Fejér Megyei Hírlap, 2018. szeptember (63. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-29 / 227. szám
2018. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT Pórázon a Bulldogok A Fehérvár AVS 9 vette el a Dornbirn veretlenségét NAGY PÉTER______________ peter.nagy@fmh.hu DORNBIRN Hosszabbítás után 3-2-re győzött a Volán az osztrák bázisú jégkorong-bajnokság (EBEL) ötödik fordulójában. Mindössze két együttes, az éllovas Bulldogok és a két ponttal mögöttük lévő bécsiek őrizték meg veretlenségüket a sógoroknál zajló élvonalbeli jégkorong-bajnokság pénteki játéknapját megelőzően. A kék-fehérek gólérzékenységükben bízhattak a megyeszékhelytől 850 kilométernyi távolságban megrendezett derbin, míg az osztrákok amellett, hogy 19 találatukkal a liga legélesebb mesterlövészei voltak, inkább hátsó alakzatuktól várták Kógerék semlegesítését. A Fehérvár AV19 első idei túrájára ezúttal Gyenes Dávid utazott, ám továbbra sem tarthatott a társakkal a sérülésből lábadozó Andrew Sarauer és Eric Meland, akik visszatérésére már nem kell sokat várni. Ott volt viszont a listavezető otthonában Sárpátki Tamás, a Csíkszeredai születésű támadó először korcsolyázhatott ki a jégre a többiekkel az idén. Jól járatták a korongot az Ördögök a mérkőzés elején, a negyedik percben Luttinen lőtt távolról, de Rinne könnyűszerrel védett. A Bulldogok leginkább kontrákra rendeződtek be, Carruthnak azonban nem akadt sok dolga kezdetben. Aztán fokozta a tempót a Dombira, ráadásul Stipsicz szabálytalansága után, a 9. percben jöhetett az első hazai fór. Magnan, valamint Macierzynski révén nagy lehetőséget szalasztottak el a vendéglátók, erre a kiegészülést követően Harry bombázott a kékről. A 13. percben végül megtört a gólcsend, amikor Michael Parks távoli lövésével megszerezte a vezetést a Bulldogsnak, 1-0. Előbb kihasználatlanul maradt egy fér fehérvári részről, majd egyenlő létszámnál Kóger előbb éles szögből, utána pedig szemből is tesztelte a voralbergiek hálóőrét, aki a helyén volt. A középső etap Phillips ziccerével indult, ami után megmaradt a vendégfölény. Carruthnak legkorábban a 25. percben kellett egy távoli lövést hárítania. Ez felpaprikázta a Dornbirnt, akik szempillantás alatt háromszor vették célba a FAW ketrecét. Macierzynski szólóját akadályozta egykori csapattársa, Carruso így büntetővel jöhettek a hazaiak. A rávezetés kimaradt, ahogy Reid próbálkozása is, Jonathan Harry kékvonalas bombája azonban nem, igaz, a kapuvasról lepattanó pakk két hazai játékos korcsolyájáját érintve jutott a hálóba, 1-1. A gól után előbb remekül védekeztek ki egy emberelőnyt a koronázóvárosiak, akik alighogy kiegészültek máris újra betaláltak. Kóger jó ütemben adta át az érkező Szabó Dánielnek a korongot, aki nem hibázott, 1-2. Rögtön egalizálhatott volna a Dombira, a futószalagon érkező voralbergi EREDMÉNY DORNBIRN-FEHÉRVÁR AVI 9 2-3 h. u. próbálkozásokat Carruth egytől egyig hatástalanította. Küzdött az egyenlítésért a Dombira a záró játékrész elején, alaposan megdolgoztatták a fehérváriak amerikai portását. Kóger szólója és távoli lövése nyomán kijött a szorításból a Fejér megyei brigád, majd újra a vendégek percei következek. Az 54. percre végül góllá érett a hazai fölény, Michael Parks maradt egyedül középen és a hálóba továbbított, 2-2. Az egyenlítés után egyik csapat sem kockáztatott, így jöhetett a hosszabbítás. A túlórában Jonathan Harty indulhatott szólóban és Rinne mellett a kapuba helyezett, eldöntve ezzel a bónuszpont sorsát, 2-3. Vasárnap 16 órakor a Red Bull Salzburg vár a Fehérvár AV19-re. A székesfehérvári Szabó Dániel eredményes volt a listavezető otthonában Fotó: FAV19/ Soós Attila JEGYZŐKÖNYV Dornbirn Bulldogs-Fehérvár AV19 2-3 (1-0,0-2,1-1,0-1) Dornbirn, 2320 néző. Vezette: Nikolic, Stoic (Sparer, Tschretpitsch) Bulldogs: Rinne (Stroj) - Magnan, McNeill, Gauthier, Cip, Dupont - Valiant, Neubauer, Timmins, Broda (1), Connelly - Reid, Pulli, Parks 2, Macierzynski (1), Schwinger - Pöschmann, Haberl, Häußle. Vezetőedző: Dave Macqueen.