Felsőmagyarország, 1912. január-június (28. évfolyam, 2-155. szám)
1912-01-04 / 2. szám
Kassa, 1912, FELSŐMAGYARORSZÁG KASSAI NAPLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KASSA, KOSSUTH LAJOS UTCA 23-ik SZÁM. Megjelenik minden hakiknap este. Telefon: 187. u&m. XXVII. évfolyam 2. szám. Felelős szerkesztő: MORVAI SÁMUEL. Csütörtök, január 4. Egész évre Fél évre . Előfizetési ttniki . . . 20 kor. Negyedévre . ... 10 kor. Egy hőre ErrjeN is&mára fillér. 5 kor 2 kor Városi programúi. Kassa, január 3. I A „Városi Kör" komoly, határozott irányú és nagyszabású tervek megvalósitását helyezte kilátásba. Csak körvonalaiban adta programmját, csak általánosságban jelezte az utat, amelyen haladni kírná, de már ez is jelzi azt az új korszakot, amelybe városunk haladni fog, ha a „Városi Kör" újévi programmját lankadatlan kitartással fogja keresztülvinni. Arról meg vagyunk győződve, hogy a Programm beváltására az akarat megvan. A „Városi Kör" tagjai között nincs egyetlen egy sem, akit akár politikai, akár személyi érdekek befolyásolnának akkor, ha a város közérdekű ügyeiről van szó. Bebizonyította ezt már a kör akárhányszor, bebizonyították a kör tagjai is, akik akárhány esetben rendelték alá nyilvánvalóan jogos személyi igényeiket a kör által jelzett városi érdekeknek. Az akarat tehát megvan, most már csak az kell, hogy meglegyen a kellő erő is. Mert ne áltassuk magunkat. Az ugyanis, hogy most többségben vannak azok a bizottsági tagok, akik a városi körnek tagjai és mint ilyenek a kör programmjának természetes harcosai, még nem jelenti azt, hogy ez az állapot állandó marad. Nem jelenti azt, hogy tíz-húsz-harminc év múlva, amennyi időre szükség van az újévi Programm megvalósítására, ugyanaz lesz a törvényhatóság beosztása, mint ma. Több, mint bizonyos, hogy nem lesz ilyen. A természetes vál tógazdaság talán sehol sem érvényesül annyira erőteljesen és annyira önmagától, mint épen a közélet terén. A város vezetőségének képe tehát folytonosan változni fog. De vájjon ezzel a változással együtt kell-e majdan járni a Programm elejtésének, amelyet a kör adott? Korántsem! Sőt fejlődnie kell, fejlődnie egyenes irányban, a város és polgárainak a javára. Ez a kettő ugyanis együtt jár. A város csak akkor lehet gazdag, ha polgárai jómódúak és viszont igazán gazdag polgárok aig képzelhetők el másutt, mint olyan városban, amelynek magának is jók az anyagi viszonyai. Olyan közgazdasági axióma ez, amelyen még a forgalom nemzetközi volta is csak nagyon keveset változtat. Nagy magántőke tőkeszegény városban nincs. Ha van vagy elbuvik, hogy mentes legyen a szegény város nagy közterheitől, vagy pedig elmenekül ugyanebből az okból. De a közgazdaság fejlesztésére nem szogál. Nem szolgája sem a polgárok, sem a munkások érdekét, akik valamennyien érzik a város szegénységét. Arra kell tehát törekedni, hogy a város gazdagodjék, ennek pedig az útja a polgárok gazdagodásán át, illetve azzall karöltve vezet. A város irányítóinak tehát elsősorabn munkaalkalmakat kell teremteni a polgárság részére, hogy a közerhek elviselése ne okozzon nekik nyomasztó gondot, azután pedig jövedelmi forrásokat kell nyitni a város számára. Együtt jár a kettő, a megvalósítás nem is nehéz, csak kellő akarat és kitartás kell hozzá. A Városi Körben megvan az akarat. Ha meg lesz a kitartás is, akkor talán még a mai kor emberei is elérik azt az időt, amikor nem kell panaszkodniok, hogy