Fejér Megyei Hírlap, 2018. június (63. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-16 / 138. szám

2 PRAE - KÉT ÉVTIZEDE A KULTÚRA ÉLVONALÁBAN A Prae című irodalmi és kultúratu­dományos folyóiratot a legjobb iro­dalmi és/vagy tudományos folyóira­tok között szokták említeni. A hoz­zá több szálon, de mégis független szerkesztőségként működő Prae.hu művészeti portál a kultúra online fe­lületei közül szintén az élvonalba tar­tozik, az itt megjelenő interjúk, kri­tikák, recenziók és beszámolók gyak­ran széles körben hivatkozási alapok. A két lap mellett hasonló néven egy kis kiadó is működik, szerzői között megtalálhatók az elmúlt két évtized fiatal magyarországi nemzedékeinek legtehetségesebb szépirodalmi vagy tudományos szerzői és műfordítói. Az annak idején egyetemisták által alapított, független, intézményekhez nem köthető Prae című folyóirat 1999 óta, azaz csaknem húsz eszten­deje jelenik meg folyamatosan. A lap sok szépirodalmat közöl, emellett arculatát meghatározza a kísérleti és a peremműfajok iránti nyitottsá­ga, így korábban úttörő módon tu­dományosan foglalkozott a sci-fivel, a cyberpunkkal, a ma oly népszerű fantasyvel, a populáris műfajokkal, és legutóbb a Trónok harcával. A folyóiratban egy-egy tematikus szám terjedelmében, remek fordítók és területükön kiváló tudósok közve­títésével bemutatkozott már Észtor­szág, Portugália, Oroszország, Brazí­lia és Japán művészete és irodalma. A magyar művészek közt különösen odafigyeltünk Weöres Sándorra, Ha­jas Tiborra, Bada Dadára, Koszto­lányi Dezsőre és persze Szentkuthy Miklósra, akinek Prae című, 1934- ben megjelent kultikus regényéről kapta lapunk is a nevét. A lap irodalom mellett kultúratu­dományokkal is foglalkozik, 2015 óta L. Varga Péter főszerkesztésével, már az ő érdeklődésének köszönhetően vaskos tudományos számokban mu­tatkozott meg a kortárs kultúratudo­mány néhány fő alakja és nemzetközi szupersztárja, például Hans Ulrich Gumbrecht és Friedrich Kittler, vagy a 21. századi líraelmélet tendenciái és tudományos divatjai. A lap története során több színes nyomtatású szám is készült, így Bach Máté fotográfus kortárs költőport­réiból állt össze a Vagány históriák 1. és 2. száma, továbbá a Fénypecá­­zás vagy Szőcs Petra filmrendező, költő fotóiból a JAK-tábor Sziglige­­ten című lap. Némileg függetlenül a Prae iro­dalmi és kultúratudományos folyó­irattól, külön szerkesztőség munkája eredményeképp 2006 óta jelenik meg a prae.hu művészeti portál (www.prae.hu ). A portál szerkeszté­se során a kezdetektől fogva abból indultunk ki, hogy az internet alkal­mas a művészetekről, műalkotások­ról tájékoztató, azokat elemző szö­vegek, képek, viták közzétételére. Ez 2006-ban még meglehetősen ritka madár volt, alig néhány online felü­let foglalkozott kultúrával, művésze­tekkel, az akkor újító és bátor kezde­ményezés azóta már természetes, és már inkább az számít fehér hollónak, aki nem indít magának lapot, de leg­alább egy blogot vagy rajongói oldalt. A művészeti portálon körbe lehet nézni, milyen aktuális jelenségek, kérdések vannak az irodalom, szín­ház (a táncművészet és cirkusz is el­fér itt!), zene (klasszikus, pop-rock és elektronikus), film, art & design és az építészet berkeiben. Különösen fon­tos, hogy a gyerekeknek szánt, egyre sokszínűbb magyar (és nemzetközi) könyv- és zenei palettáról, filmekről s más alkotásokról külön csokorba szedve olvashatunk a gyerekrovat­ban böngészve. Az egyes művészeti ágakon belül a szövegekről tapasztalt rovatvezetők gondoskodnak, a