Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)
1849-12-07 / 123. szám
csupán a rendszer, mint inkább a rendszert alkalmazó férfiak által feltételeztetik, mégis a véges emberi értelem kénytelen a kezességet rendszerben keresni, s elővigyázata nem terjedhet tovább, mint formákat szabni meg, s rendszereket létegesíteni. A nevelési ügy körül az álladalom vagy rendelkezik korlátlanul s kényszerítőleg, vagy pedig szabad utat s s mezőt enged egyeseknek. A régi görögök történeteiben két nevezetes város vonja magára a történetbúvár figyelmét: Spárta és Athéné. Az előbbiben az állodalom korlátlanul kezelte a nevelés ügyét, minden gyermeknek közintézetekben együtt és egy modor szerint kellett neveltetni. A spártaiak mereven, érzéketlen, csaknem minden egyéni változatosságot kizáró jelleme e rendszernek volt következménye. A spártai semmi nem volt más — csak spártai, hanem ez aztán testestől, lelkestől. A másik város Athéné a nevelés utján homlokegyenest ellenkező irányt követett. Itt a legtágasabb tanítási szabadság divatozott. Athéné lön székhelye s gyálpontja a tudomány s mesterség minden ágaiban úgy a jeleseknek, mint a rajongóknak. — Spártától a csodálkozás adóját nem vonandja meg a fürkésző elme. De mégis csak Athénének nyújtja a polgárisodás babérkoszorúját. E két példával akartuk kitüntetni az ellentéteket, mellyekbe a nevelés ügye körül eleitől fogva estek az emberek. Egyik a státusnevelés , másik a szabad tanítás. A régi görög, s latin, úgynevezett classikus világot az újabb keresztény kortól főképen az különbözteti meg, miszerint a régieknél státus , vallás, erkölcs, mind öszhangzásban, kölcsönös közrehatásban működtek. S ez igen nagy szerencse volt. Mert szerintünk ebben keresendő egyik oka a határozottságnak, jellemszilárdságnak, mellynek olly gyakori s elragadó példáival találkozunk az ókor történeteiben. Az újabb körben a különnemü, nem ritkán ellenkező behatások, mellyeket vallásos és philosophiai nevelés, a magán s nyilvános élet az ifjak képzelődésére , értelmére s akaratjára gyakorolnak, sokkal inkább alkalmasak bizonyos közönyösséget, lankadtságot, vagy mi még roszabb: kétszínűséget fejteni ki, mintsem erőhatályt, melly feltétele minden nagy és nemes tettnek. A kereszténység lényegében s történetében kitűnő szerepet játszik a tanítás. Az apostolok és szent atyák tanítás által terjesztették a szent tudományt. Nem csodálhatni, ha utódaik is előbb ugyan szent buzgalomból, majd előrenéző okosságból a tanítást nemcsak kötelességüknek, hanem joguknak is tekintették. Valóban a tanítás olly hatalmas eszköz , melly anynyival jelentékenyebb a fegyvernél, mennyivel a lélek nemesebb a testnél. E szempontból kell megítélni a szerzetek tanítási szabadalmait. A jesuiták collégiumai fontossága e tekintetből magyarázandó. Ezen általános nézetek futólagos megemlítése után áttérhetünk a birodalmi ministérium által Magyarországra nézve kibocsátott ideigl. oktatási rendezés alapelvei méltatására. Az 1 - ső §■ meghatározza a viszonyt, mellyel az álladalom elfoglal egyesek irányában, t. i. az álladalom felfigyelési jogát gyakorolja a tanításra s nevelésre. Ez alól a házi nevelés sincs kivéve, amennyiben t.i. a státus megkívánhatja, hogy minden gyermeknek annyi tanítás biztosíttassák, mennyit elemi iskolában nyerhetni. Ez elvet teljesen osztjuk mi is. Az álladalomnak tökéletes joga van eltávoztatni mind azt, mi netalán czéljával ellenkezik. A tanulásra kényszerítés pedig bizonyára a legüdvösebb szék, mellyet a státus gyakorolhat. Azonban úgy látszik nekünk, miként ez általános elv részletes kivitele körül meg van haladva a tisztán felügyelési jog. Mert A 2-ik s 3-ik §-oknál fogva könnyen találhatni alkalmat a magán nevelést egészen paralysálni. E §-ok szerint ugyanis nyilvános iskolai bizonyítvány kívántatik arra, hogy valaki státushivatalokba felvétethessék, vagy akárminemű közjavadalomban — melly a műveltség bizonyos fokát feltételezi — részesítethessék. Továbbá a magánoktató mind szakértő képessége, mind politikai s erkölcsi viselete szempontjából közfelügyelet