Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-08-01 / 101. szám

té­ sével , mellyet az országszerete működő emissariusok Kossuth ré­szére kizsákmányolni el nem mulasztottak , tökéletesen túlszárnyalva jön. A papság ezen segíteni kívánt, s kebelében mindjárt kezdet­ben, munkásságot fejtett ki, m­illyet Európában alkalmasint egyik sem, — fájdalom! hogy sajátságos szerencsétlen helyezete miatt, minden siker nélkül. Ő volt az , ki többi közt a kath. petitiót és egy nagy kath. egylet megalapítását initiálta. A petitió a nép mate­riális ragaszkodását vallási érdekeinek elébei tartásával ellensúlyoz­ható, — a kath. egylet pedig azt a loyalitás terén concentrious, tehát hatályosabb és egyetemes működésbe hozható vala. A két vál­lalat nem sikerült. Az események rohama, melly az ide kivántató munkássági erély, eszközök, elemek kifejtésére időt nem enge­dett; az istentelen sajtó, melly károgásaival eget és földet betöl­tött, s az akasztófát és nyaktilót örökösen emlegette; a haza vidé­kein árként hullámzó emissariusok, kik a népet azon hazugsággal ámitgatták, hogy a papság a réginek, különösen a robot- és dézmá­­nak, visszaállításán erőlködik; a klérus azon töredéke, melly elégü- tetlensége, a kormány kegyei felé való ásitozása, bűnös népszerű­ségről törekvése, vagy épen demoralizatiojánál fogva magán után, sajtó, és szószéken mindent elkövetett, hogy a jobb résznek törek­véseit paralyzálja; a püspöki karban a szükséges egységnek főleg onnan eredő hiánya, mivel a kath. prímás nem volt képes egy, min­den oldalra coquettirozó s épen azért mindent zsibbasztó magasabb értelmiséget, ellensúlyozni, hogy ne mondjam , mivel az új kormány által előmozdított férfiak nem igen valónak hajlandók azzal kelle­metlen összeütközésbe jönni; a nagy visszatartás, hidegség a mi­­veltebb világiak részéről, kik, igen keveseket, kiket azért a jó ég áldjon meg, kivéve, irtóztak részt venni ollyasminek előmozdításában, mire az uralkodó kolomposok mindjárt kezdetben a reach­o és jezui­­tismus bélyegét sütötték, s mindez és sok egyéb összefolyt, hogy a hasonlithatlan többségben lévő jobb érzésünk azon tülekedését megakaszsza, mellynek sikerü­lése esetében a magyar ügyek alkal­masint más irányt vettek volna, mint a hogy valósággal történt. A legmélyebb megszom­orodás fogta el szivünket, midőn minap a „Figyelmező“-ben e következő szavakat olvastuk : „Bizony fur­csa, most az istenfélő s istenes fejedelem előtt, kinek ke­gyelem teljes palástja alá az egyháziak még egészen vissza sem let­­tek, már is az egyház ügyét emlegetik és sürgetik, az istentelen Kossuth alatt pedig egy kukkot sem szóltak.“ Így, illy hazug insinuatio által kell a legkulcinnemű­bbü­ldözések és szenvedések által már lelké­nek megoszlásáig conquassált testületet legjobb fejedelme szemeiben még inkább decreditirozni! Tehát ez istentelen Kossuth alatt egy kukkot sem szóltunk! Pedig hányszor, nem szólaltak föl, hányszor nem tiltakoztak a püspökök! És mi egyéb a „Religio és Nevelés“ egy egész félévi folyama, mint folytonos és keserű háború a kor­mánnyal? Még decemberben is felkiáltottunk Bússal : „Ki nem hisz örök életet, nem is áldoz ért­e semmit; testénél s a felöles gondnál magasbat nem ismer. De mi nem igy .... lépjük le tehát a nyo­morult hüvelyt, hogy dobogjanak szabadon a szivek isten kegye felé . . .“ fölszólítva a lelkipásztorokat, hogy tegyék meg még egy­szer a végső kísérletet, híveik jelenlétében s a kitett szentség előtt esküdve meg, hogy csak az ő javukat akarják. S ha e nép ekkor sem akarand megérteni benneteket, megérdemelte a lassú és gya­lázatos valláshalált, mellyet neki készítenek.“-------Oh! ne bánt­sátok ezen testületet, melly­nél a forradalom alatt az egész ország­ban egyik sem szenvedett többet. Ha mi az istenes és isten­félő fejedelem alatt már is az egyház ügy­ét sürgetjük , csak az­t tesszük, a mi legszoros­abb kötelességünkben áll, mit a lelkek üdve, a veszélyeztetett hon sorsa, a dynastia legszentebb érdekei, magának a jó királynak dicsősége és trónjának jövő szilárdsága tőlük elengedhetlenül követelnek.