Fejér Megyei Hírlap, 2019. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-25 / 21. szám

PROGRAMAJÁNLÓ RENDEZVÉNYEK FEJÉR MEGYÉBŐL 2019. JANUÁR 25., PÉNTEK Ismét vasárnapi kutyasétára invitál mindenkit a Hérosz székesfehérvári állatotthona. Gyülekező 12 óra 30-kor, a kutyusok is várják az érdeklő­dőket! Életsorsunk törvénye SZÉKESFEHÉRVÁR A sors törvénye (keleten a karma) talán az egyik legérde­kesebb filozófiai kérdés, amely valaha foglalkoztatta az emberiséget - mondja Grósz Róbert. Minden vi­lágképnek megvan a maga nézete erről, kimondva-ki­­mondatlanul mindenki hisz valamiben. A Filo-Café idei első filozófi­ai beszélgetését Grúsz Róbert (Új Akropolisz) vezeti ma 20 órától a Kairosz Kultúr­­műhelyben (Megyeház utca 22/A). Amint Grúsz Róberttól megtudtuk: a sors törvénye kapcsán három szélsőséges nézet létezik. Az első a modern, tudomá­nyos elképzelés, mely szerint az ember életét a véletlenek sorozata határozza meg. En­nek a nézetnek az alapja az a gondolat, hogy nem létezik olyan természeti, matemati­kailag leírható törvény, amely bizonyíthatóan meghatározná az egyén, egy közösség vagy éppen egy civilizáció életút­ját. A második a teljes fataliz­mus, amikor mindent előre meghatározottnak tekintünk. Hihetjük azt, hogy a születé­si horoszkópunk tökéletesen meghatározza életünk min­den várható eseményét, vagy hihetünk bármi másban, a lé­nyeg, hogy az egyén szabad­ságának, a döntés szabadsá­gának ez a nézet semmi esélyt sem ad. A harmadik szélsőség: az ember bármit megtehet, bár­mit elérhet, csak akarnia kell, csak meg kell ismernie azt a mágikus vagy egyéb formu­lát, amely révén hatalmat nyer önmaga és talán mások sorsa fölött is. Hol az igazság? Ta­lán, mint mindig, az arany középutat kell keresnünk. Mindezekről szó lesz pénte­ken este. FMH, VV Látogasson el weboldalunkra! r rf\| a Fejér megyei | V­1' Lk hírportál Grósz Róbert vezeti a filozófiai beszélgetést Fotó: FMH Amikor a biztosíték kimegy SZÉKESFEHÉRVÁR A da­rab zseniálisan egyszerű alapötlete: a világos sötét és a sötét világos. A hat­vanas években a rock and roll hódítása és a Beatles együttes csillogása mellett a kor színházművészete is csúcson volt Angliában. Nagymértékben köszönhe­tően Peter Shaffer munkás­ságának, az Equus, illetve az Amadeus szerzőjének. A Vörösmarty Színház ma 19 órától játssza Peter Shaffer: Black Comedy című bohóza­tát a teátrumban. Briannek, a fiatal szobrászművésznek egy estére jut minden jó. Nem­csak a barátnője kezét kéri meg katonatiszt édesapjától, hanem ugyanekkorra jön egy milliárdos műgyűjtő is, akinek megtetszettek a szobrai, és rá­adásul a biztosíték és kimegy. A vaksötétben aztán meg­jön az összes várt és váratlan vendég. Vak vezet világtalant ebben a hihetetlen sodrású, a világ minden táján elképesztő sikerrel játszott komédiában. Az előadás rendezője a szá­mos díjjal elismert Mohácsi János, aki az élet vidám (és valahol mégis nagyon sötét) oldalát mutatja be. A szerző kifejezett utasításának eleget téve, az előadás első néhány Ki vagyok én? Tényleg semmi és senki sem az, aminek amúgy látszik! percét teljes sötétben játsszák. Amint a színháznál mondják: e rövid idő alatt a nagyérde­műnek semmilyen zavaró ese­ményre nem kell számítania. Megértést és együttműködést kérnek, megjegyezve, hogy a telefonját se használja senki fényforrásként. A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével fut. A Kafka a tengerparton című kortárs darab pedig va­sárnap 19 órakor kerül színre a Vörösmarty Színházban. A világhírű japán író, Murakami Haruki World Fantasy-díjas re­gényéből Frank Galati készített mesés színpadi adaptációt. VV Peter Shaffer sodró lendületű vígjátéka