Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-12-07 / 123. szám

csupán a rendszer, mint inkább a rendszert alkalmazó férfiak által feltételeztetik, mégis a véges emberi értelem kénytelen a kezességet rendszerben keresni, s elővigyá­­zata nem terjedhet tovább, mint formákat szabni meg, s rendszereket létegesíteni. A nevelési ügy körül az álladalom vagy rendelkezik korlátlanul s kényszerítőleg, vagy pedig szabad utat s s mezőt enged egyeseknek. A régi görögök történeteiben két nevezetes város vonja magára a történetbúvár figyelmét: S­párta és Athéné. Az előbbiben az állodalom korlátlanul kezelte a nevelés ügyét, minden gyermeknek közintézetekben együtt és egy modor szerint kellett neveltetni. A spár­taiak mereven, érzéketlen, csaknem minden egyéni vál­tozatosságot kizáró jelleme e rendszernek volt következ­ménye. A spártai semmi nem volt más — csak spártai, hanem ez aztán testestől, lelkestől. A másik város Athéné a nevelés utján homlok­egye­nest ellenkező irányt követett. Itt a legtágasabb tanítási szabadság divatozott. Athéné lön székhelye s gyálpontja a tudomány s mesterség minden ágaiban úgy a jeleseknek, mint a rajongóknak. —­ Spártától a csodálkozás adóját nem vonandja meg a fürkésző elme. De mégis csak Athé­nének nyújtja a polgárisodás babérkoszorúját. E két példával akartuk kitüntetni az ellentéteket, mellyekbe a nevelés ügye körül eleitől fogva estek az em­berek. Egyik a státusnevelés , másik a szabad tanítás. A régi görög, s latin, úgynevezett classikus világot az újabb keresztény kortól főképen az különbözteti meg, miszerint a régieknél státus , vallás, erkölcs, mind ösz­­hangzásban, kölcsönös közrehatásban működtek. S ez igen nagy szerencse volt. Mert szerintünk ebben keresendő egyik oka a határozottságnak, jellemszilárdságnak, melly­­nek olly gyakori s elragadó példáival találkozunk az ókor történeteiben. Az újabb körben a különnemü, nem ritkán ellenkező behatások, mellyeket vallásos és philosophiai nevelés, a magán s nyilvános élet az ifjak képzelődésére , értelmére s akaratjára gyakorolnak, sokkal inkább alkalmasak bizo­nyos közönyösséget, lankadtságot, vagy mi még roszabb: kétszínűséget fejteni ki, mintsem erőhatályt, melly felté­tele minden nagy és nemes tettnek. A kereszténység lényegében s történetében kitűnő szerepet játszik a tanítás. Az apostolok és szent atyák ta­nítás által terjesztették a szent tudományt. Nem csodál­hatni, ha utódaik is előbb ugyan szent buzgalomból, majd előrenéző okosságból a tanítást nemcsak kötelességüknek, hanem joguknak is tekintették. Valóban a tanítás olly hatalmas eszköz , melly any­­nyival jelentékenyebb a fegyvernél, mennyivel a lélek nemesebb a testnél. E szempontból kell megítélni a szerzetek tanítási sza­badalmait. A jesuiták collégium­ai fontossága e tekintetből magyarázandó. Ezen általános nézetek futólagos megemlítése után áttérhetünk a birodalmi ministérium­ által Magyarországra nézve kibocsátott ideigl. oktatási rendezés alapelvei mél­tatására. Az 1 - ső §■ meghatározza a viszonyt, mellyel az álla­dalom elfoglal egyesek irányában, t. i. az álladalom fel­­figyelési jogát gyakorolja a tanításra s nevelésre. Ez alól a házi nevelés sincs kivéve, a­mennyiben t.i. a státus megkívánhatja, hogy minden gyermeknek annyi tanítás biztosíttassák, mennyit