Felsőbányai Hírlap, 1899 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1899-07-30 / 16. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felsőbányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Minden a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára : Egész évre 2 frt. — Fél évre 1 frt. — Egyes számok io krért kaphatók. Nyilttíz soronkint jó kr. Petőfi Sándor. Minden magyar figyelme Nagy-Küküllő megye székhelye Segesvár felé irányul ma, hol a magyar szabadság nagy költője Petöfi Sándor nyomtalanul elveszett. 1849. július 31-én ott látták a csatatéren az elszántan küzdők közt, aznap estve már ,e élve se halva nincs, nyoma veszett. Halálának 50 éves évfordulóján gyújtsuk meg mi is a kegyelet tüzet s emlékezzünk a nagy költőről, menjünk el oda a Küküllő vizéhez is, melyekbe lehet az ifjú hős, a szabadság dalnoka véréből is jutott egy-két csepp. Petőfi Sándor született 1322. deczember 31-én Kis-Kőrösön. Eredeti neve Petrovics volt, később változtatta a nevét Petőfire. Ez a hév a legnagyobb magyar népköltőhöz jobban is illett. Petőfi mint költő bámulatos tehetséggel s termékenységgel volt magáldva. Még 27 évet st élt, s költeményei közt csak azok is, melyek magyar irodalmunk dicsőségére azt gazdagítják: egy hosszú életre való szellemi erőről tesznek bizonyságot. Teremtő lángelméje mit hoz elő, ha csak egy közép idejű ember életkorát megéri? Elhullott eke virágjában hazánk eme kiváló dísze is, mint annyi sok más, vérével áztatva az imádott haza földjét. Halálával nemcsak a dicsőséges, de egy fiatalon is viharokkal, küzdelmekkel teljes élet végződött be. 1844-ig, tehát 22 éves koráig felváltva diák, színész és katona volt. Eleinte Aszódon majd Selmeczen tanult, mígnem 16 éves korában katonának állott. Fékezhetlen szilaj természet és katonai regula! Hogy férhet e kettő össze? Heves indulata, tüzes természete miatt nem is tudta beleélni magát Petőfi a katonai életbe. Végre is súlyosan megbetegedve elbocsátották a katonaságtól. Letette a fegyvert, elővette a könyvet. Pápán, Győrött, ismét diák lett. Időközben pár hónapig megpróbálta a színész életet is. Színész, diák, katona gyors egymásutánban teljesen elegendő volt életét változatossá tenni. Sok ideig nem maradt sem egyik, sem másik pályán. Anyagi szükségektől hajtatva, Pestre ment aztán, hol»országgyűlési tudósítások » írásával szerezte meg az Ínséges élete táplálására legnélkülözhetetlenebbet. Itt sem sok időt töltött. Ment Debreczenbe. Költői hírneve ekkor már meg volt alapítva. Mind nagyobb körben ismerik, főleg lírai költeményei adnak fényt ismertté vált nevének. Nyugtalan természete, tüzes vére nem engedi pihenni. Ismét színész lesz. 1844. október 9-én a nemzeti színházban való fellépése kiábrándította e szenvedélyéből. Elment a kedve örökre a színészettől. Ettől fogva minden idejét, lelkének minden erejét a költészetnek szentelte 1848. őszéig, mikor az a férfiú, ki az> Talpra magyar, ki a haza* minden magyar vérét felforraló, tüzbe vivő költeményt irta, nem maradhatott a tollal, nem maradhatott a lantnál. A magyar szabadságharcz dalnoka hogy maradhatott volna el ? Ki a nemzethez fordult biztató dalával: »Itt a próba, az utolsó Nagy próba : Jön az orosz, jön az orosz Itt van már a valóba. Eljött tehát az utolsó ítélet. De én attól sem magamért, Sem hazámért nem félek. És te Isten, magyarok nagy Istene, Légy népeddel, hű népeddel, Jó népeddel légy vele.« Kétszázezer muszka lepte el az országot. A kivert osztrák hadsereg újra bejött, s a többi ellenség rohanta meg a nemzetet. Bem apó kicsiny seregével tízszer annyi ellenséggel áll szemben 1849. július 29-én. A hős vezér lelke elborul, mikor a csatára induló honvédei közt meglátja Petőfi Sándort. »Édes fiam, — szólt hozzá — kérem önt, ne jöjjön velünk. A csata kimenetele bizonytalan, és az ön életét nem akarom koczkára tenni.