Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)
1849-02-14 / 21. szám
nak lenne kitéve,- Franczhon nagyravágyásának piaczául, seregeinek tanyául szolgálna, — legfőbb folyóját, kereskedése erét elveszítené, országgyűléseken éjszakáltal leszavaztatnék sat. — Az egylet tehát a királyt s a kamarákat arra kéri: kövessenek el minden módot e csapás elhárítására, kérjék meg a porosz királyt is: ne fogadja el a császárságot.“ Miután többféle nézeteket előadtunk, szabadjon nekünk is magyar szempontból egy pár észrevételt tenni. Nekünk már a múlt nyáron az a sejtelmünk volt, miszerint Németország képzelt egysége a különnemű érdekek realitásán hajótörést szenvedene. Most ezt tisztán látjuk. Németország továbbra is nélkülözni fogja azon egységi kapcsot, melly nélkül bármelly számos és művelt nemzet sem belülről, sem kívülről elegendő erőt ki nem fejthet. Az osztrák birodalom érdekének engedni leenii kénytelen Németország. Minthogy nem egy magyar ember nagy reményeket kötött a frankfurti német egység eszméjéhez s abban a hitben volt, hogy ezzel Magyarország nyerni fog, természetes, hogy e csalódás nem jól esik. Miért kívánta pedig a magyar ember a frankfurti német egységet ? mert azt hitte, hogy az osztrák-német tartományokat magához vonandóas a habsburgi dynastia Magyarországban fogja keresni s feltalálni jövendője biztositékát. A sors nem úgy akarta ! Jól történt-e, roszul történt-e? a jövendő fogja megmutatni. De Miután nem úgy történt, — Magyarországnak, vagyis inkább a magyar nemzetnek érdekével — úgy hisszük — megegyezőbb, ha a német-osztrák népek is egystalusszövetségben maradnak velünk. Mert ámbár sok német örömest csak magának tulajdonit minden miveltséget s ennek ürügye alatt Magyarországot csak úgy tekinti, mint egy gazdag legelőt, mellyen felhizlalhatja magát, mégis a magyarországi németeknek dicséretükre meg kell vallani, hogy a magyarral sympathisálnak s álalában a németben kevesebb nacionalitási zárkózottság van. A németek a magyarokkal együtt hivatva vannak egymást kölcsönösen támogatni, erősíteni. Nekünk magyarokat tehát a hajlandóbb, hogy az osztrák-német tartományok ne váljanak Némethon alkatrészeivé. Ezen kívül tekintetbe veendő: mennyi háborúba elegyedhetnénk Németország miatt? Századokon át csupán mi magyarok s honunkban lakó többi népfajok fogtuk fel a török erő rohanó árját. — Európának védbástyájául szolgáltunk. E miatt ritkultak meg soraink. E miatt és polgári háborúink miatt maradtunk a többi nemzeteknél hátrább a polgárisodásban. — S mi volt érte jutalmunk ? Legfelebb egy két phrasis : „generosa natio, bellicosa naliu“ sat. Mit azonban számerőben veszítettünk, igyekezzünk kipótolni a műveltségbeni előhaladással. Csak ez az egy mód van, hogy fel ne olvasszanak más népek bennünket. Mert hiában, superioritásnak mindig és mindenben engedni kell ! VIDÉKI LEVELEZÉSEK. ergo in , febr. 12. Az e hó 10-iki „Figyel- meZö“-ből az innen szóló tudósításból ki van hagyva e következő mit kár volna közhírré nem tenni : Amaz oktalan Kivetése Esztergomnak 5-ikén történt, melly napra megvegyülés vala ide hirdetve, azon módok iránti tanácskozás végett, mellyek a párkányi járásban előfordult rendellenségek megszüntetésére s a béke helyreállítására volnának szükségesek. E czél elérésétől irtózva azok, kik a zavarban bőven halásznak, ezek közt egy magát Bokorfinak iró „Strauch“ mvű egyén köriratot küldözgetett szét, amilyben kötéllel fenyegeti mindazokat, kik ama meghívásra megjelennének, hozzátéve, miként ha mégis valaki Esztergomba átmenni merészelne , annak családján teljesítendi fenyegetését. Már egy ilyen akár Bokorfi akár Straubh nem más, mint söpredéke az emberi fajnak. Egy Debreczenből haza jött, a többi közt az beszéli, hogy midőn Kossuth és czinkosai a tudva lévő megadási propositions való titkos voksoláson nem kevéssé szeppenvén meg, a főszereplő a szószékbe lépett, egy csoport ifjútól vétette magát körül, kiknek10 fr diurnumot ad. Megesik a becsületes magyarnak szive annyi fiital honfiak illy irgalmatlan ferde elbolondilásán s szellemi megrontásán! — M a gya r i Tamás. CSÖRGETTYÜ. — Budán egyebek közt azon szokás is uralkodott, hogy apró iskolás gyermekek a hivatalszobákba jártak iórpapirost kéregetni, mintha bizony nem fogyna es ott különben is elég. Történt többi közt a múlt év utolsó hónapjaiban, hogy egy illy kis szurtos tanuló benyita az ajtót, egy tisztviselő azonban fenyegetve emelé rá a ténát. ,Az istenért, mit tesz ön, kiálta rá tiszttársa, hiszen ez nem tanuló, hanem a most kinevezett titkárok egyike. „De hogy , jegyzé meg egy másik , nem titkár ez, hanem új őrnagy.