Felsőoktatási Szemle, 1966 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1966 / 4. szám - FELSŐOKTATÁS KÜLFÖLDÖN - László Sándor: Lengyel kísérletek a vizsgáztatás módszerének korszerűsítésére
Lengyel kísérletek a vizsgáztatás módszerének korszerűsítésére LÁSZLÓ SÁNDOR adjunktus, Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem 1965 év április és május hónapbanösztöndíjas tanulmányúton Lengyelországban tartózkodtam. A szorosabb értelemben vett szakmai tanulmányaimon kívül a Varsói Műszaki Egyetemen eltöltött idő alatt az oktatási reform problémáival is alkalmam volt megismerkedni. Dr. Zofia Kietlinska professzornő, az Alkalmazott Geodézia tanszék vezetője, akinek pedagógiai tevékenysége mind a hallgatók nevelése, mind az egyetemre kerülő fiatal oktatók pedagógiai ismereteinek gyarapítása területén már eddig is igen szép eredményeket hozott, a vizsgáztatás új formáját dolgozta ki. Az új módszerrel történő vizsgáztatást és a kísérletek eredményeit Stanislaw Walczak, az Alkalmazott Geodézia tanszék oktatója — aki a vizsgamódszer kidolgozásában maga is tevékenyen részt vett — ismertette a lengyel geodéziai tanszékek Zegrzynek-ben 1965. április 9—11. között megtartott IV. Országos Tudományos Konferenciáján. Erre a konferenciára a vendéglátó egyetem engem is meghívott. A módszert, mint már említettem, az Alkalmazott Geodézia tanszék dolgozta ki, és a referátumban is a geodéziával kapcsolatos kérdésekről esik szó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne meg a lehetőség más tárggyal kapcsolatban is a módszer alkalmazására. A vizsgáztatás módszere — ideértve a felvételi vizsgák lebonyolítását is — nálunk is állandóan napirenden levő probléma, és már ezideig is számos kísérletet hajtottak vége újfajta módszerekkel. Úgy vélem, nem lesz érdektelen, ha Walczaknak a konferencián elhangzott referátumát a következőkben ismertetem. * * * Az oktatás folyamatában a vizsga egyike a módszerek klasszikus formájának. A vizsga mint didaktikai módszer, alapjában véve két alapvető célt szolgál. Egyrészt a tárgyi ismeretek fokának ellenőrzési módja, ugyanakkor nagyon lényeges része a tanításnak is. A vizsgának ez a második funkciója általában elkerüli figyelmünket, sőt hajlamosak vagyunk annak hangoztatására, hogy vizsgán sem hely, sem idő nincs a hallgató tanítására. Pedig ez nem így van. Függetlenül attól, hogy tudatosan ki akarjuk-e használni a vizsgát mint tanítási alkalmat vagy nem, az mindig fontos láncszeme a didaktikai folyamatnak. A vizsga ugyanis alkalmat jelent a tárgy alapvető anyagának beszámoltatása útján az összetett kérdések megoldására, és ezáltal megmutatkozik, vajon a hallgató az alapokat milyen fokban sajátította el. Ezenkívül a hallgató önállóságát is el lehet bírálni azáltal, hogy a szerzett ismereteket hogyan használja fel, és hogyan látja meg a kérdéssel kapcsolatos összefüggéseket. Tehát a vizsga nemcsak a sok — fontos és kevésbé fontos — a „tárgygyal kapcsolatos” részletes ismeretek tudásának emlékezet-próbája kell legyen. Meg kell mutassa a hallgató rátermettségét az alapvetően fontos alkalmazásoknál. Éppen ezeket az alkalmazásokat és kapcsolatokat igen gyakran csak a vizsgán tanulják meg a hallgatók a vizsgakérdésekre adott válaszok során. Ebben rejlik a vizsga oktató szerepe. . Az elmondottakból az tűnhetne ki, hogy a legeredményesebb vizsgaforma a klasszikus szóbeli egyéni vizsga, esetleges előzetes írásbeli vizsgával kiegészítve. Az írásbeli rész olyan tárgyaknál, mint pl. a matematika, ábrázoló geometria, vagy éppen az alkalmazott geodézia, nélkülözhetetlen. Kötelességünk és jogunk van megkövetelni a hallgatótól az alapvetően fontos módszereknek nemcsak elméleti 241