Felvidéki Ujság, 1942. június (5. évfolyam, 122-145. szám)
1942-06-16 / 134. szám
1942 június 16 — 134. szám s ______Telviocki Újság Dr. Pohl három Jean Pierreu, a kiváló francia történetíró nemrég megjelent munkája jelmondatául egy igen különös és szinte paradoxonnak tetsző gondolatot választott, midőn ezt mondja: „L’ingratitude envers les grands hommes est la marque des peuples forts.“ Ha van ebben a mondásban valamelyes történeti igazság, úgy kell, hogy a tétel fordítva is álljon és én igazán nem szégyenlem gyengeségünket, amely abban nyilvánul meg, hogy hálával és szeretettel emlékezünk meg vezetőinkről. Az ember természete szerint hűséges és ünneplő lény. Hű lelke hangjához s ünnepre kész a valóságokkal szemben. Minél erősebb hűségben s minél készebb erre az ünnepi felemelkedésre, annál diadalmasabban ember. A ma élő s a jelen való világban szükségképen a saját életével elfoglalt emberek szembeszökően jellemző tulajdonsága az az önzés, mely a vezetőkről való megemlékezést kiáltó ellentétben annak idő feletti és az időtől független jellegével kötött időpontokhoz arányos időközökben ismétlődő évfordulókhoz szereti fűzni. Az évfordulók között elnyújtózkodó időtartam ölében rendszerint aludni szokott az emlékezés, csak az évfordulós alkalmak ébresztik fel aztán a kortársak hálátlan lelkiismeretét és benne a tiszteletreméltó vezetők emlékét. Az emberiséggel adott igazságok azonban ellenállhatatlan erővel mindig érvényesülésre törnek. És ez a jó. Ma nagy szükségünk van arra, hogy a cselekvő élet eszményének apostolai támadjanak és az alkotókedvet ébresszék bennük. Nézzük meg polgármesterünket három éves működése alatt. * * * ‘A A „Magyar Közigazgatás Tükre“ tanítása szerint a bhj. város polgármestere I. fokon 483 féle, II. fokon 170 féle ügyben jár el. A polgármester és a városháza hivatalfőnökei, mint társadalmi téren is a városnak vezetői, az alkotómunka terén szinte korlátlan lehetőségekkel rendelkeznek. Nehéz feladat lenne, ha felsorolni kívánnám mindazokat a lehetőségeket, amelyek a város vezetőjének nyitva állanak a közigazgatás gazdasági, szociális és kulturális terén. Ezt nem is teszem. Alkotásai önmaguk beszélnek. Az idő fogja bebizonyítani, hogy jól cselekedett. Ámbár a művet és az alkotót egymástól elválasztani nem lehet, ez alkalommal az alkotóról fogok beszélni. A következőkben nem életrajzot adok, hanem jellemképet rajzolok és éppen jellembeli nagyságának a kifejezésére felsorolok néhány jelentős adatot. Nem szónoki cicoma, szép szóvirág, hatásos és hangzatos díszítő jelző, hanem egyéniségének legtalálóbb jellemzésére való törekvés íratta e sorokat, amelyek csupán látható jelei annak a sok tűnődésnek, belső vívódásnak, annak a sok láthatatlan munkának, fel nem sorolható áldozatnak, amelyet városunk érdekében kifejteni igyekezett. Ha csak az lenne a teendője, hogy a kérelmezőket fogadja, az ügyosztályfőnököket meghallgassa s ezrenként aláírásokat adjon, a hírlapírókat felvilágosítsa, már ez is teljes elfoglaltságot jelentene. Ezenfelül ha végignézzük tevékenységét, meglep az a szakadatlan élénk aktivitás, melyben él. Felelőssége rettenetes. Ez a felelősségvállalás néha valóságos fizikai nyomást gyakorol rá, köznapinak tűnik fel, mégis kimondom: ez a vezetés kora reggeltől késő estig tartó folytonos munka. Eközben mindent, még a rágalom aljas fegyverének vérző sebeit is zúgolódás nélkül tűri el s a szokásos gyanúsításoknak