Fejér Megyei Hírlap, 2019. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-01 / 76. szám
2019. ÁPRILIS 1., HÉTFŐ KRÓNIKA Élményszerű oktatás sportos hazafiságra Elmélet és gyakorlat - hadászati magaslaton PÁKOZD Szombaton délelőtt a katonai emlékpark területén, a dombtetőn, az obeliszk előtt ragyogó napsütésben vette kezdetét egy új kezdeményezés: az „Iskolák csatája" hadtörténelmi és honvédelmi gyermekprogram. A megnyitóra készülő négy iskola csapatai lassanként rendeződve hallgatták Oláh László nyugállományú alezredes, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely szakmai vezetőjének, a rendezvény főszervezőjének eligazítóját, amelynek végére, 10 órakor Baracs, Iváncsa, Lajoskomárom és Zichyújfalu iskolásai települési névsor szerint, kettes oszlopokban felsorakozva fogadták a megnyitóra érkező Nébald György olimpikon kardvívót, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnökét és Karsai Bélát a Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnökét. Oláh László a sorsolás erejéig még röviden magához szólította a csapatok vezetőit, majd a beszédek következtek. Görög István nyugalmazott ezredes, az emlékpark ügyvezetője elmondta: a rendezvény egyik célja, hogy a települések ifjúsága békés körülmények között mérhesse össze erejét és ügyességét, miközben hangsúlyozta, a rendezvény szervezői azt szeretnék, ha az iskolások megértenék: a béke az azt biztosító honvédség nélkül nem képzelhető el. Karsai Béla, az előtte szólóval egybevágóan a régi mondást idézte: si vis pacem, para bellum - ha békét akarsz, készülj a háborúra. Nébald György megköszönte az érkezőknek, hogy a napjukat jó célra szánták, amelyet a Honvédelmi Sportszövetség is örömmel támogatott. A szervezőktől megtudtuk: a rendezvényt létrehozók kiemelt feladatuknak tekintik az ifjúság hazafias, honvédelmi nevelését, a hadtörténelem és a honvédelem népszerűsítését, a katonai jellegű sportágak iránti érdeklődés felkeltését, az egészséges, sportos életmód kialakítását. E célokért fogott össze a fent nevezett két civil szervezet, s hozzájuk kapcsolódott az azok eléréséhez ideális helyszínt és feltételeket biztosító KEMPP is. A versenynap során az iskolások múzeumpedagógiai foglalkozásokon vettek részt, ahol a korszakra jellemző harcalaki mozdulatokat sajátíthatták el - a huszárság történetével való ismerkedésen keresztül. Zoli A fegyver a képen csak játék, de nem az a honvédelem Fotó: Nagy Norbert Disznósirató a tájháznál ÚRHIDA Lajos, ez a tizennegyedik, ugye? - várt bizonyosságot társától, kikacsintva a krónikásra Szabó Zoltán, a Barátság klub elnöke, a disznósirató alkalmak pontos számát megerősítendő. A Sárrét kistáj településeinek küldöttségei sorban befutottak Füléről, Jenőből, Kőszárhegyről, Sárkesziből és Szabadbattyánból a szombati hagyományőrző disznótorosra a tájházhoz. Négy elöljáró - Farkas Gyuláné Marika, Sárkeszi, Kerekes Ildikó, Jenő, Pólyák István, Szabadbattyán és a házigazda Bognár József, Úrhida polgármestere - is randevút adott egymásnak az össznépi sürgölődésen. Böllér uram, Csontos Gábor nevetve mesélte: a „célzóvíz” elfogyasztásának ceremóniáját követően az atyafiak közül annyian szorgoskodtak a derék jószág körül, hogy ő már alig fért oda. „Engedjetek közelebb, én volnék a böllér!” — zrikálta a férfiembereket. Délelőtt hagymás vér és friss pecsenye dukált, ebédre aztán elkészült az orjaleves, a toros káposzta, valamint a sült kolbász és a hurka. Az asszonyok savanyúságot hoztak, de oldalt már ott sorakoztak a házi sütemények is. Füléről Csapóné Máthé Zsuzsannáék boroshordót formázó tortával érkeztek, Kőszárhegyről Takács Istvánék egy pórázon vezetett süldő malaccal. A kíváncsi jószághoz egy malacnaplót is mellékeltek - név: Kolbász Marci, anya: Mangal Ica, Apa: Alvégi Töpörtyű, súly: 18 kg, hossz: 60 cm -, amelyben elvárják majd a röfi gyarapodásának és fejlődésének fotográfiákkal illusztrált hit krónikáját. VV A röfi, Kolbász Marci nagy népszerűségnek örvendett a gyerekek körében is Fotó: V. Varga József FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . xeb Táncsépszépek További képek és értékelés: FEOL.hu Szabó Vanda Székesfehérvár Életkor: 19 év Magasság: 171 cm Csillagjegy: Nyilas Kedvenc étel: fánk Kedvenc ital: Fanta Kedvenc zene: Punnany Massif Kedvenc parfüm: Gucci A tizenkilenc éves székesfehérvári Szabó Vanda egy éve érettségizett a Kodály