Felsőmagyarország, 1898. szeptember-december (14. évfolyam, 202-298. szám)

1898-09-06 / 202. szám

2. oldal. FELSŐMAGYARORSZÁG kormány ellentétbe helyezkedett azokkal a fel­fogásokkal, a­melyeket a provizórium tárgyalá­sakor magáévá tett. Ennélfogva a nemzeti párt­nak teljesen szabad keze van. A kormánynak már most lenne kötelessége, hogy szándékait fel­tárja, ha Ausztriával az alkotmányos kiegyezés nem hozható létre. Apponyi szavait sűrűn szakította meg a tetszés zaja és a párt magáévá tette felfogását. A néppárt értekezlete, Budapest, szept. 5 (A F­­er. táv.) A nép­párt szintén összegyűlt tegnap értekezletre. Azon­­ban semmiféle határozatot nem hoztak és addig mindenféle nyilatkozattételtől tartózkodnak, míg konkrét javaslatokkal nem állanak szemben. A Dreyfus-ügy, Paris, szept. 5. (A F­­er. tár.) A legtöbb lap, valamint az egész közvélemény, megelége­déssel fogadta Cavaignac hadügyminiszter le­mondását, ki tudvalevőleg a Dreyfus-ügy revízióját hevesen ellenezte. A lapok konstatálják, hogy az ország nyu­galmát csakis a revízió adhatja vissza. A minisztertanács nézete. Páris, szept. 5. (A. F. ev. táv.) A miniszter­tanács nagy többsége, mondhatni az egész minisz­tertanács, a mellett van, hogy Dreyfusné abbeli kérelmének, miszerint szerencsétlen férjének pőre megnyitassék — helyt adjanak. A képviselőház ülése, Budapest, szept. 5. (A F­­er. táv.) Ma volt a szünet után a képviselőház első ülése, melynek a meghívó szerint ugyan csak „formálisnak“ kel­lett volna lenni, hanem a kiegyezés válságos helyzete, továbbá a Pol­ónyi - Berzeviczy ügy úgyszólván szen­záczióssá tette. Fél egyre volt kitűzve ez ülés, de már 12 óra után valóssággal nyüzsgött a folyosó a nya­ralásról hazaérkezett képviselőktől. Mindenütt nagy csoportok keletkeztek, de különösen az egyes minisztereket vették körül igen sokan. Midőn Szilágyi Dezső elnök az ülést meg­nyitotta, a képviselők betódultak és a padokban alig volt egy üres hely. Bánffy báró miniszterelnök beléptekor vi­haros éljenzés támadt a jobb mezőkön, melyet egy pár baloldali honatya gu­nyos „hoch“ kiál­tásokkal igyekezett ellensúlyozni. De ez az egy­kéz hang elveszett a kormánypárt elementárig tetszészajában. Elsősorban a királyi kéziratot olvasta fel az egyik jegyző, mely az országgyűlés uj sza­kát megnyitja. Ennek befejeztével újból felzúgott az éljen. Ezután nagy érdeklődés közepette Polonyi Géza állott fel szólásra. Nagy lére eresztve szóba hozza az ismeretes esetet, hogy t. i. az utolsó ülésen Berzeviczy alelnök nem engedte szóhoz jutni. Ő ebben a szólásszabadság súlyos megsér­tését látja. Felvilágosítást kér tehát a kormány­tól, hogy a Ház egyik határozatát, miért változ­tatta m g a legfelsőbb kézirat ? ! (Tetszés a szélsőbaloldalon. Berzeviczy Albert reflektált Polónyi sza­vaira általános figyelem közt. Igazolja eljárását, melyben őt politikai motívumok nem vezérelték. Felfogása szerint az elnapolási kézirat után már szólani nem lehet. Felfogását — úgymond Ber­zeviczy — csaknem húsz évi gyakorlat támogatja. Bánffy Dezső báró miniszterelnök felel ezu­tán Polónyinak. A kormányelnök az elnapolási terminusok különbözőségében nem lát köz­jogi sérelmet. Jelen esetben tévedés forog fenn. A Ház jogát megsérteni nem akarták és azt­ nem is tették. Különben is a Ház határozata értelmében, csak holnap lesz érdemleges ülés. (Zajos helyeslés a jobboldalon. Horánszky Nándor Berzeviczy alelnök eljárásában a szólás­szabadság megsértését látja ugyan, de mivel az n sem szándékosan történt, az ügy befejezettnek tekinthető. György Elek azt kivánja, hogy a kérdése inczidens, mint tévedés vézessék be a jegyző­könyvbe. Pulszky Ágost figyelmezteti a Házat, hogy ma tulajdonképen határozat nem hozható. (He­lyeslés.) Még Molnár János apát és S­z­a­l­a­y Károly szólottak az ügyhöz és azután a zajos ülés véget ért. A szerelmes szinész. Nagy-Várad, szept. (A F­­er. tár.) Ho­ránszky Lajos a kolozsvári nemzeti színház tagja — mely jelenleg Nagy-Váradon játszik — tegnap éjjel szerelmi bánatában morfiummal megmérgezte magát. A közkedveltségü művész iránt széles kör­ben nyilvánul az igaz részvét. Állapota súlyos. Horváth Boldizsár állapota. Budapest, szept. 