Felsőoktatási Szemle, 1981 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Dr. Korcsog András felszólalása

témákat minisztériumi szintre, ugyanakkor szüntessük meg a párhuzamosságokat és az átfedéseket, országonként és nemzetközi méretekben is koordináljuk az egyes szakértői csoportok tevékenységét. Páris György, a Tudományszervezési és Informa­tikai Intézet igazgatója: „A számítástechnika alkalmazása a felsőoktatásban” témá­val foglalkozó szakértőtanács elnöke ismertette, milyen eredményeket értek el a szá­mítógépeknek az oktatásban, a szakemberképzésben, a kutatásban és a műszaki ter­vezésben történő felhasználásával. Az ötödik napirendi pont kapcsán a konferencia köszönetet mondott a lengyel és a kubai minisztériumnak a „Korszerű felsőoktatás” c. folyóirat szerkesztésében kifej­tett tevékenységéért és üdvözölte a vietnami elvtársak bekapcsolódását a folyóirat munkájába. A hatodik napirendi pontban a miniszteri értekezlet a hallgatók kommunista neve­lésének kérdéseivel foglalkozott és beszámolót hallgatott meg az ideológiai tantár­gyakat oktató szakemberek képzésével kapcsolatos tudományos-gyakorlati konfe­renciáról (Lipcse, 1979). A napirendi pont vitájában felszólalt Tóth István, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának alosztályvezetője, aki az ideológiai-társadalomtudományi oktatás növekvő fontosságáról beszélt. A konferencia jóváhagyta a szakértő­ csoport tevékenységét és az 1981 — 85-re vonat­kozó tudományos kutatási terveket, valamint egyetértéssel fogadta a következő ok­tatási konferencia megrendezésére tett lengyel javaslatot (1982 —83-ban). A miniszteri tanácskozás ideje alatt került sor a szocialista országok ifjúsági szer­vezetei központjai képviselőinek hagyományos találkozójára, amelyen megvitatták az ifjúsági szervezetek részvételét a felsőoktatási intézmények irányításában és a hallgatók tudományos kutatómunkájának fejlődését. A szocialista országok felsőoktatási miniszterei soron következő XIII. konferen­ciáját 1982 őszén a Lengyel Népköztársaságban rendezik meg. DR. KORCSOG ANDRÁS ÁLLAMTITKÁR (MŰVELŐDÉSI MI­NISZTÉRIUM) FELSZÓLALÁSA AZ ELSŐ NAPIRENDI PONT­HOZ Hozzászólásomban az első napirendi ponttal, a felsőoktatás hosszabb távú fej­lesztésének kérdéseivel szeretnék foglalkozni. Nem azért, mintha a felsőoktatás ak­tuális kérdéseit nem tartanám fontosnak, de az idő rövidségén túl azért is, mert a fel­sőoktatás aktuális kérdéseivel két- és sokoldalú találkozásaink során gyakrabban van módunk véleményt cserélni, míg hosszabb távú elképzeléseinkről, feladatainkról ehhez képest kevesebbszer. E választásomat az is indokolja, hogy delegációnk a 7. napirendi pontról részletes összefoglalót készített, s ezt orosz nyelven minden delegáció rendelkezésére bocsát­juk. A legutóbbi, XI. konferenciánkat két évvel ezelőtt Magyarországon tartottuk és ezen határoztunk a mostani konferencia napirendjéről. A közben eltelt időszak iga­zolta a napirend aktualitását, s ezt az eddig letárgyalt napirendi kérdések és az előt­tem felszólalók mondanivalója is alátámasztja. Az első napirend témájának kivá­

Next