Fejér Megyei Hírlap, 2019. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-31 / 202. szám

2019. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT Hétvége FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . 1 . GAZDAG IPAR, számos kereskedelmi kapcsolat BORSÁNYI BEA beata.borsanyi@fmh.hu Minden ipar­ág képviseltette magát az­ egykori Székesfeh­érváron, derült ki Reich Szabina, a Szent István Király Mú­zeum munkatársá­nak legújabb kuta­tásából, amelyben arra vállalkozott, hogy feltérképez­ze a középkori Székesfehérvárt és megtudja, milyen szakmákat, mes­terségeket űztek a városban.­ ­ A feladat egyáltalán nem volt egyszerű, ehhez több tudomá­nyágat is segítségül kellett hív­ni. A kutatást nehezítette, hogy a település hányattatott sorsán felül a mai város tulajdonkép­pen a középkorira települt rá, ezért sok régi épület, műhely elpusztult, a régészeti rétegek összekeveredtek. Olyan is elő­fordult, hogy nagyobb meny­­nyiségű földet szállítottak egyik helyről a másikra az építkezések során, így a leletek nem az ere­deti helyükről kerültek később elő - kezdte a kutató. Mihez lehet ilyen helyzetben nyúlni a kutatásban, mit lehet segítségül hívni? Először is azo­kat a történeti adatokat, okleve­leket, vagy periratokat, tárgyi hagyaték leírásokat, amelyek tartalmazzák a Fehérváron mű­ködő mesteremberek neveit. A középkorra még jellemző, hogy az illető családneve - például Tímár, Csapó, Szabó - egyben a mesterségére is utal. Fontos górcső alá venni a város fejlő­dését is: hogyan változott az alaprajza? Ismert, hogy a város köz­pontja ebben az időszakban is a Piac tér, a mai Városház tér volt. Feltehetően itt voltak a legforgalmasabb kalmárboltok és az igényesebb portékákat előállító iparosok műhelyei. Az is valószínűsíthető, hogy a na­gyobb szennyezéssel járó mun­kákat végzők - vargák, tímá­rok - műhelyei inkább a külső városrészekben kaptak helyet. Székesfehérvár elhelyezkedésé­ből és abból a tényből kifolyó­lag, hogy királyi székhelyként működött, nagy forgalmú város volt, amelyen több kereskedel­mi útvonal is áthaladt, így töb­bek között Itália és Bizánc felé, de erre vezetett a Jeruzsálembe menő egyik zarándokút is. En­nek köszönhetően állandó volt a jövés-menés­, illetve a piaci kínálatban az import termékek jelenléte. A mesterek között is voltak olyanok, akik külföldről érkeztek és hosszabb-rövidebb időre városunkban telepedtek le, magukkal hozva mestersé­gük rájuk jellemző sajátossága­it. Nyomokat őriznek a pincék­ ­ Mivel Fehérvár a közép­korban szakrális székhely és gazdasági központ is volt, ezért jelentős események helyszíné­ül is szolgált, amelynek okán a királyi udvartartás is rendszere­sen megjelent a városban. Őket ki kellett szolgálni és egyálta­lán nem volt mindegy, milyen minőségű áruval állnak elő a mesteremberek - magyarázta a szakember, akitől azt is meg­tudtuk, hogy a város gazdag iparral és számos kereskedelmi kapcsolattal rendelkezett a kö­zépkorban. Az írásos emlékek mellett a tárgyi emlékek is ezt támaszt­ják alá, bár ebből sem áll túl sok a rendelkezésre a fentebb említett okok miatt. Van azon­ban néhány. Például a belváros több pontján találtak az üveg, vagy fémiparban használt ol­vasztótégelyeket, illetve egyes lakóházak - a Rózsa, az Oskola, illetve az Arany János utcában - pincéjében találtak nyomokat arra, hogy ezek valamikor bo­rospincékként, netán termény­­tárolóként funkcionáltak. A Hiemer-ház északkeleti részén pedig vélhetően egy árucsarnok működött. Amit a tárgyak mesélnek­­ A tárgyi emlékek közül leg­nagyobb mennyiségben a ke­rámiatárgyak maradtak fent. A fémtárgyakból kevesebb van, hiszen az értékes fémeket be­olvasztva azokat újrahasznosí­tották, egyéb