alatt áll; tanítása iránt a közönség nemcsak óvatossá tétethetik, hanem előtte a taníthatás útja egyenesen el is zárathatik. Mint előrebocsátottuk , az álladalom eszméjéből keletkezik a nevelésre felügyelési jog is. Mindazt, mi a közre veszélyt hozhat, joga van a státushatalomnak megelőzni, vagy megtorolni. Elméletileg ez kétségbevonhatlan. Csak azon fordul meg a dolog az alkalmazásnál, hogy elegendő ellenőrség legyen a közönség részéről, miszerint e nevezetes joggal visszaélés nem történik. Jelenleg a birodalom, de különösen magyar hazánk kivételes állásban van, minden hatalom a végrehajtó testületekben öszpontosul. A felügyelési jog gyakorlatát sem országgyűlés, sem municipiumok — mellyek nem léteznek — nem ellenőrizhetik. Így emez igen sarkalatos alkotmányos jog, a szabad tanítás s tanulás is, a végrehajtó hatalom alárendelt orgánjai belátásától és tetszésétől tétetik függővé. Azért a mi véleményünk oda terjedne, miszerint a repressv eszköznél megállapodhatnék az álladalom. A vétkes tettbe átmenő tanítást sújtaná, de előlegesen ne gátolná meg. Másként vélemény és érzelem is a beszámítás rovatába vonatik, s mező nyithatik a régi vallásos üldözéseket más alakban ugyan, de mégis, lényegében ép olly károsan újítani meg. 490 Ez aggodalom merült fel lelkünkben, midőn a kinevezendő iskolafelügyelők teendői között első helyen olvastuk az iskoláknak mind tanítókra, mind tanulókra nézve kitisztázását. Azonban nem kételkedünk miszerint e műtétei alkalmazásánál lehető óvatosság s kímélet fog gyakoroltatni. Mert életbevágó dolog a tanítók előtt elmetszeni az utat, becsületes utón módon keresni kenyerüket, s használni a köznek. Még sokkal fontosabb tekintet — következményeit véve szemügyre, — az ifjaknak jelentékeny nagy része előtt bezárni az iskola kapuját, a hajlékony ifjúságot megfosztani az alkalomtól hasznos polgárává képezni magát hazájának, s a köznek használva magának is tűrhető létezést biztosítani. Nézetünk szerint politikai vétségek megbírálásánál soha szem elől nem téveszthető a csábítók s csábítottak közötti óriási különbség. Tudjuk, miként önálló itéletű ember vajmi kevés van ! „Exemplo trabitur vulgus.“ Ez áll kapatos emberekre is, kivált forradalmaknál, midőn az indulatok ragadják meg a gyeplőt. — Bízvást merjük állítani, miszerint az elcsábított, eltévedt ember, ha egyszer csábítását belátja — nemcsak igyekszik hibáját helyrehozni, de más alkalommal a csábnak diadalmasan áll ellent, — hanem az erősnek felemelő jobbját kell a megtérő elébenyújtania, nem pedig magától eltaszítania. Bécsi lapszemle. Az arany és ezüst agioja. A lassú de állandó emelkedése az arany és ezüs agiojának, valamint minden idegen váltók hágása, élénken foglalkoztatja a napi sajtót. Az „Ost-Deutsche Post ” ekörül így nyilatkozik: „Midőn nemrégiben a hűn maradt tartományok magyar és Olaszországgal nyílt háborút viseltek, s a bevételek nem volának elegendők, roppant tömeg hadszer külföldről behozva két ezüstpénzzel volt fizetendő, a bizalom megingatva : az egész börső és kereskedőség egyhangúlag kiáltá : csak álladalmi kölcsön menthet meg. Szardíniával a béke megköttetett, a háborúk bevégzésével a status hitele megszilárdult, a bizalom visszatért, s már minden ember azon álomba ringatá magát, hogy az arany és ezüst agrója pénzfolyam jegyzékeinkből nem sokára el fog tűnni, mert a kölcsön is megtörtént. És ima csalódás: újra 101/1 % arany és 103/4 % ezüst ágiénál vagyunk; pedig ezen emelkedés most történik, midőn a kölcsöni befizetések bankjegyben szintúgy hiányt okoznak, s midőn a külföldi aláírók visz váltók vagy Bécsre kibocsátott váltók által fizetnek, tehát foly be a pénz. Ezen állapot komolyan nyugtalanít bennünket. Eddigelé megszokták volt az emberek azon szenletes okban nyugodni meg, hogy az ezüst pénz el van dugva, s a forgalomból igy kihúzva. E kétség meg van oldva; tudjuk, hogy e képzelt nagy kincsek nem léteznek, vagy már újra előtűntek. Hanem ha kereskedésünk állását elfogultság nélkül ítéljük meg, felviláglik elöttünk az ezüst agro oka, s ha kereskedelmi viszonyaink