Fejérvármegye Hivatalos Lapja, 1921 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1921-05-12 / 19. szám

130 Fejérvármegye Hivatalos Lapja, 19. szám. KIVONAT Fejérvármegye törvényhatósági bizottságának Székes­fehérvárott 1921. május 2-án tartott rendes köz­gyűlésének jegyzőkönyvéből. Szám: ad 4459/1921. Tárgy: Az adonyi járási székház céljaira meg­vett ingatlanok vételárának fedezete. Határozat: A törvényhatósági bizottság 1919. október 6-án tartott közgyűlésében 3798. szám alatt elhatározta, hogy az adonyi járási székház céljaira megveszi a gróf Zichy Nándor örököseinek tulajdonát képező, az adonyi 16. sz. tkvi betétben A. 1. 13. és 14. brszok, valamint az adonyi 1526. sz. tkvi betétben A. I. 15. és 16. hrszok alatt körülirt ingatlanokat 37000 koronáért és megtéríti azokat az épület helyre­állítási költségeket, melyeket eladók az adásvételi ügylet effektuálása előtt az épületeknek használha­tóvá tételére fordítanak, úgy a vételárnak, mint az építkezési költségnek fedezetét állami javadalmazás­ban Belügyminiszter úrtól kérte. Tekintettel arra, hogy azon határozat és a fel­terjesztett adásvevési szerződés jóváhagyása, vala­mint a költségfedezet utalványozása érdemében Belügyminiszter úr elhatározása még mindig késik, mely körülményből arra lehet következtetni, hogy a teljes költségfedezetre állami segítséget nem fogunk nyerni, hogy a költségfedezetnek a háztartási alap költségvetésében való biztosításának lehetőségéig az adásvételi ügyletet befejezni lehessen, felhatal­mazza a törvényhatósági bizottság alispánját, hogy fent körülírt határozat és adásvevési szerződés kor­mányhatósági jóváhagyása esetén a 37000 korona vételárt és 37350 korona 40 fillér épületjavítási költséget elősegül a vármegye takarékpénztárában kezelt »Mezőgazdasági alap« folyószámlája terhére kiutalványozhassa. Ezen határozat kihirdetendő, ellene felebbezés­­nek van helye a Belügyminiszterhez, mely 15 nap alatt az alispánnál adandó be. Kmft. Kiadta: Balassa Sándor s. k., főjegyző. KIVONAT Fejérvármegye törvényhatósági bizottságának Székes­fehérvárott, 1921. május 2-án tartott rendes köz­gyűlésének jegyzőkönyvéből. Szám: 3585/1921. Tárgy: A községek háztartásáról és számvitelé­ről alkotott vármegyei szabályrendelet novelláris ki­egészítése. F h­a­t­á­r­o­z­a t: A törvényhatósági bizottság a jogegység és közigazgatási célszerűség okából a községek ház­­ tartásáról és számviteléről alkotott, a 31486/1896. sz. B. M. rendelettel jóváhagyott 7155/1889. sz. vár­megyei szabályrendeletet a következő novelláris rendelkezéssel egészíti ki. U. m.: Az 1920: XXIII. t.-c. 108. §-ának azon rendelkezését, mely szerint az állami adó összes nemeit a fillérek elhagyásával teljes koronákban kikerekített összegekben kell az ott körülírt módon kivetni és előírni, a községi pót­adó kivetése és előírására nézve egész terjedelmében kiterjeszti. Ezen határozat kihirdetendő és a felebbezési határidő lejártával jóváhagyás végett Belügyminiszter­ ­ úrhoz felterjesztendő. Kiadta: Balassa Sándor s. k., főjegyző, Kmft. II. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek és egyéb közlemények. 6911/921 Fejérvármegye alispánjától. Tárgy: Mozgóképvizsgálati és engedélyezési dijak megállapítása. Járási főszolgabíró uraknak! Valamennyi község elöljáróságának! Belügyminiszter urnak vonatkozó 12031/921. sz. körrendeletét tudomásvétel és alkalmazkodás végett közlöm. Székesfehérvár, 1921. május 3. Dr. Havranek József s. k., alispán, 12031/921. B. M. sz. A 44965/1918. B. M. sz. rendelet végrehajtása tárgyában 5123/1920. B. M. szám alatt kiadott ren­delet 17. és 19. §-ának módosításaképen a követ­kezőket rendelem: 1- §• 1921. évi május hó 1-től a mozgókép meg­vizsgálásáért folyamodó a mozgókép minden métere után 50 fillér dijat köteles fizetni. 2- §• 1921. évi május hó 1-től a megvizsgált mozgó­képről kiállított engedély okiratok és azok másola­tai után 50 korona dij fizetendő. 3. §. E rendelet 1921. évi május hó 1-én lép életbe. Budapest, 1921. április 23. Ráday s. k.

Next