Felsőoktatási Szemle, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954 / 4. szám - Kovács Ferenc: A minisztérium és az egyetemek kapcsolata

jából, minden évben ki kellett ad­nunk a tantervkészítési utasítást, a vizsgaszabályzatot , hogy csak a­ leg­­alapvetőbb utasításokat említsem. Mindenki mindent a minisztérium­tól várt, kérdezett; a túlzott közpon­tosítás a helyi, egyetemi kezdemé­nyezések gúzsbakötőjévé vált. Az egyetemek, a karok vezetői nem voltak intézményük felelős gaz­dái; ez a gondolat és gyakorlat nem gyökerezett meg sem az egyetemi vezetők, sem a hall­gatók elképzelésében, magatar­tásában. Amint látható, az egye­temi, kari egyszemélyes felelős ve­zetés elvének és gyakorlatának a ki­alakulását — amit egyébként mos­tanában már egyre inkább hangsú­lyoztunk — erős mértékben akadá­lyozta az ügyeknek a túlzott mér­tékű központosítása. Ez különösen a legutóbbi időkben okozott igen sok fejtörést a minisztérium dolgo­zóinak, mivel az egyetemek fejlesz­tése, a hallgatói létszám gyors nö­vekedése folytán egyre gyűltek a feladatok és csak igen nagy erőfe­szítésekkel tudott a minisztérium azokkal megbirkózni. A feladatok túlzott centralizálásának másik ká­ros következménye az volt, hogy az ügyek intézése lassú, nehézkes volt; a sok felterjesztés nemcsak a minisztérium, hanem az egyetemek munkáját is akadályozta; burján­zott a­ bürokrácia, az ügyek lassú intézése itt is, ott is igen nagy ne­hézségeket jelentett. A Központi Vezetőségnek a köz­oktatás helyzetéről és feladatairól szóló határozata e téren is segített a helyes út megtalálásában, meg­szabta a felsőoktatás feladatát és ezzel a feladat megoldásának a módjához is hozzásegített bennün­ket. A határozat egyértelműen meg­állapítja, hogy „az egyetemeken és főiskolákon a hallgatólétszám meny­­nyiségi növelése és a túlzott specia­lizálás helyett az oktatás színvona­lának emelését s az ehhez szükséges tárgyi, személyi és tudományos fel­tételek biztosítását kell fő feladat­nak tekinteni“. Ezeknek a célkitűzéseknek a meg­valósításához szükséges, hogy a fel­sőoktatásunk igazgatását is ra­cionalizáljuk. Az igazgatás új sza­bályozásához hozzáláthatunk: egye­temeink fejlődése lehetővé teszi az eddigi központosítás csökkentését. A minisztérium megkezdte az okta­tás alapelveinek feldolgozását és kibocsátását. Ezek az alapelvek fon­tos kérdéseket hosszabb időre szabá­lyoznak és így megteremtik az alapot arra, hogy egyetemi vezetőink az in­tézményükben felmerült problémá­kat önállóan, saját hatáskörükben el­intézhessék. Az újfajta kapcsolat kiépítésének a feltételei tehát adva vannak. Növekvő feladataink vi­szont kötelezően előírják, hogy az egyetemi reform során kialakított szervezeti keretek között fokozott önállóságot biztosítsunk egyete­meink vezetői számára. Eddigi in­tézkedéseinkkel is értünk már el kezdeti eredményeket az egyetemi vezetők önállósága terén. Ez azon­ban inkább csak az egyetemek ope­ratív vezetésében érvényesült. Az operatív vezetés ellátására már ko­rábban megteremtettük a feltétele­ket. A rektor mellett apparátust szerveztünk, az oktatási és a sze­mélyzeti osztályok és a korábbi, csaknem önállóan működő gaz­dasági igazgatóság a­ rektor irá­nyítása alatt működő operatív részlegekké váltak. Az oktatási és gazdasági ügyek intézésében nagy segítségére voltak rektorainknak az oktatási és a gazdasági rektorhelyet­tesek. A legutóbbi időben kiterjesz­tettük a rektor hatáskörét a beruhá­zások irányítására is, amennyiben létrehoztuk az egyetemi beruházási csoportokat, amelyek közvetlenül

Next