Fejér Megyei Hírlap, 2022. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2022-02-16 / 39. szám

2022. FEBRUÁR 16., SZERDA - PUSZTASZABOLCS ÉS KÖRNYÉKE Egy régi álom válik valóra A helyi kulturális és sportélet szolgálatába állhat az épülő központ BELOIANNISZ A helyi kul­turális és sportéletben is komoly előrelépést hozhat a településen jelenleg is zajló beruházás. A több mint 200 millió forintos támogatásból megvalósuló projekt eredményeként immár a színházterem helyett egy korszerű torna­teremben zajlanak majd a testnevelésórák. A település lakóinak régi álma valósul meg a kulturális és sportközpont létrehozásával. A kivitelezés már zajlik, a mun­kálatok előrehaladásának az időjárás is kedvez, így ha min­den a tervek szerint marad, ak­kor hamarosan egy vadonatúj, modern központtal gazdagodik Beloiannisz. - Mióta megépült a telepü­lés, azóta nem volt tornater­münk. Kezdetben ez úgy volt megoldva, hogy az iskola folyo­sóin voltak a tornaórák, aztán a 80-as évek közepén a művelő­dési ház színházterme úgy lett átépítve, hogy végül egy hibrid megoldást sikerült kialakíta­ni: a helyiség ellátta a torna­terem funkcióját is, miközben színházteremként működött. Ez azért sem volt előnyös az évek, évtizedek alatt, mert így semmilyen rekonstrukciót nem lehetett elvégezni, nem tudtuk, hogy mivé újítsuk föl: tornate­rem vagy művelődési ház le­gyen? - beszélt a több évtizedre visszanyúló előzményekről Pa­­palexisz Kosztasz, a település polgármestere. Mindezek ismeretében már nem is kérdés, miért vált szük­ségessé az épület bővítése, az új szárny kialakítása. Az új épületrész teljes egészében át­veszi a tornatermi funkciót, így a művelődési ház színházterme újra szinte kizárólag a helyi kultúra egyik központja lehet.­­ A település történetében először lesz Beloiannisznak önálló tornaterme, amely az iskolások tornaórai igényei mellett a rendkívül színes sportéletünket is kiszolgálja. Asztalitenisz, torna, karate, zumba és bármilyen táncos rendezvény is helyet kaphat itt, emellett a helyi civil egye­sületek és csoportosulások programjainak is otthont ad­óan rá igény: tovább bővül a beloianniszi művelődési ház a kulturális és sportközpont - tette hozzá a polgármester. Az új épületrész a művelődési házhoz csatlakozik, a jelenleg téglalap alakú épület L ala­kúvá bővülésével. Az össze­építésnek köszönhetően a két épületrész közötti átjárás is biztosított lesz, ráadásul az új tornaterem létrejöttével immár a színházterem felújítására is sor kerülhet.­­ Az új épületrészben lesz egy küzdőtér, a tornate­remrész, mellette két szertár épül. Az épületben kialakí­tanak technikai, gépészeti, hűtést-fűtést biztosító helyisé­geket. A hozzáépített részben lesz továbbá új mosdó és moz­gáskorlátozott-mosdó. A régi épület kiszolgálórészeit, tehát az öltözőket, a mosdókat tel­jesen felújították, így egyben szolgálják ki a művelődési ház és a tornaterem igényeit is - is­mertette a részleteket a telepü­lés első embere. Jelenleg már a kivitelezés látványosabb része zajlik, a falak nagy része már áll. A munkálatok a tervek szerint ha­ladnak, így várhatóan március közepére az első ütem feladata­ival elkészül a kivitelező. - A második ütem fedezeté­re ígérvényünk van a Minisz­terelnökségtől 70 millió forint értékben. Ennek a technikai előkészületei lezajlottak, jelen pillanatban a támogatói ok­irat aláírása van folyamatban. Az összeg megérkezése után életbe léphet a második ütem megvalósítása is. Gyakorlatilag mondhatjuk, hogy az építkezés megszakítás nélkül folytatód­hat, hiszen mire az első ütem munkálataival végeznek, ad­digra a folytatáshoz szükséges forrás már rendelkezésünkre áll. A második ütem kivite­lezése további négy hónapig tart majd - mondta Papalexisz Kosztasz. Hozzátette, a mint­egy 212 millió forintból meg­valósuló beruházás befejezése nyár közepére várható. HU További izgalmas hírekért látogasson el ide: FEOL.hu A központ kivitelezésének első üteme a végéhez közeledik­Fotó: önk. A látványterv nyár közepére valósággá válhatLátványterv: önkormányzat > FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 9 RÖVIDEN