Felsőmagyarország, 1935. január-március (4. évfolyam, 4-74. szám)

1935-03-28 / 71. szám

Csütörtök, 1935 március 28. FELSŐMAGYARORSZÁG o Miskolc thj. város választási­­ bizottságától. 7. sz. vál­asz. 1935. Hirdetmény Miskolc thj. város országgyűlési képviselőinek megválasztása tárgyában. Az 1935. évi április hó 27. napjára Buda­pestre egybehívott országgyűlés képviselőhá­zába városunk választói által választandó 2 országgyűlési képviselő és 2 országgyűlési pót­­képviselő megválasztására Miskolc thj. város központi választmánya 1935 április 3. (szerda) és 4. (csütörtök) napjait tűzte ki. A szavazás április hó 3-án reggel 8 órakor kezdődik. A szavazás kötelező. Az a választó, aki a választás idején a sza­vazatszedő küldöttség előtt nem jelenik meg és szavazatát le nem adja, köteles távolmara­dásának okát a választás napját követő nyolc nap alatt a központi választmány elnökéhez írásban, igazoló iratainak csatolása mellett be­jelentetni. Azokra, akik szavazási kötelezettségüknek eleget nem tettek és elmaradásukat a központi választmány nem igazolta, az I. fokú rendőr­­hatóság 1—10 aranypengőig terjedő pénzbír­ságot szab ki.­­ A szavazókörök beosztása a következő: 1. Szavazókör Működési területe: Széchenyi­ utca. Szavazatszedő küldöttségi eímük: Dr. Hol­­laender Béla, helyettese: Duray Kálmán, jegyző: Dr. Kelemen Ernő, helyettese: Kovács Árpád. Szavazóhelyisége: Horthy Miklós-téri pél­dányóvoda. 2. Szavazókör Működési területe: Árpád-utca páros oldala, Batthány, Bizony Ákos, Deák Ferenc-utcák, Deák-tér, Fazekas, Jókai, Kossuth, Halóczy, Patak, Szent Ferenc, Tárkányi-utcák, Werbő­­czy-utca páratlan­ oldala 1-től 27-ig, páros ol­dala 2-től 26-ig. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Péter Pál, helyettese: vitéz Dr. Homolya János, jegyző: Dr. Horni György, helyettese: Dr. Dudás Ber­talan. Szavazóhelyisége: Palóczy-utcai Ref. leány­­gimnázim. 1­ 3. Szavazókör Működési területe: Gróf Apponyi Albert, Bethlen Gábor-utcák, a Búzatér, Debreceni, Horváth Lajos, Kazinczy, Nyár, Ősz, Dr. Szen­tpály Istvánm, Tél-utcák. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Láng Lajos, helyettese: Dr. Rázsó Gyula, jegyző: Dr. Bortnyik Lajos, helyettese: Kovács Gábor. Szavazóhelyisége: Állami fiú felsőkereske­delmi iskola. 4. Szavazókör Működési területe: az Állomás-utca, Bar­oss­ Gábor­ utca páros oldala, Bessenyei-út a régi baromvásártérig, a Borsvezér-utca 1, 2, 4. számai, a Fürdő-utca, a Jósika 1 és 3. számai, Katalin, Laktanya, Liehtenstein-utcák, Mis­kolc (Gömöri) p. u., a Munkácsi-utca, a Sol­tész Nagy Kálmán-utca páratlan, oldala 1-9-ig, iparos oldala 2—8-ig, a Szinma-utca páratlan oldaláról a 3, 19, 37, 39, 57, 71, 113—119. ház­­számok, a páros oldal teljesen, a Telegdi-ut­­ca, Vásártéri-út, Vay-út páratlan oldala 1— 21-ig, páros oldala 2—24-ig és a Zsolcai kapu. Szavaz átszedő küldöttségi elnök: Dr. Gott­hilf József, helyettese: Butyk­ai Elemér, jegy­­ző: Dr. Kelényi Pál, helyettese: Berger Vil­mos. Szavazóhelyisége: Zsolcai kapu 40. szám alatt a H. számú polgári fiúiskola. 