Fejér Megyei Hírlap, 2020. december (65. évfolyam, 281-305. szám)

2020-12-03 / 283. szám

2020. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK FEJÉR MEGYEI HÍRLAP : BICSKE ÉS KÖRNYÉKE Dédapja nyomdokaiban járt A falusi kisiskolák sorsa kulcskérdés - vallja a kitüntetett igazgatónő ZSOHAR MELINDA szerkesztoseg@fmh.hu CSABDI Gyuriczáné Sótér Éva dédapja, Tankó Károly községi bíró és az elöljárók döntöttek iskolaalapítás és -építés mellett 1903- ban. A dédunoka 2013-tól igazgatta az iskolát, amely sikertörténetet írt. Az igaz­gatónő kiváló munkáját a Fejér megyei közgyűlés Gróf Klebelsberg Kuno Em­lékéremmel ismerte el. Hét esztendő után lemondott igazgatói pozíciójáról Gyu­riczáné Sótér Éva, jelenleg a bicskei Csokonai Vitéz Mi­hály Általános Iskolában tanít. Ahogy mondja, neki a csabdi Petőfi Sándor Általános Is­kola a második otthona volt, vagy gyakran talán az első. Vezetése alatt az iskola sikeres pályázatok nyomán megújult, kibővült, idén két első osztályt indítottak - ez sikertörténet. Sőtér Éva jó szívvel hagyta el szülőfaluja iskoláját, ahol maga is tanulta a betűvetést, megtette, amit célként ki­tűzött maga elé. Kicsit több szabadidőt és magánéletet szeretett volna, a sűrű felada­tok után „sima” beosztott pe­dagógusként tanítani, de nem tud kibújni a bőréből, ezt be­látta. Szívügye a pedagógusi hivatás, az elesettebb, nehe­zebb sorsú gyerekek segítése, különös tekintettel a tanulási nehézségekkel küzdő, maga­tartászavaros tanulók küzdel­meire. Utóbbiakat sokáig fel sem ismerték, vásott, rossz, neveletlen gyerekekről beszél­tek. Sőtér Éva dédapja alapítója volt a csabdi elemi iskolának akkor, amikor lényegében csak felekezeti iskolák voltak. Szeretettel idézi meg Tankó Károlyt, a dédapát, a falusi bírót, s a korabeli elöljárókat - ők a mai polgármester és képviselők jogelődjei. Hitel­ből építkeztek, visszafizették a tartozást, az iskola tetszetős homlokzata ma is látható. A történet része, hogy Huszá­­rovics Antal jelenlegi polgár­­mester is leszármazottja az alapító bírónak, s Tankó Ká­roly, a korábbi polgármester is az (a névazonosság tehát nem véletlen), miként Éva - ők egy­másnak is távolabbi unokatest­vérei. Ez a rokonság azonban - kis falu lévén - nem szokatlan, s jó érzéssel nyugtázható. Az utódok az elődök építő munká­ját folytatták-foly­tatják. Csabdiról többször leírtuk, milyen festői szépségű telepü­lés, különleges a fekvése, közel van mindenhez, mégis amo­lyan kis eldugott szöglete az agglomerációnak. Egy időben az általános iskola létszáma úgy megcsappant, hogy meg akarták szüntetni a felső tago­zatot, most pedig reneszánszát éli mind az iskola, mind a község. Csabdin nevelkedett Sőtér Éva, mérnök öccse most Skóciában cégigazgató. Az édesapjuk bányászként töl­tött huszonöt évet a föld alatt, édesanyjuk óvónőként dol­gozott. Éva a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett, az egri Ester­házy Károly Főiskolán diplo­mázott magyar-orosz szakon, később elvégezte a közokta­tás-vezetői szakot, majd a Ko­­dolányi János Egyetemen az inkluzívnevelés-tanár szakot. Új és fontos pedagógiai terü­let ez: az integrációról és az együttműködésről szól gyer­mek és nevelő, tanító között a mai „gyors” világban. Éva 