Fejér Megyei Hírlap, 2019. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-25 / 21. szám

2019. JANUÁR 25., PÉNTEK A közösség hite és ereje tartotta meg az iskolát A múlt, s a jelen álmai váltották valóra a jövőt Csabdiban ZSOHÁR MELINDA_________ szerkesztoseg@f m h. h­u CSABDIA 400 millióból felújított, kibővített iskolát tegnap avatták fel a telepü­lésen. A vidék megbecsü­lését tükrözi a kormányzati és állami támogatás, a po­litika így köszöni meg a he­lyi közösség erőfeszítéseit. Kicsi, családias hangulatú isko­la volt mindig a község szívé­ben álló épület. Éppen kicsiny­sége okán többször fenyegette bezárás az intézményt. Gyu­­riczáné Sőtér Éva jelenlegi igazgató ükapja, Tankó Károly volt 1903-ban a falusi bíró, amikor esküdttársaival úgy határoztak, korszerű „oskolát” építenek a gyerekeknek. Nagy érzelmi hozadéka van annak, ha ilyen örökséggel álmodnak, terveznek és dolgoznak közös­ségükért emberek! Politikusok, vezetők örültek együtt a peda­gógusokkal, gyerekekkel, szü­lőkkel az iskolaavatón, jelenleg százhatvanhat gyermek elmé­jét pallérozzák a 2014-től ismét teljesen önálló, Petőfi Sándor nevét felvett intézményben. A helyi közösség erejét, ki­tartását méltatta mindenki az ünnepi beszédében, a fontos momentumokat újra és újra ki­emelvén a méltatásokban. Nem műhelytitok, de a beszédeket nem egyeztetik a szónokok, így valóban mindegyikük szólt a derék elődökről, s arról a bi­zonyos kitartásról. Gyuriczáné Sótér Éva igazgatónő szerény személyiségével az üknagya­pa büszke leszármazottjaként a családi szellemi örökséget jelenítette meg. Huszárovics Antal polgármester a csabdi egymilliárdos fejlesztések so­rát foglalta össze - a negyven kilométernyi, összefüggő ke­rékpárút itt vezet át, a festői szépségű községen. Tessely Zoltán országgyűlési képvi­selő, miniszterelnöki biztos a Pannónia Szíve vidékfejlesz­tő program részeként hang­súlyozta a település szerepét, mint egyik láncszemét a beru­házásoknak. Bódis József, az Emmi politikai államtitkára, Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár, Török Szabolcs, a fehérvári tankerületi igazgató és Molnár Krisztián Fejér me­gyei közgyűlési elnök jelenléte, szavaikban kifejezett tisztelete mind-mind a helyieknek szólt. A nagyon fegyelmezett, kis­sé megilletődött, derűs gyerek­sereg magatartása a kiváló pe­dagógiai munkát minősítette, nemhiába oly jó hírű a kicsiből Többen a szomszédos településekről, tanyákról is ide járnak egyre nagyobbá növekvő isko­la. A bizalmas és szeretetteljes hangulat egyértelműen tetten érhető volt a kívülállók szá­mára is. Szép versek, néptánc, muzsika színesítette az avatót, az új, tágas aula fényei és színei mutatták, milyen elegáns, ha így ünnepelhetnek, mert min­denki elfér. A tornaterem már korábban elkészült, most öltö­zők, vizesblokk, tálalókonyha szolgálja a mai igényeket. A pedagógusok új igazgatói és tanári szobában tartózkodhat­nak, az új emeleti ráépítéssel három tanteremmel bővültek, az informatika terem teljes felszereléssel fogadja a gyere­keket. Többen a szomszédos tanyákról, kistelepülésekről is ide járnak, Vasztélyról, Nagy­egyházáról, Óbarokról, s Bics­ke városából is. Itt a falusi (kis) iskola kifejezés nem hátrányt, hanem előnyt jelent. A külső körülmények azonban csakis a pedagógusok, az iskolában fo­lyó minőségi munka révén tel­jesítik be küldetésüket, hang­zott el az összes köszöntésben. Néptánc, színes műsor