fémek - elsősor­ban a bronz - a háborúk idején ágyúgolyókként végezték. Ám a fennmaradt fémtárgyak sok in­formációt hordoznak az őket ké­szítő mesterekkel kapcsolatosan. A templomok közelében min­den bizonnyal dolgoztak ötvö­sök, akik a kegytárgyakat készí­tették, vagy illatszeresek, akik a szertartásokhoz biztosították az olajakat. A legritkább leletek közé tartoznak az üvegtárgyak, hiszen ezek igen drágák vol­tak és csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak. Ráadásul kezdetben Magyaror­szágon nem is volt üveggyártás, Velencéből, Bizáncból hozták az üvegárut. A Püspöki Palota kertjében találtak nagy meny­­nyiségben üvegsalakot, ami az üvegolvasztás egyik mellékter­méke és bizonyítja, hogy Fehér­váron is folyt üveggyártás. A bőr- és csonttermékek rit­kán maradtak meg, de bizton tudható, hogy ilyen mesterek is dolgoztak a városban. A Rác utcában például meszesgöd­röket találtak, a meszet a bőr cserzéséhez használták. A textil­­művesek egy speciális rétegét képezték a barhentszövők, akik közül többen városunkban is dolgoztak. Azt is tudjuk, hogy a Szűz Mária-prépostság templo­ma körül komplett műhely állt, amelynek kőművesei, ácsai és kőfaragói az összes városi épít­kezést ellátták. De van olyan forrásunk is, amelyből kiderül, hogy üveg­festő is dolgozott Fehérváron - sorolta Reich Szabina, aki azt is elmondta, hogy mivel a középkorban a szállítás drága, időigényes és rizikós volt, ezért igyekeztek mindent helyben előállítani. Ez is alátámaszt­ja, hogy Fehérváron minden Fehérváron nem volt hi­ányszakma a középkorban, az itt készült termékek pedig a budai, az esztergomi és a visegrádi vár kézműves munkáival ve­tekedtek bizonnyal sokszínű és széles skáláját találhattuk a kézműves­ségnek. A királyi jelenlét miatt pedig állandóan magas színvo­nalat kellett biztosítani, amihez kiváló mesterek munkájára volt szükség. A kutatásokból az is kiderül, hogy a Fehérváron ké­szült termékek a budai, az esz­tergomi és a visegrádi­ vár kéz­műves munkáival vetekedtek. Évente akár öt vásárt is tartottak Mindezeken felül meg kell még említeni az élelmiszeripart is a só-, a gabona-, a marha- és a borkereskedelem kapcsán, amelyben szintén fontos szerepet töltött be Székesfehérvár. A város kiváltságai közé tartozott, hogy évente öt vásárt, úgynevezett sokadalmat tarthatott, ami ritka­ságszámba ment. Ezek időpont­jai január 6., május 22., augusz­tus 3. és 20., valamint november 5. voltak, mindegyik egy-egy szent ünnepéhez kötődött. Felté­telezhető, hogy a városban több helyen is volt piac, így például a mai Petőfi park környékén is, amelyet Ingovány városrésznek hívtak. És hogy meddig jutottak a fehérvári termékek? - A kézművestermékek álta­lában a készítés helyétől szá­mított 30 kilométeres körzet­ben jelennek meg, de tudjuk, hogy Fehérvárról Pozsonyba, Sopronba és más nyugati terü­letekre is szállítottak árut. Egy újabb kutatás témája lehetne a környékbeli nagyobb települé­sek régészeti anyagának átvizs­gálása és a kézművestermékek összehasonlítása, hogy meg­nézzük, van-e a fehérvári tárgyi leletekkel hasonlóság, esetleg egyezés - árulta el a múzeum munkatársa, aki összegzésként azzal zárta a témát, úgy tűnik, Székesfehérváron nem létezett hiányszakma, az itt dolgozó mesterek az alaptermékektől a luxuscikkekig szinte mindent előállítottak. Reich Szabina nem régen fejezte be és publikálta kutatásának eredményeitFotók: Nagy Norbert A háztartásban használt kerámiatárgyak maradtak fent leginkább A prépostsági templom melletti műhelyben kőfaragók is dolgoztak A nemesfém tárgyak igen ritkák, hiszen azokat legtöbbször beolvasztották és újrahasznosították A templomok közelében bizonnyal dolgoztak ötvösök

Next