Felvidéki Ujság, 1942. június (5. évfolyam, 122-145. szám)

1942-06-16 / 134. szám

1942 június 16 — 134. szám s ______Telviocki Újság Dr. Pohl három Jean Pierreu, a kiváló francia történetíró nemrég megjelent munkája jelmondatául egy igen különös és szinte paradoxonnak tetsző gondolatot választott, midőn ezt mondja: „L’ingratitude envers les grands hommes est la marque des peuples forts.“ Ha van ebben a mondásban valamelyes történeti igazság, úgy kell, hogy a tétel fordítva is álljon és én igazán nem szégyenlem gyengeségünket, amely abban nyilvánul meg, hogy hálával és szeretettel emlékezünk meg vezetőinkről. Az ember természete szerint hűséges és ünneplő lény. Hű lelke hangjához s ünnepre kész a valóságokkal szemben. Minél erősebb hűségben s minél készebb erre az ünnepi fel­emelkedésre, annál diadalmasabban ember. A ma élő s a jelen való világban szükség­képen a saját életével elfoglalt emberek szem­beszökően jellemző tulajdonsága az az ön­zés, mely a vezetőkről való megemlékezést kiáltó ellentétben annak idő feletti és az idő­től független jellegével kötött időpontokhoz arányos időközökben ismétlődő évfordulók­hoz szereti fűzni. Az évfordulók között el­­nyújtózkodó időtartam ölében rendszerint aludni szokott az emlékezés, csak az évfor­dulós alkalmak ébresztik fel aztán a kortár­sak hálátlan lelkiismeretét és benne a tisz­teletreméltó vezetők emlékét. Az emberiség­gel adott igazságok azonban ellenállhatatlan erővel mindig érvényesülésre törnek. És ez a jó. Ma nagy szükségünk van arra, hogy a cselekvő élet eszményének apostolai támad­janak és az alkotókedvet ébresszék bennük. Nézzük meg polgármesterünket három éves működése alatt. * * * ‘A A „Magyar Közigazgatás Tükre“ tanítása szerint a bhj. város polgármestere I. fokon 483 féle, II. fokon 170 féle ügyben jár el. A polgármester és a városháza hivatalfőnökei, mint társadalmi téren is a városnak vezetői, az alkotómunka terén szinte korlátlan lehe­tőségekkel rendelkeznek. Nehéz feladat lenne, ha felsorolni kívánnám mindazokat a lehetőségeket, amelyek a vá­ros vezetőjének nyitva állanak a közigazga­tás gazdasági, szociális és kulturális terén. Ezt nem is teszem. Alkotásai önmaguk be­­szélnek. Az idő fogja bebizonyítani, hogy jól cselekedett. Ámbár a művet és az alkotót egy­mástól elválasztani nem lehet, ez alkalommal az alkotóról fogok beszélni. A következők­ben nem életrajzot adok, hanem jellemképet rajzolok és éppen jellembeli nagyságának a kifejezésére felsorolok néhány jelentős ada­tot. Nem szónoki cicoma, szép szóvirág, ha­tásos és hangzatos díszítő jelző, hanem egyéniségének legtalálóbb jellemzésére való törekvés íratta e sorokat, amelyek csupán látható jelei annak a sok tűnődésnek, belső vívódásnak, annak a sok láthatatlan munká­nak, fel nem sorolható áldozatnak, amelyet városunk érdekében kifejteni igyekezett. Ha csak az lenne a teendője, hogy a ké­relmezőket fogadja, az ügyosztályfőnököket meghallgassa s ezrenként aláírásokat adjon, a hírlapírókat felvilágosítsa, már ez is teljes elfoglaltságot jelentene. Ezenfelül ha végig­nézzük tevékenységét, meglep az a szakadat­lan élénk aktivitás, melyben él. Felelőssége rettenetes. Ez a felelősségvállalás néha való­ságos fizikai nyomást gyakorol rá, közna­pinak tűnik fel, mégis kimondom: ez a veze­tés kora reggeltől késő estig tartó folytonos munka. Eközben mindent, még a rágalom aljas fegyverének vérző sebeit is zúgolódás nélkül tűri el s a szokásos gyanúsításoknak