Felsőmagyarország, 1895. január-június (11. évfolyam, 6-148. szám)
1895-01-08 / 6. szám
2. oldal. FELSŐMAGYARORSZÁG: idegenkedés ma már egyik párton sem oly nagy, mint eddig volt, de a valósítási kísérletek oly hirtelen jöttek, hogy a gondolkozásra s egymás kölcsönös megértésére nem volt idő. Remélhető azonban, hogy ez az idő be fog következni.... Január 8. pártot megbomlaszthatta avagy lazíthatta volna, minden kilátás nélkül arra, hogy a 6- es alapon álló egy ily másik erős pártot össze lehetett volna hozni. Az uralkodó czélja tehát sem nem a fúzió, sem nem az, hogy egy párt „szabadelvű“ czimen és lobogó alatt fungáljon, hanem, hogy legyen egy bármi néven nevezendő erős párt, mely a 6- es alapot vallja magáénak. Ezért és nem másért gondolt ő Felsége a fúzióra. Ezért hallgatta ki a külünböző pártok embereit és éppen nem reakczionárius szándékból, mint azt igen sokan tudni óhajtották. Tájékoztatni kivánta magát az iránt, vajon egy erős párt és egy erős kormány létrehozását illetőleg milyenek a vélemények és hogy milyen a hangulat, ami persze a véleménynél fontosabb, noha éppen a vélemény az, melyből a hangulatot, mint héjjából a diót, kibontani lehetséges. A jelek oda mutatnak, hogy a vélemények oly hangulatról győzték meg ő Felségét, amely hangulat egy fúzió összehozására nem alkalmas, de más oldalról szintén informácziót szerzett magának, miszerint a szabadelvű párt önbizalma teljes, amely önbizalomra, párt összetartására és egyetértésére épül, semmi se lehetvén a mai körülmények közt veszedelmesebb, mint az összetartást és egyetértést megbontani. Daczára azonban, hogy az összetartás az egyedüli biztos alap, melyre egy uj kormány helyezkedhetik, a király a miniszterelnök kiválasztásában nyitva akarta hagyni az ajtót arra, hogy eltekintve a fúziótól, legalább azok térjenek a pártba vissza, kiket onnan az egyházi törvényjavaslatok választóvize kiugrasztott. Ezeknek a visszatérésével a szabadelvű párt az Ő régi erejét és hatalmát visszanyerné. És mert a Khuen Héderváry egyénisége ezen kombináczióra nézve a legbiztatóbb, ő Felsége ennek jelöltségéhez ragaszkodott. így tudjuk ezt mi s ha mások jobban tudják, igen irigylésre méltó forrás állhat rendelkezésükre, föltéve, hogy az a forrás mendemondánál és kombinácziónál nem egyéb. Hogy tehát Szapáry Gyula és híveinek a szabadelvű párt jövőjére nézve tekintélyes szerep jutott, ezt letagadni akarni igen hálátlan kísérlet lenne, a kérdés legfontosabb része azonban : föltétlenül ragaszkodik-e a nemes gróf ama kijelentett óhajának valósításához, hogy a 67-es alapon álló elemek egy párttá tömörüljenek s ebből engedni nem hajlandó? Avagy megelégedvén ama feladattal, hogy a 67-es alapot egy erős szabadelvű párt, a mint hogy eddig megvédelmezte, tehát további megvédelmezésére is képes leend, a fúzió tervét feladja s a Héderváry elnöki zászlója alá sorakozik? A beavatottak tudni akarják, hogy ebből nem lesz semmi, hogy Szapáry Gyula gróf és hívei a fúzió eszméjével nem hagynak föl, mert azt valósítani remélik. Daczára a látszatnak, az Róza meg se hökkent a komor hang hallatára, ellenkezőleg felingerelte a visszautasításnak látszó szó és annál inkább szitotta benne a tüzet. — Mondja, irt benne maga is ? — Furcsa kérdés, dünnyögte Jenő, hiszen jóformán az egészet én írtam. — De nem úgy értem, irt-e megint olyan kedves kis apróságot, mint múltkor ? — Ühüm ! — Mondja el! — Volt egyszer egy vak hegedűs, aki olyan szépen játszott kottából, akárcsak a hirs Joachim, ő tartotta zenével az egész korcsmár legénységet. Mikor nagyon sokan voltak, jött segíteni az öccse, ki szintén vak volt. Egyszer aztán a legények verekedni kezdtek, a szegény vakok pedig féltették a bőrüket, kirohantak tehát a sötét éjszakába és futottak, amerre láttak. Talán máig is futnak még, ha meg nem álltak. A szomszéd asztalnál ülő férfitársaság hangos kaczagásba tört ki. Az egyikük felállt és bemutatkozott Jenőnek, amit ez nem vett tudomásul, mire a bemutatkozó visszakullogott, Róza pedig fölhasználta az alkalmat és kiitta Jenő borát. — Ejnye, mit nem talál már ki. Nem ért meg engemet. Szerelmes históriát nem irt-e ma. És közelebb húzódott Jenőhöz, hogy térdei érintették a fiatal ember