Felvidéki Ujság, 1942. július (5. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-21 / 163. szám

ft Egyévi fogházra ítélt az ötös tanács egy veszélyes fecsegőt, aki a szovjet viszonyokat dicsőítette és német szövetségesünk ellen izgatott Kassa, julius 21. Veszélyes fecsegő ügyében ítélkezett a kassai kir. törvényszék ötös külön tanácsa Forgách Tivadar törvényszéki elnök veze­tése alatt. Ez év májusában elegánsan öltö­zött, kínai bajuszú ember jelent meg Ózdon, ahol Horváth György tanítónak mutatkozott be és előadta, hogy a bakonytamási r. kat. templom építésére gyűjt adományokat. Sza­bályszerű igazolványai voltak a gyűjtésre s így mindenki adott 1—2 pengőt. Az állítóla­­gos tanító igen bőbeszédű embernek mutat­kozott s elmondta, hogy mint szakaszvezető hónapokig kint volt Ukrajnában a harcoló csapatoknál. Feltűnt azonban, hogy a „tanító“ ur igen nagy elismeréssel nyilatkozott a szovjet viszonyokról, viszont a legnagyobb gyű­lölettel és lekicsinléssel beszélt minde­­nütt német Szövetségesünkről. A csendőrségnek is feltűnt a gyanús egyén, akit leigazoltattak s mivel kiderült, hogy soha életében nem volt tanító, nem volt ka­tona és nem járt a fronton, letartóztatták és bekísérték a kassai kir. ügyészség fogházába. A főtárgyaláson m­egállapitást nyert, hogy Horváth 1906-ban született Budapesten. Fog­lalkozására nézve a vádlott a tárgyaláson kijelentette, hogy festőművész, cipőfelsőrész­­készitő és ügynök. Négyszer volt már okirat­­hamisitásért és sikkasztásért büntetve. Ta­gadta a terhére rótt vádakat, de az eskü alatt kihallgatott érdektelen tanúk igazolták, hogy Horváth valóban agitált a szovjet mellett és koholt híreket közölt az ózdi gyártelep lakossága körében. Dr. Guttmann védő a vádlott elmeállapotá­nak megvizsgálását kérte. Az indítványt el­utasította a bíróság, mivel Horváth teljesen épelméjű és beszámítható. Dr. Imecsfalvi Jenő kir. ügyész súlyos bün­tetés kiszabását kérte a veszélyes fecsegőre, aki kijelentéseit háború idején, hadiüzemek területén tette, tanítói állást és frontharcos tapasztalatokat színlelve és német szövetsé­gesünkről becsmérlőleg nyilatkozott. A bíróság az állam és társadalom rend­jének felforgatására irányuló 2 rendbeli vétség és 2 rendbeli koholt hírek közlése miatt egy évi fogházra és 3 évi hivatal­­vesztésre ítélte Horváth György áttanító, álszakaszvezető fecsegőt, aki megnyugodott az ítéletben és azonnal be­vonult a fogházba. 54 fokos hőség Indiában KARACHI: — Az utolsó hetekben gyakran tűnődtem azon, hogy hogyan bírták ki az idegen uralkodók és hódítók Delhi nyári hő­ségét azokban az évszázadokban, amelyek­ben még nem voltak villamos szellőztetők és hűtőtelepek. Miután éveken át éltem tró­pusi klíma alatt, India fővárosában csaknem elviselhetetlennek találtam a nyarat. Az idő­járás egyébként egyáltalán nemcsak az európaiakat sújtja; a hinduk éppoly súlyosan szenvednek tőle. Egy hindu kolléga, aki 37 év óta először nem mehetett Simlába nyaralni, így nyilat­kozott: „Delhi nyáron olyan, mint a pokol, amikor az ördögnek rossz kedve van. Az utóbbi napokban körülbelül az volt az em­bernek az érzése, hogy elevenen megpörkölt. Egyáltalán nem vonom kétségbe, hogy kato­nailag célszerű az ellenség elől eltitkolni minden adatot az időjárásról, mindamellett úgy vélem, hogy időnként némi kis tájékoz­tató a melegről egyenesen elrettentő hatású volna.