Felsőmagyarország, 1910. október-december (26. évfolyam, 236-311. szám)

1910-10-01 / 236. szám

Kassa 1910. XXVI. évfolyam 236 szá­m­. VIV. t •i KASSAI NAPLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KASSA, KOSSUTH LAJOS-UTCA 23-ik SZÁM. Lefljelanik minden hétköznap esta.-----Tahion 187. szám. felelős szerkesztő : SzARVAI SÁMUEL. Szombat, október 1 JClófizetéel árakt Egész évre — — 20 kor Negyedévre — — — 6 kor ?és évre — — — 10 kor. Egy hóra — — — * két asám ára 8 fillér. A kölcsön. Kassa, szeptember 30. Az internacionális forgalom óriási arányainak közepette minden államnak fontos érdeke, sőt úgyszólván életkér­dése, hogy hitelét, hogy így fejezzük ki: üzleti jóhírnevét megőrizze. Mert az állam nemcsak politikai és társa­dalmi fogalom, hanem egy óriási gyár és kereskedés is. Termel, vesz és elad, munkát meg kötelezettségeket vállal s igyekezik azokat teljesíteni. Ha pedig avatatlan,­­vagy könnyelmű kezek ve­zetik a gazdálkodását, épenúgy csődbe kerülhet, mint a legkisebb vegyeskeres­kedés. Minek ismételnünk és század­­szor bizonyítanunk, hogy a magyar állam sorsa az utolsó években kön­­­nyelmű és avatatlan kezekbe volt le­téve. Szerencse, hogy még a végső romlás előtt megváltoztatta a veszedel­mes helyzetet az ország népének ítélete. Jött az új kormány, amely a köz­hiedelemben súlyosnak tartott állapoto­kat még szörnyűbbnek találta. Kide­rült, hogy ötszázhatvan millió korona kölcsönre van szüksége a magyar állam­nak, hogy teljesen rendbehozhassa ház­tartását. A Khuen-Héderváry-kormány habozás nélkül hozzá is látott, hogy ezt a horribilis összeget megszerezze. Tudvalevő, hogy már a koalíciós éra vezetői is tárgyaltak a kölcsönről és pedig francia pénzkonzorciumokkal. Az eszmét a francia közeledés adta. Emlékezünk, hogy a francia pénzügy­­miniszter személyesen tett látogatást Budapesten és akkoriban azt az ud­varias kijelentést tette, hogy mindent el fog követni a kölcsönügy méltányos és gyors lebonyolítása érdekében. Nos hát, a francia pénzügyminiszter jól tudta, mit beszél. Mert kétségkívül át­látott a szitán. Tapasztalta, hogy a magyar állam ügyeinek akkori intézői meglehetősen naivak, meg is vannak szorulva, tehát könnyen lehet busás kamatot kipréselni belőlük. Meg is kezdődtek a tárgyalások, de mielőtt be lehetett volna fejezni azokat, meg­bukott a koalíció. A Khuen-Héderváry-kormány az immár égetően sürgőssé vált állami kölcsönt természetszerűleg kereste szin­tén Franciaországban. Ott már mutat­kozott hajlandóság az üzlet megköté­sére, tehát észszerű és logikus volt, hogy a párisi konzorciumokhoz fordult Lukács László pénzügyminiszter. A franciákkal való tárgyalásainak sorsa ismeretes. A nemzetközi politikának boszorkánykonyhájában főzték a mér­get, mellyel a francia kölcsönügyet megölték. Anglia és Oroszország a magyar kölcsön sikeres lebonyolításá­ban a hármas szövetség megerősítését látták és a szövetséges francia kor­mányt rábírták a kölcsön ellen való állásfoglalásra. Francia­­ tőkések egy csoportja pedig a kölcsön megadása révén egyszerűen ki akarta zsarolni a monarchiában elhelyezett tőkéjének nagyobb nyereségét. A meglehetősen, sőt részben telje­sen korrumpált francia sajtó megfizetett cikkekkel kezdte Magyarország hitelét és financiális jóhírnevét rágalmazni. Az alantas hajszát megunva, a kor­mány a francia kölcsön tervét elej­tette. Alig néhány hete történt ez. An­nak idején leszámoltunk avval a káröm­­vendé­gún­nyal, amely azok részére­hangzott a mostani kormány ellen, a­kik leginkább bűnösek, mert részük volt a pénzügyi válság fölmerülésében. A legfélszegebb és legrikítóbb