Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)
1849-08-01 / 101. szám
té sével , mellyet az országszerete működő emissariusok Kossuth részére kizsákmányolni el nem mulasztottak , tökéletesen túlszárnyalva jön. A papság ezen segíteni kívánt, s kebelében mindjárt kezdetben, munkásságot fejtett ki, millyet Európában alkalmasint egyik sem, — fájdalom! hogy sajátságos szerencsétlen helyezete miatt, minden siker nélkül. Ő volt az , ki többi közt a kath. petitiót és egy nagy kath. egylet megalapítását initiálta. A petitió a nép materiális ragaszkodását vallási érdekeinek elébei tartásával ellensúlyozható, — a kath. egylet pedig azt a loyalitás terén concentrious, tehát hatályosabb és egyetemes működésbe hozható vala. A két vállalat nem sikerült. Az események rohama, melly az ide kivántató munkássági erély, eszközök, elemek kifejtésére időt nem engedett; az istentelen sajtó, melly károgásaival eget és földet betöltött, s az akasztófát és nyaktilót örökösen emlegette; a haza vidékein árként hullámzó emissariusok, kik a népet azon hazugsággal ámitgatták, hogy a papság a réginek, különösen a robot- és dézmának, visszaállításán erőlködik; a klérus azon töredéke, melly elégü- tetlensége, a kormány kegyei felé való ásitozása, bűnös népszerűségről törekvése, vagy épen demoralizatiojánál fogva magán után, sajtó, és szószéken mindent elkövetett, hogy a jobb résznek törekvéseit paralyzálja; a püspöki karban a szükséges egységnek főleg onnan eredő hiánya, mivel a kath. prímás nem volt képes egy, minden oldalra coquettirozó s épen azért mindent zsibbasztó magasabb értelmiséget, ellensúlyozni, hogy ne mondjam , mivel az új kormány által előmozdított férfiak nem igen valónak hajlandók azzal kellemetlen összeütközésbe jönni; a nagy visszatartás, hidegség a miveltebb világiak részéről, kik, igen keveseket, kiket azért a jó ég áldjon meg, kivéve, irtóztak részt venni ollyasminek előmozdításában, mire az uralkodó kolomposok mindjárt kezdetben a reacho és jezuitismus bélyegét sütötték, s mindez és sok egyéb összefolyt, hogy a hasonlithatlan többségben lévő jobb érzésünk azon tülekedését megakaszsza, mellynek sikerülése esetében a magyar ügyek alkalmasint más irányt vettek volna, mint a hogy valósággal történt. A legmélyebb megszomorodás fogta el szivünket, midőn minap a „Figyelmező“-ben e következő szavakat olvastuk : „Bizony furcsa, most az istenfélő s istenes fejedelem előtt, kinek kegyelem teljes palástja alá az egyháziak még egészen vissza sem lettek, már is az egyház ügyét emlegetik és sürgetik, az istentelen Kossuth alatt pedig egy kukkot sem szóltak.“ Így, illy hazug insinuatio által kell a legkulcinneműbbüldözések és szenvedések által már lelkének megoszlásáig conquassált testületet legjobb fejedelme szemeiben még inkább decreditirozni! Tehát ez istentelen Kossuth alatt egy kukkot sem szóltunk! Pedig hányszor, nem szólaltak föl, hányszor nem tiltakoztak a püspökök! És mi egyéb a „Religio és Nevelés“ egy egész félévi folyama, mint folytonos és keserű háború a kormánnyal? Még decemberben is felkiáltottunk Bússal : „Ki nem hisz örök életet, nem is áldoz érte semmit; testénél s a felöles gondnál magasbat nem ismer. De mi nem igy .... lépjük le tehát a nyomorult hüvelyt, hogy dobogjanak szabadon a szivek isten kegye felé . . .“ fölszólítva a lelkipásztorokat, hogy tegyék meg még egyszer a végső kísérletet, híveik jelenlétében s a kitett szentség előtt esküdve meg, hogy csak az ő javukat akarják. S ha e nép ekkor sem akarand megérteni benneteket, megérdemelte a lassú és gyalázatos valláshalált, mellyet neki készítenek.