Gazdasági Figyelő, 1957. július-december (1. évfolyam, 12-23. szám)

1957-07-04 / 12. szám

1950 január után lépett be A Goldberger-gyár dolgozóinak több, mint a négyötöde, 82 száza­léka a felszabadulás után került az üzembe, csak 18 százaléka dol­gozott már 1945 előtt is itt. Kik­ből áll a régi gárda? Elsősorban szakmunkások, régi óbudai mun­káscsaládok sarjai, akiknek apáik, nagyapáik is már itt dolgoztak. Munkanélküli mindig volt elég Óbudán, a tőkés is szívesebben alkalmazta az ismert családok hozzátartozóit. A munkások közt találunk néhány, a kapitalizmus­ban tönkrement kisiparost és kis­kereskedőt is. A műszaki veze­tők és tisztviselők nagy része már 1945 előtt a gyárban volt. A gyár dolgozóinak 27,5 száza­léka 1945 január 1 és 1949. de­cember 31 között lépett be. Honnan jöttek az új dolgozók ebben az időszakban? A munkások között vannak a kisipari munkások is. A belépett munkások többsége azelőtt ki­sebb, főként textilüzemben dol­gozott. Az „egyéb” rovatba vettek között háztartási alkalmazottakon, pincéreken, kereskedősegédeken és más dolgozó embereken kívül nagy számban találunk horthysta katonatiszteket, állami tisztviselő­ket, akiket fasiszta múltjuk, nép­ a dolgozók több mint 54%-a ellenes magatartásuk miatt eltá­volítottak állásukból. Az „egyéb”­­nek 30 százaléka osztályidegen. 1950. január 1 után jött a dol­gozók 54,5 százaléka. Az 1950. január 1 és az 1952. de­cember 21 között felvett dolgozók megoszlása a következő: Szembetűnő változás, hogy az 1945 előtti munkások száma fe­lére csökkent. Ugyanakkor jelen­tősen nőtt a fiatalok, az 1945 előtt iskolások, aránya. Sok a háztar­tásbeli is. Ez volt az az időszak, amikor gyorsan nőtt a munkaerő­szükséglet, sok nőt vettek fel. To­vább szivárognak be az osztály­idegen elemek, többen már a be­lépéskor is munkásként szerepel­nek. A „mezőgazdasági dolgozók” között találunk zsírosparaszto­kat is. 1953. január 1 és 1956. december 31 között következőképpen alakult a megoszlás. Foglalkozásuk: Belépéskor 1945. előtt Munkás 52.3% 48.2% Mezőgazd.­dolg: 2,2% 2.4% Kisipar­os, kiskeerskedő 7,7% 7.2% Háztartásbeli 8.1% 5.3% Iskolás 14,4% 18.5°/# Műszaki és tisztv. aki hasonló be­osztásba került 4.3% — Egyéb 11.0% 18.4 Belépéskor 194­5. e­lőtt Munkás 34.2% 25.0% Mezőgazd. dóig. 2,1% 5.4% Kiskereskedő, kisiparos 8,8% 6.6% Háztartásbeli 25,4% 23,7% Is­kolás 13,3% 23,4% Műszaki és tisztv. aki hasonló be­osztásba került 5,8% — Egyéb 10,4% 15,9% Belépéskor 1945. előtt Munkáé 45,0% 23,3% Mezőgazd. dólg. 2,4% 4,4/o Kisiparos. , ____ kiskeresk­ed­ő 1,8% 2,2 /o Háztartásbeli 10,7% 13,8/o Iskolás 14,7% 38,9/0 Műszaki és tiszta, aki hasonló be­osztásba került 5,6% — Egyéb 19,8% 17­4% Megjelennek a megdöntött uralkodóosztály tagjai A munkások száma emelkedett, bár az 1945. előttieké tovább csökkent. Megnőtt a munkaerő­vándorlás, a munkakönyv tanúsá­ga szerint van, aki két év alatt nyolc helyet változtatott. Az új dolgozóknak több, mint az egy­­harmada (38,9 százalék) fiatal, az „egyéb" is majdnem megkétsze­reződött, a racionalizálások kö­vetkeztében sok tisztviselő, ke­reskedelmi alkalmazott került az üzembe. Jelentősen gyarapo­dott az osztályidegen réteg is. A munkásosztály, s ezen belül a nagyüzemi munkásság összeté­tele állandóan változik a kapita­lizmusban is. Tönkrement kis­iparosok, kiskereskedők, földjü­ket vesztett nincstelen parasztok növelik a proletariátus sorait. Az egyes munkásrétegeknek külön­böző fokú az öntudata, szerve­zettsége, de a közös érdek a tőke elleni harcban gyorsan összefor­rasztja az új munkásokat a ré­giekkel. A szocializmus építése­kor bonyolultabb a helyzet. A gyárban megjelennek munkás­ruhában a megdöntött uralkodó osztályok tagjai és csatlósaik is. S amíg ezek az elemek megőrzik reményüket az elvesztett paradi­csom visszaszerzésére, minden al­kalmat megragadnak, hogy visz­­szahódítsák régi hatalmukat. Vagyis a különböző fokú öntuda­tú és szervezettségű rétegeken kívül kialakul egy olyan „mun­kásréteg” is, amely az osztály­harcban a „falakon belül” támad a proletárdiktatúrára. A proletáriátus rágalmazói, amikor megkísérlik