Fejér Megyei Hírlap, 2022. augusztus (67. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-30 / 201. szám

2 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Várják a pályaműveket SZÉKESFEHÉRVÁR A Fehérvár Szalon 2022 címe két fontos évforduló­ra, az Aranybulla kiadásá­nak 800. évfordulójára és Székesfehérvár 1050 évvel ezelőtti alapítására utal, ez a két kerek évfordulós szám került a figyelem kö­zéppontjába, így a kapcso­lódó kiállítás is szabadon kötődve tükrözi majd ezek jelenkori reflexióit. Egy­­egy művész 2 darab külön­álló alkotást vagy egy két részből álló munkát adhat be, melynek terjedelme ne haladja meg a 1,5 négyzet­­métert vagy térbeli tárgy esetén az 1 köbmétert. A legfeljebb 2 éve készült, fehérvári önálló vagy cso­portos tárlaton még be nem mutatott alkotásokat kiállításra kész állapotban kell leadni a Szent István Király Múzeum Ország­zászló téri épületének má­sodik emeletén szeptem­ber 14-15-én, szerdai és csütörtöki napokon 10-18 óra között. A kiállításon való bemutatásról és a dí­jak odaítéléséről független szakmai zsűri dönt majd. FMH Ma újra kinyit a könyvtár SZÉKESFEHÉRVÁR A nyári szünetet követő­en augusztus 30-án, ked­den kinyit a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri és Tolnai utcai Tag­könyvtára. Ezzel a teljes intézményi hálózat vissza­tér a megszokott működési rendhez. FMH KRÓNIKA SZÉKESFEHÉRVÁR Fontos a lépés, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem képviselteti ma­gát Székesfehérváron elő­készítő balettstúdiójával, melynek egyik központja a Nagy-Kuthy Dance Stú­dió lett. Az együttműkö­désről hétfőn számolt be­­ Nagy-Kuthy Zoltán és Ku­­thy Mercédesz, a stúdió ve­zetői, valamint az egyetem részéről Szitz Melinda mes­teroktató és Macher Szilárd rektorhelyettes. - Nagy megtiszteltetés, fel­adat és óriási felelősség szá­munkra, hogy minket válasz­­­tott az egyetem - fogalmazott Nagy-Kuthy Zoltán, a magán­iskola egyik vezetője. - Cé­lunk, hogy a gyerekekkel meg­szerettessük ezt a művészeti ágat. Nem volt feladatunk vi­szont, hogy szakmát adjunk a kezükbe. Viszont nagyon so­kan jelentkeztek korábban is olyanok, akik szeretnék ezt a pályát választani maguknak, s ezért óriási hiánypótlás az, hogy mostantól már erre is lesz itt lehetőség. Már gyermekkorban fon­tos a táncművészeti képzés alapjainak elsajátítása, ezért is döntött úgy az egyetem, hogy kicsi gyermekkorban elkez­dik a tehetségek gondozását. Erre a feladatra hozták létre az előkészítő balettstúdióikat Szegeden, majd Oroszlányban és Egerben, melyre 1-4. osz­tály között jelentkezhetnek a­­ gyerekek. Ehhez az előkészí­tő iskolához csatlakozott most a fehérvári és martonvásári A Táncművészeti Egyetem mesterei érkeznek a felvételikre központú Nagy-Kuthy Dance Stúdió, melynek keretében az előkészítőre felvételt nyert fia­talokat az egyetem metodiká­ját alkalmazva képzik tovább. Mellette azonban továbbra is foglalkoznak azokkal a gyere­kekkel, akik nem szakmájuk­nak választották a balettmű­vészetet, hanem egyszerűen csak szeretnének balettozni - hangsúlyozta a fehérvári stúdió vezetője. A Táncművészeti Egyetem mesterei érkeznek tehát mos­tantól a felvételikre, vizsgákra, órákra - nem kell emiatt Buda­pestre vinni a gyerekeket. - Nagy öröm, hogy olya­nokkal dolgozhatunk együtt, akikben megbízhatunk - fo­galmazott Macher Szilárd, aki Magyarországon - nagy-britanniai