Felsőmagyarország, 1909. január-március (25. évfolyam, 1-75. szám)

1909-03-07 / 55. szám

2. oldal. FELSŐMAGYARORSZÁG momentumokra gondolni a téli hólében úszva, amikor az egész város tele van az olvadás siralmaival. Észak, kelet, dél és nyugat panaszkodik most az utcák járhatlansága, a pocsolyák és kátyúk miatt. És vigasztaló vál­tozásokról beszélve meg kell állapítani, hogy éppen itt nincs vigasztaló. A tanácsnak az idei évre abszolúte nincs kövezési programmja. A tavalyi nagy utcaburkolás után teljesen holt­pontra jutott az utcarendezés. A költ­ségvetésben elenyészően csekély összeg van az idei költségvetésbe fölvéve utcaburkolásra ; mindössze pár ezer korona. A város bevételei a törvény értelmében az utcaburkolásra fordítandók. Kassa város bevételei közt a kövezetvám több mint 50,000 koronával szerepel. Ennyit kellene tehát új utcakövezésekre fordítani. A nyár, a száraz idő elcsitítja majd a panaszokat. Addigra kizöldül a liget és kivi­rágoznak Kassa házainak ablakai. Valóban kiváncsiak vagyunk a nyárra! Hogy fog a Fő­ utca festeni ? Lesz-e az ablakokban tényleg sok virág. Muskátlik, rezedák, violák és nyájas felfutók, tarkítják-e majd az erkélyeket ? Mire megjön a nyár, állni fog az új mozi, mert egy erkölcsi testület áll majd mögötte, mely mögött viszont a város áll. Egy állandó mozgófényképszínház épül addigra az Erzsébet­ téren. Betonból lesz és nem fújja majd el a szél. Inponálóan fog megállni a Laczikonyhák és gyümölcsös sátrak közt. Valami zaj hiányozni fog a városból, ez a közúti csöngetése lesz. Az idén már nem visz személyeket. Addigra a szükség talán létre fog hozni valami nyilvános közlekedést, mely bennünket, akik fiakker-vagyonosságban nem szenvedünk, a zöldbe visz. És bár a Kossuth­ utca már aszfaltos és fokozottan van kivilágítva ez az idegenek el­­bájolására szánt utca, mondjuk Kassa elő­szobája, vasúti személykocsiforgalom számára még nem nyitják meg a ligetet. Ez majd csak akkor lesz, ha állni fog az új pályaudvar. Ebből azonban az idén nyáron csak a fűtő­­ház épül meg. De ez is nagyarányú építkezés lesz és igen sok munkáskezet fog foglalkoz­tatni. Lesz egy más, jelentékenyebb építkezé­sünk is. Az új korcsolyapavillon építése a ligetben. A közvágóhíd átalakításának, kibőví­tésének munkálatait kora tavasszal meg kell kezdeni. Nem késhet soká a Fegyverház­­utcai toronyépület művészi kivitelű átalakítása sem. Mire megérkezik a virágos május, ott le kell zajlania az első képkiállításnak. A ligetben közkutakat állít a város. Már csak pár hónap választ el bennünket attól a terminustól, ameddig minden házba — tehát városi házba is — be kell vezetni a vízveze­téket és csatornázást. Bevezetik tehát a ligetbe és a Kioszkba is. A vízvezeték bekötésének terminusával elmúlik az utcaburkolat állandó felszaggatása. Ez szintén lényeges javulást fog jelenteni. A nyárig lejár a dómban emelendő Rá­­kóczi-emlékműre hirdetett pályázat is, mely ez alkalommal tán nem lesz meddő. Addigra talán kiírják Rákóczi lovas­ szobrára is a pá­lyázatot! Mert hisz azt a pénzt nem azért adta össze az ország, hogy a két szoborbi­zottság illetékességi vitája közben jól kama­tozzék. Változás, alakulás, fejlődés, ez lesz a nyár szignaturája. És a szignatura nem épen vigasztalan, bárha más körülmények el is rontják ebben a városban az emberek életét. Március 7. A tisztviselőtelep kérdéséhez. Kassa, március 6. A F. U. néhány nap előtt megjelent hasoncímű cikkéhez óhajtok néhány megjegy­zést fűzni azon címen, hogy éppen én vagyok az, aki egy nagyszabású tisztviselőtelep meg­építésére a helybeli Állami Hivatalnokok Köré­nek konkrét ajánlattal szolgáltam. Teljesen egyetértek abban a hivatkozott cikk t­­írójával, hogy a tisztviselői karnak igen fontos érdeke fűződik egy reális alapo­­­­kon létesítendő telep megépítéséhez. Tudniillik dacára annak, hogy a lakbér­illetmények a legutolsó időben lényegesen emeltettek, a tiszt­viselő a helybeli rendkívül drága lakásviszo­­­­nyok folytán még így is legtöbb esetben rá­fizet lakbérére, ha megfelelő lakást tart. Csak igen kivételes eset az, ha valaki a lakbéren megtakarítani tud, családos tisztviselőnél ez majdnem ki van zárva. A tisztviselőtelep létesítése azt célozza, hogy a hivatalnoki karnak lehetővé tétessék állásának és igényeinek megfelelő, egészséges lakásban lakni és hogy az általa lakott házat idővel, tisztán lakbérének feláldozása által, tulajdonilag megszerezze. A F. U. cikke erre alkalmas módnak jelölte meg az állam által megépítendő tiszt­viselőtelepet. Ebben már ellene kell monda­nom a t. cikkírónak, mert ezen idea, ha