5. Szavazókör j jj Működési területe: Arany János-utca, Köl­csey, Szemere-utcák, Szent Imre herceg-tér páratlan oldala 1—5-ig és a Zöldfa-utca. Szavazatsizedő küldöttségi elnök: Dr. Fisch Sándor, helyettese: vitéz Littkey György, jegy­ző: Dr. Gutttmann Ferenc, helyettese: Somos­­váry Frigyes. Szavazóhelyisége: Vörösmarty-utca 1. sz. alatt levő városi óvoda. 6. Szavazókör Működési területe: Csengey Gusztáv­ utca, Erzsébet tér, a Kálvin, Mindszent, Papszer, Dr. Rácz Gyöngy, Rákóczi, Reményi­ u., Szent Imre herceg­ tér páros oldala, a Toromlyalja­­utca páratlan oldala 1—61-ig, páros oldala teljesen, az Urak­ utcája páratlan oldal 1— 21-ig és a páros oldaláról a 2. ház szám. Szavazatsizedő küldöttségi elnök: Dr. For­gács Dezső, helyettese: Wazek Antal, jegyző dr. Kovács Elemér, helyettese: Dr. Kristóf Tibor. Szavazóhelyisége: Ref. reálgimnázium. 7. Szavazókör Működési területe: Dayka Gábor­ utca, Horthy Miklósi t­ér, Hunyadi-utca páratlan ol­dala 1—21-ig és 43—45-ig, a páros oldala tel­jéén és a Kun József-utca. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Bod­nár László, helyettese: Hardicsay Lajos, jegy­ző: Dr. Gábor János, helyettese: ifj. Katona Lajos. * Szavazóhelyisége: Kun József-utcai állami elemi iskola. 1­8. Szavazókör Működési területe: Cukrász, Esztergályos, Gillányi, Gubás, Kalapos, Kárpitos, Kovács, Kőműves, Lakatos, Mészáros, Molnár, Petőfi, Rostás, Szatócs és Vörösmarty­ utcák. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Tolnay Ferenc, helyettese: Barna Aladár, jegyző: Bó­­csy Gyula, helyettese: Dolhay József. Szavazóhelyisége: Zöldfa-utcai ref. elemi iskola. 9. Szavazókör Működési területe: Ács, Asztalos, Bádogos, Bem, Bocskai, Bodnár, Borbély, Csizmadia, Frangepálnt, Kinizsi, Komt, Martinovics-utcák, a Soltész Nagy Kálmán-utca páratlan oldala II— 55-ig, páros oldala 10—62-ig és a Zrinyi­­utca. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Ma­­holányi László, helyettese: Mátyás Lajos, jegyző: Dr. Vass Pál, helyettese: Krucsai Gyula. Szavazóhelyisége: a Soltész Nagy Kálmán utcai áll. elemi iskola. 10. Szavazókör­ Működétsi területe: Borsvezér-utca páratlan oldala 3-tól, fa páros oldala 6-tól végig, a Gi­­zella-utca és a Hadirokkantak utcája, a Jósi­­ka-utca 5-től végig, a Margit, Melinda, Sarol­­ta-utcák, a Szinma-utca páratlan oldaláról az 1, 5—17-ig, 21—35-ig, 41—55, 59—69 és 73— III- ig terjedő számok és a Vilma­ utca. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Lédig Dezső, helyettese: Dr. Tolnay Andor, jegyző: Dr. Vita Zoltán, helyettese: ifj. Magyar­ Béla. Szavazóhelyisége: Vörösmarty­ utca 22. sz. alatt levő róm. kat. elemi iskola. 