1994-ben házasodott, akkor helyezkedett el a bicskei gyer­mekotthonban, majd 2000-től húsz éven át Csabdin tanított, s hét évig igazgatta az intéz­ményt. Sajnos a férje elhunyt, két felnőtt fia, Máté és Ákos ad sok örömet Évának, s peda­gógusként is új módszereken munkálkodik. Az „átlagos” gyerekekről hajlamosak megfeledkezni, pedig nekik is szükséges a fi­gyelem - s mellette segítjük a tanulási zavarokkal küzdőket, s szárnyalni engedjük, sarkalljuk A családok akkor maradnak vidéken, ha megfelelő az oktatás a tehetségeket, hangsúlyozza. A falusi kisiskolák sorsa kulcs­kérdés, véli meggyőződéssel. A fiatal családok akkor maradnak vidéken, ha megfelelő oktatást kapnak a gyermekeik, jó han­gulatú közösségekben, felké­szült tanítók, tanárok vezeté­sével, megfelelő körülmények között tudják a jövő generáci­óját. Sőtér Éva ennek jegyében hagyta keze nyomát a dédapja alapította iskolában. Sőtér Éva szívügye a pedagógusi hivatás, az elesettebb, nehezebb sorsú gyerekek segítése Fotó: PT RÖVIDEN Már osztják a fát Zámolyon ZÁMOLY Szerda óta osztják a szociális tűzifát a faluban, amelyet minden érintett­nek házhoz is szállítanak. Az osztás több napot vesz igénybe, az önkormányzat kéri a türelmet! Jelezték, megtörtént az érintett csa­ládok számára a karácsonyi támogatás kiutalása. A kér­vényt több mint 130 gyer­mek után nyújtották be. BB Élelmiszert gyűjtenek CSÁKVÁR A Család-, és Gyermekjóléti Szolgálat tartós élelmiszereket gyűjt, amelyeket rászoruló csa­ládoknak juttatnak el ka­rácsony előtt. Az adomá­nyokat - például liszt, olaj, cukor, tészta, rizs, konzer­­vek - december 16-ig ad­hatják le az intézményben a Szilárd Gy. utca 3. szám alatt. BB Piros szalag az ablakba! BICSKE A Mikulás decem­ber 6-án délelőtt indul útnak a városban, hogy megláto­gassa a kicsiket. Azt kéri, annyi piros szalag vagy kis papírcsizma kerüljön az ab­lakba, társasház esetén a be­járati ajtóra, ahány gyermek az adott helyen várja őt. Ugyanakkor december 5-ig várja a gyerekek leveleit is, amelyet a Kultúrkúria bejá­rata mellett elhelyezett ládá­ba lehet bedobni. BB Ki legyen a következő díjazott? CSÁKVÁR A Csákvár Ifjúsági Díja cím átadására 2021 janu­árjában, a magyar kultúra napi ünnepségen kerül sor. Várják a csákváriak javaslatait a díja­zott személyére vonatkozóan. Az elismerő cím alapításával és adományozásával az ön­kormányzat elismerését fejezi ki azoknak, akik a tanulás, a sport- és szabadidős programok kulturált, hasznos eltöltése terén kimagasló eredményeket értek el, s e teljesítményükkel Csák­vár város jó hírét öregbítették, és követendő példát állítottak a jövő generációk számára. Az el­ismerő címből évente legfeljebb kettőt adományoznak. A díjban 25. életévét be nem töltött csák­vári lakos, illetve olyan csákvári csoport részesíthető, melynek tagjai 30 évnél fiatalabbak. A cím odaítéléséről a képvise­lő-testület dönt, a díjazott sze­mélyére bárki javaslatot tehet. A város lakóinak javaslatait írásban Illés Szabolcs polgár­mesternek címezve 2020. de­cember 31-én 12 óráig várják személyesen, vagy postai úton a Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal címére, illetve elektro­nikus úton a titkarsag@csakvar. hu e-mail-címre elküldve. BB )­ Évet