Felvidéki Közlöny, 1883 (5. évfolyam, 78-102. szám)
1883-11-21 / 91. szám
r fr V. évfolyam. . Kassa, szerda, 188d. november 21. 91. szám. B FELVIDÉKI KÖZLÖNY. 1 Kigész évre be irt a legjutányosabb ár Fél évre, 3 „ mellett vétetnek fel a Negyedévre 1,, 50 kr. Pannónia könyve , nyomda- részvény tárgyitan an 8 kr. SZERKESZTI: DR. HOHENAUER IGNÁCZ. " .uutní, *----------------------+ 4--------------------- A nemzetközi villamos kiállítás. XII. Az elektromosság hatásai m társadalmi Üetre. Kassa város szépségének csorbái. iI. Az ágostai evang. egyház templomának két kis harangja. Hiszen ez nem torony, nem épület ! gondolja magában az olvasó. Igazsága van! Nem torony, nem épület, s ennélfogva a város utczáinak symetriáját nem is rontja. De olyas valami, a mi hangot ád, s melyet a malom utczában lakók és sétálók olykor nagyon sokáig hallgatni kénytelenek. E két, csupán nagyon szegény, kis falucskába való igénytelen harang, míg egyrészről kirívó aránytalanságban állanak a belváros többi harangjaihoz (az Urbánt és a Báthory Zsófia féle harangot nem is említve) kisszerüségüknél fogva derogálnak magának a szépen épitett templomnak, derogálnak az egyházközség tekintélyének, s hangjuk igénytelenségével megrontják, a malom utcza harmóniáját,fővárosi jelleget nyert ' Reméljük, hogy [a vagyonos és tekintélyes egyházközség, mely a folyó évben oly fényes eredménnyel adakozott egy árva házra, a fentebb elhozottak, valamint a város emelése iránti érdeklődésénél fogva meghozza adakozás útján ez áldozatot, s a mostani két kis harangot kicseréli az egyház tekintélyének, s e városrész díszének megfelelő két más haranggal. Ha az ember a főutczán végig sétál, s tekintete a Schalkház szállodával szemben fekvő házakra esik, önkénytelenül foghíjas szájra gondol. A királyi törvényszék díszes palotája mellett ugyanis, ott éktelenkedik a főutcza alsó részének egyetlen földszintes háza, mely a díszes épületek sorában úgy veszi ki magát, mintha valamely ép, egészséges fogsorból egy fog kirothadt volna. A kassai főtisztelendő káptalan, maga nem akarván építkezéssel bajlódni, azért bocsátotta ki birtokából nevezett házat és telket, hogy ott valamely privát ember emeljen díszes épületet, hogy az utczasor szépségét rontó egyetlen földszinti dísztelen ház mihamaráb eltűnjék. Nem tudom, ki ezen ház jelenlegi birtokosa, csak annyit tudok, hogy nem épít , sőt hogy szándéka sincs az építéshez, mutatja azon körülmény, mivel a tornáczot bolttal be is építette. .Mindenki úgy használhatja birtokát — bizonyos szabályok korlátai között — a miként neki tetszik, de mi azért mégis egész tisztelettel arra kérnők a jelenlegi tulajdonost, hogy ha ezen ház felépítéséhez vagy kedve vagy pénze nincs, adja el a város szépítése tekintetéből másnak, ki építeni fog, s ki a költségeket annál kevésbé fogja kímélni, minthogy nincs Kassán telek, melyen jövedelmezőbb házat lehetne építeni. Végre mint legszembeötlőbb csorbára, s mint a közlekedés egyik hátrányára kénytelen vagyok rámutatni a főutcza felsőbb részének hiányos csatornázására. Ott ugyanis a házakból nem vezet csatorna a csermelybe, hanem nyílt utcza folyások, melyek, hogy egyrészt a sétálók szeme és orra elé tárnak mindenféle moslékot és hulladékot, a kocsi közlekedésnek is gázolói, mind megannyi kerék és tengelytörő bukkanókat képezvén a főutcza burkolatában. Nekem is kijutott ebből a magam része. A lefolyt nyárban többek társaságában a Bankóra szándékoztam rándulni egy majális alkalmával , de díz itt rekedtünk, mert bérkocsink rugója egy ily utczafolyés által okozott hatalmas zökkenés következtében eltörött, s mi más kocsi