nyíltan vallott elveit, az álnokul hintegetett álhiteknek nyilvános élete tetteit s a bármely oldalról jövő támadásoknak önérzetes nyugodtságát teszi elébe és feltartóztathatatlanul megy útján, amig becsülettel s közhaszonnal tehet valamit városunkért. Becsvágya csak egyetlen célt ismer. Elvégezni a kötelességét, nem törődve azzal, ha naponként 16—18 órát is dolgozik. Érvényesítenie kell a „voir pour prévoir“ elvét. Megfelelő tájékozottságot, összekötő kapcsolatokat, mindenről értesültséget követel tőle hivatala. Senkinek sincs annyira szüksége a közvélemény hullámzásának megismerésére, mint a polgármesternek. Igyekszik a legjobbat és legtöbbet adni, ami sok küzdelemmel, sok ellentét, sok ellenfél kialakulásával jár. Felvidéki abban a hagyományos értelemben, hogy úgy tud felvidéki lenni, hogy elszakadt volna az anyaországtól. Minden téren a gyakorlati cselekvés embere. A dolgokból, mint a pillanat mesterét, csak az érdekli, amit rögtön átvihet a cselekvésbe. Nem ábrándozó és álmok után botorkáló rajongó, hanem céltudatos, módszeres és szigorúan következetes. Ösztönszerűleg arra összpontosítja magát, hogy gondoskodása és cselekvése a városnak gyümölcsöt hozzon, a lakosságnak hasznos legyen. A cselekvést nem rendeli alá a gondolatnak, hanem megfordítva a gondolatot a cselekvésnek. Példátlan tömörséggel összpontosul a kitűzött cél felé; veleszületett valóságérzék, ösztön, intuíció, cselekvésre készség, eredeti kezdeményező erő, hirtelen látás az eseményekkel szemben való közvetlen, cselekvő állásfoglalást eredményez nála. A különféle problémák felmerülésénél megegyezik abban a követelésben, hogy megoldást kell találni, különben az egymásra rétegződő kívánságok, törekvések, feladatok súlya alatt a közigazgatási berendezkedések összeroppannak vagy rendeltetésüknek eleget nem téve, a város céljait nem szolgálva zakatolnak tovább. Az ellentétek kiegyenlítését, magasabb egységbe foglalását, a felsőbb elvi szintézist érzi mindig ösztönösen és tudatosan feladatának. „A legtöbb ember legnagyobb boldogsága“ elvét használja fel arra, hogy a problémákat a maguk összeségében megragadja a maga jellemző aprólékosságával. Van benne valami német módra sokszerű és kimeríthetetlen; az ész odaadó tisztelete, a tapasztalt tények iránt való lojalitás, szellemmel hatja át a tárgyat és megtárgyiasítja a szellemet, az egyéni kezdeményezést a lehető legtágabb értelemben tiszteletben tartja, megengedi ugyan, hogy a szükségletek érvényre jussanak, de a szükségleteket, mihelyt annak jelei mutatkoznak, azonnal kielégíti. Nem oly faktátum, aki íróasztalánál ül, hasznos szolgálatát nem jelenti a jelenléti órák vagy az általa aláírt okmányok mennyisége, s jelentéseinek száma. * * * Még arra is van ideje, hogy előadásokat tartson, mindenütt, ott van, ahol munkát és felelősséget kell vállalni. Cselekvéseinek, minden erkölcsi értékének lényege azon fordul meg, hogy az erkölcsi törvény határozza meg akaratát. A belső nem holtpont, amelyre a benyomások csak gépiesen rávetítődnek, eleven aktív erő az, forrpont, belülről kifelé ható teremtő tevékenység. Hatalmas tudása, de azért minden apró részletre kiterjedő figyelme teszik ellenfelei szemében olyan félelmetessé. Hihetetlen magabiztos fölénnyel harcol meggyőződésének diadaláért. Mint e különckor többi fiában, benne is sok a ressentiment, fogalmazásában néha megfélemlít, sokszor feleslegesen érdes, de ő száll le először a