Felsőoktatási Szemle, 1959 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1959 / 10. szám - Mehnert, Gerhard: Tíz év a Német Demokratikus Köztársaság felsőoktatásából - hét év az új tervekből

nyos délelőtti tagozatra kereken 65 000 diák jut, a levelező tagozatra kereken 19 000 hallgató, a szakérettségin pedig kereken 6000 diák tanul. Ez azt jelenti, hogy Köztársaságunk minden 10 000 lakosára 50 egyetemi hallgató jut, ugyanakkor Nyugat-Németországban 10 000 lakosból csak 27 az egyetemi hallgató. Ha tekintetbe vesszük, hogy pl. az 1937—38-as tanév első félévében az akkori Német Birodalom valamennyi főiskoláján kereken csak 80 000 hallgató volt, nyilvánvalóvá válik, hogy a fiatal szocialista Német De­mokratikus Köztársaság — amely pedig az akkori birodalmi területnek csak kisebb részét foglalja magában — felsőoktatását a háborús károk ellenére is oly mértékben fejlesztette, hogy hallgatóinak összlétszáma meghaladja az egykori birodalmi terület hallgatói létszámát! 1945 után egyetemeink munkájának megindítása még a szovjet hatósá­gok segítségével sem volt könnyű. A legtöbb főiskola vagy teljesen vagy leg­alábbis részben romokban hevert, az oktatók szétszéledtek, elpusztultak vagy politikai szempontból alkalmazhatatlanok voltak. Mindenekelőtt új eszmei és anyagi alapot kellett teremteni. A munkáspártok egyesüléséből alakult Német­ország Szocialista Egységpártja vezetésével kemény küzdelmek közepette rak­ták le az alapokat, vívták ki a kezdeti sikereket, és szögezték le a világos cél­kitűzést, amelynek értelmében új, a néphez hű főiskolák és egyetemek meg­teremtését követelték. Amikor aztán 1949 őszén lefektették a Német Demokratikus Köztársaság­nak, mint önálló államnak az alapját, a fiatal köztársaság felsőoktatása számára hamarosan új, szélesebb távlatok nyíltak meg. 1951-ben Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának negyedik kongresszusa az új fejlődési sza­kasz számára lefektette a felsőoktatási reform alapelveit. Ezek az elvek min­denekelőtt az ún. tízhónapos tanévet, valamennyi hallgató számára a társa­dalomtudományi alapstádiumok, valamint a kötelező termelési gyakorlatok be­vezetését írták elő. A továbbra is választás alapján megerősített rektorok veze­tői tevékenységének támaszául a kutatás, a tudományos utánpótlás, a hallga­tók, valamint a levelező oktatás problémáinak megoldására az állam prorekto­­rokat nevezett ki. A tanulmányok alapmódszeréül mindenekelőtt a szovjet tudomány kiértékelését, az oktatás és a kutatás színvonalának eme­lését és átmenetet a tervszerű tanulmányok felé ajánlották és türelmes, meg­győző munkával meg is valósították. Ezekre az évekre esett az ösztöndíjrend­szer alapelveinek nagyvonalú rendezése is, amelynek feladata mindenekelőtt a munkás- és parasztszármazású gyermekek támogatása volt. Ezzel összeomlottak az uralkodó osztályok évszázados művelődési monopóliumának utolsó marad­ványai is. Németország keleti és nyugati része fejlődésének különbsége éppen ezen a területen szembeszökő. A Német Demokratikus Köztársaságban az az alapelv érvényesül, hogy minden tehetséges gyermek — függetlenül a szülői ház anyagi helyzetétől —, ha kívánja, folytathat egyetemi tanulmányokat. Éppen ezért a főiskolai és egyetemi tanulmányok a tandíj szempontjából gyakorlatilag ingye­nesek, s a munkások és parasztok állama, nem pedig a diák finanszírozza a fel­sőoktatási intézmények teljes, költséges apparátusát. Ezenkívül az állam telje­sen, vagy legalábbis túlnyomó részben viseli az ifjú hallgató fenntartási költsé­geit is: a diákoknak több mint 90%-a megfelelő ösztöndíjat kap. Fölösleges mondani, hogy ezen túlmenőleg további szociális intézkedések sokszínű rend­szere — diákotthonok, menzák stb. — veszi le a hallgatók válláról a létfenntar­tás gondjait. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a munkásosztályban és a dolgozó parasztok között fellelhető tehetséges gyermekek mindjobban megtalálják a fő­iskola felé vezető utat, holott korábban nem tudtak volna érvényesülni. Jelen­leg a mindenkori elsőéves hallgatóknak több mint 50%-a ezekből a körökből kerül ki. Sajnos ez az arány a lakosságon belül még mindig nem felel meg tel­jesen a munkások és parasztok arány­számának, még kevésbé azonban munkás.

Next