11. Szavazókör Működési területe: Alkotmány, Bajza, Franklin, Gutenberg, Gyöngyössy, Kisfaludy, Lenke, Mankó Lász­ló-utcák, a Máv. telep, Tóth Pál-utca és az újvilág-utca. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Putno­­ki Bélia, helyettese: Szepesi Dezső, jegyző: Bécsi Ferenc, helyettese: Patkó Sándor. Szavazóhelyisége: Máv. telepi állami elemi iskola. 1­ 12. Szavazókör Működési területe: Akác, Álmos, Balassa­­utcák, a Baross Gábor-utca páratlan oldala, a Bessenyei-ut a régi baromvásárte­ritől kifelé, a Bol­dva, Bolond, Bulcsu, Buzogány, Csokonai- Fövényszer, Gvadányi, Harmat, Hernád, Huba, Huszár, Kartács, Lehel, Levente-utcák, Mis­kolc (tiszai) személy p. u., Pázsit-utca, a Ren­dező p. u. és a Rózsa-utca, a Sajó, Sík, Szeg­fű, Szekeresz, Szinva, Tass, Tüzér, Üteg-utcák, a Vay-ut páratlata oldala 23-tól, páros oldalai 26-tól végig, a Vay­uti telep és a külső terület: Alsópást, Hosszúpástrajáró, Kisfövényszer, Nagyfövénysizer, Rövidpásttrajáró, Szinvaszög, Szirmai oldal, Ujosztás és Zsolcai oldal. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Balla Ignác, helyettese: Hegedűs Sándor, jegyző: Ifj. Passuith Gyula, helyettese: Nemes József. Szavazóhelyisége: Gróf Apponyi Albert utcai városi óvoda. 13. Szavazókör Működési terület: Az Eperjesi, Gólya-utcák, Gömöri-tér, Kassai, Kolozsvári, Pallos, Pozso­nyi-utcák, a Szentpéteri-kapu, Temesvári, Te­­metőalja-utcák, a Tetemvár-tér, a Tetemvár (pincesor) és a külső terület, A móti oldal, Be­rek, Bibik, Farkasszög, Fecskeszög, Harasz­­alja, Ivámdomb, Kakashegy, Kisbugyik, Kisföl­­dek, Középdűlő, Nádszög, Nagyásvány, Nagy­bugyik, Ortás, Örvényszög, Perbályköz, Ra­­kotógás, Rózsás, Sajóntali dűlő, Sajóra járó, S­aj­ószög, Széphegy, Sóskáshát, Téglagyár, Új­­vásártér, Várdomb, Veresbugyik és Zsebe. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Ditrói Nándor, helyettese: Dr. Szegő Ferenc, jegyző: Fürth Mór, helyettese: Király Sándor. Szavazóhelyisége: Gróf: Apponyi Albert­­utcai áll. elemi iskola. 14. Szavazókör Működési területe: Az Árok-utca, az Árpád­utca páratlan oldala, az Attila-utca, a Bábo­­nyibérc, a Bábonyibérc sor (pincék), a Cser­mely, a Fábián-utcák, a Forrásvölgy, a Köz­­dioavb, a Mátyás király, Szentgyörgy, Tinódy és Toldy-utcák és a külső terület, Alsó-Bábo­­nyibérc, Bábonyib­érc, Forrásvölgy, Közép- Bábonyibérc, Kiskőbányaalja. Szavazatszedő kü­ldöttség­i elnök: Dr . Dé­­kány János, helyettese: Igaz János, jegyző: Dr. Kovács Aladár, helyettese: Dr. Fábián Kálmán. Szavazóhelyisége: Mezőgazdák Egyesülete Major-utca. 15. Szavazókör Működési területe: A Bedegvölgy, a Hunya­di-utca páratlan oldala 23-tól 41-ig & 47-től végig, a Major, Pacsirta, Szepessy, Tizeshon­­véd és Tóth-utcák és a Werbőczy-utca párat­lan oldala 29-től, páros oldala 28-tól végig. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Szűcs Sán­dor, helyettese: Dr. Végh Gyula, jegyző: Ló­rin­th Marcell, helyettese: Kletz Károly. Szavazóhelyisége: Szepessy­ utcai városi óvoda. 