hiányában kénytelenek valánk hon maradni. Szép írásom volt! Oh! kész lettem volna levágatni jobb kezemet. A tábornok folytatá beszédét, s nem is sejtette, mi történik bensőmben. — Legyen türelemmel, én ma az Orleansi herczegnél ebédelek, beszélni fogok vele ön felől, most pedig lépjen ide be — egy kis ajtót nyitott meg előttem, mely az irodába vezetett, — fogalmazzon meg egy folyamodványt, s írja oly szépen a mint csak képes. Alázattal fogadtam meg parancsát, ha ő lett volna jövendőbeli főnököm, alázatosságom bizonyára igen jó ajánlatot képezett volna számomra személye előtt. Midőn készen lettem folyamodványommal, a tábornok néhány sort irt szélére, aztán össszehajtva zsebébe dugta és kezét nyújtá felém, jeléül elválásunknak, — előbb azonban másnapra meghitt magához reggelire. Visszatértem lakásomra, asztalomon egy levelet találtam a miniszter pecsétjével ellátva. Eddig az időpontig a jó és rossz — mely engem ért, körülbelül egyenlő arányban áll, — gondolom, a levél melyet feltörteni fogja a mérleget az egyik vagy a másik oldalra lebillenteni. A miniszter válasza volt az, melyet levelemre adott, és pedig, hogy miután neki nincs annyi ideje engem elfogadni, tehát kívánságomat közöljem vele írásban. A rossz lebillentő a mérleg serpenyőjét. Elővettem írószereimet, s azt feleltem a miniszternek, hogy én csupán azért esdekeltem kihallgatásért, mert egy hálálkodó levél eredetijét akartam neki visszaadni — melyet Ő Nagyméltósága egykoron atyámhoz intézett volt mint teljhatalmú tábornokához, de miután nem lehetett szerencsém magas szine előtt tiszteleghetni, megelégszem azzal, hogy annak a bizonyos levélnek csupán másolatát küldöm meg. Másnap Poy tábornoknál tisztelegtem, ki egyetlen reményemet képezte. Örömtől ragyogó arczczal fogadott — ezt jó jelnek vettem. — Az ön ügye rendben van, — mondá. Hogyan ? Az orleansi herczeg titkári hivatalánál ka E bajon mihamarább kellene csatornázás által segíteni, úgy* szépészeti, valamint közlekedési, de egyszersmint közegészségi szempontból, s meg vagyok győződve, hogy a háztulajdonosok a hatóságnak erre vonatkozó felszólításával szemben nem fognak ellenkezni. Van még két ügy, két elhanyagolt állapot, a külsétányok és a színház, de ezeknek szellőztetését avatottabb tollra akarom bízni. TÁROM. Miként lettem én dráma költővé. Idősb Dumas Sándor naplójából. (Vége). — Meglátom, talán Lifittenál fogom önt alkalmazhatni. Ért talán egy keveset a könyvvezetéshez? — Épen semmit! — Mintha csak a kinpadra lettem volna kifeszitve. A tábornok maga is velem látszott szenvedni. — Ali tábornok ur, — mondám oly hangon, mely öt is meghatni látszott, — az én nevelésem nagyon el volt hanyagolva és teljes szégyenemre azt csak ma látom be. De az elmulasztottakat ki fogom pótolni, ezt becsületszavamra fogadom. De kedves barátom, miből fog addig élni ? Pedig nekem semmim sincsen, — feleltem, s éreztem hogy ájulás környékez. — Nos? A tábornok egy perezre gondolatokba merült. — írja fel lakása azimót, — monda ő, — majd meglátjuk mit csinálhatunk önből, — s nekem nyujtá a tintát és a papirost Én felvevém a tollat, melylyel e hires férfiú néhány perczczel ezelőtt irt—megnéztem ismét visszahelyeztem helyére. — Ezzel a tollal én nem irok tábornok ur az megszentségtelenités volna. — Gyermek ! — Itt van hát egy másik. — Köszönöm. Én írtam, a tábornok pedig tekintetével követte tollamat. Alig írtam le két szót, örömmel csapta össze kezeit. — Meg vagyunk mentve ! — kiáltá. — Hogyan ? — Önnek igen szép kézírása van. Lehajtottam két kezemre fejemet, s nem tudtam visszatartani kényeimet. Szép írás! Tehát ez minden, amivel