Felvidéki Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)
1881-11-09 / 89. szám
III. évfolyam. Kassa, szerda, 1881. november 9. 89. szám. f-----------------------* _ «-----------------------4 MEGOEI— ■ [UNK] ■ [UNK] BB ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] BB HMBag ■BBp ■ [UNK] IBM ammm IBI Jaf SZERKESZTŐSÉGE: FELVIDÉKI KÖZLÖNY. ~ Egész évre 6 fit a legjutányosabb ár Fél évre 3 ,, mellett vétetnek fel a Negyedévvel „ 50 kr. ~ pannithia könyvnyomda-részvénytár-KgyH számára 8 kr. SZERKESZTI: DR. HOHENAUER IGNÁCZ. »»"«•"<"• 1-----------------------* T Egy megye eltörlése. Nagy a gyász és búbánat. Tolnamegye minden lakója kesereg, nem egy megölt embert, egy elpusztult családot, de egy egész megyét sirat, melynek sírja immár megásatott, hogy nemsokára kiirtassék az élők sorából, áthassék az enyészet és feledésnek, hogy csak nagyszerű sírköve regéljen a tudósoknak sok százados fényes múltjáról. Valóban elszomorító jelenség, midőn egy örökké viruló lény, egy erkölcsi személy, oly tekintélyes terület mint e megye, mely nincs a vénülés, elgyengülés és halandóság törvényeinek alávetve, egy toll vonással halálra ítéltetik és szép czimerpaizsa, mely majdnem ezer év óta tündököl, mint egy magva szakadt fényes nemzetség sírboltja fölött felfordittatik, mi annyit jelent: Volt és nincs többé ! Tolnamegye hazánk legkisebb, de mégsem legjelentéktelenebb megyéje, mely nemcsak a háború viharaiban, de a toll és szó küzdelmeiben is mindig hive volt hazájának, alkotmányos szabadság jogainak, biztos védpajzsa nemzetiségünknek, hol a magyarság minden vetélytárs nélkül uralkodik és sok hazafi méltán felsóhajthatott : bár minden megye oly szűz tiszta magyar lenne mint Torna, nem félhetnénk akkor sem a szláv, sem a német elnyomó hatalmától ! Az uj alkotmányos korban a parlamenti központi kormány hadat üzent a középkori védbástyáknak, megnyirbálta a megyék hatáskörét, takarékossági szempontból beosztja a kisebbet a nagyobbikba és felfalatja a nagyhallal a kis halat. De sok tekintetben az is igaz marad, hogy nemcsak az egyes ember, de egész testület is saját szerencséjének kovácsa, mert most a létérti küzdelem nagy versenyén, minden életre való város, megye vagy kerület igyekezett magának megszerezni valami nyereményt, iskolát, vasutat, gyárat vagy valami ipartelepet, csak Torna nem gyarapodott ez utóbbi időben semmivel, sőt azt is elveszti, a mivel eddig bírt. Volt neki Kassától Rozsnyóig m. kir. személyszállító gyorskocsija, volt törvényszéke, volt önálló független megyei törvényhatósága és mind a három körültetett, a nélkül, hogy azok megmentésére valamit tett volna, pedig határozott, erélyes fellépésével felvilágosíthatta volna a kormányt, megmagyarázván azok szükséges voltát, mert az nem takarékosság, ha innen elvisznek egy pár hivatalnokot, hogy helyébe a szomszéd vidékeken szaporítsák a személyzetet , s az eltörölt gyors kocsi helyett a kassa-rozsnyói vaspálya készítését is szorgalmazhatja, kieszközölheti, de hát szemesnek a világ, vaknak csak alamizsna jut. Pedig e derék magyar megye életrevaló talpra-esett munkás és tevékeny; ahol módja és tere van ott kitünteti magát mindenben, országutai és elemi iskolái legjobbak és mintaszerűek az egész országban, a megye közigazgatása legrendezettebb, legpontosabb, az egészségügyi személyzet is jelesen van képviselve, vagyon állapota kielégítő, adóját is pontosan törleszti, jótékony egyletei virágzanak, társadalma tiszta, szeplőtlen patriarchális, mint hajdan, mikor királyok nyaraltak gyönyörű halmain, — mi lehet tehát az oka, hogy annyira mellőztetik és háttérbe löketik ? Van egy kis hibája, de az olyan mint egy parányi kis seb a szivtáján, melytől egy Herkules is elvérzenék. Ezen hiba az, hogy szerénység vagy gondatlanságból nem tudja érdekeit kiaknázni és érvényesíteni, néma megadással tűri, szenvedi a reá mért végzetet, pedig ha a sajtóban, az országgyűlésen, a kormánynál annak idején megszólalna, bizonyosan elháríthatná magától a keserű méregpoharat. A sajtóban, legyen az fővárosi vagy vidéki, oly csendes szerepet játszik, hogy ha valami