Gazdasági Figyelő, 1957. július-december (1. évfolyam, 12-23. szám)

1957-07-04 / 12. szám

AJK. Z MEGJELENIK HAVONTA KÉTSZER ESTWSMSB SÜH­ESTI SS I. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM. ARA 2 FORINT 1957. VII. 4. CSÜTÖRTÖK­ÖM I A Magyar Szocialista Munkás­párt országos értekezlete megvizs­gálta és jóváhagyta a pártvezető­­ség eddigi tevékenységét, meg­vitatta és megjelölte a további te­endőket, eltagadta a párt szerve­zeti szabályzatát és megválasz­totta a párt intéző bizottságát. Ezzel a párt munkájának első sza­kasza lezárult. Ezt az időszakot elsősorban a párt újraszervezése, az ellenforradalommal vívott harc, a proletár államhatalom megszi­lárdítása jellemezte. Sok gazda­sági és kulturális kérdés is meg­oldásra került az elmúlt nyolc hó­nap alatt, de nem ezek a kérdések állottak a pártmunka homlokteré­ben. A pártépítést, az ellenforra­dalom ellen vívott harcot, az ál­lamhatalom erősítését folytatni kell, de most már fokozott erély­­lyel kell hozzálátnunk az előttünk álló gazdasági és kulturális prob­lémák megoldásához is. Ez kifeje­zésre jut a pártértekezlet határo­zatában. „A gazdasági kérdések jó meg­oldása a politikai hatalom erősíté­sének és az életszínvonal emelésé­nek alapvető feltétele“ — mondja a határozat. A nép bizalmát a párttal szemben elsősorban az fogja erősíteni, ha a dolgozók mindennapi életének problémáit megoldjuk. Legközelebbi feladatunk az, hogy az 1957. évi népgazdasági tervet teljesítsük. Hárítsunk el minden akadályt, ami ennek útjá­ban áll. A több hónapig tartó el­lenforradalmi előkészületek ide­jén és az ellenforradalmi cselek­mények során meglazult az állami fegyelem, az állampolgári fegye­lem, a munkafegyelem. A fegye­lem helyreállítása döntő feltétele gazdasági nehézségeink leküzdésé­nek, előfeltétele a termelékenység növelésének, az önköltség csök­kentésének, a fokozott takarékos­ságnak, az 1957. évi terv teljesíté­sének. „Az éves népgazdasági terv teljesítésének jelentőségét alá­húzza az, hogy előkészíti a három­éves terv megkezdését. E három év alatt el kell érnünk, hogy sa­­ját erőnkből­ biztosítsuk népgaz­daságunk egyensúlyát és egészsé­ges továbbfejlődését.“ Ezt a fel­adatot tűzi elénk gazdasági téren a határozat. Ami népgazdaságunk fejleszté­sének útját illeti, tovább kell foly­tatnunk a szocialista iparosítást, a mezőgazdaság szocialista átala­kítását; elő kell segíteni az egyéni parasztok termelésének növelését, a kisiparosok munkáját. Szigorúan fellépünk mindenféle spekuláció ellen. „A gazdasági vezetés rend­szerével kapcsolatban a pártérte­kezlet leszögezi, hogy az állam központi irányító szerepének dön­tő jelentőséget tulajdonít .,, A pártértekezlet szükségesnek tart­ja, hogy a felsőbb gazdasági és állami irányító szervek még to­vábbi hatáskört adjanak át az al­sóbb szerveknek. Meg kell terem­teni a központi irányításnak és a helyi szervek önállóságának azt az egészséges összhangját, amely a tervszerű irányítás és helyi kezde­ményezés legmagasabb fokát biz­­tosítja.“ Százezrek akaratára és lelemé­nyességére kívánunk támaszkod­ni a feladatok megoldásánál, fel­használva a munkaversenyben rejlő hatalmas alkotó erőt is. A szakszervezeteknek nagy szerepet kell vállalniuk a gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításában, az üzemi demokrácia szélesítésében, az üzemek vezetésének a dolgozók részéről történő ellenőrzésében. „A munkástanácsok jövőjét annak figyelembevételével kell majd el­dönteni, hogy az üzemek életében tovább erősödjék a szakszerveze­tek szerepe.