szerzők közt pedig mindig vannak a pályájuk elején járó fiatalok is, akik itt tanulják meg a kulturális újságírás csínját-bínját. Kezdetektől fogva alkalmas a por­tál arra, hogy blogot írjanak a mű­vészetekről gondolkodó emberek, a jobban sikerült blogbejegyzéseket rendszeresen szemlézzük vagy meg­jelenítjük a portál főoldalán is. Láto­gatóink emellett saját műalkotásai­kat is el tudják helyezni a portfoliók menüpontban - legyenek ezek fotók, rajzok, festmények vagy bármilyen műfajú írások. A két médiumot a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány adja ki a kez­detektől fogva. (A szerző a Prae.hu főszerkesztő­helyettese.) tarca RIGOGYASZ Hudy Árpád A téli fán gyászolva üldögél egy özvegy nagy madár. Shelley: Dal Kis fekete madár ül a földön, egy lépésre az ebédlő nagy ablakától. Felnőtt, hím fe­keterigó. Vigasztalan eső csepereg, de ő csak gubbaszt behunyt szemmel, senkiről és semmiről nem vesz tudomást. Ember közeledtére sem mozdul, akár a macska is elvihetné. Mi baja lehet? — tanakodunk feleségem­mel az apró, eleven szobrot nézegetve. Be­teg? Sérülés nem látszik rajta. Egyszer csak belém hasít a felismerés: a rigó hajszálpon­tosan azon a helyen ül, ahol a madártetem feküdt. Két napja történt a tragédia. A diófa alatt üldögéltem a délutáni ernyedtség­ben, amikor kislányom ijedt hangját meg­hallottam. Kétségbeesetten hajolt a földre hullott, mozdulatlan rigó fölé. De abban nem volt már élet. A széles ablakon véres folt, oda csapódott röptében, teljes erővel. Azonnal szörnyethalt. A gyermek elte­mette a kis áldozatot a fenyőfa tövébe, sí­remléket eszkábált neki, virágokat tett rá. Megsiratta. Akkor nem láttuk a hím rigót. Vajon ta­núja volt párja szerencsétlenségének? Akár igen, akár nem, pontosan tudja, mi és hol történt. Ott ül, maga a megtestesült fájda­lom, megszűnt számára létezni a világ. Fe­leségem megsimogatja, beszél hozzá, mere­ven tűri. Nem könnyezik, nem jajgat, nem imádkozik. Nem hozott gyertyát, virágot. Csak végtelen kétségbeesését, vigasztalha­tatlan szomorúságát. Gyászát. Elmúlik egy óra, tovább esik. A madár félig felnyitja szemét, kitátja csőrét, tálán ásít. Lassan, ólomnehezen megmozdul. Odébb megy, a kút mellé, levelek alá. Ott gubbaszt még egy jó darabig, a végzetes hely felé fordulva. Aztán elrepül. Azóta sem láttuk - igaz, meg sem ismernénk. Este a tejesasszonyunk megkönnyezi a történetet. Igen, mondja, a rigó, ha elvesz­ti párját, nem választ többé társat, haláláig özvegy marad. TONNA Erdős István Van innen nem messze egy város. Ma már a legöregebbek sem emlékeznek arra, mikor nyitották az első bányát. A legtöbb lakó abba született bele, hogy mindenhol tárnák, fejté­sek szabdalták az erdőket, és csillék zörgése töltötte be a napjaikat. Reggelente a mű­szakváltást jelző dudára ébredtek, már akik nem álltak ott a sorban a csákányaikkal, este pedig, amikor már lement a nap a hegyge­rincek felett, az esti dudaszóra parancsolták ágyba a gyerekeiket és tértek nyugovóra. Jó élet volt ez, biztonságot adott. Aztán eljött a nap, amikor a dudaszó már nem harsant reggel, este nem jelezte a naplementét. Az itteniek hirtelen egyedül maradtak. Ekkortájt vetődtem újra erre a vidékre. Sokat utaztam ebben az időben, egy haldokló évezred végén, a munkám folyton új tájakra vitt. Egy, talán két he­tet dolgoztam csak egy helyen, de ez épp elég volt. Az erdők, a hegyek semmit nem változtak azóta, hogy legutóbb itt jártam. Nem változtak az emberek sem. Ugyan­azok a szénportól cserzett arcú, mokány kis öregek ültek a kocsma pultjánál, mint akikre emlékeztem. A ráncaikat a föld alatt töltött eVek vájták, és bár évekig alig láttak napfényt, bőrük örökre barna maradt a bá­nya mocskától. Akkor este az asztalnál egyedül könyö­kölve, mint mindig, elkaptam beszélgeté­seik foszlányait.