módszer alap­­­ján - meghonosította a kis­gyermekkori egyetemi elő­készítő iskolák rendszerét a balettművészet világában is. A tehetségek kiszűrése, a moz­gáskultúra megalapozása, mozgáskoordináció fejleszté­­­se az egyetemi előkészítők fő feladata, s az, hogy az innen kikerülő fiatalok a Táncművé­szeti Egyetemre kerülve alkal­massá váljanak a balettművé­szet magas szintű művelésére. Az előkészítő balettstúdi­ót Szitz Melinda mesterokta­tó vezeti, aki elmondta: a vi­déki szülőknek elengedni a 10 éves gyermekeket Budapest­re, mindig nagy dilemma volt. Ezért fontos, hogy az előkészí­tő iskola hidat teremt az egye­tem és a vidéki stúdiók között. A Magyar Táncművésze­ti Egyetem előkészítő balett­felvételije Székesfehérváron szeptember 3-án, most szom­baton 10 órakor lesz, mely­re 1-4. osztályos korig várják a gyerekeket, fiúkat, lányokat egyaránt, a Nagy-Kuthy Dan­ce Stúdióban. STR Egyetemre készít fel Az iskola, a város és a megye életében is fontos lépés ■ HkiiR'­­y ~­mi Már gyermekkorban fontos a táncművészeti képzés alapjainak elsajátításaFotó: STR Látni és láttatni - fotókiállítás ISZKASZENTGYÖRGY Fotókiállítással zárult a több hónapig tartó fotó­szakkör. A legtöbb szavaza­tot kapó képekből készül a falu jövő évi naptára, de a fotók a fővárosban is be­mutatkoznak majd. A résztvevők alkalmanként változtak, de a „kemény ma­got” nyolc fő alkotta - a leg­fiatalabb 14 éves volt - a Molnár Artúr, fotós vezette fotószakkörön, amelyet első alkalommal hirdettek meg a községben, és amelyre min­denkit vártak, akár telefont, akár digitális fényképezőgé­pet használva szeretett vol­na jobban elmélyülni a fotó­zás rejtelmeiben. - Eredetileg úgy terveztük, hogy a falu életéből örökít meg minden­ki különféle pillanatokat a jövő évre készülő naptárhoz, ám amikor megtudtuk, hogy az önkormányzat ad némi támogatást arra, hogy fotó­s kiállítással zárjuk a szak­kört, úgy döntöttünk, mutas­sa meg mindenki, mire képes a kamerával! A résztvevők nagyon hamar belejöttek a komolyabb fotózásba, kis iránymutatással képesek vol­tak alkotni - ez már az egy­szerű fotózásnál azért több -, és nagyszerű képek születtek - mondta a szakkör vezetője, aki a vasárnap megnyílt kial­a­lításon is hangot adott annak véleménynek, miszerint amatőr fotósokhoz mérten re­mek fotók készültek. Sokan azt hiszik, fotóz­ni nem nagy mutatvány! Ez persze, ha az ember minő­ségi végeredményt szeretne, nem annyira könnyű, mint amilyennek tűnik. Látni és láttatni is tudni kell! Ehhez pedig észre kell venni a jó té­mát, illetve meg is kell tudni mutatni az általunk felfede­zett értékeket. A technikai is­mereteken túl ez is a szakkör egyik célja volt. Az pedig, aki megnézi a falakra került fotó­kat, látni is fogja mindezt. A kifüggesztett képek valóban gondosan készült, hangula­tos, Iszkaszentgyörgy főként épített örökségét, azok érté­két jól visszaadó felvételek. A szakkör résztvevői­nek fotóit Budapesten az Ari Kupsus Galériában is kiállít­ják majd. BB A fotókat Budapesten is kiállítják majdFotó:fotószakkör 2022. AUGUSZTUS 30, KEDD Mány új polgármestert választott MÁNY Amint megírtuk, Ug­ron Zoltán korábbi polgármes­ter családi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről. Ezt tes­tületi ülésen jelentette be, majd április 29-én az önkormányzat közösségi oldalán írásban is megerősítette döntését. Ezért kellett kiírni időközi