“ A feladatok megoldását a revi­zionista és a dogmatikus, szektás nézetek akadályozzák. „A pártnak jelenleg az elméleti és politikai munkában a harcot elsősorban a revizionista nézetek és az ellen­­forradalmár ellenséggel való min­denfajta megalkuvás ellen kell vívnia. Ezt a harcot azonban olyan módon kell vezetni, hogy a párt egyben lehetetlenné tegye a dog­matikus és szektás hibák meg­ismétlődését“ — szögezi le a párt­értekezlet határozata. Kiegészíti ezt a megállapítást Kádár elvtárs­nak az a figyelmeztetése: „a kom­munisták gondolkodásában meg kell maradniok azoknak a tapasz­talatoknak, amelyeket a régi párt­vezetés munkájának értékeléséből szereztek. Ha nem így volna, nagy veszély fenyegetné a párt jövőbeni munkáját.“ Az ellenség tisztában van azzal, hogy gazdasági célkitűzéseink megvalósítása rendkívüli módon gyengíti aknamunkájának lehető­ségeit, ezért most minden eszköz­zel arra veszi az irányt, hogy gazdasági helyzetünk javulását akadályozza: álhírek és romboló nézetek terjesztésével, szabotázs­­zsal és rossz szervezeti intézkedé­sekkel, az ellenőrzés lazításával, a közvagyon ellen elkövetett bűnök palástolásával, a spekuláció védel­­mezésével. Az ellenség malmára hajtanák a vizet az olyan viták, amelyek a párttagok figyelmét el­terelik a fő feladatokról és idejük elfecsérlését eredményezik. Már­pedig az ország helyzete, népünk érdekei megkövetelik, hogy időt ne veszítsünk. A kommunisták tudják, hogy az ellenség nem alszik, tudják azt is, hogy az előttünk álló feladatok nagyok és nehezek, de azt is tud­ják, hogy a dolgozó néppel együtt úrrá tudunk lenni a nehézségeken, ha egységesen lépünk fel és ezért helyeslik, hogy a pártértekezlet a pártegység védelmét igen eré­lyesen aláhúzta. „A pártegység megbontásával szemben, bár­milyen oldalról jelentkezzenek is azok, ingadozás nélkül kell fel­lépni.“ Helyeslésre talál a határozatnak az az útmutatása is, hogy „jelen­leg fő feladat a tagság jogainak teljes tiszteletben tartása mellett a pártfegyelem erősítése ... Tel­jes mértékben érvényt kell sze­rezni a párt Szervezeti Szabály­zata azon pontjának, amely elő­írja, hogy a párt felső szerveinek döntését az alsóbb szervek kötele­sek végrehajtani.“ A pártfegye­lem erősítése természetesen nem azt jelenti, hogy a kérdéseket ne vitassuk meg. Ellenkezőleg, a ki­bontakozóban levő egészséges vita­szellemet ápolnunk kell, ügyelve arra, hogy a vita során esetleg je­lentkező provokációs kísérleteket visszautasítsuk. Amikor pedig a vita lezárult, a határozat meg­született, akkor azt teljes egység­ben végre kell hajtanunk. A pártértekezlet határozata irányt mutat a sajtó munkájá­nak is. A­ pártértekezlet nyílt és szabad vitája, egységes állásfoglalása megerősítette azt a meggyőződé­sünket, hogy okulva az elkövetett hibákból, az ellenforradalom sú­lyos gazdasági kártevése ellenére le fogjuk küzdeni gazdasági ne­hézségeinket és kemény munká­val szabaddá tesszük az utat a szocializmus további építéséhez. KiU-P XW GAZDASÁGI FELADATOK AZ ELSŐ VONALBAN X021 Hogyan használhatjuk ki jobban gépiparunk szabad kapacitását? Még 1956. évben is, de különö­sen az előtte lévő esztendőkben iparvállalataink állandóan a ter­vek feszítettségére panaszkodtak. Ebben az időben a termelendő volumen megtervezéséhez első­sorban az iparvállalatok kapaci­tását vették alapul és a terv ezek lehető teljes kihasználásá­ra épült. A terv