Felvidéki Ujság, 1943. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-12 / 256. szám

6 1943 november 12. — 256. szám PALACE SZÁLLÓ éttermében nov. 10-től Debreceni Kiss Joswa játszik. — Kitűnő konyha. — Első­rendű italok, jigs Felvidéki Újság Ünnepel a színház. Ünnepe kettős. Bekapcsolódik a város fel­szabadulásának ötödik évfordulóján rende­zett műsorba, csillogó szik­ekkel, mély nem­zeti értékekkel gazdagítja azt. És ünnepli saját felszabadulását, ötéves szabadságát. Pompázó estékkel emlékezik a novemberi napról, mely visszaköltöztette falai közé az állandó magyar szót és szabaddá tette a ma­gyar művészetet, gondolatot. És a nemzet segítségére siet, hogy méltón ünnepeljen. Elküldi színjátszásának büszke­ségeit. Ünnepeljenek együtt azokkal, akik idegenek uralma alatt harcukkal kinyilatkoz­tatták Kassa magyar voltát, kierőszakolták, hogy színpadukon évenként legalább rövid időre otthont kapjon a magyar szó, a seb­zett, tépázott gondolat magyarul szólaljon meg! És ünnepeljenek azokkal is, akik a fel­szabadító nap óta a város új kultúrájának, művészetének alapozásán és felemelésén dol­goznak! sj* * ^ Első este. Az Operaház vendégjátéka. Száznál több tag, énekes, táncos, zenekar, igazgató, kar­mester, rendezők. A színház illatos élőfák, feketezöld babé­rok sorával és díszruhás rendőrökkel fogadja vendégeit. A nézőtér komoly, ünnepélyes, felesleges cicoma nem rikoltozik. Az emeleti páholysor oldalfalát nem­zetiszínű drapéria futja körül. A dísz csak ennyi. A közönség nem a szokottan tarka, fecsegő, jókedvű. Szótlanabb, ünnepélyesebb, halkabb, mint máskor. Ünnep áramlik mindenfelé, minden helyre és csendet, halk örömös hangulatot parancsol. Ünnepi est. Országos jellegét adják a nemzet küldöttei: Serédi Jusztinián dr. Ma­gyarország bíboros-hercegprimása, Antal István dr. nemzetvédelmi és propaganda­miniszter, Kuzmich Gábor, a posta vezér­igazgatója, sok budapesti és vidéki előkelő­ség. Kassai jellegét biztosítják a város tár­sadalmának rétegei. A vezetők, közöttük Madarász István dr. megyéspü­spök, vitéz báró Schell Péter főispán, vitéz Tanító Béla vezérőrnagy, Zachár István táblaelnök, Pohl Sándor dr. polgármester, Káy Barna alis­pán ... a honvédség tisztjei, a felsőházi­ ta­gok, képviselők, az egyházak, polgári ható­ságok, hivatalok, szervezetek, egyesületek vezetői... előkelőségek mellett középosz­tálybeliek és munkások is. A város polgárai között üde színfolt a falu. Magyarok mellé szlovákok kerülnek, Kishuta, Pusztafalu, Já­­szómindszent, Miszlóka, Bárca, Hernád­­tihany, Abaszéplak, Garbócbogdány, Csány, Hernádzsadány lakosai nemzeti díszükben. A földszinten és páholyokban ortiánusok, egyenruhák, magyar viseletek, estélyiruhás, szmokingos és fekete elegancia. Diszkrét és finom, beljebb jó polgári egyszerűség, ke­vesebb szín, több szürkeség, de nemes, ünneplő mélység. Még feljebb már alig szá­mít a ruha, de a szív magyar és ünnepelni akar itt is. És mindez csodálatosan szép, megnyugtató harmóniába olvad. Az egység jelképévé simul össze. Egész Kassa ünnepel. # # »I« Elhal a zsongás. Rubányi Vilmos karmes­teri pálcája magasra lendül. A közönség fel­áll. A nemzeti ima fenségesen szépen szár­nyal végig a hatalmas nézőtéren. Néhány pillanatig csend hull a színházra, azután a függöny megrebben, Márkus László, az Operaház igazgatója lép a közönség elé és beszélni kezd. — öt éve ilyenkor még nem tért magához Kassa az ünnep első, mámoros elragadtatásából. Nem csitult el a boldogságban felzaklatott lélek még egy hét múlva sem, mikor november 19-én Szent Erzsébet napján a Magyar Királyi Opera­ház együttesét Kormányzó Urunk iderendelte és mi itt, ebben a színházban Liszt­ Erzsébet legen­dájával egyszerre ünnepeltük a magyar