színesítette az átadóünnepet az iskolában Fotó: Pesti Tamás Szóval győző diákok SZÉKESFEHÉRVÁR Ma­gyarországon egyedülálló bajnokságot indítanak 10- 13. osztályos fiataloknak. A Szóval győzni versenyre, amelynek első fordulóját január 28-án rendezik, 30 fehérvári diák jelentkezett. Beszélni mindenki tud - de nem mindegy, hogyan. Ez is lehetne a versenyt mottója, amelyet egy aktuális jelenség hívott életre: a fiatalok kiváló­an bánnak az okostelefonok­kal és könnyen eligazodnak a virtuális világban, ám jóval nehezebben fejezik ki magu­kat élőszóban. A bajnokság első fordulójában négy mentor - Bakonyi István irodalom­­történész, Kozáry Ferenc szí­nész, Azurák Csaba televíziós műsorvezető és Ignácz Adri­enn pszichológus­­ választ­ja ki azt a 15 főt, akik részt vehetnek egy professzionális oktatók által tartott szakmai tréningen. A döntőt március 8-án ren­dezik, ahol a versenyzők 3 feladatban bizonyíthatnak: 3 perces beszédet kell tartaniuk egy előre megadott témában, 5 perces interjút adnak egy valódi újságírónak - ez kö­zel sem olyan könnyű, mint amilyennek gondolnák és 1 percben, rögtönözve, élő­szóban kommentelnek egy videót. A verseny célja, hogy a diákok megtanuljanak haté­konyan, érthetően, összesze­detten és a lényegre koncent­rálva kommunikálni, és ezt a tudásukat aztán tanulmányaik vagy később a munkájuk so­rán kamatoztathassák. Az ér­tékes nyeremények és egyéb ajándékok mellett, amelyet a döntő résztvevői kapnak, a győztes végigkövetheti Szé­kesfehérvár polgármesterének egy teljes napját. BB A versenyről Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft szakmai vezetője és Aczél Petra, a Prosperis Alba Kutatóközpont tudomá­nyos igazgatója beszélt Fotó: Fehér Gábor KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . RÖVIDEN Pénteken szünnap SZÉKESFEHÉRVÁR A Szé­kesfehérvári Járási Hiva­tal Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Fog­lalkoztatási Főosztály Köz­lekedési Osztályán (Szé­kesfehérvár, Sárkeresztúri út 12.) ma, az informatikai rendszer karbantartása mi­att, szünetel az ügyfélfoga­dás. FMH Kiállítás és zenés délután CSÁK­VÁR Ma 16 órakor Vitéz Kiss László nyitja meg a Csákvári Emlékház idei első kiállítását, amely a Vértes, a huszárok Dober­­dója címet viseli. Vasárnap pedig az első zenés délután­ra várják az érdeklődőket: 15 órától Bán György furu­lyázik. A délután a Furulya­szó Lajtától Moldváig címet viseli. BB Fasorfenntartási munkák SZÉKESFEHÉRVÁR Fasor­­fenntartási munkát végez a Városgondnokság a Karin­thy Frigyes utcában január 28-tól, azaz hétfőtől egé­szen péntekig, február 1-ig, naponta 8.30 és 16 óra kö­zött dolgoznak, kivéve pén­teket, akkor csak 14 óráig. Fontos tudni, hogy a mun­kálatok ideje alatt, azaz egész héten le lesz zárva a Karinthy utca. Kérik a la­kókat, hogy ebben az idő­szakban ne parkoljanak az utcán! Az utcában közleke­dő 24-es és 25-ös helyi bu­szok terelő útvonalon men­nek! FMH KORMÁNYINF­Ó Lesz fehérvári kórházbővítés, de nem most és nem ennyiért BUDAPEST Nincs szó arról, hogy a kormány leállította volna a Modern Városok Programban szereplő két nagy székesfehérvári beru­házást. Minderről a Kormányinfón beszélt lapunk kérdésére Gu­lyás Gergely miniszter, akitől az iránt érdeklődtünk, valóban számolni kell-e azzal, hogy az ígéret ellenére mégsem épül meg a Szent György Kórház új belgyógyászati tömbje, és a városnak le kell mondani az Alba Aréna multifunkcionális