túlteljesítése te­hát azt jelentette, hogy a névle­ges kapacitással szemben a vál­lalatok nagyobb termelést értek el. Sajnos — mint ismeretes — a terveknek sokszor minden áron való túlteljesítése a vállalatokat a gazdaságtalan termelés, a sok se­lejt és inkurrencia irányába vit­te. A kormány és a Tervhivatal okulva az elmúlt évek tapaszta­latain, már 1957-ben megszüntet­te a feszítést a terveken, s csak olyan terveket ad a minisztérium és az iparvállalatok részére, amelyek belföldi és külföldi anyagellátással biztosítva vannak. A létszám és a termelés viszonya A Központi Statisztikai Hiva­tal kimutatta, hogy április hónap­ban is, az 1949. évi gépipari ter­melést 100-nak véve, csak 329 százalékot értek el a gépipari üzemek. Ezzel szemben 1956. szep­temberében ez a termelési szint 437 százalék volt. Amíg a termelésben ilyen szá­mottevő visszaesés van, addig ez a gépipari vállalatok dolgozóinak létszámánál sokkal kevésbé mu­tatkozik. A KSH jelentése szerint a szeptember havi 278.000 gép­ipari munkás és alkalmazottal szemben április hónapban 245.000 fő dolgozott. Hiába kötik meg a minisztériu­mok a vállalatok kezét azzal, hogy a létszámot és béralapot a tervhez viszonyítva a legmerevebben zá­rolják. A vállalatok dolgozóinak rengeteg ötlete és javaslata van és lesz arra, hogy milyen módon lehetne megoldani, hogy a dolgo­zók jelentősebb mértékű elbocsá­tására ne kerülhessen sor. A terv jóváhagyásánál tehát ma is harcok folynak, de nem azért, hogy a tervet csökkentsék, hanem ellenkezőleg azért, hogy a vállalatok tervét emeljék. Meg­fordult a kocka. Kihasználatlan kapacitás Mindazok a lehetőségek, ame­lyeket gépgyáraink a termelés fo­kozása érdekében kihasználnak, még mindig nem biztosítják a gyárak kapacitásának teljes mér­tékű lekötését. A gépipar 1956. évi termelési előirányzata 13 milliárd forint felett volt és valószínű, ha az ellenforrada­lom nem jön közbe, ezt a gyárak túl is teljesítik. 1957-ben a gép­ipar terve csak 10,4 milliárd fo­rint. Világos tehát, hogy gépipa­runkban igen nagy volumenű ka­pacitás marad kihasználatlanul. Ezért volt indokolt a tárgyalás Csehszlovákiával, jelentősebb bérmunka szerzése érdekében és Eddigi számítások szerint a gépipar csak a hároméves terv utolsó évében érné el újra az 1956. évi előirányzatot. Ez azt jelentené, hogy a gépipar üze­meiben nemcsak 1957-ben, hanem a hároméves terv éveiben is lesz­nek olyan szabad kapacitások, amelyeket a hazai és külföldi anyagbiztosítás alacsony volta miatt kitölteni nem tudunk. Ebbe nem nyugodhatunk bele, s már a hároméves terv előkészíté­se során minden lehetőséget fel kell kutatni, ami gépipari kapaci­tásunk gépkihasználását tervsze­rűen biztosítja. Ez természetesen elsősorban a hazai beruházásaik, felújítások mértékétől függ, más szóval attól, hogy a nemzeti jö­vedelmet milyen mértékben tud­juk növelni, amit a munkafegye­lem megszilárdítása a termelé­kenység növelése, az önköltség csökkentése, az anyagtakarékos­­ság eredményessége dönt el. Min­den lazaság rontja gépipari kapa­citásúnk kihasználásának esélyeit. A hároméves tervet realitásokra kell felépítenünk, de semmi eset­re sem a most még fennálló és feltétlenül megszüntetendő lazasá­gokra. Ebben az esetben javulni fognak gépiparunk foglalkozta­tottságának kilátásai, ezért próbálnak továbbra is egyes gyárak külföldről bérmunkameg­bízást kapni. (Pl. Kábelgyár.) A szabad kapacitás lendítette fel például az árucsereforgalmat is a gépiparnál, mert