a Black Comedy Fotó: Archív (Kiss László) Iíír .Onént ívitarari giom­ P n.1M fl fJ M E ml E-mail címünk: szerkesztoseg@fmh.hu ÖSSZEÁLLÍTOTTA: W Színház Péntek (január 25.) Székesfehérvár, 10 óra: Ágoston, avagy egér a felhők között. Bábjáték a Pelikán Ka­maraszínházban. Székesfehérvár, 19 óra: Tal­lér Edina - Nagy Judit: Kali­forniai álom. Szociobörleszk. A Szabad Színház előadása az Igézőben (szombaton is). Szombat (január 26.) Bicske, 17 óra: Leszállás Pá­rizsban. Vígjáték a Sensum Arts Színház előadásában a Pe­tőfi művelődési Központban. Vasárnap (január 27.) Székesfehérvár, 11 óra: Az Aranyszamár Színház Pihi-Pu­­hi babaelőadása 1-től 4 éves korig az Igézőben. Kiállítás Péntek (január 25.) Csákvár, 16 óra: Vértes, a hu­szárok Doberdója. A Vitéz Mi­­kecz Kálmán Hagyományőrző Egyesület, a Csákvári Lovas Barátok Köre Egyesület és a Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület kiállítása a Csákvár Emlékházban (tűzoltótorony). A kiállítást vitéz Kiss László nyitja meg. Nagyvenyim, 17 óra: Szín­­harmóniák, Kelemen Marián Éva festőművész kiállítása a Palágyi József Könyvtár föld­szinti galériájában. Megnyitja Vargáné Kaiser Katalin polgár­­mester. A tárlat február végéig látogatható a könyvtár nyitva­tartási idejében. Székesfehérvár, 9.30 óra: Téli tárlat címmel Kerkay Rita, a Vörösmarty Színház színészé­nek festményeiből nyílik kiál­lítás a Felsővárosi Óvoda Ybl Miklós lakótelepi Tagóvodájá­ban. A tárlatmegnyitó koncer­ten fellép az óvoda pedagógus kórusa, téli dalokat, énekeket adnak elő gitárkísérettel. Kar­vezető: Brüchler Orsolya zene­­pedagógus. Az Ybl óvodában minden évben három alkalom­mal tartanak koncerttel egybe­kötött tárlatmegnyitót, ezzel is hozzájárulva a gyerekek mű­vészeti neveléséhez. Székesfehérvár, 10 óra: Ácsa Szűcs Imre képzőművész ki­állítása febrár 20-áig látogat­ható az Öreghegyi Közösségi Házban. Székesfehérvár, 10 óra: Vár­­konyi Gábor festménykiál­lítása február 13-áig megte­kinthető a Köfém Művelődési Házban. Székesfehérvár, 18 óra: Sze­gedi Csaba kolorista Flow című kiállításának megnyi­tója a Pelikán Galériában. A Szent István Király Múzeum és a Székesfehérvári Művé­szek Társasága szervezésében megvalósuló kiállítást Pataki Gábor művészettörténész nyit­ja meg. Megtekinthető febuár 15-éig, keddtől péntekig 10 és 18 óra között. Rendezvény____________ Péntek (január 25.) Gárdony, 18 óra: Fejér me­gye hangos irodalmi emlékfa­la - Zenés irodalmi estek so­rozat a Nemzedékek Házában. Magam helyett: Németh Lász­ló - Bakonyi István iroda­lomtörténész előadása. Zene: Boka Akusztik Band. Kisapostag, 16.30 óra: Mozgás - Öröm - Agytor­na. Közösségi mozgásfor­ma idősebbeknek, kíméletes sporttevékenység, tánctudás és táncpartner nem szükséges. Minden érdeklődőt vár Gyön­­gyössy Katalin táncoktató. Székesfehérvár, 10 óra: Ötödik alapfokú Szanyi Irma-zongoraverseny a Hermann László Zeneművé­szeti Szakgimnázium és Alap­fokú Művészeti Iskola, vala­mint a Tálos Edit Alapítvány rendezésében a zeneiskolá­ban. A megmérettetésen Fejér, Somogy, Tolna és Veszprém megye tizenkilenc zeneiskolá­jának hetven diákja vesz részt. Székesfehérvár, 11—16 óra: Az Arany János Óvoda, Ál­talános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény far­sangi mulatsága a Seregélyesi út 123. szám alatt. Műsort ad­nak a Vasvári Pál Gimnázium diákönkormányzatának diák­jai, lesz jelmezes felvonulás és vidám tánc. Székesfehérvár, 17 óra: XXII. Városi Diákgála a Művészetek Háza színháztermében. A város középiskolásainak művészeti bemutatóját a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziu­ma és Szakközépiskolája szer­vezi. A résztvevőket Cser-Pal­­kovics