Felsőmagyarország, 1935. április-július (4. évfolyam, 75-158. szám)

1935-04-04 / 77. szám

2 Legitimistaellenes merénylet ? Szerdán az esti órákban különös feljelentés híre futott be a rendőrség bűnügyi osztályára. Az ügyeleten megjelent a Legitimista Néppárt egyik vezető tagja és bejelentette, hogy a párt Zsolcai-kapui egyik iro­dája ellen, mely egy kocsma helyisé­gében van, revolveres merényletet kí­séreltek meg. A hír érthető meglepetést keltett a rendőr­ségen, ahonnan azonnal detektívek mentek a helyszínre, hogy a feljelentést ellenőrizzék. A feljelentő szerint ugyanis a kocsma ablakán kívülről belőttek és a lövedék az ablakkal szemben lévő falba fúródott. A detektívek meg­állapítása szerint azonban lövés nemigen tör­ténhetett, inkább valószínű, hogy kővel, parit­­­tyával, legsúlyosabb esetben légpus­kával törték be az ablakot. A nyomozás elé természetesen a legnagyobb érdeklődéssel tzekinti a város egész közönsége. A választásiban résztvevő összes pártok a leg­nagyobb m­­értékben is elítélnének, minden hason­­ló cselekedetet, — ha az megtörtént, — amit egyébként, a rendőrség bizonyára, csütörtökön már tisztázni fog. Vasvármegyében Nyolc vas megyei kerületben 5 nem­zeti egységpárti jelölt került a tör­vényhozásba. Köm­enden erős harc után győzött Sigray Antal gróf, Sárvárott pedig Huszár Mihály. Ez utóbbi nem hivatalos nemzeti egységpárti. Őriszentpéteren Grecsák független kisgazda­­párti jött be 550 szótöbbséggel Asztalos Mik­lós NEP-pel szemben, ami ellen a Nemzeti Egység pártja petícióval él, miután vesztege­téseknek jöttek nyomára, amelyeket a meg­vesztegetettek beismertek. Kőszegen Németh Imre, a Nemzeti Egység pártjának hivatalos jelöltjét 5556 szavazattal, 1662 szótöbbséggel a kerület képvisleőjévé választották. Ellenje­lölt gróf Csekonics Iván 3894 szavazatot ka­pott. Szombathely egyhangúan megválasztott kép­viselő leveldi Kozma Miklós NÉP. Celdömölk képviselője Radó Lajos NÉP 10031, Szabó Károly független kisgazdapárt 8570, Szent­­gotthárd megválasztott képviselője Takách- Tolvay gróf NÉP 2182 szavazattal Pásztori István független kisgazdapártival szemben, aki 1692 szavazatot kapott. Vasváron a meg­választott képviselő Rosner István báró NÉP, 7649, Varga Gábor keresztény gazdasági párt 4045, Meskó Zoltán nemzeti szocialista 2560 szavazatot kapott. Rosner abszolút többséggel­­ győzött. FELSŐMAGYARORSZÁG Női tavaszi kabátok óriási választék, szép finom áruk 6 havi részletre vásznak, szövetek, férfi­ruhák PARTOS Villamos megállónál Széchenyi­ utca 86 Sopron megyében Kapuváron Rakovszky Tibor független kis­gazdapárti jelölt 7096 szavazatot kapott. Eötvös Lajos keresztény gazdasági párti jelölt 4487 szavazatot kapott. Lövőn Horváth Fe­renc független kisgazdapárti jelölt 5617 sza­vazatot kapott. Nyisztor Zoltán keresztény­­ gazdasági párti 3450 szavazatot nyert. Hor­váth Ferenc tehát a kerület megválasztott képviselője. A sopronkörnyéki kerületben a választás végeredménye a következő: vitéz Kő József NÉP 5497, Rakovszky Tibor független­­ kisgazdapárt 2544, Hencz nemzeti néppárt 1390. A sopronkörnyéki kerület új képviselője tehát vitéz Kő József, a Nemzeti Egység pártjának jelöltje lett. Csorna: A kerület képviselője vitéz So- I­ dunántúli választás mogyváry Gyula lett egységespárti program­mal. Somogyváry Gyula 8491 szavazatot, Mé­zsáros József kisgazdapárti pedig 7845 szava­zatot kapott. A csepregi választókerületben a szavazás végeredménye a következő: Flandorfer ke­­reszténypárti győzött 6199 szavazattal Tóth József­­ kisgazdapárti jelölttel szemben, aki 4348 szavazatot kapott. A megválasztott­­ kép­viselő tehát Flandorfer. Zala megyében Alsólendván egyhangúan megválasztott kép­­viselője: vitéz Bíró Gyöngy NÉP. Balatonfüreden egyhangúan megválasztott képviselő <ir. Darányi Kálmán NÉP, Kis­komáromban NÉP 4015, Somsich Antal pártonk­ívüli 2385, Patres NÉP 2074, Pótvá­­lasztás lesz Drózdy és Somsich között. Tapolcán Eszterházy Móricz gróf keresztény gazdasági párt 5220, Zakariás Árpád nemzeti szocialista 3489. A szavazás eredményét azon­ban csak holnap hirdetik ki. Letenye: Végeredmény: Nagy István (NÉP győzött Vukics kisgazdapárti jelölttel szemben. A dunántúli nyílt szavazási­ kerületekben is szerdán volt a választás. Pestkörnyéken két mandátumot szerzett a NÉP A pestkörnyéki kerületben szerdán,este fél 9 óráig 96 urna tartalmát számlálták meg. A szavazatok állása a következő: Nemzeti egység pártja 27353. Szociáldemokrata párt 26543. Demokratikus ellenzék 14527. Keresztény gazdasági párt 10082. Nemzeti szocialista párt 4168. Érvénytelen 1716. Az eddigi szavazatok megoszlása szerint a Nemzeti Egység pártja 2, szociáldemokrata­­párt 1, demokratikus ellenzéki 1 és a keresz­tény gazdasági párt 1 mandátumhoz jut. A szavazatok összeszámlálását csütörtökön reg­gel 8 órakor folytatják, amikor azután a töb­bi urnákat bontják fel. Végeredmény a kora délutáni órákban várható. Debrecenben 21.500-an szavaztak A választás az első napon rendben és nyu­galomban folyt le. Az urnákat este 8 órakor beszállították a városházára. Az első napon négy körzetben ért véget a szavazás, de ezek­nek az urnáknak a felbontása csütörtök éjsza­kára marad. Eddig 21.500 szavazó adta le sza­vazatát. Csütörtök reggel folytatják a szava­zást és annak első eredményei csütörtök este 10 óra tájban válnak ismeretessé. Szegeden 19.600 választó szavazott Szeged, április 3 Este 8 óráig, mikor az elsőnapi szavazást berekesztették, 19.600 szavazatot adtak le, vagyis a választóknak mintegy 50 százaléka adta le szavazatát. A tanyai szavazók a heti­vásár ellenére nagy tömegben járultak az urnák elé. A szavazás a legtökéletesebb rend­ben folyik. —■ ■ [UNK]Imiimig...... tm <niíi—■S­íto—— r**\j Csütörtök, 1935 április 5. Új korszak kezdődik Magyarországon Az Ordre című lapban André Nikolas tár­gyilagos hangon foglalkozik a magyarországi választással és meállapítja, hogy az Gömbös Gyula miniszterelnök tekintélyét jelentékenyen megnöveli. Gömbös miniszterelnök reformtö­rekvései, amelyek ellentétben állanak Bethlen István gróf híveinek konzervatív felfogásával a közvéleményben kedvező fogadtatásra talált, úgy látszik, hogy Magyarországon a válasz­tások után új korszak kezdődik, de az óvatos­ság jegyében, mert Horthy kormányzó befo­lyása mindenkor a mérsékelt és a konzervati­vizmus jegyében fog érvényesülni. A választás : Emésztési nehézségek, gyomorfájás, gyo­morégés, csalánkiütés, rosszullét, fejfájás, idegizgalmak, álmatlanság esetén a termé­szetes „FERENC JÓZSEF" keserűvíz megszünteti az emésztési zavarokat, fertőt­leníti a gyomrot és a beleket, a vérkerin­gést helyes útra tereli és felfrissíti­­ a szelle­met. Az egyetemi klinikákon végzett kísér­letek bizonyítják, hogy alkoholistáik a „FERENC JÓZSEF“-víz használata foly­tán étvágyukat majdnem teljesen vissza­nyerik, jelentősége tisztán belpolitikai és a magyar külpolitikában nem várható irányváltozás. Nagykanizsán egyhangúan megválasztott képviselő g­róf Bethleni István. Pacsán Hoszovszky Lajos NÉP 4815 sza­­zad­tal győzött Bosnyák független­­ kisgazda­­párti jelölttel szemben, Keszthelyen: Megválasztva: Oetl Pálffy Dé­nes NÉP 6751, Meister keresztény gazdasági pártival­ szemben 6649. A zalaegerszegi kerületben a választás vég­eredménye a következő: vitéz Nagy István dr. hivatalos 5945, ifj. Eitner Sándor nyilaske­resztes 5490, Farkas Tibor dr. pártomkívü­li 4575. Pótválasztás lesz árvátfalvi Nagy István és Eitner Sándor között. A za­laszenttgróti kerületben a keresztény­­párti Gyömörey Sándor győzött 4500 szótöbb­séggel Árvay István dr. nyilaskeresztessel .szemben. Zalabaksa: Megválasztott képviselő Némethy Vilmos kisgazdapárti, 5002, idősb. Eitner­­ Sán­­dor nemzeti szocialista 2939. 5. Szavazókör t­­ [UNK]* Működési területe: Arany János-utca, Köl­­csey, Szemere-utcák, Szent Imre herceg-tér páratlan oldala 1—5-ig és a Zöldfa-utca. Szavazóhelyisége: Vörösmarty-utca 1. sz. alatt levő városi óvoda. 6. Szavazókör Működési területe: Csengey Gusztáv-utca, Erzsébet-tér, a Kálvin, Mindszent, Papszer, Dr. Récz György, Rákóczi, Reményi­ u., Szent Imre herceg-tér páros oldala, a Taronnyalja­­utca páratlan oldala 1—61-ig, páros oldala teljesen, az Urak­ utcája páratlan oldal 1— 21-ig és a páros oldaláról a 2. házszám. Szavazóhelyisége: Ref. reálgimnázium. 7. Szavazókor Működési területe: Dayka Gábor utca, Horthy Miklós-tér, Hunyadi-utca páratlan ol­dala 1—21-ig és 43—45-ig, a páros oldala tel­jesen és a Kun József-utca. Szavazóhelyisége: Kun József-utcai állami elemi iskola. 1­8. Szavazókor Működési területe: Cukrász, Esztergályos, GilMmyi, Gubás, Kalapos, Kárpitos, Kovács, Kőműves, Lakatos, Mészáros, Molnár, Petőfi, Rostás, Szatócs és Vörösmarty-utcák. Szavazóhelyisége: Zöldfa­ utcai ref. elemi iskola. 9. Szavazókör Működési területe: Ács, Asztalos, Bádogos, Bent, Bocskai, Bodnár, Borbély, Csizmadia, Frangepán, Kinizsi, Kont, Martinovics­ utcák, a Soltész Nagy Kálmán­ utca páratlan oldala 11—55-ig, páros oldala 10—62-ig és a Zrinyi­­utca. Szavazóhelyisége: a Soltész Nagy Kálmán utcai áll. elemi iskola. 10. Szavazókör Működési területe: Borsvezér-u­tca páratlan oldala 3-tól, fá páros oldala 6-tól végig, a Gi­­zella-utca és a Hadirokkanta­k utcája, a Jósi­­ka-utca őrtől végig, a Margit, Melinda, Sarol­­ta-utcák, a Szinmari u­tca páratlan oldaláról az 1, 5—17-ig, 21—35-ig, 41—55, 59—69 és 73— 111-ig t­erjedő számok és a Vilma-utca. Szavazóhelyisége: Vörösmarty-utca 22. az. alatt levő róm. kat. elemi iskola. 11. Szavazókör Működési területe: Alkotmány, Bajza, Franklin, Gutenberg, Gyöngyösey, Kisfaludy, Lenke, Mankó László-utcák, a Máv. telep, Tóth Pál-utca és az Újvilág-utca. Szavazó­helyisége: Máv. telepi állami elemi iskola. 12. Szavazókör Működési területe: Akác, Álmos, Balassa­­utcák, a Baross Gábor utca páratlan oldala, a Bessenyei-ut a régi baromvásári értől kifelé, a Boldva, Botond, Bulcsu, Buzogány, Csokonai, Fövényszer, Gvadányi, Harmat, Hermád, Huba, Huszár, Kartács, Lehel, Levente-utcák, Mis­kolc (tiszai) s­zemély p. a, Pázsit-utca, a Ren­dező p. u. és a Rózsa-utca, a Sajó, Sik, Szeg­fű, Szekeresz, Szinva, Tass, Tüzér, Üteg-utcák, a Vay-ut páratlanul oldala 23-tól, páros oldala 26-tól végig, a Vay-uti telep és a külső terület: Alsópást, Hosszúpástrajáró, Kisfö­vényszer, N­agy fövényszer, Rövidpásttrajáró, Szinvaszög, Szirmai oldal, Új osztás és Zsolcai oldal. Szavazóhelyisége: Gróf Apponyi Albert utcai városi óvoda. 13. Szavazókör Működési terület: Az Eperjesi, Gólya-utcák, Gömöri-tár, Kassai, Kolozsvári, Pallos, Pozso­nyi-utcák, a Szentpéteri-kapu, Temesvári, Te­metőalja-utcák, a Tetemvár-tér, a Tetemvár (pincesor) és a külső terü­let, A móti oldal, Be­rek, Bibik, Farkasszög, Fecskeszög, Harasz­­alja, Ivándomb, Kakashegy, Kisbugyik, Kisföl­­deik, Középdülő, Nádszög, Nagyásvány Nagy­bugyik, Óriás, Örvényszög, Perbulykö­z, Ra­­kottyas, Rózsás, Sajóntumi dűlő, Saj­óra j­áró, Sajószög, Széphegy, Sóskáshát, Téglagyár, Uj­­vásártér, Várdomb, Veresbugyik és Zsebe. Szava­zóhelyisége: Gróf, Apponyi Alibert­­utcai áll. elemi iskola. 