___________________________________________ FAV19: Carruth (Cyenes) - Kóger (lee), Hári, Phillips, Harry 2 (lee), Szabó D. lee - Luttinen, Koskiranta (1), Kuralt, Glenn, Caruso - Szabó K., Erdély, Sofron, Stipsicz, Tikkanen - Sárpátki, Sille, Reisz, Szita, Láday. Vezetőedző: Hannu Järvenpää. Kapura lövés: 38-31 Kiállítás: 6, illetve 8 perc SPORT Ízlett a kínai az Albának Látványos és eredményes játékkal győztek a kézisek SZÉKESFEHÉRVÁR Az Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapata minden gond nélkül verte Kína válogatottját. Alba Fehérvár KC-Kína 43-28 (19-15) Alba: Györkös-Nascimento 6 (3), Rózsás 1, Boldizsár 4 (1), Mendy 6, Gorsenyina 8 (1), Szarka A 4. Csere: Mistina (kapus), Sztanovics, Májer 8, Zsilinszkajtye 2, Utasi 4 (2). Vezetőedző: Deli Rita. Kína legjobb dobói: Ting- Ting 7, Huang Hai 7 (2) Kisebbfajta mini vb-nek ad otthont Fehérvár, a Polar Global Handball elnevezésű mérkőzéssorozat keretében a torna első találkozóján Kína 31-25- re legyőzte Finnországot, majd az ázsiaiak az FKC-vel is megmérkőztek pénteken. Az már az első percekben látszott, hogy a tapasztalt szakvezetőnek, Gapsoo Kimnek köszönhetően a koreai iskolát követi a távol-keleti ország fiatal csapata, a vendégek főleg gyors lerohanásokkal próbálták ellensúlyozni a székesfehérváriak fizikai fölényét. Ez többé-kevésbé sikerült is nekik, bár az első harminc percben volt, hogy hétgólos előnyt kovácsolt az Alba. A szünethez közeledve azért lankadt a házigazdák figyelme, így a nagy akarattal játszó látogatók négy találatra csökkentették hátrányukat. A pihenő után azonban a védekezés mintha másodlagossá vált volna - főleg a pirosak oldalán - az AFKC Olga Gorsenyina, Claudine Mendy, és a második félidőre beállt Májer Krisztina révén a 47. percre tízre növelte a fórt, ezután pedig csupán a gólkülönbség javítása volt kérdéses. KA EREDMÉNY ALBA FEHÉRVÁR KC-KÍNA 43-28 Volt hogy Nascimentóra (fehér) három kínai jutott Fotó: Pesti Tamás Meglepetésre készülnek CSÁKVÁR Vasárnap a Kaposvár csapatát fogadja az Aqvital FC Csákvár a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában. A dobogó harmadik fokán álló Kaposvári Rákóczi vendégeskedik a Vértes lábánál a hétvégén. Bár a tabellán nagynak tűnhet a különbség a két gárda között, valójában a Somogy megyeiek eddig csupán négy ponttal gyűjtöttek többet a 8. pozíciót elfoglaló riválisuknál. A feladat tehát adott Szijjártó István legénységének: be kell gyűjtenie a három pontot, ha közelebb akar férkőzni az élmezőnyhöz. Ám a zöld-fehérek jó formában vannak, legutóbb a nyitófordulóban maradtak alul a Gyirmóttal szemben, azóta azonban öt győzelem és három döntetlen a mérlegük. A házigazdák sem panaszkodhatnak, eddig csak az éllovas Békéscsaba fogott ki rajtuk két hete, szerdán a Nyíregyháza ellen javítani tudtak. Mindenesetre szoros összecsapásnak nézünk elébe. A találkozó vasárnap 17.00 órakor veszi kezdetét. KG FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15 Ezúttal pont nélkül maradtak Nem tudták legyőzni a csíkieket SZÉKESFEHÉRVÁR A Fehérvári Titánok jégkorongcsapata pénteken a tabellaelső Csíkszeredával nézett farkasszemet. A koronázóvárosiaknak nem volt sok idejük, hogy megünnepeljék csütörtöki győzelmüket a Hokiklub Budapest ellen, ugyanis