

Next