Felsőoktatási Szemle, 1956 (5. évfolyam, 1-9. szám)
1956 / 1. szám - Fodor Gábor - Szalai István - Huhn Péter - Szalay László: A fiatal oktatók fejlődése a szegedi Természettudományi Karon
lező tagja, 2 tanszékvezető a tudományok doktora, 7 a tudományok kandidátusa. A tanszékvezetők több mint 50 százalékának tehát doktori, ill. annál magasabb fokozata van, tegyük hozzá, hogy a hét kandidátus közül öten doktori disszertációjukat vagy benyújtották már, vagy a közeli jövőben nyújtják be. Várható tehát, hogy egy éven belül a Kar tagjai közül 90 százaléka legalábbis a tudományok doktora grádussal fog rendelkezni. A tanszemélyzet tagjai közül eddig 9-en szerezték meg a tudományos munka eredeti felmérése alapján, vagy abból kifolyólag a kandidátusi fokozatot, 8-an aspirantúra révén jutottak el a tudományos grádushoz, s rövidesen ismét néhány docens, ill. adjunktus nyeri el ugyanazt a címet. A kar egész oktatószemélyzetének tehát 35 százaléka rendelkezik tudományos grádussal. A számbavettek közül ketten már egyetemi tanszékvezető tanári kinevezést nyertek más egyetemen, mások kutatóintézetek vezető káderei lettek. A jelen tanévben a Természettudományi Karon 10 aspiráns oktatása folyik a matematika, kémia és zoológia területein. Az itt felsorolt számadatok eléggé megnyugtatók abból a szempontból, hogy karunk oktatói közül viszonylag igen sokan rendelkeznek magas tudományos fokozattal, s ugyanakkor az új, tudományos káderek képzése, az aspirantúra hathatós intézményének segítségével a jövőt illetően rendkívül biztató kilátásokat nyújt. Figyelembe kell vennünk azonban a múltba visszatekintve azokat a nehézségeket is, amelyek egyes szakokon, az akkori csekély lehetőségekből kifolyólag, a fiatal tudósok kiválasztását és az egyetemen tartását nehezítették. Különösen ott volt érezhető a probléma, ahol a hallgatóság is viszonylag kisszámú volt, és jelenleg sem túlságosan nagy a létszám. Ilyen pl. a földtani, az ásványtani, és részben a biológiai tanszékek esete. Jelentős nehézséget okoz e pillanatban karunkon a státusrendszer túlzott mértékű kikristályosodottsága. A tanársegédi fokozatokon belül rendkívül nehéz előrejutni, s ugyanez áll az adjunktusok előléptetésével kapcsolatban is. Márpedig minél több jól képzett oktató kerül a karra, annál inkább kimerítik a fizetési skála adta lehetőségeket. Hátrányos helyzetbe jutottak egyes olyan kiváló tudományos és oktatómunkát végző adjunktusok, akiket a tanszékvezető igényessége folytán abban az időben, amikor az előlépés könnyebben ment, de még kevésbé voltak tudományosan fejlettek, nem terjesztettek fel előléptetésre. Ezek most is adjunktusok, míg egyes, hozzájuk hasonló tudományos értékű kutatók már régen docensek. Jelentős nehézséget okoz — különösen kis tanszékeknél — az oktatási norma merev értelmezése is. A tanszemélyzet körében természetesen ugyancsak a fejlődés nehézségeit okozza az a tény, hogy a professzorokhoz hasonló mértékben tartozik feladataik közé a TTIT, magasabb szinten pedig a MTESZ egyesületek munkájában a részvétel, sőt titkári és egyéb funkciók viselése. Mindezek el nem hanyagolható mértékben nehezítő tényezői az eredményes szakember- és tudósnevelés ügyének. A kádernevelés módszerei Az előzőkben az oktatók fejlődésének feltételeivel foglalkoztunk, és azzal a kérdéssel, hogy ezek a feltételek milyen mértékben valósulnak meg karunkon. Jóllehet a fejlődés feltételei rendkívül szerteágazó területeket érintenek, és ezek közül egyeseken még komoly problémák merülnek .