Fejér Megyei Hírlap, 2021. október (66. évfolyam, 228-252. szám)
2021-10-06 / 232. szám
2 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Sportvadászt is köszöntöttek BUDAPEST Fejér megyei sportvadász is átvehette kedden a vadászkiállításon átadott Gróf Széchenyi Zsigmond-emlékérmet. Azoknak mondtak köszönetet, akik a jótékonysági vadászat megyei rendezvényeiért sokat tettek. Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon kerülhetett sor az idei évben a Gróf Széchenyi Zsigmond-emlékérmek átadására, melynek alapítója az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. Fejes László, a társaság elnöke elmondta: a tavaly alapított elismerést akkor az érem névadójának özvegye, Széchenyi Zsigmondné kapta - aki sajnos nemrégiben elhunyt. Az idei év volt tehát az első alkalom, hogy vadászokat ismertek el az emlékéremmel. - Ahogy az alapító okiratban is rögzítve van, megyénként egy kitüntetettről beszélhetünk - mondta el Fejes László, aki Kovács Zoltán államtitkárral és L. Simon Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával közösen tizenkilenc jótékony vadásznak adhatta át az elismerést. Fejér megyéből Szilágyi István sportvadász érdemelte ezt ki. Ezen a napon került sor egy jelentős együttműködési megállapodás aláírására is: az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem döntött arról: karitatív program keretében népszerűsítik a jótékonysági vadászatot az egyetemen. STR KRÓNIKA Összekötik őket Már látható és érezhető a változás SÁRKERESZTÚR A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásának köszönhetően már javában folynak az útfelújítási munkálatok a településen. Feltehetőleg október végére elkészül annak az útszakasznak a fele, mely összeköti Sárkeresztúrt és Sárosdot. A munkálatok nagyon jól haladnak. Ezt a község polgármestere, Csutiné Túri Ibolya mondta el lapunknak: tőle tudjuk, már 60 százalékos a készültségi szint. Amennyiben minden a meg-Az aszfalt már jól járható, de vigyázni kell, a munkások még dolgoznak! felelő ütemben zajlik, akkor már e hónap végére végeznek is a szakemberek az útszakasz felével. Addig azonban még meg kell történnie az árkok kibélelésének, az útbekötésnek és a kopóréteg beépítésének. Attól függetlenül, hogy az aszfalt már jól járható, a közlekedőket óvatosságra intik az adott szakaszon, mivel a szakemberek kanyargós helyeken, kevésbé belátható részeken is dolgoznak! DE További izgalmas hírekért látogasson el ide: Az aszfalt már csillog-villog, de újabb réteget kíván, s a szegélyek is gyarapodnak Fotó: Pesti Tamás c. ji ■Huwsetés-MEGJELENIK A KIADVÁNYT MEGRENDELHETI 2021. OKTOBER 12-ÉN! LAPCENTRUM.HU/SZABADFOLD RENDELJE MEG MOST 980 FT HELYETT CSAK Szabad Föld Közlekedési táblát avattak az iskolánál SOPONYA „Ha helyesen közlekedsz, hosszú lesz életed filmje! Lassíts, mi is itt élünk!” - olvasható a felirat Molnár András és Nagy Botond 6. osztályos diák megyei díjnyertes rajzából készült közlekedési tábláján. A táblát a Zichy János Általános Iskola utcájának bejáratánál avatták fel, az átadón részt vett Illés Mihály rendőr alezredes, a Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára és Szűcs Norbert polgármester. Az így közlekedtek ti! című rajzpályázat kiírói arra voltak kíváncsiak, hogyan látják a gyerekek, miképpen mutatnák be rajzaikon a biztonságos, szabályos közlekedést. Az iskolában hosszú évek óta eredményesen működik a közlekedési szakkör Molnárné Strohéber Zsuzsanna igazgatóhelyettes vezetésével. A szakkör a