Zoltán Általános Iskola Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában, jelenleg egy boltban dolgozik. Nagyon szereti a kutyákat, otthon öt tacskója van, hobbijának a kutyatenyésztést tartja. Nagy álma, hogy később komolyabban is foglalkozhasson ezzel a területtel. Emellett, ha van ideje, rajzolgatni is szeret. A versenyre kíváncsisága miatt jelentkezett, ugyanis korábban M ' még sosem vett részt W' hasonlóban. Sl·‘—~ Bányavidéki konfliktus Egyelőre nincs szűnőben a feszültség a bánya körül CSÓR Indulatoktól sem mentes lakossági fórum volt szombat délután Csórón. A közeli, iszkaszentgyörgyi bánya okoz fejfájást a helyieknek. Az Iszkaszentgyörgy közigazgatási határán belül működő, iparűzési adót oda fizető bánya az elmúlt évben nagyobb mennyiségű követ termelt ki, mint egy évvel korábban. A megengedett mennyiséget túl nem lépték! A környéken élőket azonban ez nem igazán hatja meg, az ő érzékelésük szerint éjjel-nappal működik a bánya: dübörögnek, robbantanak, a tájat belepi a por. Kileng a földrengésjelző. Rázkódnak a házak. Autót mosni sziszifuszi munka. A két falu határán lévő Csór-Iszka szőlőhegy és Kisiszka hegy lakói az érintettek. Körülbelül 50-en vettek részt a fórumon, ám több száz embert érint az ügy. A lakók helyenként indulatosan, máskor kicsit elkeseredetten kérdezték a bánya megjelent képviselőit. Változást kívánnak. Kaufmann Tibor bányaüzem-vezető mondandója közül legalább hármat érdemes kiemelni. Kifejtette, sok az építkezés az országban, szükség van a kőre. Ez az egyik. Lapunkban már korábban is megírtuk, hogy a jövőben új technológiára áll át a bánya. Magas falak épülnek, korszerű porelszívás. A bánya megfelel a törvényeknek zajszűrés segítheti az együttélést. Ez a második. Az iparág azonban jellemzően hosszú távban gondolkodik: 5 év múlva várható komoly változás. Kaufmann többször kinyilvánította - ez a harmadik -, a bánya minden környezetvédelmi és egyéb határértéknek, vonatkozó törvénynek megfelel. Nos, tehát 5 év múlva jobb lesz, ígérik. Mi lesz addig? Nehéz megmondani. A fórumon Károly Ede kijelentette, ha kell, április 1-jétől élőlánccal is hajlandók meg-megakasztani a bánya működését. Mint mondta, ez nem fenyegetőzés, hanem civil kurázsi. Felmerült, hogy a por elleni védekezésként gyarapítja a bánya a vízpermetezést. Kis felüdülés lehet a lakók számára, hogy a bánya visszafogja a vasárnapi kitermelést. Szóba jött, ha kisebb töltetekkel végeznék a szükséges robbantásokat, úgy halkabbak lennének a durranások. Viszont több lenne belőle. Ez egy kompromisszum. A lakosság és bánya jövőbeni kapcsolattartásának jobbítása érdekében civil kontrollcsoportot alakítanak rövidesen az emberek. Egyébként, jegyezték meg a bányászok, gyakorlatilag bárkit szívesen körbevezetnek, s engedélyeiket is szívesen megmutatják. Folytatása, alighanem, következik. MÁr körülbelül 50-en vettek részt a fórumon, ám több száz embert érint az ügyFotó: Pesti Tamás Értékelje a régió Tündérszépeit! FEJÉR MEGYE Elkezdődött szépségversenyünk második, regionális fordulója, melyben Vas, Zala, Veszprém és Fejér megye hölgyeit halmozhatják el szívekkel olvasóink. Április elsejével tiszta lapot nyitunk több mint 3 millió forintos össznyereményért zajló Tündérszépek versenyünkben. És nem viccelünk: a második, regionális forduló tétje négy darab 50 ezer forintos vásárlási utalvány és a továbbjutás 13 megye legjobbjai közé. Mától Veszprém, Vas, Zala és Fejér megye kiválasztott szépségeire voksolhatnak olvasóink a megszokott módon: szívekkel, és egy hölgyre egy e-mail-címről naponta egyszer. Olvasóink szavának ezúttal is súlya van: minden megyéből az a szépség jut tovább az utolsó fordulóba, illetve veheti át a nyereményt, aki „földijei” közül a legmagasabb értékelést kapja. Az tehát biztos, hogy a fináléban is szerepelni fog Fejér megyei szépség - az a kérdés, hogy ki lesz az: Török Tímea, Bodoki Bernadett, Kalló Jennifer vagy Szabó Vanda. Azok számára is van esély, akik az értékelések alapján nem kerülnek a legjobbak közé. Szakmai zsűrink ugyanis ezúttal is kiválaszt közülük egy továbbjutót, akit finalista társaihoz hasonlóan megillet a nyeremény is. Hírportálunkon és napilapunkban továbbra is naponta kiemelten mutatunk be egy-egy hölgyet, azonban ezúttal mától a teljes regionális mezőnyt lehet szívekkel értékelni április 16. éjfélig a feol.hu/tunderszepek oldalon. FMH