Felsőoktatási Szemle, 1968 (17. évfolyam, 1-11. szám)
1968 / 1. szám - Erdey-Grúz Tibor: A felsőoktatás és a tudományos kutatás
népgazdaságunk és jogalkotásunk aktuális problémáinak marxista megoldása. Az előirányzott gyors haladásnak a lehetővé tételére, széles néprétegek politikai, műszaki, gazdasági és kulturális színvonalának az emelése érdekében egyaránt gondoskodni kellett a felsőoktatás átszervezéséről és kiterjesztéséről, valamint arról, hogy a korábbi hézagos, spontán tudományos munkahelyét intézményesen biztosított széles körű kutatás foglalja el. Úgy kellett a kutatás bázisait szélesen megalapozni, hogy kellően szolgálják a jelen és a közvetlen jövő gyakorlati céljainak a megvalósítását, és egyben nagy perspektívában is készítsék elő a társadalmi fejlődést a távolabbi jövőben. A hazai kutatómunka lényeges kibővítésével és fellendítésével kapcsolatban figyelembe kellett venni, hogy egyrészt minél inkább mozdítsa elő a társadalom konkrétan megtervezett aktuális tennivalóinak a megvalósítását, másrészt minél inkább tegye lehetővé a kutatók alkotóerejének kibontakozását. Új gondolatokra, önálló alkotásokra egyaránt szükség volt és van a meglevő tudományos ismeretek minél hatékonyabb gyakorlati felhasználásában, vagyis az alkalmazott és a fejlesztési kutatásban, valamint az alapkutatásban, ha számottevő új eredményekre törekszünk. Az alapkutatások eredményei — elmélyítve ismereteinket a természet, a társadalom és a gondolkodás objektív törvényszerűségeire vonatkozóan — előbbutóbb behatolnak a gyakorlatba, új utakat nyitnak a társadalmi fejlődés meggyorsítására, hozzájárulnak az igények jobb kielégítéséhez. Ezen túlmenően magasabb életszínvonalhoz vezető új igényeket keltenek, s előbb-utóbb ki is elégítik ezeket. A szocializmus építésének kezdeti szakaszában a tudománnyal szemben támasztott igények kielégítése nagy nehézségekkel járt annál is inkább, mert egyúttal a korábban uralkodott idealista filozófiai szemlélet helyébe a tudományosság követelményeinek megfelelő dialektikus materializmust kellett érvényre juttatni. E filozófia érvényesítése, a marxizmus-leninizmus által vezérelt gazdaság- és kultúrpolitika kidolgozása nélkül reménytelen lett volna a felszabaduláskor elmaradt társadalmunk gyors felemelkedése. Túlzás volna azt állítani, hogy tudománypolitikai céljainkat teljesen elértük, elhibázott volna azt hinni, hogy kutatási hálózatunk maradéktalanul kielégíti a társadalom igényeit. Mindazonáltal jelentékeny előrehaladást értünk el ebben az irányban. Az előrehaladásban nagy része van annak, hogy már kezdetben támaszkodhattunk a Szovjetunió több évtizedes tapasztalataira, amelyeket persze nem lehetett változatlanul átvenni, hanem adaptálni kellett a mi viszonyainkra.* Tudománypolitikánk kialakításában a Szovjetunió tapasztalata által igazolt azon felismerésből indultunk ki, hogy a szocializmus építésének a viszonyai között az egyetemi tanszékek nem elegendőek arra, hogy a kutatás elég széles bázisaivá váljanak. Társadalmi szükségesség volt kutatóintézeteket létrehozni, amelyekben az oktató-nevelő munka gondjaitól nem terhelve a munkatársak teljes erejüket a kutatásnak szentelhetik, s megfelelő felszerelés is áll rendelkezésre. A mielőbbi megoldásra váró problémák nagy száma és jelentős terjedelme semmiképpen sem volt beilleszthető a tanszéki keretekbe az oktató-nevelő tevékenység sérelme nélkül; ugyanolyan kevéssé, mint számos tudományágban ma már nélkülözhetetlen a hatalmas műszerbeli felszerelés. A szovjet tapasztalatok tanítottak meg arra is, hogy célszerű bizonyos mértékig szétválasztani az alapkutatásokat az alkalmazott és a fejlesztési kutatásoktól. Az alapkutatások összefogását a párt és a kormány az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémiára bízta, és az Akadémián olyan kutatóintézetek szervezését határozta el, amelyek fő feladata az alapkutatás. Az alapkutatás mellett azon tudományágakban, amelyekben indokolt, az alapkutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazására is figyelmet fordítanak az akadémiai kutatóintézetek. A gyakorlat közvetlen céljait szolgáló ipari és mezőgazdasági kutatóinté z