térdeit. — Eh, mondta Jenő kedvtelenül, nem szeretem a szerelmeskedést még inni sem. Soha sem szerettem senkit, nem is fogok. — Na vigyázzon, hátha megjárja valakivel. — Szeretném én azt látni, aki engem lángra lobbanthatna. Nincs olyan a világon. — Hátha van ! — Soha se lesz. — Dehogy nem lesz, akik így beszélnek, azokat lehet legkönnyebben megfogni, akár egy gimplit. Meglátnak egy libát, beleszeretnek és megeszik ••• pardon, elveszik. TÁVIRATOK. A „Felsőmagyarország“ eredeti táviratai. Kormányválság. Politikusok a királynál. Budapest, január 6. (A F. er. tár.) Király ő felsége ma Szlávy, Bánffy, Széll Kálmán és Khuen- Héderváry grófot hosszabb kihallgatáson fogadta. Hétfőn délelőttre Tisza Kálmán hivatott ő felségéhez. A helyzet változatlan, a válság lassú lefolyású és eddig még nem nyújt világos képet az események kifejlése felől. Budapest, január 7. (4.er. táv.) Király ő felsége 10 és fél órakor Tisza Kálmánt, 12 órakor Szapáry Gyula grófot fogadta. Több fogadás ma már nem lesz. Budapest, január 7. (A F.er. tár.) A Bud. Tud. jelenti : Király ő Felsége ma hosszasabban fogadta Tisza Kálmánt, azután Szapáry Gyula grófot, és ezzel a politikusok meghallgatását ő felsége befejezte. Döntés holnap előtt nem várható. Budapest, január 7. (A Fer. táv.) A fenforgó miniszterválságra vonatkozólag a döntés ma sem történt meg. ő Felsége a mai nap folyamán ismét több kiváló politikusnak nézeteit hallgatta meg a helyzet felől és e kihallgatások őfelségénél holnap folytattatnak. Csak azután fog a kabinetalakításra vonatkozó megbízás bekövetkezni. Délelőtt 11 órakor Szlávy József, a főrendiház elnöke, 12 órakor Bánffy Dezső báró, a képviselőház elnöke, egy órakor Széll Kálmán képviselő, és kettőkor Khue u-Héderváry Károly gróf, horvát bán fogadtattak külön kihallgatáson. Ő felsége mostani tartózkodása alatt általános kihallgatásokat is fog adni. Ezen általános kihallgatások elseje — mint értesülünk, — csütörtökön, január 10-én, délelőtt 10 órakor fog a budai váriakban megtartatni. Mária Valéria főherczegnő, — mint értesülünk — holnap délután két órakor érkezik hosszabb tartózkodásra Lichteneggből Budapestre. A király a vasúton. Budapest, január 7. (A F.er. táv.) Király ő Felsége déli egy és fél órakor udvari zárt fa— Hát az igaz, hogy van sok megenni való asszony, lány, el is mulatok néha velük, ha elememben vagyok, de hogy beleszeressek valakibe, ahhoz már talán Madonnás szépség kell. — Eh, olyan unalmas maga. Mondja meg inkább, hol lakik ? — Benn, a redakczióban. — Egyedül ? — Egészen egyedül. Miért kérdi ? — Majd egyszer arra megyek és benézek az ablakon. — Jó, hogy tudom, majd becsukom a spalettáblákat. — Miért csukná be ? — Hogy be ne lásson. — Hátha bemennék ? — Mit csinálna benn ? — Hát meglátogatnám, hogy néz ki magánál. Igazán, meg is teszem majd egyszer lapzárta után. Maga befut jól a kemenczébe, mi pedig gyönyörködünk a ropogó lángzsarátnokban. — Közel hajolt egészen a fiatal emberhez, úgy, hogy hajával érintette annak az arczát és érezhették egymás lehelletét. — Hát aztán mi lesz tovább, kérdezte Jenő ? — Aztán, aztán, leiz magam sem tudom még. Ugye nem zavar ki, ha eljövök ? Megvetem az ágyát, hogy jól esik benne az álom, rendbeszedem a szobáját. Eljöjjek? Mikor jöjjek el. És félkarjával rákönyökölt a fiú vállára, aki savanyú arczkifejezésével olyan volt, mint aki valami kellemetlen érzést fojt el magában. Hirtelen lerázta magáról az ölelésre készülő karokat és azt mondta: — Nincs kedvem komédiázni, megyek haza, pár Róza pedig boszosan vonult be szobájába és csak ezt az egy szót mormogta: — Szamárgáton a vasúti indóházba kocsizott Mária Valéria főherczegnő fogadására. Kilépett szabadelvüpárti. Budapest, január 7. (A F. er. táv.) Ürményi Bernát képviselő, mint értesülünk, ma kilépett a szabadelvü pártból. Egyidejűleg lemondott a képviselőház egyes bizottságaiban birt tagsági állásairól. Vasut épités. Kalocsa, január 7. (A F.er. táv.) Kalocsáról kapjuk a következő táviratot: A solti felső-, közép- és alsó járás érdekeltjei ma értekezletet tartottak, amelyben általános helyesléssel fogadtatott gróf Teleky József és érdektársainak azon törekvése, hogy a dunamelléki községeket