nevezetes esemény történik is néha vagy agyonhallgatja vagy kerülő utakon oly későn jön nyilvánosságra, mi már megszűnik az újdonság varázsával hatni; úgy látszik,e boldog Árkádiában nem is sejtik, mily nagy hatalom a sajtó, mily nagy eredményeket képes az kivívni. Továbbá önmaguk elleni hiba, habár bűnnek is nevezhetnék, hogy oly képviselőket küld az országházba, kik ott kellő tekintéllyel nem bírnak. Nem azt akarjuk ezzel állítani, hogy csak kormánypárti képviselőjük legyen, lehet ellenzéki is, de olyan, ki ész, jellem, ékesszólás vagy más jelesebb tulajdonok által kiválik a mindennapi egyszerűségek sorából, akik ha a haza és kerületük érdeke úgy kívánja félredobják merevségüket és simulékony diplomataként a kormánynál is közben járhatnak és esedezni tudnak a közjó nevében, ha a követelés nem használ. De a közfelkiáltással megválasztott bizalmi férfiak életjelt sem adnak magukról, azt hiszik teljesüljön a végzet akarata, szűnjék meg létezni Tolna megye, a kerületet úgy sem törülhetik el, így aztán a kormányt sem a sajtó, sem a képviselők nem tájékozzák és nem csoda, ha sötétben tapogatózik, s míg más megyék ügyesebb, élelmesebb képviselőik által saját érdekeiket kizsákmányolják, más, több méltánysoha sem vette észre) az el sem hinné, hogy Piroska úgy néha este, ha a hold bevilágított hálószobánkba, kényes szemekkel sóhajtozott. — Ők csak egyszer mehetnék Hohen-Schwangauba, s láthatnám Lohengrint hullámzó sajkájában, körülvéve hattyúitól, melyeket csak azért irigylek, hogy szemtől szembe láthatják eszményképemet, Lajos királyt ! Tempi passati ! Elszéledtünk a szélrózsa minden irányában. Az intézet mint fátyolkép foszlott szét, s emléke legfeljebb ijesztő álmokban elevenedett fel újra. Az eszményképek elmosódtak, még Dávid király is, kinek helyét a kecskeméti kisleány szivében sokkal méltóbban tölté be egy nyalka honvéd főhadnagy. Piroska e tekintetben kivételt képezett. Leánykori rajongása, ha nem csalódom, még nem vesztett erejéből. Amint az intézetből hazavitték atyja falusi lakhelyére, mamája mögött egy barátságosan mosolygó unokafivér állott, kocsikerék nagyságú virágcsokorral, ki a hugocskának kezet csókolt és átadván a csokrot felkiáltott: — Tyűk, milyen nagy lány lett a kis Piroskából ! Cousinok rendesen igen veszedelmes emberek, kivált ha csinos hugocskáik vannak. Piroska nyolcz oldalas leveleket irt Ernő cousinjáról, leírta serkenő bajuszának minden egyes szálát, azt is, hogy nagyon fura witzeket csinál, hogy ugyanazon kedvencz tésztája van, mint neki: a káposztás haluska; — végül pedig megemlíté, hogy a modern Lohengrin arczképét mindig magánál hordja és a parkban, a tó mellett ábrándozik. No, — mondok, — ennek nem lesz jó vége, (már ugyanis a Lohengrinre vonatkozólag) s ámbár nem születtem zöld békának, mégis helyesen jósoltam, mert: parole d’ honneur ! egyszerre csak forrás és elismerésre méltó megye mindig csak a rövidebbet húzza. De most már eső után köpenyeg, a rég elkövetett hibákon alig lehet többé segíteni Tolna megye alig kerülheti ki a rámért csapást de törölje le kényeit, emberelje meg magát, vigasztalódják azzal, hogy e beolvadás nem halál és feloszlás, de Hymen frigy egy erőteljes férfival, hol talán szebb, boldogabb, mozgalmasabb élet hajnala virul reá. De előre is figyelmeztetjük, ne mondjon le újabb helyzetében rabszolgaként minden jogairól, de foglalja el feleség megillető méltóságos elnöki rangját, teljesítse pontosan kötelességeit, vegyen részt az új megyei gyűléseken, közigazgatási üléseken, tisztujításokon, a szószéken, a sajtóban, a képviselőházban, — amit elvesztett a réven, még visszanyerheti a vámon, a kis jelentéktelen megyéből Abauj vármegye legtekintélyesebb járása lesz Torna és hatalmas szövetségesével egyetértve szerezhet magának vaspályát, középtanodát vagy valamely szakiskolát, mi anyagi és szellemi jólétét nagyban előmozdítandja, ébredjen fel ázsiai álom mámorából, ragadja meg serényen a tevékenység zászlóját, Írja fel jelszó gyanánt: A föld mégis forog, Torna is mozog! Eppur sí muove ! és Torna Phönixként fog feltámadni halottaiból, mert a