dolog­­volt tehát, hogy diadalt kiabáltak s a nemzeti munka kormányát megvádol­ták tehetetlenséggel. Néhány hete tör­tént. És tegnap, nem is egy egész hónap múlva, már módunk volt jelen­teni, hogy a Khuen-Héderváry-kabinet az ötszázhatvanmilliós kölcsönt meg­­ ­ szabadítás. Az Edouard Targe kedvesét bámultuk, ahogy a hullámzó tengerben apró lábait fü­­rösztötte. És Myron így szólt: — Nos, öreg Simonot, még mindig reménykedsz ? — Ó, nem, — mondta csendesen Simo­not — belátom, hogy tévedtem; ez a kis leány sohsem lesz egyikünké sem . . . Targe nevével ajkain fog élni és meghalni . . . És kérdem tőletek, hogy miért ? Nem gazdag, őszintén csúf és a föllépése egyáltalában nem elegáns ... A modora sem kellemes . . . a társalgása utolsó, szeszélyes, mogorva, sokszor goromba is : most mondjátok, miért nem szerethetne inkább engem . . . — Ki szemrevaló, csinos arcú fiú va­gyok, selymes szőke bajusszal, hóditó mo­dorral, számtalan pénzeszsákkal, — vetette közbe nevetve Darville. — De Louisette Edouard Target szereti és nyomós okai vannak . . . Nem titok, hogy Targe a Butta­ dux Cailles negyed valamelyik hírhedt utcájában szedte fel, ahol a szegén­y teremtés rémes életet folytatott. Jól ismerte az ütlegeket, a rúgásokat s a késszúrást. És estéről-estére a boulevard és az avenue d’Italie aszfaltját rótta szakadatlanul. Julot, a hírhedt apache tulajdona volt és ha Julot megígérte, hogy vér fog folyni, hogy nyomorékká tesz, hogy megöl egy asszonyt, hát még mindig meg­tartotta a szavát. Elmondom, hogy hogyan lett e szegény leány a derék fiú rabszolgája. Louisette elég jó családból származik. Az anyja egy jó kis bourgeoise volt, az apja könyvkereskedő a quai des Augustin-en, de megbukott. Ez a szelíd kis házaspár nem a struggle for life számára született. Az anya beteges volt, a férfi álmodozó és gyenge. A gyermeküket határozatlanul, rendszertelenül nevelték. Szomorú hajlékukban a nyomor volt az úr többnyire. Tíz hónapi időközben kór­házban haltak meg mindketten és Louisette egyedül maradt. Tizenöt éves volt és némi ügyességre tett szert a varrásban és hímzés­ben. Ebből tartotta fenn magát. Tapaszta­latlan kis leány létére nem tudta, hogy menekülni kell e negyedből, hol minden lépés­nél száz veszély leselkedett rá. Igaz ugyan, hogy kis padlásszobáját potom áron bérelte s hogy elfoglaltsága mellett gondolkozni sem ért rá. Hogy már akkor is elbájolóan szép volt, felesleges külön megemlítenem. Jellemileg becsületes, erkölcsös volt, de a végtelenségig félénk és bátortalan. A negyed léhű­tői csakhamar észrevették. Érthetetlen, hogy egy féléven keresztül miként sikerült neki éberségüket kijátszani, nagy sze­rencse volt ez a szerencsétlenségben. Végül Julot, a nagy Julot vetette rá a szemét. Követni kezdte és nem hagyta kétségben szándékai felől. — No, no, csak ne kényeskedj ! — kiál­totta kezdetben. Át kell menned rajta. Julot elhatározta, hogy Julotné leszel! . . . Nem lesz rossz dolgod. Attó függ, hogyan viseled magadat. Julot olyan volt, mint egy varangy, egy egyenes csontja nem volt, undok feje előre­hajolt, olaj, pálinka és érett sajtnak a szaga vette körül állandóan. A leány oly félénk, akit nyomorultan, de szelíden neveltek, reme­gett láttára, mint a bárány, ha a tigris lehe­letét érzi. De a félelme nem volt nagyobb az utálatnál. Szótlanul menekült előle, ki undok szójátékokat röhögött a fülébe és üldözte bűzös leheletével. — Nem érdemes . . . Ha Afrikába is sza-Ha minden tekintetben jól vásárolni akar csak ERDÉLYI első* rangú férfi- és gyermekruhák nagy áruházát keresse fel, mely szemben a szinházzal van. Szabott ár.

Next