- ... bezzeg amikor a tröszt még kiállt értünk...- ... akkor még mozi is volt itt, meg vörös szőnyeg a premierekre...- ... emlékszel, talán ezren is voltunk, amikor fellépett...- ... és még mindig ott vannak lent, resz­ket tőlük a lámpa. Erre felkaptam a fejem, és odafordul­tam.- Mondja, bátyám - szóltam közbe, és letettem a korsómat. - Kik vannak ott lent?- Hát a régiek - magyarázta a bácsi, aki maga is elég réginek tűnt. Megigazította vastag gyapjúzakóját, és a hegyoldal felé intett. - Mind ott vannak még ma is.- Lent, a bányában? - értetlenkedtem. Az öreg megvonta a vállát, és kiitta a sörét az üvegből. Értettem a célzást, intet­tem a pultosnak, hogy a következiő kör az enyém. A ráncos arcú emberke elégedetten biccentett.- Hát hol máshol?- Van lent valaki a tárnában? - kérdez­tem.- Édes öcsém, hisz mind lent vannak. Aki valaha lent maradt, az mind ott van ma is. Hűvös fuvallat csapta meg az arcom, hirtelen kijózanodtam.- Hát nem robbantották be a járatokat? - vontam össze a szemöldököm. Pár éve, amikor megszűnt a bányatársaság, az ösz­­szes hírlap erről cikkezett.- Mink azért még csak lemegyünk vala­hogy - kacsintott rám. Ezután már nem bírtam befogni a számat. Másnap reggel, napkeltekor a nénia üze­mi sziréna alatt sétáltam az öreg mögött. Gumicsizmát húzott, de ugyanaz a gyap­júzakó volt rajta, mint előző este. Büszkén mutatta a hórihorgas állványt, ahonnan régen a liftet eresztették le. Aztán csak to­vábbment, és lassan körbevett minket az erdő.- Mellékjárat - magyarázta, amikor egy talpfákból összerótt kis kalyibához értünk. - Erről nem tudtak az urak, nem volt rajt’ a terveken. Magunknak fúrtuk, hogy ki tud­junk jönni egy kis pihenőre. A kezével mutatta, hogy miféle pihenőre gondol.- Biztonságos? - néztem bizalmatlanul a szurtos gerendákat. Az öreg válasz helyett csak elmosolyodott, aztán elővette a szebb napokat látott kis bányászlámpáját.- Amíg ennek egyenes a lángja, nincs mitől félni - mondta halkan, és meggyúj­totta. Lassan haladtunk a meredek tárnában. Azt hittem, majd pislákoló félhomályban kell leereszkednünk a mélybe, de a kopott Davy-lámpa tisztességgel megvilágította a járatot. Pár méterenként a dúcpillérek ge­rendái mellett mentünk el, némelyiken még a bicskával belevésett kis monogramokat is láttam. Egy elágazáshoz értünk, és az öreg lefelé indult. Én már úgy gondoltam, hogy eleget láttam. Inkább visszafordultam vol­na, de ő csak ment tovább rendületlenül, minden gerendánál lehajtva a fejét, ahogy megszokta. Nagy sokára egy kis terembe értünk. Igyekeztem nem elképzelni a fölöt­tünk magasodó millió tonnányi hegyet, és a végtelen sötétséget, ami a kis lámpa fény­korén túl volt. És akkor, mint a forró aszfalt fölött a pá­rás levegő, megremegett mellettünk a so­vány szénfal. Aztán megrezdült a lámpa lángja. Pál Dániel Levente ___________________________sprjr nelyorseg m j , aaaaaaaaam főszerkesztő Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva, Farkas Wellmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • I I aaaaaaaaafl Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • BBBBBBBBBBB Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója Emberi Erőforrások Minisztériuma

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék