Felsőmagyarország, 1935. április-július (4. évfolyam, 75-158. szám)

1935-04-03 / 76. szám

2 FELSŐMA­GYAROK.S&ÁG HUSVETRA Közép és futószőnyegek Ágygarnitúrák, sezlontakarók Függönyök, csipkeszövetek Indanthrén anyagok HATALMAS VÁLASZTÉK! SZIGORÚAN SZABOTT ÁRAK! cégnél, Széchenyi­ utca 6. sz. Takarékossági hitel. LINOLEUM rútság fűz Gömbös Gyula miniszterelnökhöz s aki amidőn meggyőződött róla, hogy Göm­bös Gyula valóban nemcsak meg akar­ja, hanem meg is fogja valósítani az új országépítést, készséggel nyújtotta oda segítő kezét e nagy reformmű megvalósításához. Az ő személy­ében tehát Miskolc végre vala­­hára és éppen most a mai helyzetben s a ma­gyar politika bekövetkezendő alakulásaiban megtalálhatná és meg is fogja találni bizon­­nyal azt a politikust, azt a képviselőt, aki a város érdekeit a szívén fogja viselni és fog­ merni, fog akarni s fog tenni is e mostoha sors megjavításáért. Egybe fut tehát a lelkes magyarlelkű hon­polgár kötelességének és a város érdekeit szí­vén viselő miskolci polgárnak az útja. Ezen és azon a vonalon is egy és ugyanaz a felvetett kérdésre a felelet: minden magyar miskolci polgár a Keresztény Nemzeti Front listájára szavazzon! Szerda, 1935 április 3. Ki, melyik választókörzetben szavazhat ? Ma, szerdán reggel 8 órakor kezdődik a sza­vazás Miskolcon húsz körzetben. A szavazás­sal kapcsolatban a választónak a következőket kell tudnia: A választó megjelenik a szavazatszedő kül­döttség előtt s ott felmutatja szavazóigazol­ványát. (Ha nincs szavazóigazolványa, akkor bemondja adatait és így is szavazhat.) A sza­vazatszedő küldöttség elnöke a szavazónak egy borítékot és egy szavazólapot ad át. TJgy a ■ borítékot, mint a szavazólapot az elnök nevé­vel jelzi, azonkívül az abc egy betűjével. Győ­ződjön meg minden választó arról, hogy a bo­rítékon és szavazólapon azonos betűk legye­nek, mert ha nem azonosak, akkor a szavazat érvénytelen. A borítékkal és szavazólappal a szavazó az elkülönített fülkébe megy és ott Eckhardt Tibor neve fölé a megrajzolt kockába teszi a + jelet. A szavazólapra semmi más jelet nem szabad tenni, Eckhardt Tibor neve fölé a­d jffelet, mert különben a szavazat érvénytelen. Nem szabad a listáról egyetlen nevet sem kihúzni, mert ez nem törvényhatósági válasz­tás és minden húzás a szavazást érvénytelenné teszi.­­ Aki nem tudja, hogy van-e választójoga, vagy hol kell szavaznia, forduljon a Keresz­tény Nemzeti Front körzeti vagy központi irodájához, ahol mindenben szívesen adnak felvilágosítást. A körzetek beosztása és a szavazóhelyiségek helye a következő: 1. Szavazókör Működési területe: S­zéchenyi­ ut­ca. Szavazóhelyisége: Horthy Miklós-téri pél­­dányóvoda. 2. Szavazókör Működési­­ területe: Árpád-utca páros oldala, Batthány, Bizony Ákos, Deák Ferenc utcák, Deák-tér, Fazekas, Jókai, Kossuth, Halóczy, Patak, Szent Ferenc, Tarkányi-utcák, Werbő­­czy-utca páratlan­ oldala 1-től 27-ig, páros ol­dala 2-től 26-ig. Szavazóhelyisége: Palóczy-rabeai Ref. leány­gi­mnáziu­m 3. Szavazókör Működési területe: Gróf Apponyi Albert, Bethlen Gábor-utcák, a Búzatér, Debreceni, Horváth Lajos, Kazinczy, Nyár, ősz, Dr. Szentpály István, Tél-utcák. Szavazóhelyisége: Állami fiú felsőkereske­delmi iskola. 4. Szavazókör Működési területe: az Állomás-utca, Baross­­Gábor-utca páros oldala, Bessenyed-út a régi barom­vásártérig, a Borsvezér-utca 1, 2, 4. számai, a Fürdő-utca, a Jósika 1 és 3. számai, Katalin, Laktanya, Lichtenstein-utcák, Mis­kolc (Gömöri) p. u., a Munkácsi-utca, a Sol­tész Nagy Kálmán-utca páratlan, oldala 1-9-ig, páros oldala 2—8-ig, a Szirma-utca páratlan oldaláról a 3, 19, 37, 39, 57, 71, 113—119. ház­számok, a páros oldal teljesen, a Telegdi-ut­­ca, Vásártéri-út, Vay-út páratlan oldala 1— 21-ig, páros oldala 2—24-ig és a Zsolcai kapu.­­Szavazóhelyisége: Zsolcai-kapu 40. szám alatt a H. számú polgári fiúiskola. ■ 5: Szavazókör : Működési területe: Arany János-utca, Köl­csey, Szemere-utcák, Szent Imre herceg-tér páratlan oldala 1—5-ig és a Zöldfa-utca. Szavazóhelyisége: Vörösmarty-utca 1. sz. alatt levő városi óvoda. 6. Szavazókör Működési területe: Csengey Gusztáv-utca, Erzsébet-tér, a Kálvin, Mindszent, Papszer, Dr. Rácz György, Rákóczi, Reményi-u., Szent Imre herceg-tér páros oldala, a Toronyalja­­utca páratlan oldala 1—61-ig, páros oldala teljese­n, az Urak-utcá­ja páratlan oldal 1— 21-ig és a páros oldaláról a 2. házszám. Szavazóhelyisége: Ref. reálgimnázium. 7. Szavazókör Működési területe: Dayka Gábor utca, Horthy Miklós­ tér, Hunyadi-utca páratlan ol­dala 1—21-ig és 43—45-ig, a páros oldala tel­jesen és a Kun József-utca. Szavazóhelyisége: Kun, József-utcai állami elemi iskola- 1 8. Szavazókör Működési területe: Cukrász, Esztergályos, Gillányi, Gubás, Kalapos, Kárpitos, Kovács­­nyi-utcák, a Szentpéteri-kapu, Temesvári, Te­metőal jár utcák, a Tetemvár-tér, a Tetemvár (pincesor) és a külső terület, A móti oldal, Be­rek, Bibik, Farkasszög, Fecskeszög, Harasz­­alja, Ivándomb, Kakashegy, Kisbugyik, Kisföl­­desk, Középdülő, Nádszög, Nagyásvány, Nagy­bugyik, Oltás, Örvényszög, Perbályköz, Ra­­kotfogás, Rózsás, Sajóntúli dűlő, Sajórajáró, Sajószög, Széphegy, Sóskáshát, Téglagyár, Uj­­vásártér, Várdomb, Veresbngyik és Zsebe. Szavazóhelyisége: Gróf. Apponyi Al­be­rt­­utcai áll. elemi iskola. 14. Szavazókör Működési területe: Az Árok-utca, az Árpád­utca páratlan oldala, az Attila-utca, a Bábo­­nyibérc, a Bábonyibérc sor (pincéik), a Cser­mely, a Fábián-utcák, a Forrásvölgy, a Köz­domb, a Mátyás király, Szentgyörgy­, Tinódy és Toldy-utcák és a külső terület, Alsó-Bábo­­nyibérc, Bábonyi­bérc, Forrásvölgy, Közép- Bábonyibérc, Kiskőbányaalja. Szavazóhelyisége: Mezőgazdáik Egyesülete Major-utca. 15. Szavazókör Működési területe: A Bedegvölgy, a Hunya­di-utca páratlan oldala 23-tól 41-ig és 47-től végig, a Major, Pacsirta, Szepessy, Tizesihon­­véd és Tóth-utcák és a Werbőczy-utca párat­lan oldala 29-től, páros oldala 28-tól végig. Szavazóhelyisége: Szepessy-utcai városi óvoda. 16. Szavazókör Működési területe: Az Ágnes, Andor, Aran­ka, Báthory István, Béla-utcák, a Botósor, a Ferenc-utca páratlan oldala 13-tól, páros ol­dala 12-től végig, a Győri-kapu, a Gyula-utca páratlan oldala 15-től, páros oldala 2-től vé­gig, a Határ, Ilona, József, Kálmán, Károly, Kőpáros, Mária, Pál, Szent Anna, Teréz-utcák, a Zoltán-utca páros oldala 18-tól végig és a külső terület, Ágazat-oldal, Ágazat-tető, Alsó- Bedegvölgy, Bamdzsargó, Bedegvölgy, Bikás-Kőműves, Lakatos, Mészáros, Molnár, Petőfi, Rostás, Szatócs és Vörösmarty-utcák. Szavazóhelyisége: Zöldfa-utcai ref. elemi iskola. 9. Szavazókör Működési területe: Ács, Asztalos, Bádogos, Bem, Bocskai, Bodnár, Borbély, Csizmadia, Frangepán, Kinizsi, Kont, Martinovics-utcák: a Soltész Nagy Kálmán­ utca páratlan oldala I1— 55-ig, páros oldala 10—62-ig és a Zrinyi­­utca. Szavazóhelyisége: a Soltész Nagy Kálmán utcai áll. elemi iskola. 10. Szavazókör Működési területe: Bors vezér­ utca páratlan oldala 3-tól, fa páros oldala 6-tól végig, a Gi­­zella­ utca és a Hadirokkantak utcája, a Jósi­­ka-utca 5-től végig, a Margit, Melinda, Sarol­­ta-utccák, a Szirma-utca páratlan oldaláról az 1, 5—17-ig, 21—35-ig, 41—55, 59—69 és 73— III- ig terjedő számok és a Vilma-utca. ágazat, Bodóalja, Bodóhegy, Bodótető, Bunda, Csattos, Csotó, Darvas, Felső-Bedegvölgy, Fő­ága­zat, Galagonyás, Gallér, Istenhegy, Kár­tyás, Kis ágazat, Kiskánás, Kiskerekhegy, Kis­­kőbánya, Középágazat, Középbedegvölgy, Mar­gitta, Nagyágazat, Nagykánás, Nagyf­erek­­hegy, Pápa, Pápatető, Poeem, Szabadka, Sza­bad­katető, Varbói-piac. Szavazóhelyisége: Bársony János-utcai r. k. elemi iskola. 17. Szavazókör Működési területe: Az Aba, Acél, Apaffy, Barcsai, Bercsényi, Bokréta, Damjanich, Dobó, Fém-utcák, a Ferenc-utca páratlan oldala 1—11-ig, páros oldala 2—10-ig. A Géza-utca 1. szám s a páros oldal 2—10-ig, a Gyár-utca, a Gyula-utca páratlan oldala 1—13-ig, a Hold, Hutás, Kalló, Kavics-utcáik, a Kertész­sor, a Klapka, Kohó, Lovagda, Nap, Rdz-ut­­cák, a Ruzsini-utca, a Salétrom, Szövő, Ta­tár, Thököly, Vass, Wesselényi-utcák és a Zol­* Emésztési nehézségek, gyomorfájás, gyo­morégés, csalánkiütés, rosszullét, fejfájás, idegizgalmak, álmatlanság esetén a termé­szetes „FERENC JÓZSEF“ keserűvíz megszünteti az emésztési zavarokat, fertőt­leníti a gyomrot és a beleket, a vérkerin­gést helyes útra tereli és felfrissíti a szel­lemet. János, Csalogány-utcák, a Dani völgy, a Déry­né, Domb-utcák, a Felsőavas, (pincesor), iái Fü­zes, Gerő-utcá­k, a Muszkás-oldal, a Nagyavas (pincesor), a Nagy Sándor, Szent István, Vá­szon­fehérítő-utcák, és a külső terület, Alsó­­ruzsin, Avastető, Csermőke-oldal, Dobogó, Felsőkallószer, Felsőruzsini, Középruzsini, Ma­gashegy, Mendikás, Muszkás-oldal, Nyirjes, Örömhegy, Örömhegytető, Régi akóLsor, Róka­lyuk, Újállomás, Varga-oldal, Zsidóbánat. Szavazóhelyisége: A Szent István­ utcai áll. elemi iskola, 19. Szavazókör Működési területe: A Diószeghy György, Gyöngyvirág, Irányi, Meggyesalja, Nefelejts, Sörház, Teleki, Tompa utcáik, a Tod­omyalja­­utca páratlan oldala 63-tól végig lés az Urak­­utcája páratlan oldala 23-tól, páros oldala 41-től végig.­­ Sza­vazóhelyiségre: Meggy­esal­j­a­ utcai városi ovo­da. 20. Szavazókör Működési területe: Az Alberi-utca, Balogh Ádám-utca páratlan oldala 1—25-ig, páros oldala 2—22-ig, a Bezerédy, Bottyán János- utcák, a Csabai-kapu, a Dobozy Mihály-utca 1. sz. és a páros oldal teljesen, a Dugonics­­utca páratlan­ oldala 1—9-ig és a páros oldal­ról a 2. s­zám, az Eötvös, Eszterházy Antal, Dr. Farkas Jenő, Farkas Károly utcák, a Kis­avas (pincesor), a Lévay József, Lonovics, Mély völgy­ utcák, a Mély völgy (pincesor), Mikes Kelemen, Művész-utca, a Pataki Sán­­­­dor tér, a Petrerházy, a Semmelweis, Sibrik Miklós­ utcák, a Soltész Nagy Kálmán-utca páratlan oldala 117-től, páros oldala 96-tól vé­gig, a Szent Imre herceg-tér 7. szám, a Szilá­gyi De­zső, Vezér-utcák és a külső terület, Al­­sószenttgyörgy, Felsőszentgyörgy, Középszent­­györgy, Papis, Tűzköves. Szavazóhelyisége: a Hatósági Munkaköz­vetítő Intézet. Mezőgazdasági, konyhakerti és virágmagvak fajtiszta, csíraképes minőségben, üzletem régi, jó hírnevéhez niven Weidlich Pál a ..Fekete kutyához'1 Miskolcon, a „Fekete kutyához“ Árjegyzék kapható. Inget, nyakkendőt Hihetetlen választék ! Szabott árak!! Szavazóhelyisége: Vörösmarty­ utca 22. sz. alatt levő róm. kat. elemi iskola. 