nyíltan vallott elveit, az álnokul hintegetett álhiteknek nyilvános élete tetteit s a bármely oldalról jövő támadásoknak önérzetes nyu­godtságát teszi elébe és feltartóztathatatlanul megy útján, am­ig becsülettel s közhaszonnal tehet valamit városunkért. Becsvágya csak egyetlen célt ismer. Elvé­gezni a kötelességét, nem törődve azzal, ha naponként 16—18 órát is dolgozik. Érvénye­sítenie kell a „voir pour prévoir“ elvét. Meg­felelő tájékozottságot, összekötő kapcsolato­kat, mindenről értesültséget követel tőle hi­vatala. Senkinek sincs annyira szüksége a közvélemény hullámzásának megismerésére, mint a polgármesternek. Igyekszik a legjob­bat és legtöbbet adni, ami sok küzdelemmel, sok ellentét, sok ellenfél kialakulásával jár. Felvidéki abban a hagyományos értelem­ben, hogy úgy tud felvidéki lenni, hogy elszakadt volna az anyaországtól. Minden téren a gyakorlati cselekvés em­bere. A dolgokból, mint a pillanat mesterét, csak az érdekli, amit rögtön átvihet a cse­lekvésbe. Nem ábrándozó és álmok után bo­torkáló rajongó, hanem céltudatos, módsze­res és szigorúan következetes. Ösztönszerű­­­leg arra összpontosítja magát, hogy gondos­kodása és cselekvése a városnak gyümölcsöt hozzon, a lakosságnak hasznos legyen. A cselekvést nem rendeli alá a gondolatnak, hanem megfordítva­ a gondolatot a cselek­vésnek. Példátlan tömörséggel összpontosul a kitű­zött cél felé; veleszületett valóságérzék, ösz­tön, intuíció, cselekvésre készség, eredeti kezdeményező erő, hirtelen látás az esemé­nyekkel szemben való közvetlen, cselekvő állásfoglalást eredményez nála. A különféle problémák felmerülésénél meg­egyezik abban a követelésben, hogy megol­dást kell találni, különben az egymásra réteg­ződő kívánságok, törekvések, feladatok sú­lya alatt a közigazgatási berendezkedések összeroppannak vagy rendeltetésüknek ele­get nem téve, a város céljait nem szolgálva zakatolnak tovább. Az ellentétek kiegyenlítését, magasabb egységbe foglalását, a felsőbb elvi szintézist érzi mindig ösztönösen és tudatosan felada­tának. „A legtöbb ember legnagyobb boldog­sága“ elvét használja fel arra, hogy a prob­lémákat a maguk összeségében megragadja a maga jellemző aprólékosságával. Van benne valami német módra sokszerű és kimeríthetetlen; az ész odaadó tisztelete, a tapasztalt tények iránt való lojalitás, szel­lemmel hatja át a tárgyat és megtárgyiasítja a szellemet, az egyéni kezdeményezést a le­hető legtágabb értelemben tiszteletben tartja, megengedi ugyan, hogy a szükségletek ér­vényre jussanak, de a szükségleteket, mihelyt annak jelei mutatkoznak, azonnal kielégíti. Nem oly faktátum, aki íróasztalánál ül, hasz­nos szolgálatát nem jelenti a jelenléti órák vagy az általa aláírt okmányok mennyisége, s jelentéseinek száma. * * * Még arra is van ideje, hogy előadásokat tartson, mindenütt, ott van, ahol munkát és felelősséget kell vállalni. Cselekvéseinek, minden erkölcsi értékének lényege azon for­dul meg, hogy az erkölcsi törvény határozza meg akaratát. A belső nem holtpont, amelyre a benyomások csak gépiesen rávetítődnek, eleven aktív erő az, forrpont, belülről kifelé ható teremtő tevékenység. Hatalmas tudása, de azért minden apró részletre kiterjedő figyelme teszik ellenfelei szemében olyan félelmetessé. Hihetetlen ma­gabiztos fölénnyel harcol meggyőződésének diadaláért. Mint e különckor többi fiában, benne is sok a ressentiment, fogalmazásában néha megfé­lemlít, sokszor feleslegesen érdes, de ő száll le először a