polgár­mester-választást, ahol a sza­vazás vasárnap zajlott le. Nagy többséggel Varga Mihály Ba­lázst (független) választották meg a település lakói polgár­­­mesternek. A helyi választási bizottság határozata szerint az új településvezető 614 (84,92 százalék), míg a másik két jelölt közül Bene Zsolt (független) 83 (11,48 százalék), Keresztesi Béla (független) pedig 26 (3,6 százalék) szavazatot kapott. A választási névjegyzékben 1971 választópolgár szerepelt, kö­zülük 730 járult az urnákhoz, ami 37 százalékos részvételt jelent. Az érvényes szavazatok száma 723 volt. HP Ontja pollenjét a parlagfű FMH-INFORMÁCIÓ A parlagfű pollenszórása fokozatosan erősödik, azonban a hűvös éjszakák és az ismétlődő záporok átmenetileg helyileg csök­kenthetik a pollenterhelést, áll a Nemzeti Népegészség­ügyi Központ honlapján. A parlagfű pollenkoncentrá­ciója országosan és megyénk­ben is magas, nagyon magas a közzétett térkép tanulsága sze­rint. A csalánfélék virágzása a csúcsán valószínűleg túljutott, pollenkoncentrációjuk foko­zatosan csökken, országosan közepes, esetenként elérheti a magas szintet. A többi lágyszárú allergén közül az üröm, a libatopfélék, valamint a kevésbé jelentős allergénnek számító kender­félék virágpor-koncentrációja alacsony, helyenként eléri a közepes szintet, míg a pázsit­fűfélék, az útifű, a lórom, va­lamint az ernlősvirágzatúak virágpora jellemzően alacsony­­ koncentrációban van jelen. A fák közül még lehet néhány­­ szem a levegőben a ciprus- és tiszafafélék, valamint a kevés­bé jelentős allergének közé tartozó hárs és fenyőfélék vi­rágporából. A kültéri allergén gombák közül az Altemária I spóraszáma magas, nagyon magas, az Epicoccumé köze­­l­pes, helyenként magas szintet ér el. • A parlagfűre érzékeny al­lergiásoknak fontos, hogy a megfelelő gyógyszert szedjék. A tünetek enyhítésére érde­mes maszkot viselni, a pol­len-előrejelzést folyamatosan követni. Továbbra is fontos a rendszeres kaszálás, mellyel csökkenthetjük a levegőben a lágyszárú gyomnövények - köztük a parlagfű - virágporá­nak mennyiségét. FMH Magas a koncentráció .Fotó: Pixa így néz ki a sokak által várt parkoló SZÉKESFEHÉRVÁR A finisében van a vasútállo­más melletti új parkoló ki­alakítása. Jó hír, hogy ingyen lehet majd itt megállni! Komoly munka zajlott az el­múlt hetekben a vasútállo­­­­mással „szemközti” terüle­­t­­en, az egykori Vesztegzár helyén, ahol egy sok autó „le­rakását” segítő új parkolót alakít ki az önkormányzat, j Jelenleg már az utolsó simítá­­­­sokat végzik a területen, ahol­­ közvilágítást is kialakítanak, így az autók parkolása biz­tonságos lesz. Amint lapunk érdeklődé­sére Molnár Tamás, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, a jövő héten várha­­­­tó a parkoló műszaki átadása,­­ így már belátható időbeli tá­­­­volságba került az is, hogy az emberek és az autók birtok­ba vehessék a területet. Na­gyon jó hír, hogy a parkolás ingyenes lesz, ezzel igencsak megkönnyítve a vonattal Bu­dapestre dolgozni, tanulni já­rók terheit. Amint Molnár Ta­más elmondta, természetesen vizsgálni, monitorozni fogják a parkoló hatásait, s a környék lakóival egyeztetnek majd, ha arra szükség lesz. Abban bíz­nak, hogy az új parkolási lehe­tőség a környék lakói számá­ra is sokkal több előnyt, mint hátrányt jelent majd. HP Ingyenes lesz a régi Vesztegzár helyén megépült parkoló! Fotó: fhp

Next