ezzel lehe­tővé vált, hogy egyes cikkeket, ahol nagyobb termelési lehetőség van, elcseréljük más országok olyan cikkeivel, amelyek nálunk szükségesek és a megnagyobbo­dott vásárlóerő árualapját eme­lik. (Teherautó-kivitel ellenében személykocsi behozatal.) Az elmondottakból úgy gon­dolom, levonhatjuk a következte­tést az előttünk álló feladatokra. De előre látható, hogy még így is maradnak a gépiparban elég bőven ki nem használt kapacitás­­ok, ezért emellett a legszigorúbb mérleggazdálkodás alapján ad­junk szabad kezet a vállalataiknak abban, hogy terven kívül önállóan, minél nagyobb mértékben hasz­nálhassák ki szabad kapacitásu­kat. Tegyük lehetővé, hogy ön­állóan felkutathassanak új anyag­lehetőségeket és azokat feldol­gozhassák terven felül. Mozgó­sítsuk őket, hogy tegyenek javas­latot olyan lehetőségekre, ame­lyek a központi anyagmérlegeken kívüli anyagfelhasználást tesznek lehetővé, és több termelést bizto­sítanak. Együttműködés külföldi vállalatokkal Végül fel kell hívni a figyel­met arra, hogy a kapacitások jobb kihasználásának igen nagy lehetőségei vannak külföldi üze­meikkel történő együttműködés­sel. Ez alatt azonban iparválla­lataink és kereskedelmi szerve­zeteink elsősorban bérmunka konstrukciót értenek, anélkül, hogy gondolnának más, jobb üz­leti lehetőségekre. Pl. a Sodrony-árugyárból javasolták, hogy kül­földi bérmunkát vállalhassanak rézsodronyra, mert a külföldi cégnek jelentős angol vevője akadt, viszont sodronygyártó ka­pacitásuk kevés. A cég hajlandó lenne a mi gyáraink rendelkezé­sére rezet adni bérmunkában, sod­ronygyártás céljából. Ebben a formában csak a bérmunka díját kapjuk meg, viszont az általunk gyártott árut szabad angol fontért adják el. Világos, hogy számunk­ra sokkal kedvezőbb üzlet lenne, ha mi ebben az üzletben közös szállítóként vennénk részt. A kül­földi cég adná az anyagot, mi a munkást, és az ellenőrnekként ka­pott angol font megfelelő része a vállalaté lehetne. Hasonlóképpen javasoltak olyan elektromotor bérmunkát, amellyel nagyobb nyugati exportot bonyolíthatott volna le a külföldi vállalat. Itt is sokkal kedvezőbb volna szá­munkra az, hogy közös üzleti formában vegyünk részt a gyár­tásban. Már eddig is több ajánlat ér­kezett demokratikus és tőkés or­szágokból ilyen közös konstruk­cióra. Van lehetőség, hogy gép­­gyáraink bedolgozzanak vala­mely demokratikus vagy tőkés cég nagyobb volumenű szállítá­sába, a legfontosabb anyagok biztosítása mellett, de nem bér­munka formájában, hanem közös szállítóként. Tettek már ajánla­tot arra is, hogy sza­bad kapaci­tásunkat kihasználják, anyagot és gyártási eljárást adnak új cikkek gyártására és bizonyos piacokon való értékesíthetőségére, a meg­bízó felé biztosított százalékos jövedelem mellett. Ehhez ter­mészetesen nagy körültekintés, nagy gazdasági és kereskedelmi ismeretek szükségesek, erre iparvállalatainknál és kereske­delmi szervezeteinknél minden adottság megvan. Dr. Cséky Sándor Mi a teendő? A MALOMBÓL, A SPEKULÁCIÓ ELLEN (2. oldal) AZ ELLENFORRADALOM SZOCIÁLIS BÁZISA AZ ÓBUDAI GOLDBERGER­­GYÁRBAN (3. oldal) A SZOCIALISTA MAGYAR­­ORSZÁG TÁVLATI TERVE (4. oldal) AZ ÚJ FELVÁSÁRLÁSI Árakról (7. oldal) PÉNZBEN VAGY TERMÉ­SZETBEN? (8. oldal) NESZE NEKED KÖZÖS PIAC (9. oldal) ELEKTRONIKUS SZÁMOLÓ­GÉPEK a népgazdaság szolgálatában (11. oldal) MENNYI ZÖLDSÉGET ÉS GYÜMÖLCSÖT FOGYASZ­TANAK A VÁROSI CSA­LÁDOK (13. oldal) BUDAPEST VÍZELLÁTÁSÁ­NAK GAZDASÁGI KÉRDÉ­SEI (16. oldal)

Next