súlyos a pótadó. Az a pótadó, amely lehet magas is, lehet alacsony is, de súlyos csak ott, ahol nincs kereset. Ahol a polgárok, a munkások, a társadalom minden rétege jól keres, ott nincs is magas pótadó. De ha van is átmenetileg, a jól kereső polgárok nem érzik és a polgárok jó jövedelmét rövidesen követi a pótadó csökkenése. Mert ahol a polgárok jómódúak, ott a város is gazdag. Benya. Irta: György Sándor. Igen sokat hallottam már az ópium csudás hatásáról, amikor én is rászántam magamat és egy rendes adagot elszívtam. Mondhatom, hogy csudás dolgokat észleltem. Szárnyak nélkül repültem felfelé, el, messze a földtől. Máskor más dolgokat láttam. Voltak nagyobb vágyaim is. Szerettem volna a múltba visszaszállani, ott élni, látni és érezni. Az ópiummal csak a jelenben lehettem mindig. Próbáltam a legerősebb mérgeket oly módon összekeverni, hogy használatuktól a test megszűnjön érezni, csak a lélek működjön. Tisztán csak a lélek, semmi más. Hiába, minden fáradozásom kárba veszett. A testet és a lelket nem tudtam egymástól elkülöníteni. De azért mégsem hagytam fel a reménnyel. Kísérleteztem ilatszerekkel, az eredmény meglepő volt, de mégsem teljes. A legfinomabb illatszereket, ammoniákat és rothadásnak indult gyümölcsök nedveit előre megállapított menyiségben vegyitettem s ezen vegyüléknek két hónapi rendes használata után annyira tompultak az idegeim, hogy a kés vágását, vagy a tű szúrását meg nem éreztem. A fantáziám sokszorosan megnövekedett, — de csak a jelenre és a jövőre nézve. — Ez sem az amit keresek! Egyszer, amint az erdőben bolyongtam, valami erős, bódító illat kezdte csiklandozni érzékeimet. Kutatni kezdtem. Honnan jön ez az illat, miféle növény árasztja szét ilyen bő pazarlással? Egy pár lépésnyire megtaláltam a bokrok alatt. Vékony, négyszögű szárú halványlilásanerezett, fűrészelt levelű, kávébarna színű, sőtsziromlevelű virág volt. Többet is találtam belőle. Hazavittem és zárt üveg alatt kitettem a napra száradni. Megjegyzem, hogy amig vittem az utón, annyira elkábított, hogy a füleim zúgni kezdettek és a lábaim megnehezedtek, mintha mázsás súlyúak lettek volna. Kedvező időjárás lévén, a Sík napon észleltem, hogy ismeretlen virágom teljesen meg van száradva. Kivettem az üvegből egyenként s összetörtem finom port; azután e port lombikba zártam és elkezdtem a lombikat melegíteni. Addig melegítettem, amíg izzásba jött. Bent a finom porszemek is izzásba jöttek és elégtek, kékes színűvé változtatva a lombik belső levegőjét. Amikor a növénypor mind elégett, lefüggönyöztem a szobámat. Emlékezetembe véstem a „Tündérvár“ alakját, környékét s felidézve mindazt a sok bizonytalan — de egytől-egyig szép — hagyományos mesét — amely nemzedékről nemzedékre maradt reánk a Tündérvárról — lefeküdtem a díványra s kinyitottam a lombikot. Leírhatatlan erősségű illat áradt ki belőle. Mohón szívtam magamba — erősen az orromhoz szorítva a lombik nyiását, hogy el ne párologhasson a semmibe ez az isteni illat — s ott tartottam mindaddig, amíg el nem tapultak teljesen s az idegeim s a földre nem ejtettem a lombikot. Nem éreztem, nem hallottam semmit. Szólni sem tudtam. Olyan lettem, mint egy halott: minden kis részecském lassankint meghalt. A szemeim is elhomályosodtak. A lelkem látni kezdett a múltban ,IL*eHIB ° KOBRÁK „ Kassán egyedül KERTÉSZ SAMUNÁL (Fő utca 43.) kaphatók. férfi és női !>h1í cipő különlegességeit. »■>■ [UNK] ■ ■ ■ ■ .. .—.