Fejér Megyei Hírlap, 2019. július (64. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-02 / 151. szám
2019. JÚLIUS 2., KEDD 192 millió Mezőföld fejlesztésére KISLÁNG Vidékfejlesztésre kicsivel több mint 192 millió forint jutott legutóbb a Mezőföld egyesület pályázatai nyomán - számolt be a legfrissebb eredményekről a helyi közösség vezetése. Teljes gőzzel folyik a munka a kislángi székhelyű Mezőföld Helyi Közösség Egyesületnél: legutóbb már a negyedik bírálóbizottsági ülésen pontozták a LEADER-pályázatokat, sorban születtek a döntések a vidékfejlesztési program támogatási forrásainak elosztására. A támogató okiratok már megérkeztek vagy hamarosan megérkeznek a minisztériumtól a pályázókhoz - mondta el Tóth Teréz, az egyesület elnöke és Tóth Balázs, a munkaszervezet vezetője. A Mezőföld egyesülethez két város, Enying és Polgárdi, valamint nyolc község, Dég, Kisláng, Lajoskomárom, Lepsény, Mátyásdomb, Mezőkomárom, Mezőszentgyörgy és Szabadhídvég tartozik. A mikrovállalkozások és őstermelők számára kiírt Vidéken élek, vidéken dolgozom pályázaton 18 társaság és vállalkozó összesen több mint 100 millió forintot nyert, egyebek között kapacitásnövelő eszközfejlesztésre, gépbeszerzésre, szolgáltatásfejlesztésre és csarnoképítésre. Szálláshely kialakítására 2 pályázó összesen több mint 15 millió forint támogatást vehet igénybe. Négy önkormányzat és egy alapítvány a nyertese összesen több mint 52 millió forint értékben a szabadidő eltöltésére alkalmas, rehabilitációs terek kialakítására, meglévők fejlesztésére kiírt pályázatnak. Eszközbeszerzés, kiadványkészítés során 14 plébánia, egyházközség, egyesület és alapítvány összesen több mint 23 millió forint támogatáshoz jutott. Tóth Teréz összegezte a nyertes pályázatokat Fotó: FMH-archív KRÓNIKA Közösségteremtő citera 15 éve volt a Sárvíz-völgyi citerások első találkozója SOPONYA Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Sárvíz-völgyi Citerás és Népzenei Találkozót június 29-én a Délibáb Népdalkor és a Soponyáért Alapítvány. Idén lenne 100 éves Hamar János híres dunántúli citerás. Az Abáról, Sárkeresztúrról, Kálozról, Kislángról és Velencéről érkező citeraegyütteseket és népzenei csoportokat, valamint az abai Sárvíz Művészeti Iskola és a helyi Zichy János Általános Iskola tanulóit Béndek József polgármester és Greskó Gáborné, az „Életet az Éveknek” Nyugdíjas Szövetség Fejér megyei elnöke köszöntötte. Szecsődi Rita, a Délibáb Népdalkör vezetője bemutatta a résztvevő csoportokat, és külön üdvözölte a Sárréti Citeraegyüttes létrehozójának, Hamar Jánosnak a hozzátartozóit, és a citerazenekar jelen lévő egykori szólóénekesét, Erdélyi Jánost. Az idei találkozó kétszeresen is figyelemre méltó: 15 éve, 2004 tavaszán tartották meg a Sárvíz-völgyi citerások első találkozóját, és idén lenne 100 éves Hamar János, Dunántúl híres citerása. A Soponyáért Alapítvány Káliz Lajtos József szerkesztésében e jeles alkalomra kiadványt jelentetett meg „Dunántúl híres citerása - In memóriam Hamar János” címmel. Az emlékek mozaikjaival szeretnék közelebb vinni az olvasóhoz a falva népéért fáradozó, a sorsosainak életét jobbá tenni vágyó, közösségteremtő citerás Ktamar Jánost. Az ő élete is példa arra, hogy az elénk tornyosuló akadályok közepette sem szabad föladni álmainkat, szívünk vágyát - fogalmazott Káliz Hamar János élete példa arra, nem szabad föladnunk szívünk vágyát Lajtos József. A jelenlévők felvételről megnézhették az 1973-as Arany Páva országos döntőjén 2. helyezést elért Sárréti Citerazenekar virtuóz előadását. Utána Erdélyi János elénekelt néhányat kedves népdalaiból. Majd