szent Asszony székesegyházának és 3 városnak fel­­szabadulását. Ezt az élményt idézem most, mi­dőn öt év múlva megint itt vagyunk. Nehéz évek teltek el azóta, a város arcát gondok és meg­próbáltatások keményítették meg, de nem töröl­ték le róla a hűség nemes vonásait és nem oltot­ták ki a szemekből annak a fogadalomnak élő szikráját, amely akkor, öt éve a szavakkal el­mondhatatlan élmény extázisában kigyulladt. Akkor is magyar muzsikával köszöntöttük visszatért várost, most megint azt hoztuk, szív­­a erősítenek a kemény próbák idejére, midőn meg kell állnunk végzetes órák sodrában. Most nem a találkozás boldogságos izgalma feszíti a lelke­ket s ma nem csodát és nem hirtelen valóra vált álmot élünk át abban a szenzációban, hogy ez a föld és ez a város megint az ősi közösség része. Magától értetődő valóság ez, el sem tud­juk képzelni, hogy valaha másképpen lehetett és kívül van az elgondolható lehetőségek körén **, hogy valaha még másképpen lehet. Kassa egén a magyar történelem zivatar­felhői tornyo­sulnak és ha majd áttör a nap a ritkuló párákon, ug­anaz a szivárvány ívelt át és öle­l a fellélegző élet egységében, mint a soha el nem vesztett városokat. A magyar muzsika most nem de­monstrálni akarja azt, ami végleges, meg nem másítható, ami befejezett tény, hanem a nagy erőfeszítések nehéz óráiban felidézni a múlt és a jövő szépségét, a magyar nap újra keltének reményét erősödő emlékeket és hitet idéz és a szellem most elborult és néma világában fel akarja ébreszteni a visszhangot, amely jelzést ad arról, hogy az élet él. — Tudósok feszegetik a népi zenének titkát és mindenképen ki próbálják elemezni az alap­vető és állandó lényeget ezekből a keverékek­ből. Nekünk ilyesmire nincs szükségünk. Mi tud­juk, hogy amelyik népi zene egyénibb kifejező­désben dolgozza fel a másiktól kapott elemeket, amelyik nem­ zene formáiban egységesebb, egy­szerűbb, zártabb, elkülönítettebb, az fog mindig eredetibbnek hangzani, abból ered messzibbre hangzó, általánosabb érvényességű, szélesebb hatósugarú, determináltabb zenei kultúra, s hogy melyik az energikusabb, a vezetésre hivatott egyéniség, azt viták nem dönthetik el, az meg­mutatkozik cáfolhatatlanul az együtt élő népek viszonyában és azt félreérthetetlen törvények­ben megállapítja a történelem. A magyar muzsika kultúratermő energiáját nyilván tanúsítja, hogy mentős több idegen hatást vett magába, annál magyarabb lett és mentői magyarabbá építette ki önmagát, annál könnyebben és rokonabbul kapcsolódott Európába és ezen át az emberiség kulturális szolidaritásába. Az egyszólamúságra beállított ősi zenélőkészség, m­­időn magában minden hatást magyarra hasonltai­, egyúttal egyre rokonibbá lett Európa polifóniájával s most a legmagyarabb zene fejeződik ki a leg­színesebb zenekarokban, s a legbonyolultabb kórusszerkezetekben. Európába rendelt sorsunk, ezt jelképezi zenénk példája és hogy önmagával azonos maradt és győzelmesen fogta fel az ide­­genség kísértéseit és támadásait, ez a minden veszedelmekben és harcokban csak egyre feszü­­lőbb és teremtőbb, az a soha nem fogyatkozó, csak gyarapodó energia, a magyar halhatatlan­ságot példázza. Ha igaz, hogy minden nép akkora területen — értünk ez alatt szellemi területeket is — és olyan mértékű fölényre jogosult, amek­kora területet kultúrája besugároz és amilyen minőségű az a kultúrája, ha ez igaz, már pedig igaz, akkor a magyarságnak nincs oka félteni európai pozícióját. Zenénk történelmi kifejlődése arra tanít, hogy bízzunk magunkban és küldeté­sünkben. Ami­ a mienk, az jog szerint a miénk és ami magyar, az nem lehet soha idegen: kul­­­túránk eltörülhetetlen bélyeg a lelkekben! Ez annyit jelent, hogy hazánk minden testvérnépei­­ből összeállított