Maskarás felvonulás PUSZTASZABOLCS Ne­mes vetélkedésre várják az óvodás csoportokat, vala­mint az általános iskolás és gimnáziumi osztályokat február 19-én 10.30 órától. A csoportok létszáma csa­ládtagokkal és barátokkal tovább bővíthető. A legna­gyobb létszámú, maskará­ba öltözött csoportot osz­tálykirándulással díjazza a város önkormányzata. A felvonulás után fánkkal és teával várják a menete­­lőket. Gyülekező a műve­lődési ház udvarán, a je­lentkezéseket február 17-ig várják. HV Tervezett áramszünet IVÁNCSA A szolgáltató tá­jékoztatása szerint február 21-én 8.30-14.30 óráig új fogyasztási hely kialakítása miatt tervezett áramszünet lesz Iváncsán. Az érintett szakaszok a Hunyadi utca 179-229. és 194-254. HV Hagyományt őrző tárlat PERKÁTA Szent András napjától húshagyókeddig címmel rendeznek hagyo­mányőrző tárlatot a perká­­tai Győry-kastélyban feb­ruár 19-én 10 órától. A­ tematikus kiállítások mel­lett a háztáji sertéstartás­sal kapcsolatos, valamint a régi disznótorokat bemu­tató családi és közösségi fényképekkel, írott emléke­zésekkel és a hagyományos disznóvágás tárgyi emléke­ivel várják a kultúrakedvelő közönséget. HV Továbbfejlődhet a kardiológiai szakrendelés Abán Jótékonysági rendezvényekkel és térségi hozzájárulásokkal szeretnék összegyűjteni az új szívultrahang vételárát ABA Szívultrahanggép vá­sárlására szervez adomány­­gyűjtést az abai szakren­delő. A kitűzött cél 5 millió forint, melynek eléréséhez a térség magánszemélyei, vállalkozói és önkormány­zatai segítségére is számít az egészségügyi intézmény.­ ­ Az orvosok részéről érke­zett egy jelzés, hogy bár a jelenlegi ultrahanggéppel is megfelelően tudják vizsgálni a szívproblémákkal küzdőket, viszont ha egy speciális szoft­verrel működtetett, kimondot­tan szívvizsgálatokra alkalmas ultrahanggépet kapnának, még egyszerűbb lenne ezeket a vizsgálatokat elvégezni, és még több beteget tudnának ellátni. Szeretnénk, ha az egyik legke­resettebb szakrendelés­­ a szí­vgyógyászati és kardiológiai - még jobb körülmények között működhetne, és még magasabb színvonalon végezhessék mun­kájukat az orvosok - mondta Mikula Lajos polgármester, ki­emelve, a szakrendelőben egy év alatt húsz százalékkal nőtt a betegellátások száma, ami hűen tükrözi, mennyire fontos funkciót lát el az intézmény.­­ Helyi vállalkozókkal is felvettük a kapcsolatot, ők is jelezték a hozzájárulásukat. Azt gondolom, 2-3 héten be­lül már látni fogjuk, mennyi pénzt sikerül gyűjteni, nagyon optimista vagyok, bízom ben­ne, hogy összejön az az ös­­­szeg, amelyből meg tudjuk vásárolni a gépet. Ez olyan célkitűzés, amivel mindenki könnyen tud azonosulni - tette hozzá a polgármester. Mikula Lajos kiemelte, a vírus­ idősza­kában éppen az látszott, hogy az egészségügy túlterheltsége miatt bizonyos beavatkozások, szakorvosi vizsgálatok időben eltolódtak, így a jelen időpont a legjobb ahhoz, hogy tovább­fejlődjön a kardiológia, bízva abban, hogy a járványhelyzet elmúltával az új gép használa­tával még több emberen tudnak segíteni. Érdekes tény, hogy a rendelő páciensi körének mindössze 46 százaléka abai lakos. A helyie­ken kívül sokan érkeznek Sár­­keresztúrról, Sárszentágotáról és Soponyáról, valamint Tác­­ról, Csőszről és Sárbogárdról is egyre többen veszik igény­be a Sárvíz Kistérségi Járóbe­teg-szakrendelő szolgáltatásait.­­ Ezért is nagyon várjuk a helyi lakosok és vállalkozók mellett az egész térség vállal­kozóinak, magánszemélyeinek, önkormányzatainak segítségét. - hangsúlyozta a polgármester. Az elmúlt hétvégén több mint száz résztvevővel rendez­tek Abán jótékonysági bált, a tombolán befolyt összeg termé­szetesen a célkitűzés elérését segíti. Továbbá február 26-án rendezik meg másodszorra az abai disznótort, az esemény tá­mogató jegyeinek bevételével a helybéliek és a környékről érkezők szintén hozzájárulhat­nak a gyűjtés eredményességé­hez. Az adományozás további módjairól a település közösségi oldalán tájékozódhatnak a segí­tő szándékúak. HV A bál tombolabevétele is jótékony célt szolgál Fotó: szervezők A szakrendelő betegforgalma tavaly húsz százalékkal nőtt Fotó: PT •F­irdetés i

Next