« Petőfi ezt felelte: nem maradhatok el, tábornokom. Az én helyem ott van, ahol a vész dühöng. Julius 30-án Székely-Keresztturon hált a sereg, hogy másnap Segesvárt megrohanja az ellenséget. Petőfi egy sz.-keresztturi birtokos házában hál. A házigazda szép leánya Varga Rózsika kértére elszavalja egyik költeményét. Bus előérzet ül lelkére . . . »Egy gondolat bánt engemet* czimü költeményét szavalja : »Ott essem el én, A harcz mezején Ott folyjon az ifju vér ki szivemből; S ha ajkam örömteli vés; szava zendül, Hadd nyelje el azt az aczéli zörej, A trombita hangja, az ágyú dörej, S holt testemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engem összetiporva! Ott szedjék össze elszórt csontjaimat, Hol ünnepélyes lassú gyászzenével És fátyolos zászlók kíséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság!« Megérezte sorsát. Ott maradt ő is a kétezer magyar vérével öntözött segesvári völgyben. A hősök fele ott veszett a csatatéren. A veszélyből kimenteni akaró tiszttársának daczosan felelte: miért mentsem meg életemet, ha elveszett a haza ? Petőfi Szibériában.*) — Néprege.— Egy öreg ember jött messzi-messzi földről Szakála hófehér, — alakja meggörbül. Lassan lépeget fel a poros utczába. Gyerekcsoport bámul előtte-utánna. A falu közepén nem bir tovább menni Azért egy lóczára leül megpihenni. Nosza körül állja a gyerekek csoportja Gyűl a kiváncsi nép, szaporodik egyre. Mikor aztán sokan-sokan vannak együtt, Sőt »Nagyfejü Están« a bölcs szintén együtt. Bátorságot vesznek megszólítására, Megkérdezi egyik: »hova való bátya?« Ráveti az öreg hideg tekintetét, Az arcza hófehér — csak a szeme sötét... A ki megszólitá — már bánja, fél tőle. Szeretne elfutni messzire előle.••Mutatvány Péterfi Tamás »Petőfi Regék«-jéből. »Hová való vagyok?« elfeledtem régen! De itt harczoltam volt a szent csatatéren. S ha megnedvesitem egy kis vízzel számot. Elmondom, hogy miként védtem a hazámat. Nosza hárman futnak a vándornak vízért. Csakhogy elbeszélje mesés történetét. Megkínálják vízzel és rá nem sokára Hívogatni kezdik szives vacsorára. És amint kiejti, hogy tud Petőfiről, Kalapot emelnek neki mindenfelől. A főbíró pedig — érdemei végett Meghívással ad neki tisztességet. Házába vezeti az elfáradt vándort Aztán barátival meghívja a kántort. A kik el is jönnek szives vacsorára De inkább a vándor meghallgatására. Leütnek egy juhot és a mig az elkészül, A biróné hoz a töpörtyüs lepénybül. Ott bent a beszédet alig-alig várják — Kivül az ablakot telistek állják. A vándor ruháját lesöprik a porról, Az asztalnál egymást nem látják a bortól, Szót emel a biró, mig poharát tölti: Csak azt mond meg vándor — él-e még Petőfi? .. .»Él! — felel, az öreg s megtörli két szemét, Él, hogy megsirassa minden nap életét. • Hazájába vágyik mindig, de hiába! Rablánczon sínylődik fent.. . Szibériába!.. . »Szomorú az élte, én is onnan jövök . . .« — Nagyokat sóhajtnak a hallgatók között, S megered a szemek könnyeinek árja: »Szerencsétlen költő!... gyilkos ólombánya!... »Mellette voltam az utolsó csatába, Futánk Segesvártól — Fejéregyházára, ő harczolni akart — én magammal vittem És a buni hídnál ott volt még mellettem. »Ottan utolértek a dani kozákok, De lerántani róla a nehéz kabátot És magammal húztam be a Küküllőbe, — Hátha igy a kozák nem vesz üldözőbe ? »Hejde észre vette, hogy tiszttel van dolga. Utánnunk ugratott a sebes folyóba. Én már elbújtam volt tulfelől a parton, De fogságba esett Petőfi barátom. »Elfogták, — hasztalan küzdött, védekezett És a mikor vitték szivem majd megrepedt. Megálj kozák ! megálj! ne hagyj itt egyedül ! Még szabadságomért se hagyom Petőfit! ^|| TÁRCZA. ||ä