nemzetnek döntően meghatározó karaktere magyar! — A magyar nemzet szerves közösség, nagy és szükségképpen lett történelmi szinthézis. ki­fejezője annak a ténynek, hogy az itt együ­ttélő népeket összeillőkké alakították a nemzet­alkotó tényezők, a haza hegyei, völgyei, vízrendszere, egész geográfiája és a múlt minden történése, az itteni élet fejlődése. A magyar zene magában foglalja ezer együtt átélt európai esztendőnk minden tanulságát, sorsunk közösségének doku­mentumait, magában foglalja közös emlékeinket és képeket idéz a múltból, midőn egyazon tábor­tűz mellett virrasztottunk és együtt énekeltük a vitézi énekeket Nem volt soha kérdés, hogy ki milyen nyelven énekel, mert a tartalom mindig egyezett A haza és a szabadság eszméit dalol­tuk közös tábortüzeknél, fegyvereink élén egy gondolat szikrázott, osztoztunk testvériesen baj­ban és dicsőségben, és amit szereztünk és m­eg­­védtünk, a magyar nemzet hazája, egyképen hazája volt mindig minden testvéreknek-Szent István király országát dalolja a magyar muzsika, de őrzi a legősibb örökségeket is. Rej­telmes egyetemességében jelek maradtak a belső ázsiai steppek életéből és a kínai nagy falat ostromló rohamok dobogása is benne lüktet. Legendás vándorlásokról ad hírt, érződik zama­téban indiai fűszerek íze, tülök horkan hangza­­taiban, pásztorsíp, pengő citera és vonuló hadak enyésző zajgása. Hallatszik, hogy vihar zuhan le a Kaukázus lejtőjén Jeuzefán király országára, sikoltás, pusztulás, halál si­it Dzsingisz khán mongoljainak porjellegéből, megint a szarmata legelők friss fű illata szűrődik a hangokba, ukrán lányok füzértánca illan, etelközt két víz surra­­nása és esti madárának szellős pagonyokból. Hiis fuvalom ropogtatja a sátrak bivalybőr lap­jait, szekerek csörömpölnek, siralmas búcsú szól az észak felé eltérő testvérektől, riadó, mely nyugat felé indítja a törzseket, a Vereckei szo­rosban áldomás füstje keresi az utat az ég felé. A Kalandok regés emléke csillan a magyar muzsikában, orgona zeng és áhitatos processió zsolozsmája. A szent korona misztikus értelmét érezzük, s már együtt énekel az ázsiai maradék­kal a megbékélt szláv testvérek méla tilinkója. Már olasz lantok csendülnek Mátyás udvarában, muzsikál a déli harangszó, mely meghirdeti az első nagy magyar tett hírét Európa védelmében. Mohácsnál török ágyuk bódulnak, most már együtt száguldnak Szűz Máriás zászlók alatt Rákóczi szlovák és rutén és magyar kurucai, már minden testvérek nyelvén bug­a tárogató, pendü­nek a sarkantyúk és a kesergők siratván a bujdosó­ szabadságot, már minden testvérek közös kincsét siratják. Egy a győzelem, a bánat, egy a hősiesség és egy a nemzet, aki Világos után örök életre feltámad. Egy a haza, melynek határait Isten irta fel a térképen és megerősí­tette e hegyek lebirhatatlan torlaszaival, meg­kötözte a befelé futó folyók kötelékeivel és egén a közös sors csillagképeit kigyujtotta. Ezt a rendet ember többé nem bolygathatja meg s a magyar élet összhangzatos zengésében meghal­lani a testvérnépek szabadságát, ahogy a nagy zenekarban minden szólam egyénisége kihangzik, de egyúttal összecsendül és ebben az össze­­csendülésben válik teljessé, a szintézisben, az összhang magyaros teljes akkordjaiban, amin kívül csak töredék lenne a magános hangszer­csoport és hangja, összefüggéstelen elhangzó csonka akkord, tünékeny fugalom.