“ És alkalmasint ezen utóbbinak volt igaza, mert a fiú, mihelyt a teniát megpillantá , tüstént legnagyobb gyorsasággal retirált. — Furcsa lesz az, monda valaki, midőn az első új százas bankjegyet megpillantá, ezen uj százas tiz régi tízest ér, ellenben az uj századosok alig érnek annyit, mint egy régi tizedes. A Bécsi hírlapok szerint a szegény közkatonák ott gyakran megsebesültetnek ölállás közben. Nálunk illyesmitől nincs mit félniük, mert a magyar nem szokott orozva ölni; ellenben mondják , hogy fővárosunkban viszont a tisztek vannak nagy veszélyben s többen már is sebet kaptak a szép szemek nyilaitól. Az illy sebeket mindazáltal egy kis papi áldás tüstént meggyógyítja , csakhogy némellyek azt hiszik, miszerint vannak gyógyszerek, mellyek magánál a bajnál is keserűebbek. — Vannak irigy férfiak, kik hölgyeinket vádolni szeretik , hogy az „egyenruha“ iránt nagy rokonszenvvel viseltetnek. E vád merőben alaptalan, mert hölgyeink csak hónuk iránti szerelmüket akarják akkor bebizonyítani, midőn rokonszenvvel simulnak azokhoz, kik a hont védik. — Egy igen buzgó hírlapolvasó e napokban következőleg nyilatkozik előttünk: ,Furcsát tapasztaltam a legközelebb múlt hónapokban. Darab ideig mindig azt lehet a hírlapokban olvasni, hogy A. vezér megtámadván B. vezér csapatait, ezek olly gyors futásnak eredtek, miszerint egyáltalában nem lehete őket utólérni. Most ellenben megfordítva mindig azt olvashatni, mikép B. vezér megtámadván A. vezér csapatait, ezek tüstént olly rendkívül gyorsan elfutottak, hogy teljességgel nem lehet e nyomukba jutni. Már aztán mikép lehet ezt megmagyarázni ? Alkalmasint csak úgy, hogy a hajdani moszkaszára svéd királytól a győzést, A. vezér pedig most a futást tanulta meg. — Egy német lap már többször búsan kelt ki honunkban lakó nyelvrokonai ellen , mivel nemzetiségüket és nyelvüket egészen elhanyagolták. Vádjait azzal bunkózza meg az érintett lap , hogy a „kékszemű teutonok“ most már vivat helyett élként kiáltoznak. Bizony nagy baj is az , hogy a német vivát szó kimaradt a divatból ; egyébiránt mégis vigasztaló az , hogy legalább csak a kékszemű teutonok botlottak illy nagyot nemzetiségük mellett; azonban a „Gleichberechtigung“ elve szerint teljes joggal követelhetjük , hogy — „ne bántsd a magyart!“ — Társaságban szó lévén a borotválkozásról és szakállviselésről, mindenféle vélemény nyilvánult a két ellenkező divat felől. Csodálkozva tapasztaltuk, hogy a férfiak, minden kényelemszeretetük daczára is nagyobb részt roszaják a nagy szakáll divatozását, a nők ellenben többnyire pártolók. Végre egy nő hirtelen mondá : „Már én csak nem engedem, hogy férjem ismét borotválkozzék , mert most minden reggel legalább fél órával tovább pihenhet.“ Most tehát mindenki tudhatja, mért tartják meg nagy szakállukat ezentúl is leginkább a házas férfiak. — A legközelebb múlt hónapokban igen sok fiatal férfi kapott hivatalt. Ezek közöl a nagyobb rész tüstént meghúzásodon, hogy meg ne unja magát s legalább némileg hasznára lehessen a társaságnak. Az idők s körülmények változtával némelly uj hivatali állomások fölöslegesekké lévén, természetes, hogy viselőik megszabadultak terhüktől. A fiatal menyecskék azonban szintelly természetesen ezentúl is helyükön maradnak. Hiában , a világ sokszor nemcsak jutalmazásiban, hanem büntetéseiben is egyenlőn túlságos szigorral szokott eljárni. Hitelesen állítják, mikép Debreczen érdemes polgárai a százas bankjegyektől