Fejér Megyei Hírlap, 2020. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-23 / 223. szám

A FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 2020. SZEPTEMBER 23., SZERDA PUSZTASZABOLCS ÉS KÖRNYÉKE Csak a perkátaiakon múlik Úgy fest, ahol a többség a vezető színeit hordja, ott nincs gond... PERKÁTA Kedden adtunk hírt róla, hogy Perkáta polgármestere, Somogyi Balázs és alpolgármestere, valamint az egyik képvise­lő lemondott, és távozott a testülettől. A perkátai történetnek és a mögötte meghúzódó jelenségnek néztünk utána, figyelembe véve, hogy mi szolgálhatja egy település lakóinak ér­dekeit. A jelenség Tettünk kísérletet arra, hogy a lemondott polgármestert ki­faggassuk, de időt és levegőt kért. Időt, mert megítélésünk szerint egy Perkáta méretű településen nehéz feldolgozni a szándékos ellehetetlenítést. Levegőre azért is szüksége lehet a leköszönt polgármes­ternek, mert fullasztó és ért­hetetlen a gyűlölet. Tizenegy hónap telt el úgy, hogy csak azért nem fogadott el a testület semmit, hogy a polgármestert ellehetetlenítsék - senkit nem érdekelt a perkátaiak érdeke, a település esetleges fejlesztése. Vesszen minden, ami nem a hátoldalról jött, jön! És ez nem perkátai sajátos­ság, ezt tette, teszi az ellenzék Pázmándon is, de országos trend, hogy ahol kormánypár­ti polgármester van ellenzéki testülettel, ott mindent beda­rálnak, csak pusztuljon a tele­pülésvezető. Dunaújváros Maradjunk Fejér megyé­ben! Gigászinak nem mondha­tó metropolisz Dunaújváros, de méretei miatt szinte ter­mészetes az országos politika tobzódása a városban. Tisz­tán ellenzéki városvezetés­ről beszélünk, határozataikat gyengécske ellenállás mellett hozzák meg. A dunaújváro­si képviselők úgy döntöttek, nem kérnek kívülről a város­­fejlesztésre, sorra állították le a beruházásokat vagy azok tervezését. Kis Budapestet játszanak, pedig lehet, hogy tanulhatnának Botka László­tól, aki képes a tisztességes baloldaliságot képviselni, és számára a szegedi emberek fontosabbak, mint az elme­bajos pártcsatározások, így aztán kőkemény kritikákat is kimondva megállapodik a kor­mánnyal, és pályázatokon nyer el jelentős összegeket. Sajnos ezt a DK megmondója nem engedi a jobbikos Újvárosban, így a Duna-parti város lakói azt kapják, amit a pártharcok megellenek nekik. Az ember a fontos A kisebb városoknál lénye­gesen konszolidáltabb a hely­zet. Adony vezetése számára az adonyiak számítanak, ezért mindent elkövetnek, hogy kormányzati forrásokhoz jus­sanak. Rácalmás, Nagyvenyim, de már Velence sem ugrik el a központi segítség elől. Utóbbi ugyan leállásra kényszerítet­te az uszodaépítést, de lassan meghonosodott a tóparton, hogy nem ördögtől való az esetleges együttműködés a kormányzattal. És sorolhat­nánk a nem kimondottan kor­mánypárti kis­településeket, ahol nem fáj pályázni, a pá­lyázatot elfogadni, és a saját lakóinak életén segíteni. Vi­tathatatlan, azok a települések vannak nagyon nagy többség­ben, ahol nem ették be magu­kat a kártékony pártideoló­giák, és az ember mellett az építkezés a legfontosabb. Vissza Perkátához Sajnos Perkátán a lekö­szönt polgármester hiába akart bevételt hozó turizmust, a kastélyfelújítás küllői közé botot nyomtak az ellenzéki megmondók, akik annyira zöldek országszerte, de éppen Perkátán nem akarnak látni naperőműparkot, hát annak fejlesztését is megakadályoz­ták. És sorra jöttek a gáncsok, az akadályok. Ugyanazt csi­nálják, mint Pázmándon. Ezek a fenyegetőző, anarchista figu­rák szinte biztos, hogy nem a települést és annak népét szol­gálják, hanem azt a beteg és hibás világnézetet, miszerint minden jó, ami rossz. Év elején időközi ország­gyűlési képviselő-választás volt a dunaújvárosi körzetben, amikor az akkor induló, ké­sőbb mandátumot nyert Kálló Gergely így hívta fel a figyel­met a magukat függetlennek nevező baloldaliak érdekében: „Egyet mindenképpen megígé­rek: a Fidesz megtanulja majd mind a kilenc település nevét, Ercsi, Perkáta, Kulcs, Puszta­­szabolcs, Rácalmás, Iváncsa, Nagyvenyim, Adony és Duna­újváros nevétől lesz hangos a parlament, ha győzök.” A De­mokratikus Koalíció jobbikos tagozatának képviselője biztos telekiabálta már az Ország­­gyűlést, de