14. Szavazókör Működési területe: Az Árok-utca, az Árpád­­utca páratlan oldala, az Attila-utca, a Bábo­­nyibérc, a Bábonyibérc sor (pincék), a Cser­mely, a Fábián-utcák, a Forrás­völgy, a Köz­domb, a Mátyás király, Szentgyörgy­, Tinódy és Toldy-utcák és a külső terület: Alsó-Bábo­­nyibérc, Bábonyibérc, Forrásvölgy, Közép- Bábonyibérc, Kiskőbányaalj­a. Szavazóhelyisége: Mezőgazdák Egyesülete Major-utca. 15. Szavazókör Működési területe: A Bedegvölgy, a Hunya­di-utca páratlan oldala 23-tól 41-ig és 47-től végig, a Major, Pacsirta, Szepessy, Tizeshom­­véd és Tóth-utcák és a Werbőczy-utca párat­lan oldala 29-től, páros oldala 28-tól végig. Szavazóhelyisége: Szepessy-utcai városi óvoda 16. Szavazókör Működési területe: Az Ágnes, Andor, Aran­ka, Báthory István, Béla-utcák, a Bodiósor, a Ferenc-utca páratlan oldala 13-tól, páros ol­dala 12-től végig, a Győri-kapu, a Gyula-utca páratlan oldala 15-től, páros oldala 2-től vé­gig, a Határ, Ilona, József, Kálmán, Károly, Kőpáros, Mária, Pál, Szent Anna, Terézr utcák, a Zoltán-utca páros oldala 18-tól végig és a külső terület, Ágazat-oldal, Ágazat-tető, Alsó- Bedegvölgy, Bajndzsalgó, Bedegvölgy, Bikás­­ágazat, Bodóalja, Bodóhegy, Bodótető, Bunda, Csattos, Csató, Darvas, Felső-Bedegvölgy, Fő­­ágazat, Galagonyás, Gallér, Istenhegy, Kár­tyás, Kis ágazat, Kiskánás, Kisikerekhegy, Kis­­kőbánya, Középágazat, Középbedegvölgy, Mar­gitta, Nagyágazat, Nagykiánás, Nagyfkegek­­hegy, Pápa, Pápatető, Pocem, Szabadka, Sza­­badkatető, Varbói-piac. Szavazóhelyisége: Bársony János­ utcai r. k. elemi iskola. 17. Szavazókör Működési területe: Az Aha, Acél, Apaffy, Barcsai, Bercsényi, Bokréta, Damjanich, Dobó, Fém-utcák, a Ferenc-utca páratlan oldala 1—11-ig, páros oldala 2—10-ig. A Géza-utca (Folytatása az 5. oldalon) Ki, melyik választókörzetben szavazhat ? 1. Szavazók&r Működési területe: Széchenyi-utca. Szavazóhelyisége: Horthy Miklós-téri pél­dányóvoda.. 2. Szavazókör Működési területe: Árpád-utca páros oldala, Batthány, Bizony Ákos, Deák Ferenc-utcák, Deák-tér, Fazekas, Jókai, Kossuth, Halóczy, Patak,­­Szent Ferenc, Tárká­nyi-utcák, Werbő­­czy-utca páratla­ni oldala Írtől 27-ig, páros ol­dala 2-től 26-ig. Szavazóhelyisége: Palóczy-utcai Ref. leány­­gimnázim. 3. Szavazókör Működési területe: Gróf Apponyi Albert, Bethlen Gábor-utcák, a Búza tér, Debreceni, Horváth Lajos, Kazinczy, Nyár, ősz, Dr. Szentpály István, Tél-utcák. Szavazóhelyisége: Állami fiú felsőkereske­delmi iskola.­­ 4. Szavazókör Működési területe: az Állomás­ utca, Baross­ Gábor-utca páros oldala, Bessenyei-út a régi baronyvásártérig, a Borsvezér-utca 1, 2, 4. számai, a Fürdő-utca, a Jósika 1 és 3. számai, Katalin, Laktanya, Liectienstein-utcák, Mis­kolc (Gömöri) p. u., a Munkácsi-utca, a Sol­tész Nagy Kálmán-utca páratlan oldala 1-9-ig, páros oldala 2—8-ig, a Szirma-utca páratlan oldaláról a 3, 19, 37, 39, 57, 71, 113—119. ház­számok, a páros oldal teljesen, a Tetegdi-ut­­ca, Vásártéri-út, Vay-út páratlan oldala 1— 21-ig, páros oldala 2—­24-ig és a Zsolcai kapu. Szavazóhelyisége: Zsolcai-kapu 40. szám alatt a H. számú polgári fiúiskola. INGET méret szerint csináltasson Óriási választék! D I* O 4 It El © I 3 ti 3 I Mesterszabás !___________Széchenyi-utca (Rákóczi-ház)________

Next