Fejér Megyei Hírlap, 2019. július (64. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-06 / 155. szám
10 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP SÁGI ZOLTÁN zoltan.sagi@fmh.hu Ha július 4-e az USA-ban 21 éve a függetlenség napja, akkor Magyarország történetében idén már 1112 esztendeje lehetne az. A honfoglalás katonai záróaktusának tekintett történelmi eseményről, a pozsonyi csatáról van szó. Az utóbbi évek történettudományi szakirodalmában egyre gyarapodnak a 907. július 4-5-re datált csatával foglalkozó munkák, de egyre nő a neten keringő „mitikus” interpretációk száma is, amelyek az építkező nemzettudat sóvár türelmetlenségével töltik ki vágy valósággal a források foghíjait. Pedig ami az egyébként szűkösen rendelkezésre álló forrásokból tudható, illetve a történettudomány bevált módszereivel kikövetkeztethető, az sem kevés. Amit tudni lehet Amint az eseményeket Szabados György középkortörténész (Székesfehérvár-Budapest) egy 2007-es tanulmányában öszszefoglalta, az Avar Kaganátus bukása után néhány évtizeddel ismét egy sztyeppi eredetű hatalom, a honfoglaló magyarok kezén egyesült a Kárpát-medence, és ez a fejlemény alaposan átrajzolta Közép-Európa politikai térképét. A helyben talált túlélő avarság nem fejtett ki ellenállást az érkezőkkel szemben, sőt a magyar nép részévé vált. A politikai kereteiktől megfosztott morvák elmenekültek vagy beolvadtak, és a dél-erdélyi bolgárok sem szólhattak bele az új rend kialakulásába. Világos, írja a szerző, hogy egyedül a Keleti Frank Királyság rendelkezett olyan katonai erő felett, amely létében fenyegette a Magyar Nagyfejedelemséget. A határ menti villongásokat 907 nyarán követte a birodalmi nagyságrendű támadás, amelynek bevallott célja az új Kárpát-medencei állam megdöntése volt. Két hadoszlop haladt keletre a Duna két partján, a folyón hajók hozták a hadtápot. A magyarok Pozsonyig engedték előrenyomulni a támadókat, ott a sztyeppi taktika elemeinek (színlelt futamodás, bénító hatású nyílzápor) mintaszerű alkalmazásával előbb július 4-én Dietmar salzburgi érsek déli parton vonuló hadoszlopát, majd a Dunán átúsztatva 5-én Liutpold bajor herceg északi seregét verték meg. A két fővezérrel együtt számtalan keleti frank harcos esett el. Ez a győzelem - összegez Szabados György - jelentőségét tekintve a mégoly tiszteletre méltó és nagy hírű nándorfehérvári diadalt is felülmúlja, hiszen amíg 1456- ban egy szilárd állami keretek között élő nemzedéknek kellett helytállnia, addig 907-ben az volt a tét, hogy ezek a szilárd állami keretek egyáltalán kialakulhatnak-e. Pozsony hősei erre a történelmi sorskérdésre igennel feleltek, méghozzá oly nyomatékkal, hogy német földről kiinduló birodalmi léptékű hadjárat legközelebb csak 123 év múltán érte hazánkat. Szabados Györgynek a Magyar Tudományban megjelent írása a pozsonyi csata 1100 éves évfordulójának évében jelent meg, és kifejezetten ez az évforduló ösztönözte az egy évvel később, a Torma Béla Gyula és Veszprémy László szerkesztette, Egy elfeledett diadal című kötetbe foglalt hadtörténeti, történeti és régészeti tanulmányok megjelentetését is. Az azonban tán kijelenthető, hogy a hazai történészek, ha folytatnak is eleven vitákat a témáról, az nem mindig hallatszik ki a szakmai erődítmények sáncai mögül. A mítoszok világa így a rendszerváltás után felszabaduló és az eredetmítoszokra ugrásszerűen növekvő igény e témakörben is megteremtette a maga vadhajtásait, amelyekről Szabados György Mítoszok és történetek Álmosról és Árpádról című, 2015-ben megjelent tanulmánya is beszámolt. Mint a történész fogalmazott, e vadhajtások épp Árpád személye köré fonódtak. Mivel a diadal és Árpád halála egyaránt a 907-es évhez kötődik, egyesekben felmerült e két esemény ok-okozati összefüggése. A világhálón különösen a 2007-es jubileumi évtől kezdve szaporodtak meg azok a bejegyzések, amelyek tudni vélték, hogy Árpád nagyfejedelem idősebb fiaival együtt esett el a csatában. A pozsonyi diadal értékét más módon is növelni szándékozván egyesek pedig azzal álltak elő, hogy a csata hivatalos tananyaggá vált az Egyesült Államok katonai akadémiáján, a West Pointon. Ez utóbbi bizonyítottan álhír, az Árpád és fiai hősi haláláról szóló beszámolóknak pedig egyszerűen nincsen semmiféle forrásalapjuk. E tévhitek, még ha terjesztőik túlnyomó részben jóhiszemű emberek is, a jó szándékkal ellentétes eredményre vezetnek, amenynyiben a tiszta történeti képet eltorzítják. Mint Szabados György tanulmánya fogalmaz: kifejezetten sérti a pozsonyi csata emlékét az, aki a 19. századból visszamaradt liberális-nacionalista eszmei POZSONYI CSATA, a honfoglalás záróaktusa Nem tudjuk nevesíteni a győztes magyar hadvezér(eke)t, ám