járhatatlan aknába és a beomló gödörből fel tudja kiálltani, el tudja hitetni, hogy források közelében jár. Vádolják azzal is, hogy komor, aki a szívre nem tekint s aki a törvények alkalmazásával csak érvel, csak meggyőz vagy agyonüt. Rendszerében kétségtelenül van valami hu­manista hajlékonyság, nem tesz bele az élet­be, inkább egyezteti, de ha kell, bele is metsz,­ így sikerül sokszor megoldania az emberek nyelvét, a nyelvét igen, a szívét már nem annyira. Sok piszkot, romot kell itt még — attól fé­lek — sok küzködéssel elmosni, amíg a sok­szor álutakon kiragyogó életöröm vele szem­ben hű szeretetté tisztul. Az apró cselszövések, az ember­rágás még egyre tart, ha ma még nincs is meg az a hűség, aminek meg kellene lennie, mindenütt ott csillog valami abból, aminek ez a szellem előtte jár. Fény és sötétség harcá­ban a nemes szív helye nem lehet vitás, ezért a tájékozatlanságból keletkezett hibás beállítású vélemények helyesbítést fognak nyerni. Nem kételkedünk benne, hogy telve van jószándékkal, ellenkezőleg eszünkkel és szí­vünkkel elismerjük, a közigazgatás rajongó szeretetével tekintünk fel hozzá, mint ahhoz az erőhöz, mely alkot és teremt, melyhez közel akarunk férkőzni melyet mindenek fe­lett tisztelünk. Az uj állam alapelvét: „vezetőnek tekin­télye lefelé­­ és felelőssége felfelé“ mindenkitől megköveteli. Várospolitikus, de a szónak nem mai, megkopott, hanem legszebb s legneme­sebb értelmében, olyan férfi, aki a város kö­zönsége ügyeivel belső hivatásból foglalko­zik. Vérévé vált az a megérzés, hogy nagy célokat helyes taktikai beállítással lehet el­érni és szolgálni. Tisztafejű vezetőnk nemeslelkű feleségé­vel együtt előzékeny készséggel vesz részt minden olyan jótékony társadalmi akcióban, amellyel a háború okozta sebeket gyógyítani és könnyeket felszárítani igyekeznek. Céljainak józan és magasztos velejét eb­ben foglalhatjuk össze: tiszta szándék, tiszta lélek, akár siker, akár nem. Egy történelmi problémáktól és eseményektől terhes és for­rongó és vajúdó lázas kor szemünk előtt alakít ki egy gazdag szellemi erőkkel meg­áldott férfiból nagy embert. Ezek a jelzők a szeretet nyelvének kifeje­zései, a hódolatnak a jelei, azonban mindez lényegbe vágó és jellemző. Sok emberben ott mozog az ellenvetés. Ha voltak is hibák, amik akadályozták mun­kájának zavartalan menetét, az is biztos, hogy elért eredményei még ellenfeleinél is elismerést és méltánylást vívtak ki. A hívőknek nem kell részletezni, a hitetlen meg úgy sem fogja megérteni; nem elég azt mondani róla, hogy vallásos, hívő lélek, szel­leme tejesen át van hatva az Istentudattól, a homo religiosus szívverése hallatszik min­den szavából. * * * Életében a vallásos uralkodó érték, életé­nek minden lelki ügyére a vallás vet fényt s minden ennek a visszfényében jelenik meg. Vallásossága a fajszeretetben olvad fel, benne a fajszeretet vallássá lett. Lelke a fajáért való tettekben dicsőiti Istent. Az Isten nap­számosának tartja magát, akinek a tett, al­kotás emberi hivatása. Mindenütt ott van, ahol komoly ügyről van szó és ahol nemzet­építő munka folyik. A közért való munkának, a közösség szolgálásának fanatikus apostola, valami megfeszült lelkében s olyan lendületet adott az egész kassai életnek, hogy sodró ereje minden képességet és arravalóságot munkába állított. Várospolitikájának célja szociális, a lakos­ság legnagyobb részének boldogítása. Sok­szor inti munkatársait: „vigyázzatok mester­ségetekben, mert emberkönny, embervér mennyekbe kiált.