biztonságos közlekedésre neveli a tanulókat - mondta el lapunknak Hollósi Lászlóné Anikó iskolaigazgató. A rajzból a falu polgármesterének segítségével lett közlekedési tábla. VW Fókuszban a biztonságos közlekedésFotó: Nagy Norbert 2021. OKTÓBER 6., SZERDA Világosabb és több: új parkolóhelyek! SZÉKESFEHÉRVÁR A fű helyett most már aszfaltozott parkolóban tehetik le autóikat a Forgó és a Cserkész utca kereszteződésében a lakók. Régi álom valósult meg azzal, hogy tíz parkolóhely készült el Székesfehérváron, a Forgó és a Cserkész utca kereszteződésében. Ezeket mutatta meg Földi Zoltán, a terület önkormányzati képviselője kedden. A parkolóépítést leginkább az indokolta, hogy egyszerűen nem fértek el a lakók, ezért kénytelen-kelletlen a zöld felületre tették le az autóikat korábban. Ezzel együtt gyalogátkelőhelyet is kialakítottak, ami különösen fontos, mert a területen sok gyalogos közlekedik, s nem messze innen két iskola is van, így pedig közel 6-700 gyerek jár a környéken. A beruházás 23 és fél millió forintba került, amiben közvilágítás-javítás is benne foglaltatik. A munkálatok a nyár második felében történtek meg, de a műszaki átadásra is hamarosan sor kerül - tette hozzá Bakró-Nagy Tamás műszaki szakember. A csomópont fejlesztésének azonban lesz még folytatása - fűzte hozzá Földi Zoltán. - Október közepén indulhat el és decemberben zárulhat a Kertalja utca páros oldalának járdafelújítása, amely egészen a 16-os számig, az iskola zebrájáig jelenti majd a burkolat megújulását. A középső szakaszt pedig jövő tavasszal szeretnénk rendbe tenni. STR Forgalmas gócpont a kereszteződés: több száz diák biztonságát is előtérbe helyezték az újítással Fotó: Pesti Tamás Tök jó mulatság és rockkoncert Válón VÁL A településen lévő játszótér felújításáról és a mérhetetlen szülői összefogásról már számos cikkünkben beszámoltunk. Most azonban úgy tűnik, egy újabb mérföldkőhöz érkezett a projekt. A szülők nemrég ülést tartottak, hogy döntsenek az eddig befolyt összegről - ez legutóbb közel 7 millió forint volt -, végül úgy határoztak, hogy szavazásra bocsátják a beszélgetés során felvetődött ötleteket, így arról dönthettek a családok, hogy egy nagyobb és komplexebb várat szeretnének-e vagy több, kisebb elemekből álló játszóteret. Míg előbbihez még legalább két éves lelkes gyűjtés szükséges, addig az utóbbit már most meg tudnák vásárolni és beépíteni. Ennek ellenére a gyűjtés továbbra is gőzerővel tart, így szombaton este fél nyolctól Rocktóber fantázianévre hallgató koncert lesz az Időutazó Rock Band zenekar jóvoltából. A banda jótékonysági koncertjének felvetése szintén egy váli édesapának köszönhető, Bartus Zsigmondnak, aki maga is a műfaj nagy kedvelője. A belépőkből befolyt összeg száz százalékát a játszótérnek ajánlják fel. Emellett Tök jó néven a községben található általános iskola is kiveszi a részét a segítésből - ahonnan egyébként pár száz méterre található a játszótér - azáltal, hogy október 19-én 14 órától az intézmény udvara biztosít helyszínt a tökös mulatság megrendezésére, ahol rajzkiállítás, tökfaragás, éneklés, mazsorett-fellépés is lesz, illetve a szülők a gyermekekkel karöltve készítenek kézműves alkotásokat, melyeket utána egy vásár keretében értékesíthetnek. Az eseményen egy 42 kilogrammos dísztök is helyet kap Keszler László adományaként. A tökfaragás és a rajzpályázat nevezési díjának összegét ugyancsak a játszótér felújítására szánják. DB Folyamatos a gyűjtés a játszótérért Fotó: Nagy Norbert (archív)