“ A legrosszabb az, amit Indiában „száraz hőségnek“ hívnak, ilyenkor az egész világ mintegy a forróság örvényébe süllyed, ahol minden élet megállni látszik, ahol a levegő elveszti nedvességét, ahol a rovarok elszá­radnak és az emberi értelem azzal fenyeget, hogy csődöt mond. Ebben a szárazságban minden emberi lény két lábon járó vízeséssé változik. Az európaiak élénken sajnálják, hogy a reggeli lapok nem közölnek többé meteorológiai adatokat. Régebben bizonyos hűvös megkönnyebbedés érzése fogta el őket, amikor azt olvasták, hogy előző nap Delhiben 47 C fokot mértek, Alahabadban pedig 50-et és Jacoba-fü­rdőn egyenesen 54-et. Mások viszont úgy érzik, hogy megrabol­ták őket bizonyos mártír-glóriától, amelyre régebben büszkék voltak. Amikor a feleség vagy a menyasszony a magas hegységek hűvös világában üdül, akkor a férfi, akinek a síkság gőzölgő forróságában kell dolgoznia, minden további nélkül feltételezi, hogy „Ö“ naponta részvétteljesen követi az időjárási görbéket. Most viszont félnek, hogy a höl­gyek 20 foknál vígan élvezik az életüket és elfelejtkeznek azoknak a szenvedéseiről, akik kénytelenek munkájuk­ mellett kitartani. Feltehető, hogy a hő­görbe a politikával is bizonyos kapcsolatban áll. Az utolsó évek történetében minden nagyszabású hindu nép­mozgalom vagy ilyenkor kezdődött, vagy ilyenkor ért el a tetőfokára. Kétségtelennek­­ tartják, hogy a hőség — a pillanatnyilag gyengélkedő — Gandhit is befolyásolja. Amikor két évvel ezelőtt Simla hűvös lég­körében felkereste az alkirályt, hajlandó volt néhány könnyet ontani a Westminstert ért rombolódások felett. A wiardai izzó forróság most arra csábítja, hogy minden angolt haza igyekezzen küldeni Angliába... Delhiből Karachiba utazva, India néhány legforróbb vidékén haladtam át, ahol az em­ber alig bírja megérteni, hogy hogyan lehet ilyen időjárás mellett élni és dolgozni. A vasútvonalat kísérő számtalan falu csalha­tatlan bizonysága annak, hogy India túl­népesedett ország, hiszen lakosai bizonyára más helyeket keresnének fel, ha ilyen helyek egyáltalán találhatók volnának! Néha az az érzésünk, hogy órákon át egy forró kemen­cén át hurcol bennünket a vonat. Az egyik pályaudvaron, ahol megálltunk vacsorázni, a főpincér kijelentette nekem, hogy a személy­zet sohasem bírja ki tovább két hétnél , ha valaki tovább marad, az legalábbis arra mu­tat, hogy jó okai vannak eltűnni egy időre a városból, igazi boldogsággal szívja aztán az ember egy ilyen utazás után a tenger hűvös szellőjét. W. B. s 1941 Ti­ffns 21 — 163. szám Felvidéki Újság. A keleti hadműveleti területről érkező je­lentésekből és az újonnan visszatérő honvéd­orvosok és katonák elbeszéléseiből tudjuk, hogy milyen siralmas a Szovjet­ Unió köz­­egészségügye. A moszkvai k" '"mti statisz­tikai hivatal 1934-ben megye . zsebköny­véből hozzávetőleges képet alkothatunk a szovjet paradicsom közegészségügyi viszo­nyairól. Az adatok az 1942. évre vonatkoz­nak s ezeket egybevetjük a trianoni Magyar­­ország azévi közegészségügyi adataival. Az összeállítás adatai szerint legjobban a transzkaukáziai és legkevésbbé a turkman tanácsköztársaság volt orovosokkal ellátva. A bábák, halottkémek, gyógyszerészek és kórházak számára a szovjet­ statisztika nem közöl adatokat. A kórházi ágyak (beleértve a fekvő beteg ápolására alkalmas egyéb in­tézetek, szanatóriumok, klinikák, stb. ágyait) száma 1932-ben a Szovjet-Unióban 355.889, Csonka-Magyarországon 41.263 volt. Minden százezer lélekre a Szovjet-Unióban 214.7, Magyarországon 470.9 kórházi ágy jutott Tanácsköztársaságok szerint a kórházi ágyak száma a következő megoszlást mu­tatta: (Az első oszlop a tanácsköztársaságo­kat, a második a kórházi ágyak számát, míg a harmadik a százezer lélekre eső arányt tünteti fel). A kórházi ágyak aránya az orosz tanács­­köztársaságban volt a legnagyobb és a tad­­zsik tanácsköztársaságban a legkisebb. A szovjet kormányzat a közegészségügyi Közegészségügy a Szovjetunióban A Szovjet-Unió lélekszáma 1932-ben 165 millió 748.400 volt, Csonka-Magyarországé 8,783.919. Az orvosok száma 1932-ben a Szovjet-Unió egész területén 76.377-et, Ma­gyarországon 