Fejér Megyei Hírlap, 2022. május (67. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-25 / 120. szám

2022. MÁJUS 25., SZERDA PUSZTASZABOLCS ÉS KÖRNYÉKE PUSZTASZABOLCS Fenn­állásának 30. évfordulóját ünnepli a Pusztaszabolcsi Kutyabarát Klub. Ennek apropóján beszélgettünk Csombók Pállal, a klub el­nökével és Jakus Jánossal, aki 25 évig töltötte be az elnök-helyettesi pozíciót. Egyöntetűen vallják: ku­tyákhoz fűződő szeretetük gyerekkoruk óta kíséri őket. Csombók Pál bokszereket tart, tenyészti is őket, míg Jakus János a rottweilerek mellett kötelezte el magát. Talán so­kan azt gondolják, hogy az imént említett két kutyafajta alapvetően harcias jellemmel bír, ám a tévhiteket eloszlatva mindkét kutyatulajdonos le­szögezte: mindez csak nevelés kérdése. Idén immár 30 éve, hogy megalakult a Pusztaszabolcsi Kutyabarát Klub. - 30 évvel ezelőtt a faluban még nem volt divat a kutyasé­táltatás - kezdte Csombók Pál, a klub elnöke. - Mindketten vettünk törzskönyves kutyá­kat - még néhány alapítóval együtt -, akiket szocializálni kellett, ki kellett menni velük az utcára. Mindig sutyiban, es­ténként sétáltattunk, ekkor jött az ötlet, hogy alapítsunk egy klubot, tartsunk össze, keres­sünk egy helyet, ahol tudunk kutyázni. 12 fővel alapították meg a Pusztaszabolcsi Kutya­barát Klubot. Az elsődleges cél egy olyan közösségi hely létrehozása volt, ahol a kutyások összejö­hetnek és egymástól is tanulva nevelhetik az ebeket. Mindeh­hez a település szélén kaptak az önkormányzattól egy elha­nyagolt, számos negatív tulaj­donságot magában hordozó te­rületet, ami, habár elsőre nem tűnt ideálisnak, közösségi ös­­­szefogással sikerült egy olyan kiképzőpályát kialakítani, ami megfelelt az elképzeléseknek és az igényeknek.­­ Ezzel egy olyan foglal­kozási lehetőség indult el, ami nincs itt a környéken. Az állatszeretet az mindig jó, sok mindenre megtanítja a gyere­keket és a felnőtteket egyaránt. Nagyon erős a klubéletünk, a kutyák mellett a közösségko­vácsolás is fontos számunkra. Azt gondolom, már a kezdő-Érkeznek a kiképzésekre Dunaújvárosból, a Velencei-tó környékéről is ,ekkor jó irányt vett a csapat, és erre bizonyíték a mögöt­tünk álló 30 év is, mert itt va­gyunk, és talán most vagyunk az egyik legjobb periódusban, amikor legtöbben látogatják a klubot - mondta Jakus János, aki két és fél évtizeden át volt a klub elnökhelyettese. Az évek előrehaladtával egyre többen leltek rá a kutyás kikapcsolódás és oktatás lehe­tőségére, így ma ma?Cirkeznek a kiképzésekre Dunaújváros­ból, a Velencei-tó környékéről, Seregélyesről és Székesfehér­várról is. Emellett a klub ku­tyás bemutatói is rendre nagy sikert aratnak.­­ Ilyenkor bemutatjuk, hogy milyen egy jól fegyelmezett kutya, és azt is, hogyan lehet a kutyát megtanítani egyes feladatokra. Magunk is autodi­dakta módon tanultuk az okta­tást, de az igényeket figyelembe véve többször hívtunk ismert, nagyon jó hírű előadókat, állat­orvost, akiktől szintén rengete­get tanulhatott mindenki - tette hozzá Jakus János. A Kutyabarát Klub ös­­­szefogja a kutyás közösséget korosztályra és fajtára való te­kintet nélkül. - Amit kérünk, hogy a hoz­zánk érkező­­ kutyák bizonyos védőoltásokkal rendelkezze­nek, hogy a többi kutyára ilyen szempontból ne legyenek ve­szélyesek. Illetve el kell fogad­ni, hogy a pályán a kiképzés vezetője a főnök, ez alapvető szabály, ezzel igyekszünk ki­szűrni az esetleges baleseteket - tette hozzá az egykori elnök­­helyettes. Csombók Pál, a jelenlegi elnök elmondta, a pályázati lehetőségeiknek köszönhetően mára megfelelő infrastruktú­rát tudtak kialakítani a kutyák oktatásához, így jelenleg már öt csoportban zajlanak kikép­zések, hétvégente mintegy 45-50 kutyával. Mint mondta, a 30 éves működés titka, hogy mindig van egy kitűzött cél, legyen az egy bemutatósorozat vagy verseny, ez viszi előre a mindig összetartó kutyás kö­zösséget. A kitűzött célok viszik előre a helyi kutyás közösséget Hétvégente 45-50 kutya kiképzése zajlik a pusztaszabolcsi klub égisze alatt A kiképzőpályán Gombók Pál és Jakus János, a Pusztaszabolcsi Kutyabarát Klub alapító tagjai Fotó: PT FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 