Fejér Megyei Hírlap, 2019. szeptember (64. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-24 / 222. szám

12 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Jegyzet A magyarellenes vezér jobbikos barátja Kérdeztem egy­két székelyt, mi a véleményük, de a választ ez a papír nem bírja el Gyurcsány barát­ja lett a fickó... I­ dén 15 éve annak, hogy a kettős állampolgárságról szavaz­hatott az ország. A szégyenletes vasárnap, 2004. december 5-e, amikor arról dönthettünk volna, hogy a határon túl élő magyarok élhessenek az egyszerű honosítás lehetőségével. A szavazati joggal rendelkező polgárok 25 százalékának kellett volna igent mondania. A mai napig nem múlt el bennem a szégyen - hiába voltam szavazni a külhoniak érdekében­­, hogy mindössze 37,44 százalékunk ment el voksolni, és azoknak is csak 51,55 százaléka szavazott igennel. Gyurcsány ördögi terve már korábban megszületett: 2001-ben, amikor a státusztörvény erdélyi alkalmazását lehetővé tevő megálla­podás megszületett Orbán és Nastase között, bugyogott fel Gyurcsányból, hogy a „23 millió román elárasztja az orszá­got". Igen, az akkori szavazás előtt 3 évvel már lerománozta a balos vezér az erdélyi magyarokat, majd 2004-ben újra tűzre tették a kihűlni nem akaró károgást. Egy évtizeddel később, az Orbán-kormány jóvoltából a magyar állampolgár­sággal rendelkező határon túli magyarok, bár szigorúan csak listára, de szavazhattak a hazai parlamenti választáson. Ekkor Gyurcsány így rohant ki a ha­tár túloldalán maradt magyar emberek ellen: „Ti mondjá­tok el nekünk, hogy milyen legyen itt az élet? Kérlek, ne tegyétek meg!" Na, Gyur­­csányra elmondhatjuk, nem változott 18 év alatt semmit, folyamatosan magyarellenes, miközben mutatóba afgán, szír és kurd menedékkérőket csábított otthonába. Milyen furcsa az élet, ugyanezen időkben egy fiatal marosvásárhelyi férfi, elvégezvén a kolozsvári egye­temet, Fehérvárra jött, ahol a Jobbik táborából támadta harsá­b­an Gyurcsányt. A 2010-es évek „diktatúrájában" a Magyar andó Értekezlet Szórvány Szakbizottságában, a fehérvári gazdasági, majd humán bizottságban ténykedhetett, jutott neki szó bőséggel. És most Jobbik néven besorolt Gyurcsány Ferenc mögé. Eltalálták, Fazakas Attiláról van szó. Kérdeztem egy-két székelyt, mi a véleményük, de a választ ez a papír nem bírja el. Gyurcsány barátja lett a fickó és a Jobbik. Nagy Zoltán Péter Hirdetés­ mjí HELYETT KETNIN ÉS YULEIS GYERMEKEI HAJDÚ PÉTER ŐSZINTÉN KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! MEGJELENT NUNTIUS 2019. SZEPTEMBER 24., KEDD Látogasson el weboldalunkra! a Fejér megyei I­EZ­L- hírportál Vendég a Muravidékről Bence Lajos a fehérvári Csoóri társaság egyik alelnöke SZÉKESFEHÉRVÁR A kö­zelmúltban többször is találkozhattunk Fehérváron Bence Lajossal, a szlovéni­ai magyar irodalom jeles alakjával. A könyvhéten mutattuk be a Királykút Emlékházban írott szóval című tanulmánykötetét, amelyben megírta a mura­vidéki irodalom és kultúra történetét. Legutóbb a Csoóri Sándor Társaság alakuló közgyűlésén kö­szönthettük. Ekkor választottuk meg a tár­saság egyik alelnökének, aki a határainkon túli magyarokat képviseli ebben a testületben. Rendszeres résztvevője a Vö­rösmarty Társaság szervezte találkozóknak is, amelyeken a Magyarországtól elszakított területekről érkeznek alkotók. (Az idei találkozó október 6-8. között zajlik majd a Kossuth ut­cában.) És itt lesz a novemberi Ady Endre emlékülésen is. Az alábbiakban legutóbbi verseskötetéről lesz szó. A 2011-es Valami c. verses­kötet után öt évvel, 2016-ban a Pannon Tükör Könyvek so­rozatában, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Inté­zet és a zalaegerszegi Pannon Írók Társasága közös kiadásá­ban, Halász Albert szerkesz­tésében megjelent a Szóval vágok rendet c. könyve is. Ez a ritkán jelentkező költő minősé­gi kötete. (Közben, ugyancsak 2011-ben Muraszombaton ki­adták Bence Lajos Vzklit iz kamma c., vegyes műfajú, ver­set, prózát és esszét tartalmazó könyvét­­ szlovén nyelven.) A Szóval vágok rendet a sorrendben hetedik önálló verseskötete. A viszonylagos szűkszavúsággal összefüggés­ben eszembe jut Pilinszky Já­nos híres mondata arról, hogy nem az a fontos, hogy hányat csap a madár a szárnyával, ha­nem az, hogy íveljen... És nyu­godt lélekkel állíthatjuk, hogy Bence Lajos költészete ível, a szó legjobb értelmében! A tudománnyal, a kisebbségben élő