8415-öt tett. Százezer lakosra a Szovjet-Unióban csak 45.4 él a trianoni Magyarországon, több mint kétszerese, 96­0 orvos jutott. Autonóm tanácsköztársaságok szerint az orvosok száma és aránya a Szovjet­ Unióban így oszlott meg: intézmények elégtelensége miatt a huszas évek közepén u. .n „repülő orvosi segélyhe­lyek“­ létesített, összes számuk a Szovjet­ Unióban 1932-ben 6.532 volt. Ebből 393 vo­natokon működött, a többi pedig gépkocsi­kon vitt „gyógyulást“ a Szovjet­ Unió távoli vidékeire. A szovjet statisztikai kimutatás még arról számol be, hogy a bölcsődékben 623.900 cse­csemő számára volt férőhely 1932-ben. A bölcsődék és gyermek­kórházak „higiénikus“ felszereléséről az elmúlt évben gyakran meg­győződhettünk a haditudósítók fényképfelvé­telei alapján. A kórházak számáról — mint már emlí­tettük — a szovjetstatisztika nem közöl ada­tokat, ellenben megemlíti, hogy a „nagyvá­rosok kórházainak“ 40,2 százaléka van Röntgen-felszereléssel ellátva. A közölt adatokból kitűnik, hogy a Szov­jet­ Unió közegészségügyi szervezete nagyon alacsony fokon állt. A Szovjet­ Unió statisz­tikai hivatala — amely pedig az angol nyel­vű statisztikai zsebkönyvet propagandiszti­­kus célzattal adta ki és feltehetőleg a köz­­egészégügyi viszonyokat is a valóságnál kedvezőbbnek állította be — gondosan ke­rüli a népmozgalmi adatok közlését. Ennek okát abban látjuk, hogy — a magas szüle­tési arány ellenére — a halálozások száma igen magas lehet, ami nagy részben a hiá­nyos közegészségügyi szervezet hibája. (Stud) Tanácsköztársaság A népesség száma Az orvosok száma százezer lélekre eső aránya: Orosz .***>.*.**** 113,630.900 44.497 39.1 Ukrán * * 31,901.400 16.654 52.2 Fehérorosz . . * a­s * a « > > 5,439400 1.882 34.6 Transzkaukáziai . . . « » « * * 7,110.800 4.357 61.2 Üzbég ............................ * , a , 5,044.300 1.659 32.8 Turkmen ....................s­a­a * » 1,268.900 367 28.9 Tadzsik ...anasasa« 1,332.700 461 34.6 Vasúti orvosok.............................. s — 6.500 — összesen: 165.748.400 76.377 45.4 Orosz 247.685 217.9 Ukrán 56.606 177.1 Fehérorosz 8.621 158.5 Transzkaukáziai 13.071 183.8 Üzbég 7.859 155.8 Turkmen 1.727 136.1 Tadzsik 1479 110.9 Vasúti kórházak 18.841____— összesen: 355.889 214.7 A fog, a kard is a manda apoflieozisa a budapesti Szent István-ü­nnepségeken és a Nemzetközi Vásáron Régen volt Budapestnek oly nagyszabású propagandaeseménye, mint amilyennek Nemzetközi Vásárral egyidőre eső budapesti a Szent István-hét ígérkezik. Az ünnepségek­ben a történelmi múltat, szent hagyománya­inkat a budavári Szent Jobb-körmenet kép­viseli. A Szépművészeti Múzeumban kiállít­ják az ezeréves „Szent Korona“ hű mását. Körülötte üveg alatt a magyar alkotmány, a magyar nemzeti szabadság legfontosabb jog­alkotásai az Arany Bullától a kormányzó­helyettest választó törvényig, mindmegan­­­nyi bizonyítéka annak az egyenes útnak,­­melyen a nemzet szabadságának védelmé­ben törvényeiben, jogalkotásaiban ezer éve jár. A Szépművészeti Múzeum termeiben történelmi képtárat állítanak ki. Szemben, a Műcsarnokban, „Az ezeréves magyar kard“ néven ezer év magyar hőseinek harca elevenedik meg a Hadimúzeum és a Vitézek Zrinyi-tagozata kincseinek bemutatásában. A két kiállítás között a középpont: a Névte­len Katona sír­ja. A sírnál díszőrség és meg­újuló tisztelgő ünnepségek bizonyítják, hogy a nemzet nem felejti el hősi halált halt fiait. Nem messze e nagy nemzeti demonstrá­ciótól, a Városliget legszebb részén,, a ma­gyar ipar a ma erejét, a jövő jólét-igéretét mutatja be, példát adva minden magyar ter­melőnek és fogyasztónak, hogyan lehet al­kalmazkodni a mához a szebb holnap érde­kében. A stukák ohasem fogják elfelejteni! Képek egy donmelléki fogolytáborból (MN) Kezdetben csak néhány csoport volt ezekből a földszinti alakokból, alig tűntek fel a szembejövő forgalom áradatában. Szá­muk azonban gyorsan növekedett. A csoport­ból szakaszok, a szakaszokból oszlopok let­tek és most már végeláthatatlan sorok igye­keznek fáradtan az úttest két oldalán, hogy minél előbb kikerüljenek a harci zónából. Ugyanazok a képek, mint a múlt nyáron, de mintha az alakok egy-két fokkal fiatalabbak és öregebbek lennének. A nők száma is meg­gyarapodott. Ma is csak sapkájuk alól ki­­göndörödő hosszú hajukról és rövidebb lépéseikről lehet őket felismerni, mint akkori­ban. Egyébként mindannyian ugyanolyan fáradt emberek foszladozó egyenruhában, átvérzett piszkos kötésekkel. A fekete porral belepett verejtékező arcokról már messziről lert a szomjúság, melyet az útszéli pocso­lyák sárga vizével próbálnak oltani Egy vert hadsereget semmi sem szemléltethetne kifejezőbben, mint ezek a hadifogságba me­netelő szovjet csapatok. P-ben egy páncélos hadosztály ideiglenes gyűjtő-fogolytábort hevenyészett. A köze­ledő már kilométerekről megérzi azt a sza­got, mely a szovjet katonákat és mindazt, ami hozzájuk tartozik, láthatatlan burokként körülveszi A dohányszárból és a dohány­levelek erezetéből összevágott orosz dohány, a madorka csípős bűze, utánozhatatlan ke­verékben az állott köleslepény átható sza­gával. A kiégett romok között, az alacsony gyümölcsfák árnyékában táborozó rongyos had, mely mégis csak emberekből áll, szív­facsaró látvány. Többségüket arcuk után legalább negyven évesre becsüli az ember és a sok őszülő fej elárulja, hogy ez a becs­lés nem téves. Míg középkorunknak nyomát is alig lehet látni, annál több fiatal suhanc sündörög az öregek között. Szemükben még most is ott ül az a rettenet, mely rájuk tört, amikor kihajtották őket a frontra Egy kissé távolabb elkülönítve a nők kuporodnak kisebb csoportokba verődve. Ezek is ugyanazt az olivzöld egyenruhát hordják. Férfias, robosztus alakok, a nőies­ség minden jele nélkül. Ez a szovjet asszony­­tipus. A foglyok egyik csoportja egy lótetemet vonszol az utcáról a táborhelyre. Kis hijja, hogy hajba nem kapnak, amikor m­egosztoz­­kodnak rajta. Mindegyik kikanyarít magá­nak belőle egy véres cafatot és olyan magá­­tól értetődőséggel esik neki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mellettünk egy szakállas szibérai hossz „papyrossy“-t csapar magának egy röpcédulából. Lompos fekete bajusza miatt csak nagy üggyel-bajjal tud rányújtani. Az izzó üstökdarabot csak úgy puszta kézzel tartja. Gőzölgő búzakor­­pája egy gránáttölcsérből előkotort autó­fényszóró bádogburkában fortyog. Egy tűz­hellyel odább két zömök tatárképü óriási csontokon rágódik, majd napraforgómagot gyömöszöl szájába. A táborban végigsétáló őröktől minden csoport megkérdi, hogy vájjon már egészen elintéződött-e a bekerí­tett csapatok sorsa. Egyesek mindjárt saját fogságba esésük körülményeit is el akarják magyarázni, mások szinte lelkendezve me­sélik, hogy milyen hatást tettek rájuk a stukák és ugyancsak erőltetik hangjukat a zuhanó gépek kísérteties üvöltésének után­zásában. Csak a tisztek ülnek némán félrehúzódva. Egymáshoz is alig van szavuk és semmiféle érzelemnyilvánítást sem mutatnak. A foglyok egykedvűsége mögött azonban mégis a titkos remény dolgozik. Már tudják, hogy nem kell félniök attól, hogy a háttérb­ől egy rejtek­helyen meghúzódó géppuska orvul lekaszálja őket és már sejtik, hogy sok más sem fog igaznak bizonyulni a politikai biztosok rém­meséiből, így lassanként megnyugszanak és minthogy egyébként is könnyű belenyug­vásra hajlamosak, nem kelt csodálkozást, ha alig tíz órával azután, hogy megszabadultak a nagy bekerítő csata borzalmaitól, már balalajkához nyúlnak s kórusokat alakítanak.

Next