nem változnak, pénzforgalmunkat komoly baj fenyegeti. Már az 1846-i hivatalos statistikai kimutatások kétségen kívülivé teszik kereskedésünk passiv voltát; azaz, hogy azon áruk, mellyeket Austria külföldről vesz, tehát meg kell hogy fizessen, mintegy 20 millióval többre rugnak, mint azok mellyeket a külföldnek elad. Ha ehez vesszük, mit a csempészet, kivált Olaszországba hoz be, s azon öszvegeket, mellyek a status kölcsön szelvényeiért ezenfelül évenként külföldre mennek, világosan kitűnik, hogy a húszasok s az idegen piacra szóló váltók értékét nem az agrorage, hanem a kiegyenlítési s fizetési eszközök valódi szüksége rugtatja fel.44 A „Wanderer“ a kereskedelmi viszonyok mellett ezen emelkedést inkább a politikai conjuncturákban, s kivált az álladalmi pénzügy nem megnyugtató állásában keresi. A „Lloyd“ ugyan e tárgyról így nyilatkozik : „Nem volt nehéz előre látni, hogy a seregeink győzelmére s az új kölcsönre gyorsan alászálló pénzfolyamunk újra emelkedni fog. Tapasztalt fináncz-emberek ismerik a pénzcsarnok vérmes mérsékletét, melly a legcsekélyebb benyomások iránt olly érzékeny, nagy sebességgel ingadozik nagy remény és nagy félelem között, mi a nagy pénzfolyami Ligásokat annyira előmozdítja. A börse nem ismer tudományos elvet. Nem köti magát szabályhoz; némellykor a legerősebb nyomásinak ellenáll, s máskor csekélyebb alatt megingadozik.— A folyam igen gyorsan hágott és szállott. Az országos valutának mostani alacsony állása éppen úgy nem fog sokáig tartani, mint előbbi magas állása nem tartható sokáig. Egy dolog azonban bizonyos: az országos valutában mindaddig lesznek ingadozások, még ezt nemes érczek helyett be nem váltható papírpénz képezi. Az agio ellen semmit sem ér panaszkodni, mert azon senki sem segíthet, orvoslása csak rendezett álladalmi költségvetésben, mellyben a bevételek fedezzék a kiadásokat, s a jól rendezett adó, rendszerben keresendő. A függő adósság minél előbbi megalapítása volna a legelső s legjobb eszköz. HIVATALOS RÉSZ. Haditörvényszéki ítéletek. Psotta Móricz, cs. k. főhadnagy az 5-ik tüzérezrednél . — Czillich Eduárd, százados a asa herczeg nevű 60-dik gyalog ezrednél; — Markus és Bartusfalvai Mariássy János , főhadnagy a Sándor császár nevű 2-ik gyalog ezrednél; — Felső-Zápori Tóth Rafael Ágoston, hadnagy a porosz herczeg nevű 34 gyalog ezrednél; — Rapaich Dániel, százados a Ferencz Károly nevű 52. gyalog sorezrednél; — Querlonde Ferdinand, Ilameli lovag, százados a Sándor császár nevű 2-dik gyalog ezrednél; __ Nagy-Ajtai Cserei Ignácz, százados a gr. Gyulay nevű 33. gyalog sorezrednél; — és Dobói Dobay József, 2-ik székely gyalog határőrezrednél; az ellenök rendelt haditörvényszéki vizsgálatnál, a törvényesen megállapított tényállás mellett beváltván, miszerint a cs. k. hadseregbe léptükkor letett esküről megfeledkezve, a Magyarországban kitört fegyveres lázadáshoz csatlakoztak. Ennélfogva a f. hó 15-kén felettük tartott hadi törvényszék által mint a felségsértés bűnének részesei, a cs. k. hadseregben viselt tiszti rangjok s összes ingó s ingatlan vagyonuk elvesztése mellett, kötél általi halálra ítéltettek ; b. Haynau cs. k. táborszernagy s hadsereg-parancsnok ur ő exja által azonban a törvényesen megitélt halálos büntetés következőkre : u. m. Psotta , Czillich, Máriássy, Tóth, Rapaich és Ilameli Querlondera nézve tizennyolcz évi várfogságra vasban; — Dobay és Csereyre nézve pedig a fennálló lényegesen szelídítő körülményeknél fogva hét évi várfogságra vas nélkül módosíttatott. Arad, nov 24-én 1849. Cs. k. rendkívüli hadi törvényszék. A ministertanács előterjesztésének (a szerb vajdaság ügyében) folytatása . A más koronaországgali egyesítés alatt tudniillik csupán a teljes bekeblezés, úgy hogy az egyesült tartományok együtt egy koronaországot képezzenek, értethetik, mert a birodalmi alkotmány csupán minden koronaországoknak a birodalom egyetemébeni egyesülését ismeri el, de koránsem egy koronaországnak más koronaországgal politikai különszövetségét. Mihelyt tehát a szerb vajdaság területe a birodalom saját koronaországávl