“ Irtózik a felszínességtől, esküdt ellensége a felületességnek, nem élvezi kényelmesked­­ve az élet örömeit, hanem igavonóként be­fogva a város szekerébe. Ez a kemény ember rendületlenül megsz­ a maga útján, nem irtózik a kitartó munkától, jól tudja: nagy eredményeket nem lehet egy­két napi tanácskozással elérni, hanem csak esztendőkig tartó szorgalmas munka által. Országszerte elismert alapos tudása, ritka pedagógiai érzéke, szónoki készsége, benső­séges vallásossága, önzetlensége s mindeze­ken nyugvó nagy tekintélye szinte parancso­­lólag írják elő, hogy e ritka értékek szélesebb körben érvényesüljenek és mintaképe legyen egy hitben, munkában, tudásban, kötelesség­érzésben erős és kitartó új nemzedéknek. Folytathatnék igazi nemes predikátumai­nak sorát, de bármilyen más rangjelzőt is adunk, mindennek lényege ugyanaz: ő a kas­sai közigazgatási élet leghűségesebb építője. Nagysága mégsem terveinek és koncep­cióinak a nagyszerűségében keresendő, ha­nem­ abban a puritánul becsületességben, amely őt a kis és nagy dolgokban egyforma hűségre kötelezte. Példája nyomán erősítse meg lelkünket a kiontott tenger magyar vér és jusson eszünkbe, meg ne feledkezzünk róla, hogy messze csatatereken, roskatag, beomlott sírokból összekulcsolt, esdeklő csontkezek nyúlnak felénk, melyek arra kérnek: magyarok! értsük meg egymást és együttes erővel és akarattal építsük a magyar jövendőt és a magyar dicsőséget! . —. Sándor polgármester éve áll a város élén Í I HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE A júniusi szám tartalmából. MAKKAI SÁNDOR: Szellemi vezetés. SZABÓ T. ATTILA: A románok újabbkori erdélyi be­települése. LÁSZLÓ GYULA: A magyar őstörténelem régészete. SZABÓ ISTVÁN: A kolozsvári színjátszás mai kérdései. Ifi- BOÉR ELEK: Nagy tér-gazdaság. Bethlen Miklós az olvasás hasznáról. — Ro­mán szerep Európában. — Erdélyi drámairo­dalom a Nemzeti Színházban. — Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ötven éve-Könyvtanoij — 1942. Szabédi László, K. Kovács László, László Dezső, Venczel József, Parajdi Incze Lajos, Makkai László cikkei a könyvnap jelentősebb könyveiről. _____ Előfizetés egy évre: 9 P, egyes szám­ára: 1 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Mátyás király tér 5. sz. I. emelet. — Posta­csekk: 72.809. Megjelenik minden hó 15-én. Az I. Országos Fényképkléfuktós színes felvételeinek bemutatása A Magyarországi Kárpátegyesületben mű­ 8 anyagot. A legszebb magyar színes felvételek ködő „Kassai fényképezők“ csoportja junius­­i első bemutatóját dr. Szentkirályi Zsigmond 16-án, ma, kedden este Veő órai kezdettel az I egyet. m. tanár, kórházi főorvos, a „Kassai egyesület székházában (Fő-utca 78„ I. em„ ■ Fényképezők“ elnöke nyitja meg. Vetítésre Társadalmi Egyesületek Háza) bemutatja az ■ kerülnek Magyarország leghíresebb fényké­ I. Országos Fényképkiállitásra beérkezett és I pezőinek legszebb színes felvételei, a bírálóbizottság által kiválogatott színes I A belső arcvonal hősi halottja Az utóbbi évtizedben szinte végzetszerí­ a magyar államférfiak sorsa; tragikus hirte­lenséggel dőlnek ki őrhelyeikről. Akkor, amidőn még a legnagyobb szükség volna kipróbált munkaerejükre. Akkor, amidőn még alig kezdték meg nagyszabású építő-munka­­tervük megvalósítását. A rendkívüli idők, a nagy feladatok s az ezekkel járó felelőség súlya túlszárnyalják az emberi képességek határait s bármily erős is a lélek és az aka­rat, a gyönge szervezet idő előtt felmondja a szolgálatot. Így történt ez Gömbös Gyula, Darányi Kálmán és Csáky István esetében. Ez lett a sorsa most Győrffy-Bengyel Sán­dor közellátási miniszternek is. Katona volt. Mégpedig a legjavából! Vité­zül küzdötte végig az első világháborút. Majd tevékeny részt vett a nemzeti hadsereg megszervezésében. 