­­­ A magyar muzsikában ez fejeződik ki, benne a történelem énekel, a közös veszedelem és a közös boldogság parancsa, a meg nem változ­tatható tény, a szivek együttdobbanása és annak a földnek törvénye, amelyért annyiszor apáink vére folyt. A magyarság nem valami maró sav, mely feloldja az elemeket, hanem olyan rejtel­mes erő, mint az, amelyik a földpát, a csillám és kvarc szemcséit gránittá cementezi össze. Együtt élünk, együtt dolgozunk, együtt harco­lunk és egy célban üdvözölünk, ezt énekli a magyar muzsika, mely itt most felhangzik és hisszük, megtalálja a testvért, mert szív küldi szívnek szívesen. Békét énekel a magyar mu­zsika, a szeretet édességét, a szabad, művelt népek boldogságát, a szívek közösségének szép­ségét, az egybeforrt nemzet erős országát, a Hazát! A magyar igazságot, mely minden ágyuk­nál és bunkereknél erősebb és minden hatalom­nál hatalmasabb jogcím, áttörhetetlen vértezet — mely a magyar nemzet országának és a magyar nemzet magyarságának, a magyar Imperiumnak őrölt fundamentuma. Ez a magyar igazság sze­rezte vissza Kassát, ez az igazság mutatta itt meg magát, öt éve égi fenségében, ezt idézzük most, az évforduló ünnepén és ez pecsételi meg a Haza és a Város elválaszthatatlan egységét jövő évezredekre! Ezt az igazságot a magyar miniszterelnök huszti beszédében éppen most fogalmazta meg tömören, világosan és minden vitát kizáró nyomatékkal, mondván: — „Államot alkotni ezen a csodálatosan egy­ségesnek kiszabott földön a magyar nép vezető szerepe nélkül nem lehet!“ — A hűséges szívek érzik ezt, a józan értelem megérti és a magyarság ettől a küldetés büszke öntudatában Magyarország megerősödik, mert ez az igazság népeinek sorsát, boldogulását, megmaradásának és életének egyetlen lehető formáját határozza meg a törvény erejével. És ettől az igazságtól izzó, alkotó, élő energia a magyar zene, ezt muzsikálják a hangszerek és az ének hangjai, ez teremti meg az összhangot az elemek között a magyar nemzet életében, működésében és zenéjében egyaránt. Ezt az igazságot énekelték a himmusz hangjai és ez gyullad ki a színpad lámpáiban, hangok össze­­csendülésében, most, mikor a függöny föllebben, a költő megszólal és szava betölti ezt a „csodá­latosan egységesnek kiszabott“ földet, mely minden jog szerint is örökre magyar! * * * Elcsendesedik az utolsó szó. Kodály mu­zsikájának ütemei lassan elnémítják a fel­­zúgó tapsot. A függöny szétlebben és a „Székelyfonó“ felejthetetlen percei követ­keznek. Ifj. Oláh Gusztáv tökéletes díszletei m­egkapóan szép keretbe illesztik a fonó­­lányok, asszonyok tarka csapatát és Görög Ilona székely balladáját. Szereplői dr. Palló Imre, Udvardy Tibor, Farkas Ilonka, Nagy Izabella, Gere Lola, Endre Borbála pompá­sak. Nádassy Ferenc táncbetanításai hibátla­nok, érdekesek, Bordi Bella, Sallay Zoltán és a hatalmas tánckar kitünően kifejez min­dent. Márk Tivadar jelmezei színpom­pásak. Kodály elképzelései világos, tiszta, könnyen érthető, törésmentes és üde színekben csil­logó színpadi művészetté változnak. Liszt Ferenc magyar rapszódiáiból össze­­á­litott két tánckép... A „Lakodalmas“ vidám szilajságára fekete dráma veti árnyé­kát és a zárójelenet tragédiában csúcsosodik ki. A kis történet az elhagyott parasztsze­rető öngyilkosságba sikló életének utolsó mozzanatait fűzi és gobozza össze a lakodal­mas ház vidám zsivajával. Cieplinsky János és Harangozó Gyula koreográfiája, a bril­­liáns Bordi Bella, a drámai Kőszegi Ferenc, a kellemes Brada Rezső táncai, Fülöp Zoltán kivételesen szép díszletei kifejezően érzékel­­tetik a különös kevert hangulatot. A „Vásár­ija“ viszont tündém­eseszerű finom apróság. A megrugdalt, elhagyott kis kolduslány útja mézeskalácsországba. A beállítás ennél is Cieplinsky és Harangozó ügyes munkája. Ottrubay Melinda angyalin finom és tökéle­tesen széptanén koldus. Harangozó mézes­kal­ácshliszár­ja remek. A két utolsó díszlet különlegesen finom. És az utolsó.