attól még a csata sorsdöntő jelentősége vitathatatlan Fotó: illusztráció Hétvége MÚLTBA REPÍT a szabadulószoba S. TÖTTŐ RITA rita.totto@fmh.hu Izgalmas kalandnak ígérkezik kiszabadulni a Hiemer-ház alatti hűvös, sötét, titkokat rejtő pincehelyiségből, ahol a török időkbe repít vissza a VVatkay-játék. Amelyhez azonban nem történelem könyvre lesz szükség, hanem ötletességre, csapatjátékra és logikára... Kalandos, izgalmas újdonsággal készült az idei évre Székesfehérvár belvárosának fő rendezvényközpontja. A forró nyár kedvelt, hűsítő programjának ígérkezik a Hiemer-ház pincéjében kialakított történelmi tematikájú szabadulószoba, amely június közepétől várja a látogatókat. De nem kell megijedni - nem a történelmi tudás az, amivel ki lehet szabadulni a fogságból, hanem a kreativitás, a logika és persze a harmonikus összjáték a csapattagokkal! De miért éppen Wathay? - merül fel a kérdés az izgalomra és szabadulni vágyó kalandorokban. Hát azért, mert a játéktér visszarepít a múltba, amikor hosszú, kitartó ellenállás után Alba Regia végül megroppant a megállíthatatlan török csapatok túlereje alatt. És már meg is érkeztünk a város viharos múltjába, amely itt, a belváros eme eldugott pincehelyiségben mintha jelen időben zajlana: a mészárlást túlélő tisztek maroknyi csoportját a fogságba hurcolt Wathay Ferenc kapitány fogadószobájába zárják, míg sorsukról döntés nem születik. A történelem eme pontjáig minden a megtörténtek szerint alakul a játéktérben is - Wathay Ferenc végvári vitéz, festő, énekszerző ugyanis egy ideig Székesfehérvár alkapitánya volt, miután 1602-ben egy időre sikerült visszaszerezni a várost a török uralom alól. Ám a fehérvári vár elestekor tiszttársaival együtt szorult helyzetbe került... Ezen a ponton azonban a játékosoknak lehetőségük van újrajátszani a történelmet. Wathay több mint négyszáz éve ugyan megsebesült, majd török fogság-A kreativitás, a logika és a csapatjáték a siker kulcsába került, de itt, a Hiemer-ház hűvös pincéjében a szabadulni vágyó kalandoroknak van hatvan percük arra, hogy megtalálják a szabadulás útját. Ám ehhez fel kell fedniük a rejtvényekkel teli szoba titkait... Vajon melyik tárgy, részlet, titkos jel lesz a segítségükre? Mi az az üzenet, amit ha megfejtenek, sikerül továbbjutniuk? A festmény a falon? A kovácsoltvas ládika? Vagy a bejárat felett fityegő lakat? Hát, ezt most nem áruljuk el, mert akkor okafogyottá válik a játék... Ám ha a kirakós minden darabkája a helyére kerül, Wathay titkait is megfejtettük... A Hiemer-ház szabadulószobájából kitérve pedig egészen biztos, hogy másként tekintünk majd a középkori városfal melletti Prohászka ligetben felállított szobrára. Lux Elek alkotása büszke hazafit mutat - a pincéből kijutva talán jobban megértjük, miért. A Wathay Ferenc korabeli időket idézi a szoba, ismeretterjesztő írásokkal is találkozhatunk Fotók: STR 2019. JÚLIUS 6., SZOMBAT sallangokkal fedi el a 10. század elejének hőstetteit, ahelyett, hogy a honfoglalás korát a maga szellemi-időbeli környezetében próbálná meg értelmezni. Igaz, ez a korszak nem adja könnyen magát, hiszen nem tudjuk nevesíteni a győztes magyar hadvezér(eke) t, ám attól még a csata sorsdöntő jelentősége vitathatatlan: a pozsonyi diadal szentesítette a Kárpát-medencei magyar honfoglalást. A csata emlékezete A pozsonyi csatára vonatkozó egykorú források mindössze pár szavas, igaz, súlyos megállapításokat tartalmazó utalások, amelyek koherensek és egzakt következtetéseket alapoznak meg. Érdemes felidézni a Sváb Évkönyv bejegyzését ,A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták. A bajorok teljes hadseregét megsemmisítették a magyarok.” Az, hogy kik vesztették életüket a csatában, sokat elárul jelentőségéről. Ahol herceg, érsek, annyi őrgróf és püspök szállt hadba és esett el, mint e csatában, az csak kiemelkedő jelentőségű ütközet lehetett. A csata részletes leírása egy hat évszázaddal későbbi, ám utólag is megbízhatónak tekintett forrásban maradt ránk. Bár Aventinus Ez a gyem jelentőségét tekintve a nagy hírű nándorfehérvári diadalt is felülmúlja bajor humanista történetíró latin és német nyelvű krónikájából a vonatkozó részeket Csak 2007-ben fordították magyarra, tartalma az évszázadok során lenyomatot hagyott a magyar történelmi tudaton. Olyannyira, hogy 1907 júliusában avattak is egy emlékművet a csata ezeréves évfordulójára. Csak éppen rossz helyen, Bánhidán (ma: Tatabánya), mert egy nagy tekintélyű korabeli tudós, Pauler Gyula szakvéleményének hatására a csatát a Kézai Simon krónikájában leírt bánhidai ütközettel azonosították. Könnyen lehet, e tévedés őrizte meg az utókornak a szobrot a tanácsköztársaságon és a népi demokrácián is túl.