bírok ! Mily képtelen, mily nyomorult vagyok — oh! Tehát csak a szép írásig — a másolásig tudtam vinni: e tulajdonságon ugyancsak szép kilátással kecsegtet. (L.) Az elektromosságot sokan szeretik századunk csodájának nevezni. Nem téve kérdés tárgyává, hogy egyáltalában történhetik-e csoda, vagyis olyan valami, ami a természet öröktől megállapított törvényeivel ellenkezik : az elektromosságban nincsen semmi csodaszerü. Nem ismerjük ugyan biztosan lényegét, de tüneményeinek törvényeit igen, s ezen tüneményeket akár bámuljuk, akár pedig csak gyönyörködve szemléljük is, hatalmunkban áll tetszésünk szerint előállítani, s lefolyásukat czéljaink szerint szabályozni. Azokban, miket a bécsi nemzetközi villamos kiállítás alkalmából e lapok hasábjain az elektromosságról elmondottunk, jómagunk is arra törekedtünk, hogy azon minél kevesebb csodálatost hagyjunk meg. E végett szíves olvasóinkkal, kiket távolról sem tekintünk szakembereknek, tehetségünkhöz képest, s amennyire ez rajzok és számítások nélkül lehetséges, megismertettük az elektromosság valószínű lényegét, előállításának különféle és alkalmazásának nevezetesebb módjait akként, amint azokat a kiállításon szemlélni, mindenkinek bő alkalma nyílt, s ezzel, minthogy immár csakugyan a kiállítás is véget ért, mi is megszűnhetnénk az olvasó figyelmét továbbra is fárasztani. Azt hisszük azonban, hogy nem végzünk haszontalan munkát, ha jelen czikksorozatunk befejezéséül, s mintegy tájékoztatóul arra nézve, hogy mi mindenről lehetne még az elektromosságot illetőleg bővebben beszélgetni, rövidre fogva elmondunk egyet s mást azon hatásokról, amiket ezen újabban igénybe vett természeti erő az emberre és az emberi társapott alkalmazást, mint számfeletti gyakornok, évi KOO frank jövedelemmel, ez ugyan nem nagyon sok, de hát azért is szorgalmasan dolgoznia kell. — Hiszen az nagy szerencse ! És mikor foglalhatom el állásomat ? — Még ma, ha úgy akarja. — Szabad tudnom hivatalfőnököm nevét? — Qudard úr. Mutassa be magát nevemben Megengedi tábornok úr, hogy ezt a jó hírt anyámmal közölhessem ? — Tegye. Menjen irodámba, ott mindent meg fog találni, mire szüksége van. Megírtam édesanyámnak, hogy adjon el mindent amivel még bírunk, s jöjjön azonnal hozzám. Ezerkétszáz frank évenként! Nekem ez roppant, összegnek tetszett. Midőn levelemet bevégeztem, visszatértem a tábornokhoz, ki határtalan jósággal fogadott. Viselete engem arra emlékeztetett, hogy még meg sem köszöntem irányomban tanúsított jóságát. Nyakába borultam és sírtam — ő pedig nem tarthatta magát vissza a nevetéstől. — Erőben s akaratban nem szűkölködik ön fiatal barátom, — mondá vidámul, — de emlékezzék adott ígéretére : tanuljon ! — Igen tábornok úr; most csak a másolás fog eltartani, de fogadom, hogy egykoron mint íó fogom kenyeremet megkeresni. — De most a reggelihez, mert azután sürgős ügyeim a kamarába szólítanak. Egy inas egy teljesen felszerelt terített kis asztalt hozott be a kabinetbe, s én a tábornok úrral léte á tele helyet foglaltam. Reggeli után távoztam. Két ugrással kijutottam a Mont-Blanc utczából a Palais-Royal elé. Oudardur roppant előzékenységgel fogadott, én azonban hajlandó vagyok azt hinni, hogy ezen barátságos fogadtatást koránt sem lehetett személyemnek tulajdonítani. Bevezetett az irodába, hol magamhoz hasonló két fiatal embert találtam dolgozva, s kik ezentúl barátaim levének. Midőn hivatalomba beleéltem magamat, visszaemlékeztem adott szavamra és komolyan neki feküdtem a tanulásnak. A latin nyelvet már bírtam annyira, hogy saját erőmből tovább folytathattam. Az 56 franknyi maradék összegből vettem egy Juvenált,