Perkáta csak akkor lesz képes felemelkedni, ha a káosz elmúlik, s a köd felemel­kedik. Ez nem Káklón múlik, hanem a perkátaiakon. Tiszta vizet a pohárba időben kezeli az etyeki tör­ténet is. Ott sem igazán jöttek ki a kormánypártok és az ellen­zék képviselői, de vitathatatlan, hogy a megye északi települé­sén a hatalom képviselői szá­mára az etyekiek számítottak és nem a pártvezérek. Etyeken lemondott a polgármester és feloszlatta magát a testület, ezt megszavazta minden képvise­lő. Tiszta vizet akartak a pohár­ba - ellenzék és kormányoldal egyaránt. Erre sajnos esély sincs a kállói birodalom Perká­ta nevű helyén. NZP Buborékfutball Perkátán, de itt legalább egyenlőek az esélyek Fotó: Kricskovics Antal További izg­­ató FEOL.hu Hirdetés-ÖSSZÉRTÉKŰ NYEREMÉNYEKÉRT ÉS KIDOB AZ ÚJ SEAT LEONT! Támogatják a rászoruló tanulókat SZABADEGYHÁZA A község önkormányzata a közösségi oldalán jelen­tette be, hogy csatlakozott a Bursa Hungarica Fel­sőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2021. évi fordulójához. A Bursa Hungarica Felsőok­tatási Önkormányzati Ösztön­­díjrendszer célja az esélyte­remtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányai­nak támogatása. A program keretében olyan szociálisan hátrányos helyzetű, felsőok­tatásban részt vevő hallgatók­nak folyósítható az ösztöndíj, akik a települési önkormányzat illetékességi területén lakó­hellyel rendelkeznek, felsőok­tatási intézményben (felsőok­tatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos) képzésben vesznek részt. A többszintű támogatási rendszer pénzügyi fedezetéül három forrás szolgál: a telepü­lési önkormányzati, a megyei önkormányzati, valamint - az Innovációs és Technológiai Minisztérium finanszírozásá­val - a felsőoktatási intézményi költségvetésben megjelenő el­különített forrás. Ezen program­­rendszer jövő évi kiírásához csatlakozik Szabadegyháza is. Az ösztöndíj időtartama 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév: a 2021/2022. tanév, a 2022/2023. tanév és a 2023/2024. tanév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2021/2022. tanév első féléve. A regisztrációt követően lehetséges a pályá­zati adatok feltöltése a csat­lakozott önkormányzatok pá­lyázói részére, majd ezután a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva kell benyújtani a polgármesteri hivatalba sze­mélyesen vagy postai úton. A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő be­nyújtásának határideje 2020. november 5. - tájékozódtunk a település hivatalos közössé­gi oldalán. KT Keresik a lakások új bérlőit SÁRKERESZTÚR Beköltö­zésre vár a Farkas Miklós utca öt új épülete, melyek­re szociális bérlakás támo­gatás formájában várja a jelentkezőket Sárkeresztúr község önkormányzata. A Farkas Miklós u. 12., 14., 16., 18. és 25. szám alatti ön­­kormányzati szociális bérlaká­sokra lehet benyújtani pályá­zatot - olvasható a település pályázati kiírásában. Mint megtudtuk, a bérlakások bér­leti díját négyzetméterenként 200 forintért számítja az ön­­kormányzat, s legfeljebb 5 év­re szólhat a bérleti szerződés. Novemberig megkötik a szerződéseket kitételként nevezték meg, hogy a jelentkezőnek Sárke­­resztúron legalább 5 éve be­jelentett állandó lakcímmel kell rendelkezniük, illetve nem lehet lakóingatlan tu­lajdonukban, sem annak ha­szonélvezeti joga. Nem lehet közüzemi díjtartozása sem, és lakástakarék-szerződéssel kell rendelkeznie a jelentkezőnek. A pályázati adatlap átvehető a Sárkeresztúri Polgármesteri Hivatalban. A kiírás szerint előnyt él­vez az a pályázó, aki gyerme­kek eltartásáról gondoskodik, a pályázat benyújtásakor ren­delkezik munkaviszonnyal, s a bérlakás időtartamát kö­vetően szándékában áll saját ingatlant szerezni a település területén. Egy pályázó egy­idejűleg egy lakásra nyújt­hat be pályázatot a pályázati adatlap kitöltésével, amelyet szeptember 30. 15 óráig kell eljuttatni a Sárkeresztúri Pol­gármesteri Hivatalba. A ki­választott pályázókkal 2020. november 1-jéig szerződéskö­tésre kerül sor, ezt követően vehetik át a lakásokat a kivá­lasztott új bérlők. Szociális bérlakásokkal kíván segíteni a rászorulóknak Sárkeresztúr Fotó: önkormányzat

Next