nyilváníttatnék, egyszersmind a birodalmi alkotmány 72. §-ában függőben hagyott kérdés is más koronaországgak egyesülése iránt mellőzve lenne. Felséged kormánya e szerint, a nélkül hogy a Koronaország-kérdést végkép eldöntené, csak arra szorítkozhatik, annak alkotmányszerű megoldását lehetővé tenni. Az alkotmányos út abban ál, hogy a tartománynak , törvényes képviselet által, a csatlakozás iránt nyilatkozni lehetőség nyújtassék, és hogy igenlő nyilatkozat esetében azon koronaország követeivel, mellybe a bekeblesités történendő, a végrehajtó hatalom közbenjárása mellett az egyesülés és annak feltételei fölött tanácskozni lehessen, s az eredmény, valamint ellenkező esetben egy saját koronaország alkotását illető tervajánlat a birodalmi hatalom elhatározása alá terjesztessék. Ezen, a birodalmi alkotmány határozatainak megfelelő eljárás előkészítésére elegendő, hogy Magyarország délkeleti tartományrészei, mellynek elrendezése e legalázatosabb fölterjesztés tárgyát teszi, az országgyűlésen és birodalmi gyűlésein képviseltetésre nézve koronaország tulajdonitmányival bírónak tekintessék, s közigazgatási tekintetben mint önálló , Magyarországtól elkülönített terület, közvetlen a birodalmi kormány alá rendeltessék. A magyarországbeli ezen kitülönzés mellett még ezen kívül nagy fontosságú históriai, nemzetgazdasági és politikai okok szólanak. A történeti visszapillantás bizonyítja, mint ez mindjárt e fölterjesztés elején érintetett, miszerint Magyarország, miután az ozmánok hódításai és fölkelt szövetséges társainak elszakadása által hosszú időszakon át eldiribolva, s csak egy része nyugaton volt, az austriai kormánynak alávetve, a XVII-ik század vége felé, és pedig nem saját ereje által, hanem az örökös tartománnyok erőmegfeszítése és az austriai hadseregeknek a német és más segédcsapatokkal, vitéz összemunkálása által szereztek vissza. Az örökös tartományok fegyvereinek győzedelmes sikere idézte elő a karloviczi békét, és Magyarországnak, mint örökös királyságnak a habsburgi keresztény ház alatti visszaállítását a Tisza és Maros — mind délkeleti határokkal. A korábbi lakosoktól nagyobbrészt elhagyatott s a bábom által elpusztult határvidékek, és csak hamar ezután a passaroviczi béke által nyert bánáti tartományok voltak azok , mellyek akkor a csataedzett szerbek és más beköltözött nem magyar néptörzsek által elfoglaltattak és a civilisationak visszahattak. E szélvidékek majd mind a százados harczokból mint puszták és elnélytelenült sivatagok merültek ki. Szerb beköltözések a Tisza és Duna völgyein , román és bolgár telepítvények a keleti hegyöblökön, német gyarmatok a középvidék termékeny síkjain, a Marosvölgyben és a bányakerületben, eszközölve felséged magas elődei VI. Károly, Mária Terézia és József által , s ápolva a birodalom pénzáldozataival népesítek s verék művelés alá az ozmánoktól elvett tartományt változtaták a sivár pusztákat mosolygó vidékekké, és a kiszárított mocsárokat buja termőföldekké. Az ő erőlködésük , kitartó szorgalmuk alakítá azon tartományt a monarchia éles kamrájává, s csak később, miután alig egy század előtt a tartomány egy része a közigazgatási tekintetbeni tartományosítás útján közelebbi viszonyba jött Magyarországgal telepedtek le az ott uralkodó magyar törzsből beköltözők a föld minden gazdagságát kifejtő vidék különböző tájékain. Egy Magyarországtól független tartománynyá alakítása ezen főképen a régi örökös tartományok eszközei által szerzett, megnépesitett és művelt területnek csak a korábbi viszonyok helyreállítása gyanánt tűnik föl, mellyekben azon tartományrészek az ő saját igazgatási hatóságaikkal ellátva , s közvetlen a központi kormányok valának alárendelve. A múlt évi események azon tartományrészeknek Magyarországtóli tényleges elválasztását eredményezék. Illy körülmények közt azoknak Magyarországgali újbóli administratív egyesítése és olly igaztalanság, mint politikátlanság volna. Sőt inkább a béke és rendezett közviszonyok visszaállítása azon szükséget tünteti elő, az utóbbi években tényleg beállott elkülönzési