16. Szavazókör Működési terültek­: Az Ágnes, Andor, Aran­ka, Báthory István, Béla­ utcák, a Bodiósok­, a Ferenc-utc­a páratlan oldala 13-tól, páros ol­dala 12-től végig, a Győri-kapu, a Gyula-utca páratlan oldala 15-től, páros oldala 2-től vé­gig, a Határ, Ilona, József, Kálmán, Károly, Kőporos, Mária, Pál, Szent Anna, Teréz-utcák, a Zoltán-utca páros oldala 18-tól végig és a küs­ső terület, Ágazat-oldal, Ágazat-tető, Alsó- Bedegvölgy, Bandzsalgó, Bedegvölgy, Bikás­­ágazat, Bod6a­ja, Bodóhegy, Bodótető, Bunda, Csatlós, Csotó, Darvas, Felső-Bedegvölgy, Fő­­ágazat, Galagonyás, Gallér, Istenhegy, Kár­tyás, Sokágazat, Ki­skánás, Kisikerekhegy, Kis­­kőbánya, Középágazat, Középbedegvölgy, Mar­gitta, Nagy ágazat, Nagyf­ánás, Nagyfkerek­­hegy, Pápa, Pápatető, Poeem, Szabadka, Sza­­badkatető, Varbói-piac. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Dr. Bartus Dezső, helyettese: Mayer Jakab, jegyző: Pót­a István, helyettese: Weisz Ernő. Szavazóhelyisége: Bársony János­ utcai r. k. elemi iskola. 17. Szavazókör Működési területe: Az Aba, Acél, Apaffy, Barcsai, Bercsényi, Bokréta, Damjanich, Dobó, Fém-utcák, a Ferenc utca páratlan oldala 1—11-ig­, páros oldala 2—10-ig. A Géza­ utca 1. szám s a páros oldal 2—­10-ig, a Gyár-utca, a Gyula-utca páratlan oldala 1—13-ig, Hold, Hutás, Kalló, Kavics-utcák­, a Kertész- a sor, a Klapka, Kohó, Lovagda, Nap, B­úz-ut­­cák, a Ruzsini-utca, a Salétrom, Szövő, Ta­tár, Thököly, Vasis, Wesselényi-utcák és a Zol­tán-utca páratlan oldala 1—7-ig és a páros ol­dala 2—16-ig. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Mathei­­desz Pál, helyettese: Dr. Vass Miklós, jegyző: Szőnyi László, helyettese: ifj. Nazáth József. Sza­vazó helyisége: Bársony János­ utcai vá­rosi óvoda. 18. Szavazókör Működési területe: Az Avasalja, Bársony János, Csalogány-utcák, a Danivölgy, a Déry­né, Domb-utcák, a Felsőavas, (pincesor), a­ Fü­zes, Gettó-utcák, a Muszkás-oldal, a Nagyavas (pincesor), a Nagy Sándor, Szent István, Vá­­szonfehérítő-utcák, és a külső t­erü­let, Alsó­­ruzsin, Avastető, Csermőke-oldal, Dobogó, Felsőkallószer, Felsőruzsina, Középruzsin, Ma­gashegy, Mendikás, Mus­zkás oldal, Nyírj­es, Örömhegy, Örömhegytető, Régi akóLsor, Róka­lyuk, Újállomás, Varga-oldal, Zsidóbánat, Szavazat­szedő küldöttségi elnök: Csorba Zoltán, helyettese: Dr. Barabás Endre, jegy­ző: Darázs Viktor, helyettese: Bucz László. Szavazóhelyisége: A Szent István-utcai áll. elemi iskola. 19. Szavazókör Működési területe: A Diószeghy György, Gyöngyvirág, Irányi, Meggyesalja, Nefelejts, Sörház, Teleki, Tompa­ utcák, a Torotyalja­­utca páratlan oldala 63-tól végig é­s az Urak­­utcája páratlann oldala 23-tól, páros oldala 4rtől végig. Szavazatszedő küldöttségi elnök: Pores Kál­mán, helyettese: vitéz Dr. Rácz Zoltán, jegy­ző: Bélley Dániel, helyettese: Rozmann Lajos. Sza­vazóhelyisége : Meggyesalja­ utcai városi óvoda. 