elemi iskolában nyerhetni. Ez elvet teljesen osztjuk mi is. Az álladalomnak tö­kéletes joga van eltávoztatni mind azt, mi netalán czéljá­­val ellenkezik. A tanulásra kényszerítés pedig bizonyára a legüdvösebb szék, mellyet a státus gyakorolhat. Azonban­­ úgy látszik nekünk, miként ez általános elv részletes kivitele körül meg van haladva a tisztán fel­­ügyelési jog. Mert A 2-ik s 3-ik §-oknál fogva könnyen találhatni al­kalmat a magán nevelést egészen paralysálni. E §-ok szerint ugyan­is nyilvános iskolai bizonyítvány kívántatik arra, hogy valaki státushivatalokba felvétethessék, vagy akárminemű közjavadalomban — melly a műveltség bizo­nyos fokát feltételezi — részesítethessék. Továbbá a ma­gán­oktató mind szakértő képessége, mind politikai s er­kölcsi viselete szempontjából közfelügyelet alatt áll; ta­nítása iránt a közönség nemcsak óvatossá tétethetik, ha­nem előtte a taníthatás útja egyenesen el is zárathatik. Mint előrebocsátottuk , az álladalom eszméjéből keletkezik a nevelésre felügyelési jog is. Mind­azt, mi a közre veszélyt hozhat, joga van a státushatalomnak meg­előzni, vagy megtorolni. Elméletileg ez kétségbevonhat­­lan. Csak azon fordul meg a dolog az alkalmazásnál, hogy elegendő ellenőrség legyen a közönség részéről, misze­rint e nevezetes joggal visszaélés nem történik. Jelenleg a birodalom, de különösen magyar hazánk kivételes állás­ban van, minden hatalom a végrehajtó testületekben ösz­­pontosul. A felügyelési jog gyakorlatát sem országgyűlés, sem municipiumok — mellyek nem léteznek — nem ellen­őrizhetik. Így emez igen sarkalatos alkotmányos jog, a szabad tanítás s tanulás is, a végrehajtó hatalom aláren­delt orgánjai belátásától és tetszésétől tétetik függővé. Azért a mi véleményünk oda terjedne, miszerint a repressv eszköznél megállapodhatnék az álladalom. A vét­kes tettbe átmenő tanítást sújtaná, de előlegesen ne gá­tolná meg. Másként vélemény és érzelem is a beszámítás rovatába vonatik, s mező nyithatik a régi vallásos üldö­zéseket más alakban ugyan, de mégis, lényegében ép olly károsan újítani meg. 490 Ez aggodalom merült fel lelkünkben, midőn a kine­vezendő iskola­felügyelők teendői között első helyen ol­vastuk az iskoláknak mind tanítókra, mind tanulókra nézve kitisztázását. Azonban nem kételkedünk miszerint e mű­tétei alkalmazásánál lehető óvatosság s kímélet fog gya­koroltatni. Mert életbevágó dolog a tanítók előtt elmet­szeni az utat, becsületes utón módon keresni kenyerüket, s használni a köznek. Még sokkal fontosabb tekintet — következményeit véve szemügyre, — az ifjaknak jelenté­keny nagy része előtt bezárni az iskola kapuját, a hajlé­kony ifjúságot megfosztani az alkalomtól hasznos polgá­rává képezni magát hazájának, s a köznek használva ma­gának is tűrhető létezést biztosítani. Nézetünk szerint politikai vétségek megbírálásánál soha szem elől nem téveszthető a csábítók s csábítottak közötti óriási különbség. Tudjuk, miként önálló itéletű em­ber vajmi kevés van ! „Exemplo trabitur vulgus.