11. Szavazókör Működési területe: Alkotmány, Bajza, Franklin, Gutenberg, Gyöngyössy, Kisfaludy, Lenke, Mankó László utcák, a Máv. telep, Tóth Pál­ utca és az Újvilág-utca. Szavazóhelyisége: Máv. telepi állami elemű iskola. 12. Szavazókör Működési területe: Akác, Álmos, Balassa­­utcák, a Baross Gábor-utca páratlan oldala, a Bessenyei-ut a régi öaromvásártéritől kifelé, a Boldva, Botond, Bulcsu, Buzogány, Csokonai, Fövényszer, Gvadányi, Harmat, Hermád, Huba, Huszár, Kartács, Lehel, Levente-utcák, Mis­­kolc (tiszai) személy p. u., Pázsit-utca, a Ren­dező p. u. és a Rózsa-utca, a Sajó, Sik, Szeg­fű, Szekerész, Szinva, Tass, Tüzér, Üteg-utcák, a Vay-út párat­lan oldala 23-tól, páros oldala 26-tól végig, a Vas­uti telep és a külső terület: Alsópást, Hosszúpástrajáró, Kisfö­vény­szer, Nagy fövényszer, Rö­vi­d pástraj­áró, Szinvaszög, Szirmai old­al, Ujosztás és Zsolcai oldal. Szavazóhelyisége: Gróf Apponyi Albert utcai városi óvoda. 13. Szavazókör Működési terület: Az Eperjesi, Gólya-utcák, Gömöri-tér, Kassai, Kolozsvári, Pallos, Pozso­­róth Bélánál vegyen Széchenyi-utca (Rákóczi-ház) tán-utca páratlan oldala 1—7-ig és iár páros ol­dala 2—16-ig. Szavazóhelyisége: Bársony János-utcai vá­rosi óvoda. 18. Szavazókör Működési területe: Az Avasalja, Bársotny A Nemzeti Egység két mandá­tumot szerzett a pestkörnyéki kerületben A budapestkörnyéki választókerületben a szavazatok összeszámlálását este 8 óra 45 perckor abbahagyták. Az összeszámlált 38.715 érvényes szavazat­a, következőképpen oszlik meg: Nemzeti Egység pártja 13.309, szociál­demokrata párt 11.502, demokratikus ellenzék 7580, kereszténypárt 4278, nemzeti szocialista párt 2046. A pestkörnyéki vál­asztók­erül­etben előrelát­hatólag szerdán este, legkésőbb csütörtökön­ reggel hozzák nyilvánosságra a végleges ered­ményt. A kerület öt képviselőt­ küld az ország­­gyűlésibe. A legutóbbi választáson egy nemzeti egységpárti, egy­­ kereszténypárti, két szociál­demokrata és egy szabadelvű képviselőt vá­lasztottak meg. A mostani választáson az elő­jelek szerint a nemzeti egység pártja a titko­san választó kerületben két képviselővel fog szerepelni. Ezzel a várható eredménnyel kap­csolatban Sztranyavszky Sándor, a Nemzeti Egység pártjának országos elnöke a követke­zőket mondotta: A pestkörnyéki kerületben az egy mandá­tum­ helyett a nemzeti egység pártja az eddigi előjelek­­ szerint két mandátumot fog elnyerni, a titkosság slemiére. Mindez pedig abban a ke­rületben történik, amelyben országos viszony­latban legtöbb az ipari munkás és ahol a mun­kanélküliek száma is a legnagyobb. így szavazzunk ! Szavazólap: város Miskolc thj. Legitimista Néppárt Keresztény Nemzeti Front Szocdem­ Párt + Képviselőjelöltek és pótképviselőjelöltek Grieger Miklós dr. Eckhardt Tibor dr. Reisinger Ferenc őrgróf Pallavicini György vitéz Görgey László dr. Rónai Sándor Ajtay József Szántay- Szémán István dr. Madaras István Schiffer Miklós Terhes Barna dr. Fekete Mór Képviselőjelöltek és pótképviselőjelöltek Képviselőjelöltek és pótképviselőjelöltek

Next