Felsőoktatási Szemle, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 4. szám - Kovács Ferenc: A minisztérium és az egyetemek kapcsolata
jából, minden évben ki kellett adnunk a tantervkészítési utasítást, a vizsgaszabályzatot , hogy csak a legalapvetőbb utasításokat említsem. Mindenki mindent a minisztériumtól várt, kérdezett; a túlzott központosítás a helyi, egyetemi kezdeményezések gúzsbakötőjévé vált. Az egyetemek, a karok vezetői nem voltak intézményük felelős gazdái; ez a gondolat és gyakorlat nem gyökerezett meg sem az egyetemi vezetők, sem a hallgatók elképzelésében, magatartásában. Amint látható, az egyetemi, kari egyszemélyes felelős vezetés elvének és gyakorlatának a kialakulását — amit egyébként mostanában már egyre inkább hangsúlyoztunk — erős mértékben akadályozta az ügyeknek a túlzott mértékű központosítása. Ez különösen a legutóbbi időkben okozott igen sok fejtörést a minisztérium dolgozóinak, mivel az egyetemek fejlesztése, a hallgatói létszám gyors növekedése folytán egyre gyűltek a feladatok és csak igen nagy erőfeszítésekkel tudott a minisztérium azokkal megbirkózni. A feladatok túlzott centralizálásának másik káros következménye az volt, hogy az ügyek intézése lassú, nehézkes volt; a sok felterjesztés nemcsak a minisztérium, hanem az egyetemek munkáját is akadályozta; burjánzott a bürokrácia, az ügyek lassú intézése itt is, ott is igen nagy nehézségeket jelentett. A Központi Vezetőségnek a közoktatás helyzetéről és feladatairól szóló határozata e téren is segített a helyes út megtalálásában, megszabta a felsőoktatás feladatát és ezzel a feladat megoldásának a módjához is hozzásegített bennünket. A határozat egyértelműen megállapítja, hogy „az egyetemeken és főiskolákon a hallgatólétszám menynyiségi növelése és a túlzott specializálás helyett az oktatás színvonalának emelését s az ehhez szükséges tárgyi, személyi és tudományos feltételek biztosítását kell fő feladatnak tekinteni“. Ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításához szükséges, hogy a felsőoktatásunk igazgatását is racionalizáljuk. Az igazgatás új szabályozásához hozzáláthatunk: egyetemeink fejlődése lehetővé teszi az eddigi központosítás csökkentését. A minisztérium megkezdte az oktatás alapelveinek feldolgozását és kibocsátását. Ezek az alapelvek fontos kérdéseket hosszabb időre szabályoznak és így megteremtik az alapot arra, hogy egyetemi vezetőink az intézményükben felmerült problémákat önállóan, saját hatáskörükben elintézhessék. Az újfajta kapcsolat kiépítésének a feltételei tehát adva vannak. Növekvő feladataink viszont kötelezően előírják, hogy az egyetemi reform során kialakított szervezeti keretek között fokozott önállóságot biztosítsunk egyetemeink vezetői számára. Eddigi intézkedéseinkkel is értünk már el kezdeti eredményeket az egyetemi vezetők önállósága terén. Ez azonban inkább csak az egyetemek operatív vezetésében érvényesült. Az operatív vezetés ellátására már korábban megteremtettük a feltételeket. A rektor mellett apparátust szerveztünk, az oktatási és a személyzeti osztályok és a korábbi, csaknem önállóan működő gazdasági igazgatóság a rektor irányítása alatt működő operatív részlegekké váltak. Az oktatási és gazdasági ügyek intézésében nagy segítségére voltak rektorainknak az oktatási és a gazdasági rektorhelyettesek. A legutóbbi időben kiterjesztettük a rektor hatáskörét a beruházások irányítására is, amennyiben létrehoztuk az egyetemi beruházási csoportokat, amelyek közvetlenül