5. (A F­­er. táv.) Hor­váth Boldizsár a volt igazságügyi miniszter álla­pota nagyon aggasztó. A beteg perczről-perczre gyöngül, el annyira, hogy a katasztrófa bekövet­kezése minden pillanatban várható Revízió. Páris, szeptember 5. (A F­­er. táv.) Hiva­talosan is megerősítik, hogy a minisztertanács a revízió mellett foglal állást. Egy miniszter sem gondol arra, hogy a lemondott hadügyminiszter példáját kövesse. Hadgyakorlat. Buziás, szept. 5. (A F. er. táv.) Ő Felsége szükebb khéretével reggeli 7 órakor a hadgya­korlat területére lovagolt. Az idő szép, de hűvös. KÜLFÖLD. X Vilma királynő megkoronázása. Hágából írják : Az anyakirályné" fogadta a központi bizottságot, a­mely azért alakult, hogy a régensség megszűnése alkalmából kifejezést adjon azon szeretetnek és hálá­nak, a­mel­lyel a nép a régenskirálynő iránt viselte­tik. Az amszterdami polgármester 3000,000 forintnyi ajándékot adott át a királynőnek emberbaráti czélokra. Emma királynő köszönetének kifejezése mellett kije­lentette, hogy a pénz egy részéből szanatóriumot fog alapítani szegény tüdőbetegek számára, a másik részét pedig az indiai gyarmatokon fogja jótékony czélokra felhasznál­ni.­­ A spanyol-amerikai béke Madridból jelentik . A tegnapi minisztertanács nem határozott abban a kérdésben, a­mely arra vonatkozik, hogy felhatalma­zást kér a kamarától a béketárgyalásokra, mert a kamarák elnökei, a­kiket e dologban meg kell kér­dezni, most nincsenek Madridban. A karlis­a képvise­lők a cortez összeülése alkalmával tiltakozni fognak a kormány eljárása ellen és erre kivonulnak a parla­mentből. Szeptember 6. NAPIHIREK, Kassa, szept. 5. — Darányi miniszter Abauj-Szántón. Tudósítónk még a következőket írja a fö­lmivelésügyi miniszter látogatásáról : Darányi Ignácz földmivelésügyi minisz­­t hó 3-án délelőtt 10 órakor Tállyáról Abauj-Szántó határába érkezett, hogy az uj szőllőtelepeket külö­nösen pedig Kassa város szállóit megszemlélje. Kísé­retében volt a zemplénmegyei alispán, főjegyző és vagy 300 tagból álló zemplénmegyei, nagyobbrészt sátoralja-ujhelyi küldöttség 200 kocsin. Abauj-Szántó határánál, mely egyúttal Abauj-Torna megye határa is, megszámlálhatatlan nagy számú közönség várta a mi­nisztert. A vármegye képviseletében megjelent Ham­mersberg László főjegyző, Kassa város képviseletében Münster Tivadar és Erdei, a járás részéről Dobozy István főszolgabíró, dr. Papszász szolgabiró, Sváby Sándor kir. járásbiró, Liszkay Nándor esp. plébános, Kager József bodok­-váraljai plébános, továbbá a vá­rosi elöljáróság és képviselőtestület és úgy Abauj- Szántó, mint vidékéről nagy számú föld és szőllő birtokos. A minisztert, ki báró Mailott szép négyes fogatán ült, megérkeztekor lelkes éljenzés fogadta minek elhangzása után Hammersberg László megyei főjegyző igen szép, ékes nyelvezetű beszédben üdvö­zölte a vármegye nevében, mire a miniszter válaszá­ban megköszönte a szívélyes fogadtatást és kijelenté, hogy a vármegye gazdasági haladását mindig szem­mel kisérte és érdekeit melegen szivén hordja. E vá­lasz nagy lelkesedést idézett elő. Most a miniszter kí­vánságára Hammersberg bemutatta a megjelentek nagy részét. Kager József bemutatásánál megjegyezte a mi­niszter, hogy igen szívesen látná, ha a kis birtokosok is hozzá­fognának a telepítéshez, mert látja, hogy igen kedvező a telep fekvése, tehát kifizetné magát, mire Kager előadta, hogy Bodokő-Váralján épen a kis birtokosok haladnak szépen előre. A Liszkay esp. plébános bemutatásánál azt jegyezte meg a miniszter, hogy még nem volt Liszkay, mire az esp. plébános ki­javította, hogy ő nem liszkai, csak a neve Liszkay, a­mi derültséget okozott. A bemutatások után valamen­­­nyien kocsira ültek és Kassa város igazán gyönyörű szőllőtelepeihez hajtottak. Itt Münster Tivadar pol­gármester üdvözölte a minisztert, aztán Puska Gábor szőllőkezelő kalauzolása