Fejér Megyei Szemle, 1980 (17. évfolyam, 1-2. szám)

1980-02-01 / 2. szám

Magyar József P. v. Horog u. 50. Metykő Pál P. v. Kenyér u. 64. Rokk Károly B. v. Lakatos u. 101. Szabó Lőrinc P. v. Horog u. 498. Szegfő János T. v. 48. Szemlér József T. v. 149. Takács Mihály F. v. Széchenyi u. 42. Tóth József P. v. Kenyér u. 64. Udvari János P. v. Horog u. 54. Ugyanazon szakmában dolgozó kézművesek általában egy városrészben és utcában telepedtek le régebben; az utca neve jelölte a foglalkozásukat, pl. a tobakosokét a Tobak utca, (a Szömörce utcában is tobakosok laktak), de mint a fenti címekből látjuk — később már betelepültek a tímárok más mes­terségek utcájába is. Ez talán annak a következménye volt, hogy Székesfehér­váron 1855-ben fehértimár üzemet létesített a Weiss és Túli cég. A régi tímár műhelyek nem maradtak meg: vagy elpusztultak, vagy át­alakították a műhelyeket más célra. A céheket 1872-ben kormányrendelettel megszüntették; a kisiparosok ipar­társulatokba tömörültek, így alakult meg Székesfehérváron is a tobak-szattyán ipartársulat 1898-ban. A céhek megszűnése után 1880-ban töltötte utolsó inas­évét Székesfehérváron néhai Kalocsai Istán és az ő elbeszéléséből idézek: „A tobakosok közül még egyesek kutyaürüléket használtak a bőr cserzéséhez. A meszes „kutyagumit” az inasok csípővassal szedték össze vödrökbe, ezért mi más szakmabeli inasok csúfolták őket és többször verekedésre került sor ve­lük. A tobakos inasok nemigen mertek a mi utcánkba jönni, de mi sem igen merészkedtünk az ő utcájukba.” „Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város általános ismer­tetője és címtársa az 1931—32 évre” (Fejér megyei Levéltárban) közli a tímá­rok nevét: Koháry Nándor Várkörút 43. Kovács Ferenc Tobak u. 13. Sándorovits László Rác u. 19. Weiss és Tüll, Tobak u. 29. Ez utóbbit 1855-ben szervezték gyárrá a fehér-timárok műhelyei helyére. Amint látjuk, már nagyon megfogyatkoztak Székesfehérváron — a bőrgyár miatt — a tímár iparosok. A fenti évkönyvben szereplő Sándorovits Lászlónak és egy fia Székesfehérváron, a Palotai utca 8. szám alatt; Sándorovits Pálnak hívják. Ő már nem folytatta apja mesterségét, a pékséget tanulta ki. Emlékezet­ből mondta el a borkészítés módját és azt, hogy az édesapja Sándorovits László Zazul (elődei szerb betelepültek voltak) Tobak utca 6. szám alatt lakott, csak a műhelye volt a Rác utcában. 1946-ig folytatta mesterségét és azután már csak mint a Rác-templom gondnoka—kántora tevékenykedett. Ezért a munkájáért, — melyhez a toronyóra felhúzása és a harangozás is tartozott, — évi 9 g búzát, 32 g kukoricát és 5 pengőt kapott az egyháztól. 1959-ben Szászhalombattára költözött a másik fiához és ott halt meg 1960-ban. A szerszámai nem maradtak meg, valószínűnek tartják, hogy odaajándékozta valamelyik timárinasnak, ugyanis a bőrgyári inasokat is ő szabadította fel, amikor még dolgozott. A jelenleg is működő bőrgyár alakulására vonatkozó iratot őriz a Fejér megyei Levéltár: „1834-ben alakult Weiss és Túli lovasberényi timárüzem és nyersbőrkereske­dés 1855-ben Székesfehérváron nagyméretű fehértimár üzemet létesített, amely 1889-től külföldön is ismertté vált készítményei révén 1923-ban a régi timárság

Next