“-------Oh! ne bántsátok ezen testületet, mellynél a forradalom alatt az egész országban egyik sem szenvedett többet. Ha mi az istenes és istenfélő fejedelem alatt már is az egyház ügyét sürgetjük , csak azt tesszük, a mi legszorosabb kötelességünkben áll, mit a lelkek üdve, a veszélyeztetett hon sorsa, a dynastia legszentebb érdekei, magának a jó királynak dicsősége és trónjának jövő szilárdsága tőlük elengedhetlenül követelnek. elesett, részvétünket és sajnálatunkat kelti fel, s nem tehetjük, hogy ügyében legalább pár sorral ne nyilatkozzunk. Előttünk tisztán és világosan áll, hogy a kath. klérus legnagyobb része lelkében mindig, nem csak a keblében élő traditionális szellemnél és egyházának érdekeinél fogva, hanem elvszerűleg, a törvényes hatalom iránti köteles hódolatból, is híve volt az uralkodó fenséges ausztriai háznak, ésannyira, hogy ha pár évek előtt azt mondotta volna valaki : miszerint ezen klérus egy, rövid idő múlva kiütendő belháború alkalmával, a forradalmi térre fogna sodortatni, az maguktól ezen papság legbevallottabb elleneitől is kigúnyoltatott volna. Aklerus ezen dicséretes supposituma volt kétségkívül az ok , miért kellett annak az oppositió részéről kivált 1825-től fogva évről évre növekedő mértékben annyi gúnyt, üldözést és gyalázatot szenvednie. Az 1848-diki lázadások Európa-szerte részint a kath. egyház és tekintélye ellen voltak irányozva. A jó pápa szökni volt kénytelen. Austriának, melly a protestánsokkal küzdött százados és véres tusákban a katholicismus egyedüli világ bástyája volt, megsemmisitése terveztetett. Némethonban porosz császárság fölállításán, következőleg a reformatio politikai diadalának befejezésén dolgoztak. Anglia sympathizáló keze, melly már a sweizi ügyekben volt észrevehető , Romában is jelentkezett. S hogy a magyarországi forradalomnak is más lett volna a typusa, vagy hogy ezen nagyszerű lázadás más honnan forrásozott volna, mint a megyékben tul hatalmas protestáns elem traditionális életéből, melly 50 évek óta főleg történeti hazugságokkal jön élesztve, és a katholikusok közt is elterjesztve , azt alaposan senki sem vonhatja kétségbe. Midőn tehát a kath. klérus kebelében is találkoztak egyének, kik Kossuth ügyét szív és lélekben fölkarolták, az csak annak a jele, hogy a protestáns szellem ezen testület kebelében is tett hódításokat, vagyis: egyes egyénei dekatholizáltattak. Mivel pedig ez a kathol, klérus legnagyobb részéről nem áll, mint ezt ugyanezen clerussal közelebb ismeretségünknél fogva állítani merjük, sőt ennek evictioját is, ha kell, isten és emberek előtt magunkra vállaljuk , következetesen és teljes morális bizonyossággal erősíthetjük, hogy a dynastia iránti hűségében ugyanazon legnagyobb rész a forradalom alatt sem változott, s az adatok , mellyek ezen rész egyes , malitiosusoktól könnyen megkülönböztethető tagjai ellenében „in contrarium“ fulhozattathatnak, állandóan csak azt fogják tanúsítani, hogy ezek lelkük szent sugallata ellen cselekedni kényszeríttetvén, erkölcsi erőszakot szenvedtek. Mi az elveknek rendütletien védői voltunk is, vagyunk is. S azért bármelly pillanatában az életnek kérdezgessünk is meg, mindenkor ugyanazon egyet fogjuk ismételni: Inkább ezerszer meghalni, semmint csak egyetlen egyszer is a lelkismeret ellen cselekedni! Azonban tekintsétek a kort az ő materiális, kétszínű, hazug, gyáva, gondatlan, könnyelmű és politico-alkalmazkodási jellemével, mellynek befolyása alatt a tiszta papi szellem már régóta szenved ; tekintsétek a Josephinus status egyház-kormányzati rendszerét, melly a régi szigorú fényszéki elveket megtörve , a hiterélyt, mely a martyrokat szüli, istápjától fosztotta meg, s ne csudálkozzatok, ha ezerek közt csak kevesekben volt volna is meg azon szellemerő, mellyet a születetlen villogtatott hóhér pallos sem volt képes kötelességében megingatni. Ha a szónokolni kényszeritett eperjesi püspök beszéde folytán könyök árja által akasztatik meg, bizonyosak lehettek benne, hogy ezerekben sirt belül a lélek, midőn az istentelen rendeleteket végrehajtva, magokat illy szomorú eszközökké lealázva látták. A protestantismus az utolsó tizedekben napról napra több szellemi tért nyelvén , a kath. egyház tekintélye mindig alábbszállott, mig nem a martiusi napokban a robot és dézma megszünteté