egybekötő, Bajától—Kalocsáig építendő és így a Budapest-zimonyi fővonalba beszakadó vasúti vonal építtessék. Az értekezlet elhatározta, hogy ezen építést anyagi hozzájárulással hajlandó támogatni. Elfogott betörők, Budapest, január 7. (A Fer. táv.) A székesfővárosi rendőrség ma két veszedelmes betörőt, név szerint Feincher Mihály és Markovics Ármint elfogta. Mindketten műlakatosok és minden jel arra mutat, hogy ez a két betörő követte el a legutóbbi időben Budapesten előfordult betöréses lopásokat. Elfogatásuk csapdával történt. Ugyanis a két jómadár Kun József és Társa nagykereskedő czég üzletére (Deák tér 1.) vetették a szemeiket s e őzéiből előzetesen tanulmányozni látszottak a terrénumot. A betörés az udvaron át történt, ahová közvetlen kapuzárás előtt lopództak be, tolvaj kulccsal aztán kinyitottak egy pincze-gádorra nyiló ajtót, a melyen át egy ablakos felső világítás betörése után bejutottak a Kunz-czég pinczeraktárába, amelyet egy lépcső köt össze az üzlet földszinti részével. E helyre jutva, nyomban hozzáfogtak a munkához. A házmester a kapubezárás után ágya után ment, amely azelőtt is rendesen ott volt összerakva a pincze-gádornál, ennek ajtaját azonban nem tudta felnyitni, miután a tolvajok az álkulcsot belülről az ajtóban hagyták. A házmester abban a hiszemben, hogy az ajtónyilás bedugult, nem vetett erre nagyobb súlyt, de lárma nélkül, óvatosságból a nehéz vasajtót kivülről erős rúddal megfeszítette, úgy hogy a bent dolgozó rablók az üzletből nem tudtak kijönni. A betörők az üzletben levő hetes számú súlyos pénzszekrényt elmozdították a helyéről és annak a hátsó falát megfúrták, de ezt is rossz helyen tették, mert a pénztárnak ama rekeszéhez, ahol az üzleti kézipénztár néhány ezer forint készlete feküdt, nem fértek hozzá. Megelégedtek tehát a talált 30 egynéhány frt pénzzel és miután már hajnalodott, azon az uton igyekeztek elillani, a melyen át az üzletbe bejutottak. Útjuk azonban el volt zárva és a nagy sietségben más utat kerestek, miközben a házmester zajt hallott. A rendőrséget értesítve, ez az üzlet tulajdonosokat is elhivatta és kinyitva az üzletet, a két gazembert a pinczeraktár egy zugából húzták elő és vitték megvasalva biztos helyre. A gyorsírásról. A mai korban, mikor „gőzön nyargalunk, felhőkön úszunk, a villámmal írunk és a nappal festünk," mikor mindenben csak az időkimélésre fektetjük a fősulyt, a közönséges Írás mellett még egy más írásra is van szükségünk, mellyel képesek vagyunk az élő szót reptében a papírra vetni. Ez az irás a gyorsirászat (stenografia). A szónoklatokat csak ennek segítségével örökíthetjük meg, csak ezzel írhatja le az ember gondolatait oly gyorsan, a mint azok agyában megfogamzanak. Már a régi rómaiak és görögök is arra törekedtek, hogy a közönséges írás jegyeivel, külömböző rövidítések alkalmazása által az élő beszédet követhessék. Később ezt egyszerű írásjelek, betű elhagyások és rövidítések által akarták elérni, hogy nem minden siker nélkül, arról a ránk maradt retorikai munkák tesznek fényes tanúbizonyságot. A középkorban akadtak egyesek, kik a meglevő primitiv rendszert tökéletesítették, akadtak olyanok is, kik egész uj stenografiai rendszerekkel léptek fel, melyek azonban kevés kivétellel nem feleltek meg eredeti czéloknak. A modern gyorsírást Gabelsberger Ferencz alkotta 1818-ban, mely hazájából, Németországból az egész műveit világra elterjedt. Jelenleg már minden műveit európai nyelvre át van ültetve, a magyar nyelvre Markovits Iván alkalmazta. Ezenkívül elterjedt rendszer még hazánkban a Stolze-Fenyvessy-féle. A gyakorlati igényeknek inkább az előbbi felel meg, azért minden valószínűség szerint ennek van szebb jövője. A gyorsírás két részre oszlik: levelező és vitairásra. Az előbbi a közönséges írásnál ötszörte nagyobb gyorsaságot biztosit, míg a vitairás, mely az előbbinek mintegy folytatását képezi, a leghevesebben elmondott szónoklat leírására is alkalmas. A gyorsírásban minden egyes betűnek meg van a maga jele, mely a közönséges írásánál jóval rövidebb és egyszerűbb. A magánhangzókat jelképileg jelöli, így két mássalhangzó közt „e" betűt olvasunk, ha azokat egyszerűen egymás mellé írjuk, ha az elsőt vastagon írjuk „a“-t ol-