“ Ez áll ka­­patos emberekre is, kivált forradalmaknál, midőn az indu­latok ragadják meg a gyeplőt. — Bízvást merjük állítani, miszerint az elcsábított, eltévedt ember, ha egyszer csábí­tását belátja — nemcsak igyekszik hibáját helyrehozni, de más alkalommal a csábnak diadalmasan áll ellent, — ha­nem az erősnek felemelő jobbját kell a megtérő elébe­­nyújtania, nem pedig magától eltaszítania. Bécsi lapszemle. Az arany és ezüst agioja. A lassú de állandó emelkedése az arany és ezüs agiojának, valamint minden idegen váltók h­ágása, élénken foglalkoztatja a napi sajtót. Az „Ost-Deutsche Post ” ekö­rül így nyilatkozik: „Midőn nem­régiben a hűn maradt tartományok ma­gyar és Olaszországgal nyílt háborút viseltek, s a bevé­telek nem volának elegendők, roppant tömeg hadszer kül­földről behozva két ezüstpénzzel volt fizetendő, a biza­lom megingatva : az egész börső és kereskedőség egy­­hangúlag kiáltá : csak álladalmi kölcsön menthet meg. Szardíniával a béke megköttetett, a háborúk bevégzésével a status hitele megszilárdult, a bizalom visszatért, s már minden ember azon álomba ringatá magát, hogy az arany és ezüst agrója pénzfolyam jegyzékeinkből nem sokára el fog tűnni, mert a kölcsön is megtörtént. És im­a csalódás: újra 101/1 % arany és 103/4 % ezüst ágiénál vagyunk; pedig ezen emelkedés most történik, midőn a kölcsöni be­fizetések bankjegyben szintúgy hiányt okoznak, s midőn a külföldi aláírók visz váltók vagy Bécsre kibocsátott vál­tók által fizetnek, tehát foly be a pénz. Ezen állapot komo­lyan nyugtalanít bennünket. Eddigelé megszokták volt az emberek azon szenletes okban nyugodni meg, hogy az ezüst pénz el van dugva, s a forgalomból igy kihúzva. E kétség meg van oldva; tudjuk, hogy e képzelt nagy kincsek nem léteznek, vagy már újra előtűntek. Ha­nem ha kereskedésünk állását elfogultság nélkül ítéljük meg, felviláglik elöttünk az ezüst agro oka, s ha kereske­delmi viszonyaink nem változnak, pénzforgalmunkat komoly baj fenyegeti. Már az 1846-i hivatalos statistikai kimu­tatások kétségen kívülivé teszik kereskedésünk passiv voltát; azaz, hogy azon áruk, mellyeket Austria külföld­ről vesz, tehát meg kell hogy fizessen, mintegy 20 millió­val többre rugnak, mint azok mellyeket a külföldnek elad. Ha ehez vesszük, mit a csempészet, kivált Olaszországba hoz be, s azon öszvegeket, mellyek a status kölcsön szelvényeiért ezenfelül évenként külföldre mennek, vilá­gosan kitűnik, hogy a húszasok s az idegen piac­ra szóló váltók értékét nem az agrorage, hanem a kiegyenlítési s fizetési eszközök valódi szüksége rugtatja fel.44 A „Wanderer“ a kereskedelmi viszonyok mellett ezen emelkedést inkább a politikai conjuncturákban, s ki­vált az álladalmi pénzügy nem megnyugtató állásában keresi. A „Lloyd“ ugyan e tárgyról így nyilatkozik : „Nem volt nehéz előre látni, hogy a seregeink győzelmére s az új kölcsönre gyorsan alá­szálló pénzfolyamunk újra emel­kedni fog. Tapasztalt fináncz-emberek ismerik a pénzcsar­nok vérmes mérsékletét, melly a legcsekélyebb benyomá­sok iránt olly érzékeny, nagy sebességgel ingadozik nagy remény és nagy félelem között, mi a nagy pénzfolyami Ligásokat annyira előmozdítja. A börse nem ismer tudo­mányos elvet. Nem köti magát szabályhoz; némellykor a legerősebb nyomásinak ellenáll, s máskor csekélyebb alatt m­egingadozik.