20. Szavazókör Működési területe: Az Alberi-utca, Balogh Ád­ám-utca páratlan oldala 1—25-ig, páros oldala 2—22-ig, a Bezerédy, Bottyán János- utcák, a Csabai-kapu, a Dobozy Mihály-utca 1. sz. és a páros oldal teljesen,, a Dugonics­­utca páratlan­ oldala 1—9-ig és a páros oldal­ról a 2. szám, az Eötvös, Eszterházy Antal, Dr. Farkas Jenő, Farkas Károly utcák, a Kis­avas (pincesor), a Lévay József, Lonovics, Mély völgy­ utcák, a Mély völgy (pincesor), Mikes Kelemen, Művész-utca, a Pataki Sán­­­­dor-tér, a Petneházy, a Semmelweis, Sibrik Miklós-utcák, a Soltész Nagy Kálmán-utca páratlan oldala 117-től, páros oldala 96-tól vé­gig, a Szen­t Imre herceg-tér 7. szám, a Szilá­gyi Dezső, Vezér-utcák és a külső­­ terület, Al­­sószelnitsgyörgy, Felsőszentgyörgy, Középszent­­györgy, Papis, Tűzköves. Szavaz,átszedő küldöttségi elnök: Dr. Fodor Pál, helyettese: Demeter László, jegyző: Dr. Adorján György, helyettese: Kunovits Izidor. Szavazóhelyisége: a Hatósági Munkaköz­vetítő Intézet. Fontosabb tudnivalók a választásról V­árosunkban­ a választás az arányos képvi­seleti rendszer szerint lajstromos titkos szava­zással történik. Képviselőjelölés: A választást képviselőjelö­lés előzi meg. Az ugyanabban az ajánlásban megnevezett jelöltek egy lajstromot alkotnak. Egy-egy lajstrom ajánlásához 2214 olyan vá­lasztónak a sajátkezű aláírása szükséges, aki­nek Miskolcon van a választójoga. Minden ajánlásban négy jelöltet kell­­ aján­latai. A lajstromokra vonatkozó ajánlást folyó évi március hó 26-án, kedden délelőtt 9 óra fa délután 1 óra között kell a választási bizott­­ság hivatalos helyiségében, a városi székház közgyűlési termében, Tóth Dezső kir. törvény­­széki elnök, választási biztosnak átnyújtani. Az­ ajánlathoz csatolni kell a jelölteknek a je­lölés elfogadására való készségükre vonatkozó hiteles írásbeli nyilatkozatukat is. A választójog gyakorlása. Csak az a vá­lasztó szavazhat, aki az 1935 évre érvényes választói névjegyzékben fel van Vélve. Minden választó annak a szavazókörnek sza­vazatszedő küldöttsége előtt szavaz, amely szavazókör választói névjegyzékében fel van véve. A személyazonosság igazolásainak meg­könnyítése céljából minden választó a részére kézbesített szavazóigazolványát hozza magá­val, de a szavazóigazolvány esetleges hiánya sem a szavazóhelyiségben való megjelenésinek, sem a szavazásinak nem lesz akadálya. Nem bocsáth­ató szavazásra: 1. Akinek sze­mélyazonossága nincs megállapítva; 2. aki magyar állampolgárságát elvesztette, vagy az 1925. évi XXVI. t.-c. 7. paragrafusáb­ban felsorolt kizáró okok miatt a választójog­ból ki van zárva, továbbá, ha a fegy­veres erő­nek, vagy a csendőrségnek tényleges szolgála­tában álló tagja, vagy az állami rendőrség, fo­lyamőrség, vámőrség legénységének tagja; 3. aki ugyanezen általános választásnál más választó­kerületben, vagy más szav­azókörben érvényesen szavazott.