pénteken már az éllovas Csíkszeredát fogadták hazai jégen. Bár a tabella alapján a székelyeknek egyértelműen irányítaniuk kellett volna a mérkőzést, az első harmad eleje azt mutatta, hogy a házigazdák fel tudják venni a harcot riválisukkal. A kapusoknak az első tíz percben nem akadt sok dolguk, inkább a mezőnyjátékosok küzdöttek egymással. Aztán mégis a vendégek szereztek vezetést a 12. percben, a korábbi két fehérvári Becze és Részegh asszisztját Valdar értékesítette, 0-1. A gól után felpörögtek a csíkiek, és elkezdték nyomás alá helyezni a Titánokat, aminek a játékrész végén meg is lett az eredménye, egy fórt kihasználva Valdar duplázott, a szurkolók pedig hangos nemtetszésüket nyilvánították ki a lelátóról, 0-2. A második etap elején egy eladott korongból indulhattak meg a vendégek, Kornakker szépen hárított, azonban emberhátrányban már nem volt esélye a kék-fehér mezesek hálóőrének, Bíró vágta a hálóba a pakkot, 0-3. Egyből érkezett Madácsiék válasza, Mazzag szépített, 1-3. A következő pillanatokban mindkét oldalon egymás után csengtek a kapuvasak. A 28. percben aztán Rokaly csúsztatta a bal alsóba a játékszert, 1-4. Ekkor sem álltak le a csíkszeredaiak a gólgyártással, még hátrányból is eredményesek voltak, ezúttal Shulakov lépett ki és EREDMÉNY TITÁNOK-CSÍKSZEREDA talált be, 1-5. Az utolsó periódusban is a székely együttes dominált, és a 44. percben egy újabb előny ismét gólt hozott, Részegh vette be Kornakker kapuját, 1-6. Erre rögtön reagáltak a fehérváriak, Vas távoli lövésébe Hamvai szúrt bele, Ónodi nem tudott védeni 2-6. Az összecsapás végéhez közeledve egyre több támadást dolgoztak ki a Titánok, de ekkora hátrányt már nem tudtak ledolgozni, így maradt a 2-6- os végeredmény. A fiatal gárda vasárnap a DAB ellen javíthat. KG 2-6 A Csíkszereda (fehér) végig irányított Fehérváron Fotó: Pesti T. Megyén belül váltott egyesületet SZÉKESFEHÉRVÁR A Dunaújváros Gorillaz alakulatától érkezett a Koronázók új elkapója, Rácz Balázs. Nem biztos, hogy máris sikerült teljesen feltérképeznie a magyar mezőnyt Jim Wardnak, a Fehérvár Enthroners amerikaifutball-csapatának új főedzőjének, de elkapó poszton sikerült jól erősítenie a tengerentúli trénernek. Rácz Balázs a Gorillaz színeiben 23 passzból 296 yardot termelt az elmúlt HFL-szezonban. NP TTFEJÉR megyei Hhlap www.feol.hu Főszerkesztő: Nagy Zoltán Péter Főszerkesztő-helyettes: Pásztor Zoltán Lapszerkesztő: Ábrahám Viktória, Buthy Lilla, Házi Péter Szerkesztőség: 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Levélcím: 8003 Székesfehérvár, Pf. 16. Telefax: (22) 542-719 Központ: (22) 542-700. Titkárság: (22) 542-703 E-mail: szerkesztoseg@fmn.hu Ügyfélszolgálati iroda: Székesfehérvár, Fo u. 17. Tel.: (22) 316-590. Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató Fejér megyei üzletszervezési vezető: Borsos Dávid Fejér megyei terjesztési vezető: Sztrikné Varga Mónika Adatvédelmi irányelveink a feol.hu internetes oldalunkon olvashatók Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-600 Felelős vezető: Horváth Gábor ISSN 0133-0403. Index: 25-056 Telefonos hirdetésfelvétel: (46) 99-88-11. Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt - nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 3 190 Ft, négy évre 9 570 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 18 185 Ft, egy évre 10%os kedvezménnyel 34 450 Ft. Előfizetéssel, terjesztéssel kapcsolatos ügyintézés: 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Telefon: (94) 999-120. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! (OVas—" Observer imedia ___________www.observer.hu______________________________