értékelt a CITE CSÁKVÁR A túraszezon­nak sosincs vége, hiszen minden évszak remek lehetőségeket kínál a ki­rándulásra, erdőjárásra. Az idei év viszont a Csákvári Természetjáró Egyesületnél is picit másként alakult. - A külföldre szervezett túrá­ink és pár környékbeli túránk is elmaradt. De az élet azért nem állt meg, sikerült 33 meg­hirdetett túrát - programunk nagy részét - megtartani. Sajnos a most esedékes Miku­lás-túra elmarad - kezdte az értékelést Boros Péter, a CsTE elnöke, aki hozzátette, öröm­teli, hogy túráik iránt egyre több az érdeklődő, és nem csak Csákvárról, hanem időnként a szomszédos megyékből is ellá­togatnak rendezvényeikre. Az egyesület idén először pályázott a Nemzeti Együtt­működési Alapnál. Az elnyert 200 ezer forintot nyomtatóra és tanfolyamokra költötték. Igen aktívnak bizonyultak a tagok: egy fő elvégezte a jel­­zésfestésvezető-tanfolyamot, ketten kezdő gombafelismerői tanfolyamon vettek részt, töb­ben is jelentkeztek elsősegély­­nyújtó oktatásra. Ezek mind hasznos tudással bővítették a túrázók ismereteit, ami adott esetben jól jöhet. Jövőre is ter­veznek pályázatot beadni. Ha nyernek, speciális elsősegély­nyújtási eszközöket, az erdei munkát megkönnyítő, 5 kilo­méter hatótávolságú adóvevőt és új, úgynevezett technikai pólókat terveznek beszerezni. A Magyar Természetjáró Szövetség felhívására ebben az évben is jelentkeztek turis­tajelzés-festésre. A Pusztavám és Oroszlány közötti kilenc ki­lométeres piros sávos turistaút felújítását végezték el, öt mun­katúra alatt. Ami a jövőt illeti, 2021- ben is egész éves programmal készülnek, melyekre nagyon várják a fiatalabb generáció tagjait is.­­ Jelen esetben is igaz, hogy a szülő példakép. Akit rendszeresen hoznak a túrákra, az nagy eséllyel meg­kedveli ezt a műfajt, de sze­retnénk minél több fiatalnak megmutatni, hogy a wifin túl is van élet, és a természetben is lehet élményeket találni, még ha nem is olyan pörgőseket. Két fehérvári középiskolával is kötöttünk megállapodást, ahol elfogadják közösségi szolgálatként a nálunk végzett munkát. Lehet jelentkezni pél­dául a tavaszi, természetbeli szemétszedésre - mondta az elnök. BB Az idei túrák nagy részét szerencsére sikerült megtartani Fotó: CsTE ­ Hirdetés 3 db Sencor kávéfőzőgép 3 db Sencor konyhai robotgép 2 db OMRON M3 Comfort vérnyomásmérő 5 db receptkönyv csomag 5 db féléves Vidék íze magazin-előfizetés A JOKER Kalendárium-játék részletei, valamint a Kalendárium szelvény a Szabad Föld 2021-es Kalendáriumában olvashatók. Beérkezési határidő: 2021. január 15. Beküldési cím: "JOKER Kalendárium-játék" Mediaworks Hungary Zrt., 1082 Budapest, Üllői út 48. Egy játékos akár több pályázatot is beküld­htt, mert minden egyes pályázat önállóan vesz részt a játékban. Helyesen pályázni két darab játékszelvénnyel lehet, amelyből 1 darabnak JOKER-játékszelvénynek, és 1 darabnak Szabad Föld Kalendárium-játék­­szelvénynek kell lennie. A sorsolás időpontja és helye: 2021. január 22.10:00, Mediaworks Hungary Zrt. marketingigazgatóság, 1082 Budapest, Üllői út 48. Adatvédelmi tájékoztató: szabadfold.hu/adatkezeles/ Részletes játékszabályzat: szabadfold.hu/jatekszabalyzat 06-46/998-800 ugyfelszolgalat@mediaworks.hu www.lapcentrum.hu

Next