András polgármester köszönti. Székesfehérvár, 17.30 óra: A 2020-as budapesti Nemzetkö­zi eucharisztikus kongresszus felkészülési évében „Add meg nekünk mindennapi kenye­rünket ma...” címmel Eper­jes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész tart előadást a Szent István Hitok­tatási és Művelődési Házban. Székesfehérvár, 17.30 óra: Ciszterci diáknapok a Cisz­terci Szent István Gimnázi­umban. Az osztályok között meghirdetett verseny zsűrizé­se. Királyválasztás. Öregdiák találkozó. Szombat (január 26.) Gárdony, 19 óra: Gárdony város jótékonysági bálja a Ná­das étteremben. Műsor, tánc, tombola. Martonvásár, 19 óra: A Szent László Huszáregyesü­let tizenharmadik huszárbál­ja a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban. „Vi­zet vetek” - az Egymás Va­gyunk Táncegyüttes, valamint Dresch Mihály és Szigony ze­nekar előadásában. Táncrend: keringő, polka, tangó, mező­­kölpényi, kalotaszegi, széki és moldvai táncok. Mór, 19.30 óra: Szülők - Nevelők bálja a Petőfi Sán­dor Általános Iskola szülői szervezetének rendezésében az Erzsébet téri Művelődési Házban. Fellép a Rozmaring Tánccsoport, zenél Horváth László. Seregélyes, 9 óra: Farsangi amatőr tollaslabda verseny különféle korcsoportok szá­mára a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfo­kú Művészeti Iskola torna­csarnokában. A küzdelmek a kora délutáni órákig tartanak tudásszint szerinti csoportos bontásban. Söréd, 9-15 óra: Kolbász­fesztivál Szőke Andrással. A Sörédi kolbásztöltő, kol­bászsütő fesztivált ötödik alkalommal rendezik meg a Rákóczi utca 54. szám alatt. A fesztivál házigazdája: Sző­ke András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, színész, humorista. Székesfehérvár, 10-12 óra: A Székesfehérvári Balett Szín­ház nyílt napja a Táncházban. Egerházi Attila igazgató és a társulat tagjai táncgyakorla­tot, majd egy repertoárpróbát mutatnak be a résztvevőknek, akik beszélgethetnek és együtt is táncolhatnak a művészek­kel. Székesfehérvár, 21 óra: Holdkő ír táncház az Ikon Clubban. Ír muzsika és vi­lágzene a Holdkő együttestől. Egy este profi tánctanárokkal, élő zenével, tradicionális ír kocsmahangulattal. Vereb, 15 óra: Verebi esték 2019. Bormustra, az újborokat Erdő János, Mati Károly és Nagy Gábor értékeli. Vereben Egyesület, Vajda János út 5. Vasárnap (január 27.) Cece, 15 óra: A Tehetség Művészeti Iskola félévzáró gálaműsora a művelődési köz­pontban. A gálaműsor résztve­vői az iskola balett, modern­tánc és néptánc tanszakának cecei, dunaföldvári, mezőszi­­lasi, nagylóki, paksi, sárbogár­di és simontornyai növendékei. Csákvár, 15 óra: Foklyaszó Lajtától Moldváig. Zenés va­sárnap délután Bán Györggyel a Csákvár Emlékházban. A Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület rendezvénye. Gárdony, 10-17 óra: Mega játszóház Agárdon, a Velen­cei-tavi Vízi Sportiskolában. Légvárak, csúszdák, bohóc műsor, arcfestés és csillám­tetoválás, járgányok. Koncert Péntek (január 25.) Székesfehérvár, 20 óra: A Follow the Flow zenekar kon­certje a Petőfi Kultúrtanszé­­ken. Szombat (január 26.) Székesfehérvár, 20 óra: Kau­kázus lemezbemutató koncert a Petőfi Kultúrtanszéken. A KpOp című album mindenfé­le dologról szól: a nagy ido­mulástól kellemesebbé tetsző emlékekről, érzelmi hajlé­konyságról, nem várt világi bulvárosodásról, az utolsó űr­hajó kilövéséről és természete­sen rólunk, emberekről. Az új szerzemények mellett elhang­zanak a régi „kötelező” nagy dalok is. Vendég a Jóvilágban. Székesfehérvár, 20 óra: Hi­ánypótló buli a Nyolcas Mű­helyben! Első ízben a műhely­ben az Ann­my Guard, vendég a Dystopia. A sörédi kolbászfesztivál házigazdája Szőke András lesz Fotó: FMH

Next