­­ elesett, részvétünket és sajnálatunkat kelti fel, s nem tehetjük, hogy ügyében legalább pár sorral ne nyilatkozzunk. Előttünk tisztán és világosan áll, hogy a kath. klérus legna­gyobb része lelkében mindig, nem csak a keblében élő traditio­­nális szellemnél és egyházának érdekeinél fogva, hanem elvszerűleg, a törvényes hatalom iránti köteles hódolatból, is híve volt az ural­kodó fenséges ausztriai háznak, ésannyira, hogy ha pár évek előtt azt mondotta volna valaki : miszerint ezen klérus egy, rövid idő múlva kiütendő belháború alkalmával, a forradalmi térre fogna so­dortatni, az maguktól ezen papság legbevallottabb elleneitől is ki­­gúnyoltatott volna. A­­klerus ezen dicséretes supposituma volt két­ségkívül az ok , miért kellett annak az oppositió részéről kivált 1825-től fogva évről évre növekedő mértékben annyi gúnyt, üldö­zést és gyalázatot szenvednie. Az 1848-diki lázadások Európa-szerte részint a kath. egyház és tekintélye ellen voltak irányozva. A jó pápa szökni volt kényte­len. Austriának, melly a protestánsokkal küzdött százados és véres tusákban a katholicismus egyedüli világ bástyája volt, megsemmi­­sitése terveztetett. Némethonban porosz császárság fölállításán, kö­vetkezőleg a reformatio politikai diadalának befejezésén dolgoztak. Anglia sympathizáló keze, melly már a sweizi ügyekben volt ész­revehető , Romában is jelentkezett. S hogy a magyarországi forra­dalomnak is más lett volna a typusa, vagy hogy ezen nagyszerű lá­zadás más honnan forrásozott volna, mint a megyékben tul hatalmas protestáns elem traditionális életéből, melly 50 évek óta főleg tör­téneti hazugságokkal jön élesztve, és a katholikusok közt is elter­jesztve , azt alaposan senki sem vonhatja kétségbe. Midőn tehát a kath. klérus kebelében is találkoztak egyének, kik Kossuth ügyét szív és lélekben fölkarolták, az csak annak a jele, hogy a protes­táns szellem ezen testület kebelében is tett hódításokat, vagy­is: egyes egyénei dekatholizáltattak. Mivel pedig ez a kathol, klérus legnagyobb részéről nem áll, mint ezt ugyanezen clerussal­ közelebb ismeretségünknél fogva állítani merjük, sőt ennek evictioját is, ha kell, isten és emberek előtt magunkra vállaljuk , következetesen és teljes morális bizonyossággal erősíthetjük, hogy a dynastia iránti hűségében ugyanazon legnagyobb rész a forradalom alatt sem vál­tozott, s az adatok , mellyek ezen rész egyes , malitiosusoktól kön­nyen megkülönböztethető tagjai ellenében „in contrarium“ fu­lh­o­­zattathatnak, állandóan csak azt fogják tanúsítani, hogy ezek lelkük szent sugallata ellen cselekedni kényszeríttetvén­, erkölcsi erőszakot szenvedtek. Mi az elveknek rendütletien védői voltunk is, vagyunk is. S azért bármelly pillanatában az életnek kérdezgessünk is meg, min­denkor ugyanazon egyet fogjuk ismételni: Inkább ezerszer meghalni, semmint csak egyetlen egyszer is a lel­ki­s­m­e­r­e­t ellen cselekedni! Azonban tekintsétek a kort az ő materiális, kétszínű, hazug, gyáva, gondatlan, könnyelmű és politi­­co-alkalmazkodási jellemével, mellynek befolyása alatt a tiszta papi szellem már régóta szenved ; tekintsétek a Josephinus status egy­ház-kormányzati rendszerét, melly a régi szigorú fényszéki elveket megtörve , a hiterélyt, me­­ly a martyrokat szüli, i­s­­tápjától fosztotta meg, s ne csudálkozzatok, ha ezerek közt csak kevesekben volt volna is meg azon szellemerő, mellyet a szül­etetlen villogtatott hóhér pallos sem volt képes kötelességében meg­ingatni. Ha a szónokolni kényszeritett eperjesi püspök beszéde foly­tán könyök árja által akasztatik meg, bizonyosak lehettek benne, hogy ezerekben sirt belül a lélek, midőn az istentelen rendeleteket végrehajtva, magokat illy szomorú eszközökké lealázva látták. A protestantismus az utolsó tizedekben napról napra több szellemi tért nyelvén , a kath. egyház tekintélye mindig alábbszál­lott, m­ig nem a martiusi napokban a robot és dézm­a megszünteté­

Next