Fejér Megyei Hírlap, 2019. október (64. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-24 / 247. szám

2019. OKTÓBER 24., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . A szabadság őszinte üzenete Az egykori vadásztölténygyár munkásai is megelevenedtek a színpadon FEHÉRVÁR Matuz János Kő­nél keményebbek előadása igazán mai, 21. századi ele­mekkel, pörgős, szókimon­dó üzenetekkel töltötte meg október 23-án a teret, ahol a még emlékező fehérváriak az 1956-os események fő vonulatával is találkozhattak. Október 23-án fiatalokkal és idősekkel, családokkal és em­­lékezőkkel telt meg a Városház tér Székesfehérváron. A több mint hatvan évvel ezelőtti ese­ményeket idézte meg Matuz Já­nos Kőnél keményebbek című előadása segítségével a Szé­chenyi Szakgimnázium hatvan diákja. Az előadáson fellépett Vörös Janka jazzénekes és Csille Ildikó, valamint Szabó Miklós, a Szabad Színház két művésze is. A koreográfus Tát­rai Réka, a Vasvári Pál Gim­názium diákja, a zenei vezető Cserta Balázs volt. Szólt jazz és rap is, s erőteljes impulzusok közepette tartotta a közönség figyelmét a gárda, a vadász­tölténygyár munkásait meg­elevenítő csapat. A bejátszott korabeli üzenetek, melyeket hangszórókon keresztül hall­hatott akkor a fehérvári ember, az emlékezőkben vérfagyasztó emlékeket ébreszthetett. Hatást azonban mindenkire gyakorolt, a fiatalok ugyanis elhozták ne­künk ’56 fehérvári történéseit. A könyvtárosfiú például, aki­nek addig a szavát sem hallot­ták, most előttünk lengette a lyukas zászlót: „Én, Keszei Ist­ván, a fehérvári könyvtár volt könyvtárosa, másodéves böl­csészhallgató, szólok hozzátok, a gazdag, történelmi tradíciójú város polgáraihoz - akik ugyan az ember szellemi jogainál fog­va különböző világnézeteket vallatok, de ez a felejthetetlen délelőtt összehoz veletek, hogy a magyar függetlenség nevében tüntessetek!” Az előadást követő taps is - világnézettől függetlenül - mindenkitől megérkezett a közönség soraiból. A nemzeti ünnepen Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés el­nöke is üzent a közönségnek: „maradjunk hűek önmagunk­hoz, védjük meg szabadságun­kat, keresztény értékeinket, magyar és keresztény kultú­ránkat, mi több, egy nemzet­ként, egységben képviseljük „56-os hőseink példamutatása szerint őrizzük meg létünk méltóságát!" nemzeti identitásunkat, ma­gyarságunkat. Mutassunk pél­dát az egész világnak, és ’56-os hőseink példamutatása szerint őrizzük meg létünk méltósá­gát!” Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere pedig a forradalmárok által ki­­k­i­­vívott szabadságra utalva azt mondta: „felelősségünk van ezzel a szabadsággal, arra kell használnunk, hogy közösen, közös erővel és erőfeszítéssel, együttműködéssel tegyünk meg mindent a hazáért, mi székesfehérváriak és Fejér megyeiek, ezért a megyéért és ezért a városért.” A megem­lékezést koszorúzás követte a Szent István Bazilika ’56-os emlékkeresztjénél. STR Látogasson el weboldalunkra! a Fejér megyei I­CL****** La hírportál A Széchényi Szakgimnázium diákjai porgős, szókimondó, magával ragadó műsorral idézték meg a hatvanhárom évvel ezelőtt történteket Fotó: Pesti Tamás Sokan jöttek el a Városház térre emlékezni Cser-Palkovics András polgármester a felelősségről beszélt l,1351jaz­il Imádságos műsorral Koszorúzással és imádságos ünnepi műsorral emlékeztek meg ked­den a forradalom és szabadságharc hőseiről. A bazilika oldalán lévő megtört '56-os emlékkereszt előtt Orosz Ágoston, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója a nemzeti összefogás iskolapéldájának nevezte 1956-ot Az iskolavezető a 63 éve zajlott fővárosi és fehér­vári eseményeket is felelevenítette, majd némiképp párhuzamot vonva elmondta: „Szabadságunkért függetlenségünkért naponta elementáris harcot vívunk. Történelmi feladatunk egy tettre kész, változtatni akaró nemzedék felnevelése. A beszédek végén a törté­nelmi egyházak képviselői rövid imádságot mondtak. (Képünkön Sinka Jenő emlékezik zászlóval a kezében.) PJD Fotó: Pesti Tamás RÖVIDEN Díszpolgár lett Bokros János SÁRKERESZTÚR A község­ben Csutiné Túri Ibolya pol­gármester beszéde után, s az 56-os eseményeket meg­idéző