Felsőbányai Hírlap, 1918 (23. évfolyam, 1-25. szám)
1918-07-23 / 15. szám
XXIII. évfolyam. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK KEDDEN. ; Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. ; Egyes szám ára 20 fillér. * ; 15. szám. 1918. július 23. HÍRLAP TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYES'TARTALM[T LAP. Felelős "szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ !*:| A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére j:| Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz,Nagybányára vités*:| , zendők. — Nyilttér garmand sora 40 fillér. A rendőrség államosítása. Végre! Ezzel a felkiáltással üdvözölhetjük a m. kir. állami rendőrség szervezéséről szóló és Wekerle Sándor ministerelnök mint belügyminiszter által e hó 9-én az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatot. A rendőrség államosítása régen vajúdó, a megvalósításra rég megérett kérdés. Valóban csodálkoznunk kell felette, hogy már régen nem valósult. Hiszen a legkonzervatívebb municipalisták körében sincsenek számbavehető ellenzői. Azzal pedig mindenki tisztában van, hogy a közbiztonság és az államrendészet érdekei feltétlenül szükségessé teszik, hogy a jelenlegi laza rendőrségi szervezetek helyébe modern rendőrség lépjen, ami csak állami alapon képzelhető el. De lássuk a rendőrség államosításáról szóló törvényjavaslatot. Tehát ismét egy államosítás! Nálunk a centralisták és municzipalisták közel évszázados harczot vívnak egymással. Sokszor hittük már azt, hogy a közigazgatást rövidesen államosítani fogják. Sokszor hallottuk mondani, hogy a közigazgatás államosításának küszöbén állunk. Pedig ez a küszöb csak délibáb volt. Az álamosítás kérdését illetőleg két tényt szögezhetünk le. Egyik, hogy nálunk a közigazgatásnak a maga teljes egészében való államosítása, bár annak megkísérlése mindig nagy izgalommal járt, eddig még senkinek sem sikerült; a másik pedig, hogy a részletekben való államosítás mindig simán ment és mindig bevált. Amit eddig államosítottunk, pedig 1867. óta már igen sok mindent államosítottunk, abból eddig még semmit sem bántunk meg. Ezért csak helyeselni lehet, hogy Wekerle Sándor is folytatja a részletekben való államosítást. Reméljük, hogy a rendőrség államosítását hamarosan követni fogják egyéb államosítások is. Ha mostani rendőrségi szervezetünket tekintjük, azt látjuk, hogy jelenleg az államnak csak Budapest székesfőváros és a rendőrileg ehhez csatolt Újpest r. t. város és még néhány szomszédos község területén, valamint újabban Fiume városában és kerületében van saját rendőrsége. Ellenben a többi törvényhatósági és rendezett tanácsú városokban a rendőrhatóság gyakorlása és a rendőri szolgálat végzése az önkormányzat körébe tartozik, azzal az egyetlen megszollálással, hogy a rendőrfőkapitányt, illetőleg a rendőrkapitányt a főispán nevezi ki. A nagy- és kisközségekben a rendőrhatóságot autonóm vármegyei tisztviselő, a főszolgabíró gyakorolja, rendőri szolgálatot pedig vegyesen részint községi rendőrök, részint a m. kir. csendőrök látják el. Ezeken kívül külön szervezetként, megfelelő specziális hatáskörrel van még a m. kir. határrendőrség, melynek létszámába tartozik a fiumei m. kir. állami rendőrség személyzete is. Wekerle törvényjavaslata a székesfővárosi m. kir. állami rendőrség jelenlegi különállását érintetlenül hagyja, ellenben a m. kir. határrendőrségek személyzetét beolvasztja az uj „m. kir. állami rendőrségbe“ és egyúttal a határrendőrség hatáskörét kiterjeszti az összes rendőri feladatokra. A m. kir. állami rendőrség és a budapesti m. kir. állami rendőrség között viszonosság lesz annyiban, hogy az egyiknek létszámába tartozó alkalmazott a másikba akarata ellenére is kinevezhető lesz. A m. kir. állami rendőrség működni fog, és pedig gyakorolja a rendőrhatóságot és közegeivel ellátja a rendőri szolgálatot: valamennyi törvényhatósági és r. t. városban. Ezenkívül a belügyminiszer intézkedése alapján indokolt esetekben működhetik egyes községekben, vagy községi csoportokban is. Minden egyes törvényhatósági városban külön rendőrkapitányság lesz. Rendszerint ugyanez áll a r. t. városokra és a m. kir. állami rendőrség hatáskörébe bevont községekre is, de a belügyminiszer kivételesen több r. t. várost vagy községet uralhat egy rendőrkapitányság működései körébe és az ily helyeken esetleg