mellett megindult a nagy tömeg a telepek megszemléléséhez. A szőllők végére érvén, még Meisels Jakab és Zim­mermann Lipót és fiai nagy terjedelmű telepeit akarta a minisz­ter megtekinteni, de Görgey úti­kalauz kérlelhetlenül kijelentette, hogy nincs idő, erre a miniszter azon ki­jelentéssel, hogy­ nem akarja a megállapított program­­mot megzavarni, jelt adott a visszatérésre. Kocsikra ültek tehát és az immár nagy sokaságra felszaporo­dott kísérettel visszatértek Tállyára, a­hol báró Mai­lott villás reggelire várta őket. — A Kazinczy-kör felolvasása. A Kazinczy-kör idei felolvasó cziklusán dr. Enyiczkei N. Béla főispáni titkár és jogtan­ár a jogi szakosztályban „Tanulmá­nyok a közigazgatás köréből“ és a nagy­közönség számára pedig: „Az ur“ czim alatt egy társadalmi tárgyú felolvasást fog tartani. — Villatelep a fenyvesekben, Ma délután 3 órakor Szőnyey István erdőmester elnöklete alatt a fenyvesekben építendő villatelep bizottsága ülést tar­tott, a­miről a legközelebbi számunkban részletese­n beszámolunk. — Kitüntetés: Ő Felsége Szabó András kassai kerületbeli csendőrnek egy ember életének saját élete koczkáztatásával, a tűzhaláltól való megmentéséért a beadott dicsérő okiratokban elismerő megelégedését kifejezte. — Kiállítás Szerencsen. A Zemplén megyei gaz­dasági egylet f. hó 8-án Szerencsen díjazással egybe­kötött termény és állatkiállítást rendez, úgy értesülünk, hogy a Zemplén megyei gazdák tömegesen jelentkez­tek s nagy számmal vesznek részt a kiállításban. — A szerencsi czukorgyár és répatermelők. A zemplén megyei gazdasági egylet választmánya azon határozott óhajának adott kifejezést, hogy adjon a czukorgyár a gazdáknak 85—90 krnál nagyobb árat métermázsánként a répáért. A gyár hivatkozva, a czu­­korgyártás költséges voltára, az egylet ebbeli óhajá­nak nem tehetett eleget, hanem ígéretet tett, hogyha az 1897/98-ik czukorkampány 6 °­ C-ot jövedelmezni fog, akkor azon jövedelemből a termelőknek is juttatni fog. A gyár épen most küldi szét a zemjén megyei termelőknek az értesítést, hogy holdanként a múlt évi termelőknek utólag még 2 frtot ad. Azt his­szük, hogy a gyár ily humánus eljárása, dicséretre nem szorul. — A leczkék. Eddig a megérkezés, a beiratko­­zás, az ismerkedés folyt a tanintézetekben, de már hétfőtől kezdve a komolyabb munka előkészületeihez fognak. A beiratkozások már mára véget értek és megny­ ilnak a komoly, tudományos színezetű tantermek és az ifjúság a tanév kezdetének első napján bizonyos izgalmak között foglalja el a pad­sorokat. A tanrend a zsebében, a tankönyvek a fiók­jában vannak a tanulóknak és most már a leczke­­kérdés lép előtérbe. E héten a tanár urak sok okos beszéd kíséretében vezetik be az ifjúságot a tudomány előcsarnokába és azután már mindjárt a leczke-órák következnek, s a legközelebbi szüreti vakáczióig egymást váltogatja a „jeles“, a „jó“, az „elégséges“" vagy „elégtelen“ feleletek egész légiója. És minden apró vagy nagy diák naponta 4—5 órán át „szurkol“, ha a névsorból a­ tanár úr váratlanul találja előrántani. Ezek az úgynevezett leczkék izgal­mai, melyek bajjal és dicsőséggel egyaránt járnak. — Lőcse város közgyűlése. Lőcse város kép­viselőtestülete, mint tudósítónk jelenti, a minap tartotta rendes közgyűlését Szőny­ey Kálmán polgármester el­nöklete alatt, melyen Steinhausz László királyi épí­tészmérnököt, a város szülöttjét, a városi műemlékek irodalmi ismertetése, valamint a Herrman Gusztáv adományából emelt közkút művészi kivitele körül szerzett érdemei elismeréséül a város díszpolgárává vá­asztották. Elhatározták, hogy a szervezett másod­­aljegyzői állást összekötik az anyakönyvvezetői állás­sal, mire nézve a miniszter jóváhagyását bevárják. A megüresedett mezőrendőri felügyelői állásra megvá­lasztották Listner Károly­t. A lőcsei izraelita hitköz­ségnek az épülőfélben levő templom javára építő any­agot ezer forintnyi értékben megszavaztak. Felol­vasták a miniszter jóváhagyó rendeletét, a város tulajdonát képező házak eladása ügyében.

Next