— A folyam igen gyorsan hágott és szállott. Az országos valutának mostani alacsony állása éppen úgy nem fog sokáig tartani, mint előbbi magas állása nem tart­­ható sokáig. Egy dolog azonban bizonyos: az országos valutában mindaddig lesznek ingadozások, még ezt nemes érczek helyett be nem váltható papírpénz képezi. Az agio ellen semmit sem ér panaszkodni, mert azon senki sem segíthet, orvoslása csak rendezett álladalmi költségvetésben, mellyben a bevételek fedezzék a kiadá­sokat, s a jól rendezett adó, rendszerben keresendő. A függő adósság minél előbbi megalapítása volna a legelső s legjobb eszköz. HIVATALOS RÉSZ. H­aditörvényszéki ítéletek. Psotta Móricz, cs. k. főhadnagy az 5-ik tüzérez­rednél . — Czillich Eduárd, százados a asa herczeg nevű 60-dik gyalog ezrednél; — Markus és Bartusfalvai M­a­­r­i­á­s­s­y J­á­­n­o­s , főhadnagy a Sándor császár nevű 2-ik gya­log ezrednél; — Felső-Zápori Tóth Rafael Ágoston, hadnagy a porosz herczeg nevű 34 gyalog ezrednél; — Ra­pa­i­c­h Dániel, százados a Ferencz Károly nevű 52. gyalog sorezrednél; — Querlonde Ferdinand, Ilameli lovag, százados a Sándor császár nevű 2-dik gyalog ezrednél; __ Nagy-Ajtai Cserei Ignácz, százados a gr. Gyulay nevű 33. gyalog sorezrednél; — és Dobói D­o­b­a­y József, 2-ik székely gyalog határőrezrednél; az ellenök rendelt haditörvény­széki vizsgálatnál, a törvényesen megállapított tényállás mellett beváltván, miszerint a cs. k. hadseregbe léptükkor letett eskü­ről megfeledkezve, a Magyarországban kitört fegyveres lázadás­hoz csatlakoztak. Ennélfogva a f. hó 15-kén felettük tartott hadi törvény­szék által mint a felségsértés bűnének részesei, a cs. k. had­seregben viselt tiszti rangjok s összes ingó s ingatlan vagyonuk elvesztése mellett, kötél általi halálra ítéltettek ; b. Haynau cs. k. táborszernagy s hadsereg-parancsnok ur ő exja által azonban a törvényesen megitélt halálos büntetés következőkre : u. m. Psotta , Czillich, Máriássy, Tóth, Rapaich és Ilameli Querlonde­­ra nézve tizennyolcz évi várfogságra vasban; — Dobay és Csereyre nézve pedig a fennálló lényegesen szelídítő körülmé­nyeknél fogva hét évi várfogságra vas nélkül módosíttatott. Arad, nov 24-én 1849. Cs. k. rendkívüli hadi törvényszék. A minister­­tanács előterjesztésének (a szerb vajda­ság ügyében) folytatása . A más koronaországgali egyesítés alatt tudniillik csupán a teljes bekeblezés, úgy hogy az egyesült tartományok együtt egy koronaországot képezzenek, értethetik, mert a birodalmi alkot­mány csupán minden koronaországoknak a birodalom egyetemé­­beni egyesülését ismeri el, de koránsem egy koronaországnak más koronaországgal­ politikai különszövetségét. Mihelyt tehát a szerb vajdaság területe a birodalom saját koronaországávl nyilváníttatnék, egyszersmind a birodalmi al­kotmány 72. §-ában függőben hagyott kérdés is más korona­országgak­ egyesülése iránt mellőzve lenne. Felséged kormánya e szerint, a nélkül hogy a Koronaor­­szág-kérdést végkép eldöntené, csak arra szorítkozhatik, annak alkotmányszerű megoldását lehetővé tenni. Az alkotmányos út abban ál, hogy a tartománynak , tör­vényes képviselet által, a csatlakozás iránt nyilatkozni lehetőség nyújtassék, és hogy igenlő nyilatkozat esetében azon koronaor­szág követeivel, mellybe a bekeblesités történendő, a végrehajtó hatalom közbenjárása mellett az egyesülés és annak feltételei fölött tanácskozni lehessen, s az eredmény, valamint ellenkező esetben egy saját koronaország alkotását illető tervajánlat a bi­rodalmi hatalom elhatározása alá terjesztessék. Ezen, a birodalmi