9 RÖVIDEN Testületi ülés PERKÁTA A nagyközség önkormányzata szerdán 16.30 órától tartja rendes képviselő-testületi ülését az önkormányzat hivatalának épületében. A napirendi pontok elérhetők a telepü­lés honlapján. HV Kosarak tárlata HANTOS A kormányzati támogatással és a Nemze­ti Művelődési Intézet szak­mai koordinációjával zajló 20 alkalmas kezdő vessző­fonó szakkör végéhez érke­zett. A kosarakból és egyéb termékekből kiállítás nyílt a Hantosi Művelődési Ház­ban. A tárlat június 8-ig te­kinthető meg. HV Világgazdaságok ERCSI A Történelmi délután keretében Kiss Alexandra régész tart előadást az Ercsi Eötvös József Művelődési Ház és Könyvtárban május 26-án, csütörtökön 17 órá­tól. Az előadás címe: Római világgazdaságok nyomában Fejér megyében. HV Nyárköszöntő ZICHYÚJFALU A helyi is­kola udvara és a Zichy csar­nok ad otthont a Nyárkö­szöntő falunapnak május 28-án. A programok kö­zött lesz lufidíszítés, tűz­oltóautó-bemutató és köz­lekedési vetélkedő. Fellép az Operett-Musical Voices Társulat, bemutatót tart a Zichyújfalui Mazsorett cso­port és a Mamm­baba - Hor­­dozós latin fitneszklub. 17 órától faluvacsorával ké­szülnek a szervezők, melyet a nyugdíjas klub palacsintái tesznek még édesebbé. HV A legjobb huszonnégy Folyamatos fejlesztések, új ötletek a létesítményben SEREGÉLYES Verseny lesz a gokartpályán, a SER­­Ringen. Bő másfél évvel ezelőtt, 2020 augusztusában Seregélyes külterületén, az Ujfalusi úton avatták fel az ország máso­dik legnagyobb gokart- és technikai motoros pályáját, a SER-Ringet. Az 1025 méter hosszúságú, 6 és fél, 10 méter szélességű pályán összesen tizenhat kanyar várja azokat, akik közlekedő társaik sze­rencséjére nem az országutat választják arra, hogy kiéljék száguldásra hívó hajlamukat. Ráadásul a SER-Ring sza­kaszait dinamikusan lehet változtatni, mivel a pálya két irányban is használható, ezért külön technikás és gyors sza­kaszokra bontható, melyeken a menetirány szintén megfordít­ható, így hat különböző nyom­vonalat lehet létrehozni rajta. A nyitástól kezdődően fo­lyamatosan mérik és rögzítik a pályán teljesített időered­ményeket, ezért Mihályi Nor­­bertnek, a létesítmény megál­modójának és létrehozójának remek ötlete támadt. - Meghívjuk a legjobbakat egy háromfordulós versenyre, amelynek első futama nem is olyan sokára, június 5-én, vasárnap 13 órától kezdő­dik - mondta a házigazda a gokartok műhelyében. - Az ingyenes meghívásos házi­versenyre huszonnégy indulót várunk, ők azok, akik eddig a legjobb köridőket futották. Ha valaki szeretne versenyezni a legjobbak között, még mindig megpróbálhat közéjük ke­rülni valamelyik edzőnapon. A rajthoz állók nevét június elsején hirdetjük ki. Persze ő nem csak a sport­értékét kell hogy figyelje a létesítményben történteknek, hiszen vállalkozó is, de azt mondja, ilyen szempontból sem csalódott, hiszen amióta az önkormányzat támogatá­sával kinyitott, bejöttek a szá­mításai. Ami azért sem csoda, hiszen látogattak már hozzá olyan nagy nevek is, mint például a sokszoros bajnok autóversenyző Szász László (aki egyébként legutóbb, má­jus 24-én Montenegróban győzött egy hegyi versenyen), vagy Stefano Favaro, Talmá­­csi Gábor korábbi menedzse­re, aki a közelmúltban egy motorsport-utánpótlási prog­ramot hozott a seregélyesi pályára, mert nagyon jónak és biztonságosnak ítélte meg. - Természetesen a tel­jesen kezdőket is szívesen látjuk, hiszen fontos volna, hogy nálunk sajátítsák el az alapokat azok, akiknek még nincs rutinjuk az ilyesmiben, a veszélyes helyzetek megol­dásában. Az országúton egy­­egy hibának már komolyabb következményei lehetnek, de nálunk szakemberek segítsé­gével minden megtanulható. Ha nem gokart vagy motor, lehet akár quad is a választott versenyjármű. Ha valaki úgy gondolja, hogy nem indulna el a pályán, jöjjön el hozzánk akár a júniusi verseny vasár­napján, és maga is láthatja majd, amiről beszélek és tá­jékozódhat a lehetőségekről - mondta Norbert, aki fiatalabb korában maga is ígéretes go­­kartos versenyzőnek számí­tott. TT Műhelymunka a folyamatosan fejlődő pályán (jobbra Mihályi Norbert) Fotó: Tihanyi Tamás Hirdetés

Next