idegenkednek és kisebbeket kérnek. Furcsa világ, a fővárosban ezer forintos bankjegyeket is örömest fogadnának el az emberek. Ilyen a különbség a tartományi és fővárosi fölfogás közt. — Nemzeti színházunkban a „Párisi naplopó“ is adatott e napokban. Ezt azért kellő újdonságul megemlítenünk , mivel a czímszerepet huszonnégyszer játszó Lendvay s most Szigeti pólola helyét először. Ha Lendvay még sokáig késik Budapestre visszatérni, bizony megéri, hogy szépeink küldöttséget utasítnak el értte. — Csak veszélyes mindig a kíváncsiság, az e napokban is bebizonyult. Bizonyos kiváncsi úr azt találá mondani kávéházban, hogy megadna két ezüst forintot egy debreczeni Marcziusért csupa kandiságból. Kevés pillanat múlva egy kopott kabátu ur hozzá simul és nyújtja kezét, súgván: „Ide a két pengővel, itt a legújabb debreczeni Marczius.“ A kiváncsi ur örömmel fizetett, a kicsinyre hajtott hírlapot lopva zsebébe dugá és haza futott, hogy kandiságát titkon kielégíthesse. De bezzeg káromkodott, midőn látá , hogy a kopott kabátu ur rútul rászedte őt s egy múlt decemberi Marcziust nyomott markába ! — Nemzeti színházunkban e napokban a „Sevilla borbély“ jött színpadra. Eddig Szerdahelyi borotválta benne Szilágyit, most pedig Füredi Benzát. Valamint minden a világon, úgy a sevillai borbély is tökélyesült. Minden javult, csak Rozina nem , az most pajzánabb és hódítóbb mint valaha. Az orvos ellenben most is ollyan, mint mindig volt, többet gondol szerelemre mint receptjeire, s azért jól esik neki, hogy jégre jut. — Az idegenek összeírása alkalmával egy úr és polgári biztos közt következő párbeszéd folyt: Van önnek vendége? Igen, mégpedig igen veszélyes. Mióta ? Két éve már. Mi a neve ? Köszvény. Az érdeklett ur csak azt sajnálá, hogy még így sem menekülhetett meg veszélyes régi vendégétől. — Van Budán többi közt egy igen gazdag öreg ur. Gazdagságát csak fukarságának nagysága haladja túl. Van továbbá Budán sok rendkívül ronda kocsma,mivel pedig sok van ilyen, tehát ezen eljárást egyik sem fogja magára ruházni. Azon gazdag úr mindig a legpiszkosabb kocsmába jár ebédelni. És ugyan miért ? Mert, mint egy meghitt barátja állítja, ott az undorodás miatt csak keveset ehetik, következéskép több pénze marad meg. — A szerkesztőség következő levelet kapta: Tisztelt szerkesztőm! Most hallom, hogy a Figyelmezőben csekély személyem is megemlittetik , mint a ki hirt hoztam Bemnek győzelmeiről s Szeben bevételéről. Ennek megczáfolásául elég lesz tán emlitnem, hogy én van. 19én már Borsodban valók, és igy Debreczenben létemkor Szebenről szó sem lehete. Igen kérem hát, szíveskedjék a közönséggel lapja által tudatni, miként tévedés volt, midőn h hírnek terjesztése személyemnek lön tulajdonítva.Pest, febr. 10. 1849. Tisztelő szolgája Ágoston József. A tévedés minket semmi esetben sem nyom, hanem azon számosokat, kik az említett és még több híreknek állítólag Aur után terjesztői voltak. A szerkesztő. Sok helyről arról tudósítanak, hogy a postahivatalok az erőltelést még most sem fogadják el. Ilyen hely pl. Cseklész. Ezen annál inkább van okunk csudálkozni, mivel a pozsonyi s azon vidéki posták már rég elfogadják, miután a szétküldözés iránti rendelésnek már rég el is kellett jutnia mindenüvé. 82 HORVÁT ÉS TÓTORSZÁG. A febr. 8-ki „Agramer Zig“im e czikket hozza, mellyet egész terjedelmében közlünk, hogy olvasóink lássák, hány hét a világ oda lent: „Alig űztük át az ultraradical magyar ellenzéket túl a tiszai posványokba, máris úgy látszik, drávántúli nyomorgatóink egy más neme akarja a horvátok elnyomásának régi kintornáját hangoztatni. A napokban következő irat érkezett Budáról a zágrábi harminczadi felügyelőséghez magyar nyelven : Tekintetes stb. Ezennel meghagyatik önnek, hogy minden fizetéseket , mellyek a nemzetörségi főtisztek számára az ön kerületéhez tartozó kincstári hivataloknál utalványozvák, azonnal szüntessen meg. Budán , jan. 23. 1849. Almássy s. k. Kincst.534. A magyar kincstári javak helyettes igazgatójától. A zágrábi k. kerületi felügyelőségnek'“