járhatatlan aknába és a beomló gödörből fel tudja kiálltani, el tudja hitetni, hogy források közelében jár. Vádolják azzal is, hogy komor, aki a szívre nem tekint s aki a törvények alkalmazásával csak érvel, csak meggyőz vagy agyonüt. Rendszerében kétségtelenül van valami humanista hajlékonyság, nem tesz bele az életbe, inkább egyezteti, de ha kell, bele is metsz, így sikerül sokszor megoldania az emberek nyelvét, a nyelvét igen, a szívét már nem annyira. Sok piszkot, romot kell itt még — attól félek — sok küzködéssel elmosni, amíg a sokszor álutakon kiragyogó életöröm vele szemben hű szeretetté tisztul. Az apró cselszövések, az emberrágás még egyre tart, ha ma még nincs is meg az a hűség, aminek meg kellene lennie, mindenütt ott csillog valami abból, aminek ez a szellem előtte jár. Fény és sötétség harcában a nemes szív helye nem lehet vitás, ezért a tájékozatlanságból keletkezett hibás beállítású vélemények helyesbítést fognak nyerni. Nem kételkedünk benne, hogy telve van jószándékkal, ellenkezőleg eszünkkel és szívünkkel elismerjük, a közigazgatás rajongó szeretetével tekintünk fel hozzá, mint ahhoz az erőhöz, mely alkot és teremt, melyhez közel akarunk férkőzni melyet mindenek felett tisztelünk. Az uj állam alapelvét: „vezetőnek tekintélye lefelé és felelőssége felfelé“ mindenkitől megköveteli. Várospolitikus, de a szónak nem mai, megkopott, hanem legszebb s legnemesebb értelmében, olyan férfi, aki a város közönsége ügyeivel belső hivatásból foglalkozik. Vérévé vált az a megérzés, hogy nagy célokat helyes taktikai beállítással lehet elérni és szolgálni. Tisztafejű vezetőnk nemeslelkű feleségével együtt előzékeny készséggel vesz részt minden olyan jótékony társadalmi akcióban, amellyel a háború okozta sebeket gyógyítani és könnyeket felszárítani igyekeznek. Céljainak józan és magasztos velejét ebben foglalhatjuk össze: tiszta szándék, tiszta lélek, akár siker, akár nem. Egy történelmi problémáktól és eseményektől terhes és forrongó és vajúdó lázas kor szemünk előtt alakít ki egy gazdag szellemi erőkkel megáldott férfiból nagy embert. Ezek a jelzők a szeretet nyelvének kifejezései, a hódolatnak a jelei, azonban mindez lényegbe vágó és jellemző. Sok emberben ott mozog az ellenvetés. Ha voltak is hibák, amik akadályozták munkájának zavartalan menetét, az is biztos, hogy elért eredményei még ellenfeleinél is elismerést és méltánylást vívtak ki. A hívőknek nem kell részletezni, a hitetlen meg úgy sem fogja megérteni; nem elég azt mondani róla, hogy vallásos, hívő lélek, szelleme tejesen át van hatva az Istentudattól, a homo religiosus szívverése hallatszik minden szavából. * * * Életében a vallásos uralkodó érték, életének minden lelki ügyére a vallás vet fényt s minden ennek a visszfényében jelenik meg. Vallásossága a fajszeretetben olvad fel, benne a fajszeretet vallássá lett. Lelke a fajáért való tettekben dicsőiti Istent. Az Isten napszámosának tartja magát, akinek a tett, alkotás emberi hivatása. Mindenütt ott van, ahol komoly ügyről van szó és ahol nemzetépítő munka folyik. A közért való munkának, a közösség szolgálásának fanatikus apostola, valami megfeszült lelkében s olyan lendületet adott az egész kassai életnek, hogy sodró ereje minden képességet és arravalóságot munkába állított. Várospolitikájának célja szociális, a lakosság legnagyobb részének boldogítása. Sokszor inti munkatársait: „vigyázzatok mesterségetekben, mert emberkönny, embervér mennyekbe kiált.