1936-ban a honvédelmi minisztérium anyagi csoportfőnöke lett. Ha­táskörébe tartozott a magyar hadsereg kor­szerű felszerelése és hadikészültségbe való helyezése, az anyagi, szervezeti és utánpót­lási ügyek intézése. Ebben a nagyfontosságú munkakörben egyenesen sorsdöntő jelentő­ségű szolgálatokat tett a nemzetnek. Abban, hogy a magyar honvéd ma méltó fegyver­társa a német katonának és diadalmas átütő­erővel leküzdi a legnagyobb nehézségeket és legyőzi a legveszedelmesebb ellenséget, Györffy-Bengyel Sándornak elévülhetetlen érdemei vannak. Éveken át fáradhatatlan céltudatossággal azért dolgozott, hogy az elkövetkező nagy erőpróba idején a külső arcvonal a lehető legerősebb, a lehető legjobban felszerelt és a lehető legkü­lönbül kiképzett legyen. S ami­kor ezen a téren már minden tehetőt meg­tett, a legfelsőbb bizalom kiváló szervező­képességét a belső arcvonal megszervezésé­nél vette igénybe. Győrffy-Bengyel Sándor jó katonához illően ezt a megbízatást is tel­jes lélekkel vállalta s tekintet nélkül meg­rendült egészségi állapotára itt is egész mun­kát végzett. Itt is a honvédelem mindenek fölött álló érdekeit szolgálta. Tudatában volt annak, hogy a külső arcvonal győzelme a belső arcvonal szilárdságától és ellenálló­­képességétől függ. Kivételes szakértelemmel, széles látókörrel, lankadatlan szorgalommal és mélységes szociális érzékkel vette kezébe az ország közellátásügyét. Mindenekelőtt megállapította a rendelkezésre álló készlete­ket, erős kézzel gondoskodott az igazságos áruelosztásról, az árak szigorú ellenőrzésé­ről és maga is nem egyszer elvegyült a sor­­banállók között, felkereste a piacokat, hogy személyes tapasztalatok alapján tehesse meg a szükséges, helyes intézkedéseket. Legfőbb törekvése az volt, hogy az alsó néprétegek­ közszükségleteinek biztosításával a belső arcvonalat megingathatatlanul kiépítse. Győrffy-Bengyel Sándor a polgári poszton is katona volt. Már évek óta súlyos beteg volt, azonban önmagával szemben nem is­mert kíméletet. Egyéni érdekeit tökéletesen alárendelte a köz érdekeinek s a magára vállalt kötelességeknek eleget tett mind­halálig. Minisztertársai az utóbbi hónapok­ban nap-nap mellett látták, mint roskad össze a gyönge test az emberfeletti munka súlya alatt és kérve kérlelték, hogy kímélje magát. Az eszme szolgálatában álló lélek azonban dacolt az emberi esendőséggel. Az éjszakai órákba nyúló minisztertanácsokon gyakran annyira elfogta a rosszallót, hogy haza kel­lett szállítani. Másnap azonban már kora­reggel mindig ott volt dolgozószobájában és késő estig dolgozott. Hűséges, önfeláldozó katona volt. S most kötelességteljesUés köz­ben meghalt a vártán. Hálás kegyelettel álljunk Győrffy-Bengyd úgy halálával is példát adott minden ma­gyarnak. Amint Kállay Miklós miniszterelnök váratlan halálának hírére székelyföldi útjáról a gyászoló özvegynek táviratozta: „A köte­­lességteljesítés katonájának állami életünk fontos őrhelyén utolsó percig kitartása az egész nemzetnek szóló példaadás." Hálás kegyelettel álltamn Györffy-Bengyel Sándor ravatalánál s véssük szivünkbe éle­tének és halálának nemes példáját. (igJ

Next