a meghívott csoportok bemutatkozása, előadása következett. A szebbnél szebb népdalcsokrokat nagy tapssal köszönte meg a zsúfolásig megtelt művelődési ház nagytermének közönsége. Végezetül a találkozó résztvevői közösen elénekelték a „Ha felkötöm piros delvi kendőmet...” kezdetű, Hamar Jánostól 1970-ben Pesovár Ferenc által gyűjtött népdalt. FMH Szecsődi Rita két soponyai tanítványával, Bencze Péterrel és Kovács Ábellel Fotó: szervezők Egymást követve épülnek MEZŐKOMÁROM Miként a gépjármű-tulajdonosok száma nő, úgy válik egyre szükségesebbé újabb parkolóhelyek létesítése. A közmunkaprogram keretében vállaltuk, hogy a közterületeken, középületekhez kapcsolódó területeken térköves parkolóhelyeket építünk. Tavaly a Petőfi-szobor környékét, előtte az orvosi rendelőt vagy éppen a piactér térkövezését végeztük el, most a művelődési ház előtt járunk - vezetett körbe Köő Péter polgármester. A szóban forgó a parkolóhelyek helyszínén a „placc” már három éve készen áll, újdonság a feljáró és a folyamatosan épülő többi, út menti parkolóhely. - A tervezett parkoló szélét kiraktuk, de most megálltunk, mert a térkő elfogyott. A fiúk folyamatosan öntik, ám a helyszínen csak akkor látnak neki újra a munkának, amikor elegendő mennyiség áll rendelkezésre - taglalta a településvezető. A munkát lassítja, hogy - a sokrétű tevékenységnek köszönhetően - hol a kertészeti, hol az anyagmozgatási feladatokban kell helytállniuk a közmunkásoknak. A több mint kétszáz négyzetméteres területtel a nyár végére szeretnének elkészülni. - A forrás a közmunka részeként biztosított, mellé persze valamennyi önkormányzati támogatás is kell. Az orvosi rendelő előtti téren - amely két éve készült el - közel 2 millió forintért rakták le a térkövet. Várhatóan a feljáró és a parkoló is hasonló összeget kóstál - válaszolta „anyagias” kérdésünkre Köő Péter. A munkát szakemberként egy helyi képviselő irányítja, és a munkát is a mezőkomáromi erők végzik. SzNJ Az igény látszik: a parkoló autón is túlér majd a térkő Fotó: SzNJ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . RÖVIDEN Szúnyogirtás a Velencei-tónál FMH-INFORMÁCIÓ Az elmúlt héthez hasonlóan a következő napokban is teljes intenzitással zajlik az országos szúnyoggyérítési program. A kiemelt turisztikai régiók közül a sikeres Tisza-tavi és Fertő tó környéki beavatkozás után a héten a Balaton és a Velencei-tó partján fekvő településeken fogják légi úton csökkenteni a szúnyogok számát. A tervek szerint július 3-án Gárdony, Nadap, Pákozd és Sukoró területén, mintegy kétezer hektáron permeteznek a repülők, másnap, július 4-én pedig Kápolnásnyék, Velence és Zichyújfalu következik mintegy ezer hektárnyi területtel. A rovarszakértők folyamatosan mérik, hogy az ország mely területén van a legtöbb szúnyog, ez alapján dől el, hogy hol a legsürgősebb a beavatkozás. Az intenzív védekezési munkák mindaddig zajlanak, amíg sikerül elfogadható szintre csökkenteni a szúnyogártalmat. FMH Múltidéző a könyvtárban JENŐ Múltidéző címmel a falu korábbi tanácselnöke, majd első szabadon választott polgármestere, Csáktornyai József tart történelmi előadást július 3-án, azaz most szerdán este 18 órától a könyvtárban. VV Látogasson el weboldalunkra! a Fejér megyei ICrl_ hírportál Hirdetés 2. napi nyeremény-1 db wellness hétvége (2 fő, 2 éjszaka a Bonvino Wine&Spa Hotelben Badacsonytomajban) Küldje be az 5 karakterű napi kunai ^ + nevét + települését SMS-ben a ^ +36 30/344-4421 (alapdíjas) telefonszámra. példa SMS: XX123, Minta János, Székesfehérvár NSPI ^(train^(eothi))atek szabalyzatok webold..on. Kcs/ca/ ula/ásnak* 1