­­A választót, ha személyazonossága külön­ben kétségtelenül megállapítható, nevének, életkorának, polgári állásának (foglalkozásá­nak) vagy lakásának hibás vagy hiányos be­mondása, illetőleg a névjegyzékben történt ilyen­­ bejegyzés miatt nem lehet kizárni a sza­vazásból. Mindazok a választók, akik családi nevü­ket az 1931. és ezt követő években változtat­ták meg, a névváltoztatásra vonatkozó belügy­miniszteri határozatot, vagy a névváltoztatás igazolására alkalmas más okmán­yt (névváltoz­tatási záradékkal ellátott anyakönyvi kivona­tot,­­polgármesteri értesítést a belügyminiszter által engedélyezett névváltoztatásról) személy­azonosságuknak a szavazatszedő küldöttség elnöke előtt szükség­ esetén való igazolása céljából a szavazáshoz vigyék magukkal. A szavazás módja: A szavazás akként tör­ténik, hogy a választó a szava­za­tszedő küldött­ség elnökétől egy i hivatalos szavazó­lapot, egy borítékot és egy iránt vesz át. Azután a vá­lasztó az elrekesztett fülkébe megy, ahol a lajstromot, amelyre szavazni akar, a lajstrom felett levő üres négyszögbe tett kereszttel megjelöli, a szavazólapot a borítékba helyezi és a borítékot lezárja. A szavazólapot tartal­mazó borítékot átadja az elnöknek, aki azt felbontatlanul az ur­niába helyezi. A választás eredménye a szavazások ered­ményének megállapítása után a városháza er­kélyéről lesz kihirdetve. Tilalmak: Tilos a választási eredmény kihir­detéséig : a) a választás céljára zászlót kitűzni, vagy egyébként nyilvánosan használni; b) választási körmeneteket tartani; c) a választással kapcsolatos falragaszok­nak és röpcéd­uláknak a legszükségesebb tár­gyilagos tudnivalókon, a pártgyűlést hirdető falragaszoknak és röpcéduláknak a gyűlések helyén, idején, a szónokok és jelöltek szemé­lyének megjelölésén és pártállásán kívül más szöveget vagy bármilyen ábrát tartalmaznia; d) a választóknak bármely ellátásban való részesítése. Tilos a választás napját megelőző nap dél­utánjának hat órájától kezdve a választási eredmény kihirdetéséig a szeszes italoknak árusítása, kiosztása, vagy a közvetlen fo­gyasztás céljából egyéb módon való forgalom­­bahozatala. Tilos a választás színhelyén­ bottal, vagy tettleges bántalmazásra alkalmas eszközzel megjelenni. Tilos a választás alatt a szavazóhelyiségben és annak környékén általában minden olyan cselekmény, mely a választás eredményét be­folyásolhatná. Aki ezen tilalmat megszegi, a választási törvény tizedik fejezetében előírt büntetések­kel sújtható. A csend és rend fentartásáról a választási eljárás tartama alatt az egész város te­ületén a városháza közgyűlési termében tartózkodó választási elnök, az egyes szavazóhelyiségek és ezek közvetlen környékén a szavazatszedő küldöttségi elnökök — a­­ kirendelt karhatalom utján — gondoskodnak. Miskolc, 1935 március 19-én. Dr. Böhm Rudolf s. k. Dr. Teleszky Béla s. k. választási jegyző, választási elnök.

Next