magyarok sorskérdéseivel, az újságírással, és nem utolsó sorban a szőlőműveléssel és a borászattal foglalkozó értelmi­ségi ember és írástudó újabb szép teljesítménye. Az élet tel­jességére törekvő alkotóé, aki - miként jeles tanulmányköte­tének címe is árulkodik - „írott szóval a megmaradásért” küzd attól a pillanattól kezdve, hogy elindult az írói-költői-iroda­­lomtörténészi pályán évtize­dekkel ezelőtt. Egy olyan tár­sadalmi közegben, ahol egyre fogy és egyre kisebb a kisebb­ség, ugyanakkor az életnek, a hétköznapoknak megvan az a többlete, ami már a jugoszláv korszakban is észlelhető volt. (Ha jól tudom, Szlovénia akkor is a magasabb életszínvonalú részek közé tartozott.) A kötet egyébként a költő hatvanadik születésnapjára jelent meg, tehát többféle értelemben is kedves számára a nyelvi játék, a groteszk, valamint az irónia is életrajzi és szellemi határkő­nek mondható. Egy interjúban az ünnepelt ezt mondta többek között: „.. .Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed: nincs rád szüksége a világnak - dorgálta Petőfi nagyon keményen a XIX. szá­zad költőit. Én is ezt vallom, és ezért a születésnapi, önmeg­szólító versemben meg is idé­zem őt. Hiszem, hogy bőven van még teendőm, igyekszem is ellátni feladataimat.” (Gyu­­ricza Ferenc: Hatvanadik szü­letésnapjára jelent meg dr. Ben­ce Lajos muravidéki magyar költő legújabb verseskötete. Zalai Hírlap, 2016. 06. 17.) Jel­lemző, és rá is vonatkoztatható, amit a kilencvenes évek végén eltávozott másik jeles muravi­déki költőről ír: „.. .hálásak le­hetünk Szúnyogh Sándornak, aki irányadó és példamutató, az új kísérletezésekre mindig nyi­tott személyiség volt. Akik is­mertük, ilyennek ismertük...” (Bence Lajos: 20 éve távozott el közülünk Szúnyogh Sándor költő és szerkesztő, kultúránk mindenese. Pannon Tükör, 2018/3. 74.) Ma már tudjuk, hogy Bence Lajos méltó kortár­sa és utóda az itt méltatott iro­dalmi személyiségnek. Többek között a már jelzett, szerteága­zó tevékenysége és tehetsége okán. Bence Lajos költészetétől nem idegen az ünnepélyes és a pátoszt is megjelenítő hang, azonban azt is láthatjuk, hogy hasonlóképpen kedves számára a nyelvi játék, a groteszk és az irónia is. Terjedelmesebb meg­szólalásai mellett a tömörségre törekvés, a végső egyszerűsítés igénye. Bence Lajos akkor van igazán otthon szellemi világá­ban, amikor egy-egy terjedel­mesebb gondolatfolyammal mondhat fontosat. Például ami­kor a „valóságvesztés” izgatja. Ebből a szempontból is igen fontos vers A jövő pusztítói­nak. A szent dolgokat elveszej­­tő emberről (emberiségről?), a valóság- és értékvesztés oko­zóiról, s a végén a keserű kér­déssel: „.. .kérdem én, lesz-e ki / felmászik, felkúszik / úttalan utakon a Hegyre, / s talál-e Olajágat?” Egyértelmű az uta­lás a béke ősi jelképére, hiszen Noé bárkájába is olajágat ho­zott a galamb, az ókori görö­göknél is fölbukkan a békesség eme szimbóluma, és Jézus is az Olajfák hegyén töltötte utolsó földi éjszakáját. Az egyéni sors kételyeire épp úgy gondolha­tunk e mű kapcsán, mint a ki­sebbségire vagy az egyetemes emberire. Sőt, akár a kozmikus távlatok elveszejtésére is, így összetett ez a líra, főleg azért, mert mindezeket a réte­geket célba veszi, a mélysége­ket és a magasságokat egyaránt megszólítja. A FÁJREND-ka­­tasztrófa (apokaliptikus láto­más orwelli időkből) mindezt még erőteljesebben teszi. Némi fanyar játékkal már a címben is, aztán tovább a természet­pusztítás jeleivel, míg nem a József Attila-i „hol a szabad­ság a rend” fölemlegetésével. Persze a középpontban folyton a magyarság sorskérdéseivel, hiszen a Jövendőmondó újévre vagy a Himnusztöredék a XXI. századra soraiban Kölcsey-féle nemzeti imádságunkra felel, a maga korának élményeit to­vább mondva 1823 óta... És érinti a költői cselekvés lényegét, netán annak hiábava­lóságát is, itt meg Vörösmarty kései utódaként. Afféle „vidéki költő” arcmásában. Óvatosan int a minőség őrzésére, a „sze­mét” méltó helyre távolítására. A Reciklált téma és vers (A „szemét” téma újbóli körüljá­rása) befejezésében így figyel­meztet: „...S légy fogékony minden változásra, / s arra is, mi úszik az árral / és szembe vele, s van-e / szemrevételezve?” Ma­gas nála az erkölcsi mérce, nem adja alább... A „talán, mégsem éltünk hi­ába. ..” biztos tudatában. Bence Lajos (balról a második) a cikk szerzőjével beszélget a társaság alakuló ülésén Fotó: FMH-archív

Next