ki­vihető volna is, nem szolgálná a tisztviselők érdekét. Elsősorban nem tartom lehetségesnek a kérdés ilyetén való megoldását más alapon,­­ minthogy az állam — ha bele is menne a tisztviselőtelep megépítésébe — a lakásokat mint természetbeni illetményeket adná, s ez­zel elesnék egyrészt a lakbéren való meg­takarítás lehetősége, másrészt a tulajdon megszerzésének módja. Ezen megoldás to­vábbá természetszerűleg involválná a lakás­kényszert, ami igen rövidesen gyűlöltté tenné az egész eszmét. Végül semmi esetre sem A hétről. — No, ugye mondtam, hogy háború lesz­? Most már egész bizonyos. — Miből következtet olyan biztosan nagyságos asszonyom ? — Annyi nagy fejű katona járt Kassán. Annyi csillogó gallér. Mondja, mit csinál szegény parasztfiú, mikor berukkol a cifra katonasághoz, míg mindezt megtanulta? Azt hiszem, amikor kicsi gyerek­korában a fogai jöttek, akkor sem kínlódott jobban. Én két napig azt hittem, hogy Belgrádban vagyok, ahova tegnapi és tegnapelőtti kassai pletykák szerint már bevonult az osztrák-magyar ármádia. Nem találja, hogy az emberek túl­ságosan ujságíróskodnak ? — Amióta nagyságos asszonyom nagyon logikus akar lenni, igen távoli dolgokat kap­csol össze a fantáziája. — No igen , van pillanat, amikor megint azt hiszem, hogy nem vagyunk Belgrád, hanem tényleg Kassa, csakhogy Budapest áttelepedett hozzánk. Előbb Bársony, most Zsoldos. — De mondja, miért ragaszkodnak a Kisfaludistákhoz, meg Petőfi istákhoz és egy bizonyos irányhoz, mely tárgyaiban, kifejezés­­módjaiban elavult és nem ragadja már meg a lelkünk. Miért mutatják nekünk csak azt az irodalmi kort, melyről már érzik minden tiszteletreméltósága mellett a múzeumi szag. Miért nem adnak valami ízelítőt abból ami lesz, ami most készül és forr ? Ha nem fél­tenek bennünket a múzeumi levegőtől, mely­nek nálunk, ha széppé akarjuk tenni, leven­dulaszaga van, akkor miért féltenek bennünket egy kis bortól, amely forr. Még mi asszonyok­­ sem csípünk be tőle. ■— Nagyságos asszonyom! Hódolatom ezért a bátor hitvallásért. — Hát maga erre nem hitt engem ké­pesnek ? — Őszintén, én minden nagyrabecsü­lésem mellett . . . hogy inkább disztingvál a koszton és a közönséges valcer között . . . egy öreg és egy fiatal csók között . . . — Igen csakhogy lassan megöregszünk és akkor nyugodtak és gondolkodók leszünk.­­— Egyik hétről a másikra ? — Nem látott még fiatal lányokat, mi­kor felhúzzák a mamájuk hosszú ruháját és a tükörben tetszelegnek ? így a mi korunk­ban azt érezzük néha, hogy ezüstös paróka szállt a fejünkre és ráncok vonultak az arcunkra. — No, ne vigyázzon ! Rögtön ideidézem Czakó dr.-t, aki ráolvassa magára, hogy ha­­zudja egy elmúlt kor stylusát, mert a mi asszonyaink örökké fiatalok. — Éppen, mert Czakót idézi. Én is végighallgattam és éppen azért, mert hazug minden, ami nem az anyaghoz idomul. — Ez vonatkozik a holt tárgyakra. A nő — ezt nem én találtam ki — annyi idős, amennyit mutat, Nem nem inponál. És hiába mamáskodik, ne­inkább vagyok hajlandó elhinni, hogy van egy tartalékosa, akit be­­hívtak és most az uj csapatkiegészitésekkel viszik Boszniába . . . Ezért ilyen méla és a mélaság Hamletti varázs. — Határozottan nem. Érzem, hogy ki­vándorlók. — Megint valami szuggesszió alatt áll. Fogadok, hogy a Herczeg Ferenc szuggesz­­sziója alatt. Hogyan lehet ilyen felületesen elmondott tannak az áldozata ? — Lássa, egy ilyen tan, melyet limonádé, kártya, pezsgő, revolver, szeretők, csupa ilyen úri kelléken szűrve át, adnak be, ez hat. Miért: mert romlott olvasmányok, romlott nevelés, rom­lott felfogás és érzékek mellett ilyen képzet­csomók, mint az élet tartozékainak képei, dúsan vannak agyunkban. Ha nagyságos asszonynak is valaki nyugodtan, limonádé és émelyitő érzékenykedés nélkül előadná az élet becsületes szép tanát, melynek funda­mentuma a munka és az emberben levő ér­tékek erkölcse, akkor ez elálmositaná. Ellen­ben a Herczeg Ferenc hazugsága hat önre. Hogy mennyire nem tud disztingválni, mi értelme volna annak, hogy maga a munka erkölcsére fektetné életét. Ez a komolyko­dása is szenteskedő és fád már. Maga és maguk, akik elég gazdagok ahhoz, hogy semmit sem csináljanak, arra vannak itt, hogy szépek, üdék, fiatalok, finomak, édesek, illatosak legyenek, a szerelem legmagasabb vágyai . . . Csak egy pár szép gyermeket kellene szülni . . . — Mindössze ennyi: egy élet céljául ? akkor — Ez nagyon sok is. Mert ki vegye át a maguk szerepét ? A gondok és törődések közt megőrlődő nők. Maguk a ter­mészet mintái . . . Adieu! — Hova ? — Kivándorlók. — Hova ? — Keresem azt, aki magából elveszett. Spektitor.

Next