műsor előtt adtak át kitüntetéseket. A díszpolgá­ri címet posztumusz ítélték oda Bokros János költő-ta­nárnak, aki Sárkeresztúron született 1938-ban, s a fa­luban töltötte gyermekko­rát. Fehérvárra költözése után is kötődött a község­hez, amelynek verseiben is emléket állít. Az elismerést özvegye vette át. A költő-ta­nárról elnevezett Bokros Já­­nos-díjat pedig Virág Mik­­lósné Nagy Ilona kapta, aki tősgyökeres sárkeresztúri, s könyvtárosként a helyi bib­liotékában is szolgálta a falu közösségét. FMH Bicskei elismerés a vezetőnek BICSKE A művelődé­si házban a Csokonai Vi­téz Mihály Általános Isko­la diákjai adtak színvonalas műsort, majd Csúri Ákos író, újságíró tartott ünnepi beszédet. A Bicske Váro­sért elismerést ezúttal Ivá­­nyi Ferencnének, a városi óvoda nyugdíjba vonuló ve­zetőjének nyújtotta át Bá­lint Istvánné polgármester. Az idén nyugdíjba vonu­ló közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek is kö­szönetet mondtak az önkor­mányzat nevében. A városi márványvirág szobornál el­helyezték az emlékezés ko­szorúit ZSM Tanácsnoki cím BUDAPEST A nemzeti ünnep alkalmából Pintér Sándor belügyminiszter tűzoltósági tanácsosi cí­met adományozott Fekete Zoltán tűzoltó törzszász­lósnak, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság műveletirányítá­si ügyelete referensének, és Bátorságért Érdemjellel tüntette ki Horváth Mirkó tűzoltó őrmestert, a duna­újvárosi hivatásos tűzol­tó-parancsnokság beosz­tott tűzoltóját FMH Győztek, akik vesztesnek tűntek (Folytatás az 1. oldalról.) Az emléktábla avatására eljött Skorka Károly lánya, Skorka Éva, valamint Wittner Mária szabadságharcos is. Cser-Pal­kovics András polgármester és Spányi Antal megyéspüs­pök szintén tiszteletüket tették az avatáson. - Mondhatnám, hogy le­leplezzük a táblát, de nem ezt tesszük, szándékosan. Hiszen az a korszak, amely oda juttatta Skorka Károlyt, hogy 1963-ban meg kellett halnia a börtönben, egyszer már lelepleződött, így nincs szükség arra, hogy hasonló gondolkodású embereket mi, akik ebben a korban élünk, megpróbáljunk leleplezni. Ő szabadon, fényesen ragyogjon arcával és emlékével a Sajtó­ház falán - fogalmazott Nagy Zoltán Péter, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője az októ­ber 23-i avatáson. Cser-Palko­vics András, Székesfehérvár polgármestere ezt a gesztust megköszönve, azt mondta:­­ Ez a tábla azt hirdeti, hogy va­lójában akik akkor vesztesnek tűntek, azok győztek. 1956 egyik ikonja, Wittner Mária „Az utolsó szó jogán” közzétett üzenetét olvasta fel a fehérváriak előtt is:­­ Sok évti­zed telt el azóta, de mindennek, így a számvetésnek is eljön az ideje. A vérdíjakból szerzett vagyonból nem csak az érc csengése hangzik ki, hanem a kivégzett mártírok üzenete is az égbe kiált. Az áldozatok erőt adnak nekünk, mert ezt az üze­netet csak mi értjük, mi, akik sem szívet, sem hazát nem cse­rélünk, mert ezt a hazát meg­tartani csak azok tudják, akik annyira szeretik, hogy még ál­dozni is képesek érte. Spányi Antal megyés püs­pök is mondott néhány szót a megemlékezésen, mielőtt meg­áldotta a táblát: - 1956 hősei kapcsán olyan adósságaink vannak, amelyeket bizonyosan nem vagyunk képesek leróni, s amely adósságból most mégis valamit törlesztettünk. A diktatúra amnesztiáját Skorka azonban épphogy nem érte meg - pár nappal előtte halt meg. Emlékét évtizedeken át némaság vette körül. Nagy Zoltán Péter és Pósa Árpád, a Fejér Megyei Hírlap vezetői­ként együtt döntöttek két évvel ezelőtt úgy, hogy a forradalmár fehérvári újságíró emlékét fel­élesztik. Először koszorúzással tették ezt a sóstói temetőben, tisztelegve Skorka emléke előtt - ma pedig már az új emléktáb­la előtt tehették ezt meg. Skorka Éva édesapja, csa­ládja körül tehát megszűnt a hallgatás. A szerkesztő lánya a megemlékezés végére érzé­kenyült el, mint akinek lelké­ről évtizedek súlya gördül alá. Kezében a fehér rózsa finoman rezgeti, miközben pár szót üzent a ma emberének: tisz­tességet, becsületet kívánt és azt, hogy szeressék az emberek a hazájukat, embertársaikat. STR Skorka Éva (jobbra) meghatódott, hogy édesapja emlékét immár dombormű is őrzi Fehérváron Fotó: Fehér Gábor

Next