alkotmány határozatainak megfelelő el­járás előkészítésére elegendő, hogy Magyarország délkeleti tar­tományrészei, mellynek elrendezése e legalázatosabb fölterjesz­tés tárgyát teszi, az országgyűlésen és birodalmi gyűlésein kép­­viseltetésre nézve koronaország tulajdonitmányival bírónak te­kintessék, s közigazgatási tekintetben mint önálló , Magyaror­szágtól elkülönített terület, közvetlen a birodalmi kormány alá rendeltessék. A magyarországbeli ezen kitülönzés mellett még ezen kí­vül nagy fontosságú históriai, nemzetgazdasági és politikai okok szólanak. A történeti visszapillantás bizonyítja, mint ez mindjárt e fölterjesztés elején érintetett, miszerint Magyarország, miután az ozmánok hódításai és fölkelt szövetséges társainak elszakadása által hosszú időszakon át eldiribolva, s csak egy része nyugaton volt, az austriai kormánynak alávetve, a XVII-ik század vége felé, és pedig nem saját ereje által, hanem az örökös tartomán­­­­nyok erőmegfeszítése és az austriai hadseregeknek a német és más segédcsapatokkal, vitéz összemunkálása által szereztek­ vissza. Az örökös tartományok fegyvereinek győzedelmes sikere idézte elő a karloviczi békét, és Magyarországnak, mint örökös királyságnak a habsburgi keresztény ház alatti visszaállítását a Tisza és Maros — mind délkeleti határokkal. A korábbi lakosoktól nagyobbrészt elhagyatott s a bábom által elpusztult határvidékek, és csak hamar ezután a passaro­­­viczi béke által nyert bánáti tartományok voltak azok , mellyek akkor a csataedzett szerbek és más beköltözött nem magyar nép­törzsek által elfoglaltattak és a civilisationak visszahattak. E szélvidékek majd mind a százados harczokból mint puszták és elnélytelenült sivatagok merültek ki. Szerb beköltözések a Tisza és Duna völgyein , román és bolgár telepítvények a keleti hegyöblökön, német gyarmatok a középvidék termékeny síkjain, a Marosvölgyben és a bányake­rületben, eszközölve felséged magas elődei VI. Károly, Mária Terézia és József által , s ápolva a birodalom pénzáldozataival népesítek s verék művelés alá az ozmánoktól elvett tartományt változtaták a sivár pusztákat mosolygó vidékekké, és a kiszárí­tott mocsárokat buja termőföldekké. Az ő erőlködésük , kitartó szorgalmuk alakítá azon tartományt a monarchia éles kamrájává, s csak később, miután alig egy század előtt a tartomány egy része a közigazgatási tekintetbeni tartományosítás útján köze­lebbi viszonyba jött Magyarországgal telepedtek le az ott ural­kodó magyar törzsből beköltözők a föld minden gazdagságát ki­fejtő vidék különböző tájékain. Egy Magyarországtól független tartománynyá alakítása ezen főképen a régi örökös tartományok eszközei által szerzett, m­egnépesitett és művelt területnek csak a korábbi viszonyok helyreállítása gyanánt tűnik föl, mellyekben azon tartományré­­szek az ő saját igazgatási hatóságaikkal ellátva , s közvetlen a központi kormányok valának alárendelve. A múlt évi események azon tartományrészeknek Magyar­­országtóli tényleges elválasztását eredményezék. Illy körülmé­nyek közt azoknak Magyarországgali újbóli administratív­ egye­­sítése és olly igaztalanság, mint politikátlanság volna. Sőt in­kább a béke és rendezett közviszonyok visszaállítása azon szük­séget tünteti elő, az utóbbi években tényleg beállott elkülönzési

Next