­. a „Csárdajelenet“. Lányi Viktor meséjéből Hubay Jenő zenéjére ké­szült táncképek. Cigánylány, cigánylegény, a rosszcsont lócsiszár, a csaplárosné és csendbiztos apró csábitgatásokkal, kis elhir­­telenkedésekkel élénkített, de jóvégű törté­nete vidám csapdai mulatozással színesítve. A műsor legkönnyebb és leghálásabb da­rabja. Vidámság, derűs duhajkodás,­­jóvérű szilajkodás, csárdászuhatag, kápráztató, lát­ványos mozgás, kevés édesbússal vegyített vig muzsika. Harangozó Gyula lüktető, szin­­pompás beállítása és rendezése. Bordi Bella ismét ördögin fürge és aranyos derűvel szilajkodik. Kálmán Etelka cigánylánya sűrűvérű és kitűnő táncos. Zsedényi Károly, a cigánylegény, kifejező és nagyszerűen karakterizál. Harangozó Gyula lócsiszárja szórja a finom groteszk humort. Kőszegi Ferenc csendbiztosa délceg, férfias. Mally Győző gyolcsostótja kedvesen esetlen. Hor­váth Erzsébet, Sallay Zoltán, Pintér Margit, Raksányi Júlia és a kar is kitünően táncol­nak. A szép díszlet, sok mutatós jelmez Fü­löp Zoltán tervezése. A közönség kirobban. Újrázásokat követel. A jókedvű, lelkes együttes bőkezű, ismétel. Amikor, a függöny utoljára lehull, lelkes tapsok köszönik a szereplőknek a ritka mű­vészi élményt és az Operaháznak azt, hogy ilyen együttessel ünnepel velünk. * * * A karmester pálcája mégegyszer elnémítja a lelkesedést. A zenekar Berlioz Rákóczi indulóját játsza. Lenyűgözően szép zenei teljesítmény. Éppen olyan tökéletes, mint a műsor sok színpadi képének zenei előadása. A mű minden szépsége töretlenül csillog. Az ünneplő színház vendégei lelkesen felpat­tannak, állva hallgatják Rubányi Vilmos és a zenekar művészetét. Fergeteges taps csat­tan a záróütem után. * * * Azután a hangok elhalkulnak. A babérfák fekete fala halkan elköszön a távozóktól. A fény lassan elhuny. Búcsúzik a zene, tánc és átadja helyét az itj érkezőknek, azoknak, akik a próza ko­moly és vig szavaival szolgálják a magyar színjátszást. Kassai Zoltán, A Magyar Kir.Operaház díszelőadása A színház hírei Ünnepi előadások A Nemzeti Színház ma, 12-én 3/17 órakor tartja ünnepi vendégjátékát Kassa felszabadulásának ötödik évfordulója alkalmából — November 13-án Gyöngyösbokréta — November 14-én: K vánsághangverseny Ma, november 12-én, Kassa felszaba­dulásának ötödik évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepi előadás lesz a szín­házban. 347 órai kezdettel a budapesti Nemzeti Színház együttese szerepel négy egyfelvonásos darabbal. A Nemzeti Színház teljes élgárdája vesz részt az ünnepi elő­adáson. November hó 13-án az országoslűrű Gyöngyös bok­rét­a látogat el Kassára. November 14-én (vasárnap) délután és este a Kassai Rádió közvetítésével nagyszerű Kívánsághangverseny lesz a színházban Barabás Sári, Bordy Bella, Hidvéghy Va­léria, Kelly Anna, Lukács Margit, Sárdy János, Orbán Sándor, dr. Legenyey József, Pécsi üveg Diákok és a kassai „Lyra“ ko­szorús dalkör felléptével. A pénteki előadáson úgy a hölgyek, mint az urak számára az estélyi ruha kötelező. Hétfőn este %7 órai kezdettel: Tisztviselő­­* * * előadás. Színre kerül a szezon legnagyobb operettsikere: a Tábornokné. Jegyigénylések a hivatalok utján a szokásos módon történik. Az igényelt jegyeket szombatig, november­­ 13-ig tartja a pénztár. * * * A színház igazgatósága felkéri az ünnepi előadások közönségét, hogy a mű­sor cserére tekintettel nézze meg jegyének keltezését és aszerint jöjjön a színházba, nehogy félre­értések támadjanak. A színház heti műsora: November 12-én, pénteken este */«7 órakor: A Nemzeti Színház vendégjátéka. Ünnepi előadás. November 13-án, szombaton délután és4 óra­kor: Gyöngyösbokréta. November 13-án, szombaton este s/17 órakor: Gyöngyösbokréta. November 14-én, vasárnap délután 14 órakor: Kivánsághangverseny. — Bérletszünet. Felemelt helyárak. November 14-én, vasárnap este */»7 órakor: Kivánsághangverseny. — Bérletszünet. Felemelt helyárak.

Next