csarnok beruházásáról is, a sok milliárd forinttal megemelke­dett építési költségek miatt? A miniszter elismerte, hogy a kivitelezésre az úgynevezett mérnöki árként megjelölt 7 mil­liárd forintos költséget a közbe­szerzési felhívásra benyújtott egyetlen pályázatban szerep­lő 18 milliárd forintos összeg olyan jelentős mértékben lépte túl, hogy ezt a kormány egy­szerűen nem vállalta. Termé­szetesen az önkormányzat sem tud ekkora különbséget kifizet­ni - tette hozzá. A közbeszer­zési eljárás eredménytelenül zárult, ez a döntés független attól, hogy ki nyújtotta be a pá­lyázatot. Mint elmondta, bizo­nyos esetekben, amikor ezt az adott körülmények indokolják, 30, még akár 50 százalékos ár­különbözetet is el lehet fogadni, de van egy tűréshatár, ami fölé nem lehet menni. A 100-120 százalékkal nagyobb költség pedig messze túllépi a tűrésha­tárt - emelte ki. Különösen egy olyan országban, ahol építőipa­ri beruházásoknál mindenki a korrupcióról beszél. A Modern Városok Programra az idén 135 milliárd forint szerepel a költ­ségvetésben, sőt, ha a gazdaság eredményei lehetővé teszik, az év végén a kormány ezt még ekkora különbség nem kifizethető ki is egészíti, s igyekszik úgy elosztani a rendelkezésre álló forrásokat, hogy mindenkinek jusson. Ebbe egyszerűen nem fér bele, hogy egy beruházásért 7 milliárd helyett 18 milliárdot fizessünk, ami természetesen csak mások rovására lenne le­hetséges. Miközben azt is el kell ismerni, hogy mindenütt nagymértékű a drágulás. Nem lehet hibáztatni azokat, akik a mérnök árat kiszámolták, keresleti piac van, a hazai épí­tőipar rendelésállománya je­lenleg négyezer milliárd forint értékű, a kapacitás pedig 2,8-3 ezer milliárdra elég. Ez jelen­tős árfelhajtó tényező, amit még a mintegy 50 százalékos építőipari béremelés is felfelé srófol. De 120 százalék nincs a piaci áremelkedésben! A kor­mány nem mondott fel sem­milyen megállapodást, nem is módosított rajta. Más városokat is érinteni fog a költségek emel­kedés és emiatt halasztódnak a tervezett fejlesztések.­­ Lehet, hogy nekem kel­lett volna személyesen, vagy legalább levélben tájékoztatni a helyzetről a polgármester urat, de ez nem változtat azon, hogy a költségvetési hiányt nem növelhetjük. Tárgyalunk a várossal a továbbiakról. Most nem tudom megmondani, hogy mikor lesz annyi pénz és mikor alakulnak úgy a piaci viszo­nyok, hogy reális áron megva­lósuljanak a tervezett beruhá­zások, de semmiképpen nem mondtunk le róluk. Lapunk másik kérdése az elektromos buszok hazai gyár­tásához kapcsolódott: az iránt érdeklődtünk, hogy a kormány foglakozik-e az egyebek közt Fehérváron, az Ikarus keretein belül folyó fejlesztés támoga­tásával, illetve szerepel-e a ter­vek közt az önkormányzatok ösztönzése a buszok megvásár­lására? Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány elkötelezett a közösségi közlekedés környe­zetkímélő, gazdaságos fejlesz­tése mellett. Az idén megvizs­gálják, hogy erre a célra milyen európai uniós források állnak rendelkezésre, és hogyan se­gíthetik a vállalkozásokat ezek igénybe vételében, mivel a kor­mány közvetlenül nem nyújthat támogatást gyártó cégeknek. Az önkormányzatok számára lehetővé teszik majd, hogy meg tudják vásárolni a korszerű jár­műveket, több város is érdeklő­dik a lehetőség iránt. OS­Z­I Gulyás Gergely a sajtótájékozta­tón Fotó: MTI Látogasson el weboldalunkra! a Fejér megyei I­CZ V.# Lbi hírportál

Next