szellemet, ha élni akar, nem lehet megölni, bilincsekre verni és minden bizonnyal övé lesz a ragyogó jövő ! P. L. Az abaujmegyei utak. fimciA, Az eszménykép. Most, hogy a különcz bajor királyról újólag több adatot hoztak a lapok, egy érdekes episodra emlékeztem vissza, mely egyik intézetbeli barátnőmmel történt. Szép számmal voltunk abban az intézetben, s bár a társadalom különféle osztályaiból, de abban a tekintetben egyenlő természetűek, hogy mindnyájan igen jó étvággyal bírtunk, hogy a szótárakat és írásbeli gyakorlatokat teljes szivünkből gyűlöltük és, hogy mindannyinak valami eszményképe, ideálja volt. Az eszményképek ezen pensionátusban a jó ízléshez tartoztak. A kötényes és szoknyás kis sereg előtt az birt legnagyobb autoritással, — a szerelem vértanúságának nimbusával, aki a legelérhetetlenebb ideállal rendelkezhetett. így én magam Hunyady Lászlóért rajongtam, mások Mátyás vagy nagy Lajos királyért, ki Rákóczyért, Zrínyiért, Kazinczyért, Petőfiért, Kossuthért, egy kis kecskeméti leány Dávid királyért, a legbensőbb barátnőm, Piroska pedig II. Lajos bajor királyért. Irkái tele voltak firkálva a Lajos névvel, mely fölé vagy koronát rajzolt, vagy azt koszorúval véve körül, mig mi a mi eszményképeink neveit csak simpliciter irtuk könyeinnkbe vagy az iskola padjára. A ki Piroskát úgy megfigyelhette, milyen étvággyal eszik az asztalnál, vagy, ha délelőtti sétánk alkalmával a kalácsárusnőnél megvett hat túrós lepényt, azt mind bevágta, s azon megjegyzést teve : No, már most elég, különben észreveszi az asztalnál a néni, hogy torkoskodtam, (csakhogy a jó neni ezt Midőn az Abauj vármegye területén létező utak állapotáról és az azok körül észlelhető hiányokról szólanánk, mindenek előtt ki kell jelentenünk, miszerint czélunk legkevésbé, sem az, valakit megtámadni, személyeket gáncsolni, hanem csakis ezt mérvadó köröket egyre-másra figyelmeztetni és a meglevő állapotok netalán szükséges orvoslására serkenteni. Az utaknál élesen meg kell különböztetni az állami, a megyei és végre a községi utakat. Az állami utak, az ország fővonalai, az állam által kezeltetnek és fenntartatnak; a fed-anyag nagyobbára vállalkozók által kellő, — sőt gyakran túlságos mennyiségben a helyszínére szállittatik, mi a vonalakon szükségelt műépitésekkel együtt tetemes, némely megyékben tízezrekre menő készpénzbeli költséget igényel. A megyei utak a megye által kezeltetnek; — legutóbbi időben ugyan állami mérnökre van bízva a műszaki vezetés, — s közmunka-erő által formális meghívást kapok a lakodalomra, melyen aztán mint nászoló leány szerepeltem. Ernő tetőtől talpig derék fiatal ember és rationális mezei gazda, gömbölyded, kecses feleségét rendkívül szereti, s csak olykor olykor dünnyög az intézetbeli nevelés ellen. Piroska pedig, valamint az anyamacska cziczáit, úgy hordja becses photographiáit egyik rajthelyről a másikra, pedig Ernőnek épenséggel nincsen szándéka, ezen leánykori ábrándos kincsek ellen komoly orvtámadást intézni. Szüleimmel Olaszhonban utazván, hosszabb ideig mit sem hallottam Piroskáról. Junius hóban értünk Münchenbe, hogy a délnémethoni Athen műkincseit is megtekintsük. Amint szakadó esőben a pályaudvaron megérkeztünk és bérkocsi után néztünk, egyszerre csak ismerős mezzosoprán üti meg füleimet, hazánk nyelvén, e felkiáltással : — Nézd csak Ernő, ez ő, Natalie ! Oda pillantok, hát csakugyan Piroska, férje karján, kezében piros bagaria kézi táskával, kik Magyarországból jövet, anélkül hogy észrevettük volna Rosenheimban szálltak a vonatra, mely minket lisbrukkon keresztül hozott Münchenbe. Élénk felkiáltásokkal rohantunk egymás karjaiba. Számtalan nedves, hideg és fátyol akadályozta csók csattant el. Kölcsönös bemutatás szüleimnél, újólagos örömkiáltások, kézszorítások, a vendéglők megnevezése, viszontlátási ígéretek, a bérkocsikba való kölcsönös begyömöszölések, azok ablakainak irgalmatlan ránczigálása, kendővel és kézzel való intések, csókvetések . . . Másnap délelőtt együtt villásreggeliztünk. Detektáltuk magunkat a legjobb csemegéken és legszebb emlékeken. Az eső azalatt folyton szakadt, úgy véle-