rendőri kirendeltségeket is szervezhet. A másodfokú rendőrhatóságok a kerületi m. kir. rendőrfőkapitányok lesznek, akiknek hatósági területe és székhelye a csendőrkerületi parancsnokságokéval össze fog esni. A belügyminiszter felhatalmazást nyer, hogy a m. kir. államrendőrség személyzete keretében központi nyomozó hatóságot szervezhessen az államrendészeti ügyek országos nyilvántartása, irányítása, ellenőrzése és esetleg közvetlen intézése, továbbá a jelen A „Felsőbányai Hírlap“ tárcája. Asszonyy fájdalom. — Éva von Collam'. Halljátok-e egy millió asszonynak Nagy sírását a harci zajon át? Árnyak borulnak kunyhó födelére, Az emberiség egy síró család. , Anyák, testvérek és árvák zokognak, Mert boldogságuk eltemetve mind; De hősiesen állnak a harcban S megedzett szívvel viselik a kint. Tövis koszorú borult homlokukra, Tör járta által forró szivüket; És mégis, mint, egy isteni erővel Megállónak a viharok felett. A erősek és elhagyatottságuk’ Enyhítgeti a biztató remény; A nélkülözés s fájdalmak megtörnek Kötelességük szikla erején. El munkakedvük lobogó erővel, A szomorúság nem alázza meg; Lelkük keserves, kínos Golgotáját. Megkönnyíti a hazaszeretet ! . . . Fordította: Révai Károly. Egy őszi virradatkor. Irta: Komáromi János. Egyszer ősszel megint reménytelenre fordult a sorsunk. Tizennégyben volt ez, pontosan halottak napjának előéjszakáján. Akkor már dél lett a harmatból, a vadlibák elmentek a lublini lápokból, szürke felhők lógtak a menybolton, a kukoricás susogni kezdett minden kis szellőrezdülésre s mi két hét óta verekedtünk a rudniki erdőkben és a Szán mocsarai között, j Rongyosan, éhesen, dideregve és reménytelenül , de azért szünet nélkül verekedtünk. Ezen az éjszakán diszkó alá vánszorogtunk, mert úgy volt, hogy valami osztrák ezredet fogunk felváltani a halott városkában, melynek akkori alig volt már egy ép háza: a nagypiacot, az utcákat a kerteket ezer gránát szántotta végig s mindennap s a néhai utcasort nem jelezte egyéb, mint egy-egy meredező tűzfal, egy-egy üszkös kémény. Az orosz megvetette a lábát az innenső i parton s hirek jöttek, hogy este óta számtalan katonájuk özönlik át a vizen. Éjfél után a rögtönzött sáncok közt hevert már a honvéd ezred, a sáncok között, melyek hol a városka előtt kanyarodtak el, mint a vakondtúrás, hol nekimentek a csonka házsoroknak, s a harmadik-negyedik lépésen túl már belevesztek a kietlen és hideg éjszakába. Különben vihar is jött ránk s az utmenti akácok kétségbeesve táncoltak , és rázták mezítelen karjukat a szélben. Az osztrákok annyit mondtak nekünk, a bucsuzásnál, hogy nagyon vigyázzunk, mert odaát készül valami. A cserkésző őrök jelentették este tájban, hogy az ellenség mozgolódik. Mi tehát vigyáztunk. A szakasznál két ember őrködött, az egyik épen Luka Benedek önkéntestizedes volt, nekem kebelbeli pajtásom. Luka Bence a földhányásnak vetette a vállát s a puskája mentén szorongva figyelt előre, a ki nem fürkészhető éjszakába. Úgy volt, hogy háromig ő áll poszton s azután én váltom föl szürkületig. Luka Bence tehát szorongva leselkedett, mi pedig összebújtunk azalatt az árok alján, hogy dideregve elszunyókáljunk félórát negyedórát. A szél jajgatva zúgott s ezen a zúgáson át csak elvétve s csak nagyon messziről hallottunk olykor egy-egy puskalövést. De az is csak rémlett talán. Aztán elaludtunk . . . Luka Bence kérve-kért ugyan, hogy ne hagyjam magára, mert neki ki nem mondható, gonosz sejtelme van. Én biztattam is, hogy csak épp a fejemet teszem le a bornyára, de szememet nyitva hagyom azért . . . S a következő percben már aludtam a puska agyán. Nem sokáig tartott, mert talán egy óra, talán másfél óra múlva a sánc hosszán végigment a főhadnagy, annyit súgott nekünk, hogy aludni nem szabad, "mi fogadkoztunk is, hogy nem alszunk, de ahogy a szuroksötét elnyelte a főhadnagy alakját a fejünk megint lehanyatlott . . . Ismét hosszú idő mehetett el, de ki tudta azt fejében tartani akkor!? Ma már annyira emlékszem, hogy a hidegtől és az éhségtől többször fel-felriadtam s hogy olyankor egy pillanatra feltűntek előttem a virasztó Luka Bence sötét körvonalai, ahogy bánkódva dűlt meg a földhányásnak s figyelt-figyelt a földöntúli sötétségben . . . Aztán nem láttam többé se Luka önkéntespajtásomat, se az éjszakát, a szélzúgás is elaludt a számomra, mert fáradt szemem lecsukódott megint . . .