“ Irtózik a felszínességtől, esküdt ellensége a felületességnek, nem élvezi kényelmeskedve az élet örömeit, hanem igavonóként befogva a város szekerébe. Ez a kemény ember rendületlenül megsz a maga útján, nem irtózik a kitartó munkától, jól tudja: nagy eredményeket nem lehet egykét napi tanácskozással elérni, hanem csak esztendőkig tartó szorgalmas munka által. Országszerte elismert alapos tudása, ritka pedagógiai érzéke, szónoki készsége, bensőséges vallásossága, önzetlensége s mindezeken nyugvó nagy tekintélye szinte parancsolólag írják elő, hogy e ritka értékek szélesebb körben érvényesüljenek és mintaképe legyen egy hitben, munkában, tudásban, kötelességérzésben erős és kitartó új nemzedéknek. Folytathatnék igazi nemes predikátumainak sorát, de bármilyen más rangjelzőt is adunk, mindennek lényege ugyanaz: ő a kassai közigazgatási élet leghűségesebb építője. Nagysága mégsem terveinek és koncepcióinak a nagyszerűségében keresendő, hanem abban a puritánul becsületességben, amely őt a kis és nagy dolgokban egyforma hűségre kötelezte. Példája nyomán erősítse meg lelkünket a kiontott tenger magyar vér és jusson eszünkbe, meg ne feledkezzünk róla, hogy messze csatatereken, roskatag, beomlott sírokból összekulcsolt, esdeklő csontkezek nyúlnak felénk, melyek arra kérnek: magyarok! értsük meg egymást és együttes erővel és akarattal építsük a magyar jövendőt és a magyar dicsőséget! . —. Sándor polgármester éve áll a város élén Í I HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE A júniusi szám tartalmából. MAKKAI SÁNDOR: Szellemi vezetés. SZABÓ T. ATTILA: A románok újabbkori erdélyi betelepülése. LÁSZLÓ GYULA: A magyar őstörténelem régészete. SZABÓ ISTVÁN: A kolozsvári színjátszás mai kérdései. Ifi- BOÉR ELEK: Nagy tér-gazdaság. Bethlen Miklós az olvasás hasznáról. — Román szerep Európában. — Erdélyi drámairodalom a Nemzeti Színházban. — Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ötven éve-Könyvtanoij — 1942. Szabédi László, K. Kovács László, László Dezső, Venczel József, Parajdi Incze Lajos, Makkai László cikkei a könyvnap jelentősebb könyveiről. _____ Előfizetés egy évre: 9 P, egyes számára: 1 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Mátyás király tér 5. sz. I. emelet. — Postacsekk: 72.809. Megjelenik minden hó 15-én. Az I. Országos Fényképkléfuktós színes felvételeinek bemutatása A Magyarországi Kárpátegyesületben mű 8 anyagot. A legszebb magyar színes felvételek ködő „Kassai fényképezők“ csoportja juniusi első bemutatóját dr. Szentkirályi Zsigmond 16-án, ma, kedden este Veő órai kezdettel az I egyet. m. tanár, kórházi főorvos, a „Kassai egyesület székházában (Fő-utca 78„ I. em„ ■ Fényképezők“ elnöke nyitja meg. Vetítésre Társadalmi Egyesületek Háza) bemutatja az ■ kerülnek Magyarország leghíresebb fényké I. Országos Fényképkiállitásra beérkezett és I pezőinek legszebb színes felvételei, a bírálóbizottság által kiválogatott színes I A belső arcvonal hősi halottja Az utóbbi évtizedben szinte végzetszerí a magyar államférfiak sorsa; tragikus hirtelenséggel dőlnek ki őrhelyeikről. Akkor, amidőn még a legnagyobb szükség volna kipróbált munkaerejükre. Akkor, amidőn még alig kezdték meg nagyszabású építő-munkatervük megvalósítását. A rendkívüli idők, a nagy feladatok s az ezekkel járó felelőség súlya túlszárnyalják az emberi képességek határait s bármily erős is a lélek és az akarat, a gyönge szervezet idő előtt felmondja a szolgálatot. Így történt ez Gömbös Gyula, Darányi Kálmán és Csáky István esetében. Ez lett a sorsa most Győrffy-Bengyel Sándor közellátási miniszternek is. Katona volt. Mégpedig a legjavából! Vitézül küzdötte végig az első világháborút. Majd tevékeny részt vett a nemzeti hadsereg megszervezésében. 1936-ban a honvédelmi minisztérium anyagi csoportfőnöke lett. Hatáskörébe tartozott a magyar hadsereg korszerű felszerelése és hadikészültségbe való helyezése, az anyagi, szervezeti és utánpótlási ügyek intézése. Ebben a nagyfontosságú munkakörben egyenesen sorsdöntő jelentőségű szolgálatokat tett a nemzetnek. Abban, hogy a magyar honvéd ma méltó fegyvertársa a német katonának és diadalmas átütőerővel leküzdi a legnagyobb nehézségeket és legyőzi a legveszedelmesebb ellenséget, Györffy-Bengyel Sándornak elévülhetetlen érdemei vannak. Éveken át fáradhatatlan céltudatossággal azért dolgozott, hogy az elkövetkező nagy erőpróba idején a külső arcvonal a lehető legerősebb, a lehető legjobban felszerelt és a lehető legkülönbül kiképzett legyen. S amikor ezen a téren már minden tehetőt megtett, a legfelsőbb bizalom kiváló szervezőképességét a belső arcvonal megszervezésénél vette igénybe. Győrffy-Bengyel Sándor jó katonához illően ezt a megbízatást is teljes lélekkel vállalta s tekintet nélkül megrendült egészségi állapotára itt is egész munkát végzett. Itt is a honvédelem mindenek fölött álló érdekeit szolgálta. Tudatában volt annak, hogy a külső arcvonal győzelme a belső arcvonal szilárdságától és ellenállóképességétől függ. Kivételes szakértelemmel, széles látókörrel, lankadatlan szorgalommal és mélységes szociális érzékkel vette kezébe az ország közellátásügyét. Mindenekelőtt megállapította a rendelkezésre álló készleteket, erős kézzel gondoskodott az igazságos áruelosztásról, az árak szigorú ellenőrzéséről és maga is nem egyszer elvegyült a sorbanállók között, felkereste a piacokat, hogy személyes tapasztalatok alapján tehesse meg a szükséges, helyes intézkedéseket. Legfőbb törekvése az volt, hogy az alsó néprétegek közszükségleteinek biztosításával a belső arcvonalat megingathatatlanul kiépítse. Győrffy-Bengyel Sándor a polgári poszton is katona volt. Már évek óta súlyos beteg volt, azonban önmagával szemben nem ismert kíméletet. Egyéni érdekeit tökéletesen alárendelte a köz érdekeinek s a magára vállalt kötelességeknek eleget tett mindhalálig. Minisztertársai az utóbbi hónapokban nap-nap mellett látták, mint roskad össze a gyönge test az emberfeletti munka súlya alatt és kérve kérlelték, hogy kímélje magát. Az eszme szolgálatában álló lélek azonban dacolt az emberi esendőséggel. Az éjszakai órákba nyúló minisztertanácsokon gyakran annyira elfogta a rosszallót, hogy haza kellett szállítani. Másnap azonban már korareggel mindig ott volt dolgozószobájában és késő estig dolgozott. Hűséges, önfeláldozó katona volt. S most kötelességteljesUés közben meghalt a vártán. Hálás kegyelettel álljunk Győrffy-Bengyd úgy halálával is példát adott minden magyarnak. Amint Kállay Miklós miniszterelnök váratlan halálának hírére székelyföldi útjáról a gyászoló özvegynek táviratozta: „A kötelességteljesítés katonájának állami életünk fontos őrhelyén utolsó percig kitartása az egész nemzetnek szóló példaadás." Hálás kegyelettel álltamn Györffy-Bengyel Sándor ravatalánál s véssük szivünkbe életének és halálának nemes példáját. (igJ