elemezni az októberi eseményeket, elhallgat­ják, hogyan oszlik rétegekre a munkásosztály. Pedig enélkül nem lehet teljes kép­ét adni a történ­tekről. Október 29-ig a kommunisták fegyverrel védték a gyárat Október 23-a előtt nyugalom volt a­ gyárban, nem volt tapasz­talható semmiféle mozgolódás. Egyes műhelyekben voltak jo­gos követelések, elsősorban a normák rendezésére, ezeket a kí­vánságokat könnyen teljesíthet­ték volna. Október 23-án is nyu­galom volt az üzemben. Este azonban már elterjedtek a hírek a tüntetésről és a zavargásokról. A kommunista vezetők a helyü­kön voltak, s amikor tudomást szereztek a sztrájkra uszító röpla­pokról, gyűléseket tartottak a műhelyekben a sztrájk ellen. Október 24-én reggel a munká­sok megindították a gépeket. A kívülről jött uszítók izgatására 10 óra körül leállt az üzem, de az­után újra felvették a munkát. Ok­tóber 25-én is termelt a gyár, bár többszöri megszakítással. A hivatalos kimutatás szerint ezen a napon 112.000 méter árut ké­szítettek exportra. Október 26-án ­tt A 173 éves Goldberger-gyár az óbudai munkásmozgalom régi fel­legvára. A múlt század második felében az egykori kékfestők a nagy magyar munkás forradal­márnak, a párizsi Kommün hő­sének, Frankel Leónak tanítá­sát hallgatták és követték. Az első világháborúban a történe­lem a goldberger-gyári ifjúmun­kások megmozdulásairól emléke­zik meg, a Horthy-fasizmus ide­jén pedig sikeres sztrájkokról és bérharcokról. A párt a II. világ­háborúban a legkegyetlenebb ter­ror ellenére is dolgozott az üzem­ben. A kommunista sejt tagjait börtönökbe, büntető munkásszá­zadba hurcolták. Pless Ferenc, Schuller Antal és Schlögl Sándor az életét áldozta a munkásosztály felszabadításáért. S ebben a gyárban, ahol a másfélszázados, méter vastagságú falak munkásnemzedékek ször­nyű kizsákmányolásáról, elnyo­másáról és hősi harcairól regél­nek — 1956 októberében marok­nyi ellenforradalmárnak sikerült kezébe ragadnia a gyár vezetését Kísérletet tettek a párt újjászer­vezésének megakadályozására, a föld alá szorítására, megkezdték a kommunisták üldözését a mun­káshatalmat védő vezetők levál­tását. Sztrájkot szerveztek a pro­letárdiktatúra ellen — vissza akarták állítani a kapitalizmust. Vajon hogyan vethették meg a lábukat az ellenforradalmi erők a Goldberger-gyárban? Kik voltak az ellenforradalmárok? Kik tá­mogatták az ellenforradalmi ka­landot? A kérdésekre választ ad a gyár­ban dolgozók összetételének, az összetétel változásának elemzése. megválasztották az ideiglenes munkástanácsot, kommunistákból becsületes pártonkívüli munká­sokból és művezetőkből. A terme­lő munkát azonba­n már nem tud­ták folytatni. De jellemző, hogy amikor a harcok elcsitultak. 30- án a kommunisták javaslatára be­fejezték a félig festett árukat, hogy tönkre ne menjenek. Október 29-ig a kommunisták 1956 októberében a volt ural­kodó osztályok tagjai és kiszol­gálóik tették ki a gyár dolgozói­nak 6 százalékát. (Valójában na­gyobb ez a szám, mert idetartoz­nak a családtagok is, akik az „is­kolás” vagy „háztartásbeli” ro­vatban szerepelnek, továbbá, akik származásukat eltagadták. Meg­történt például még régebben, hogy egy népel­lenes bűnökért súlyos börtönbüntetésre ítélt fasiszta tábornok lánya lett az üzem ifjúsági szervezetének veze­tője.) Ennek az osztályidegen ré­tegnek nagyobb a befolyása szá­mánál, mert tanult emberekből áll, érettségizettek, többnek egyetemi végzettsége van. Raj­tuk keresztül áramlanak az ide­gen nézetek a munkások közé. Az állandó elégedetlenség forrá­sai, hiszen egy volt ezredes, vagy egy volt bírósági tanácsos­fegyverrel védték a gyárat. A ha­di puskákkal, géppisztolyokkal felszerelt munkásőrséget tartalé­kos munkás tisztek irányították. Csak a vezetésben történt árulás ütötte ki a kommunisták kezéből a fegyvert. Ezen a napon az álta­lános zűrzavarban újabb ideig­lenes munkástanácsot választot­tak. Ebbe már az ellenforradal­márok is bekerültek, nők áruhordással, szén­lapáto­lással nem éri el hajdani jöve­delmét, de még a „szakember­nek” kinevezett nagykereskedő sem. A volt tőkés és horthysta ele­mek 1956 októberében elérkezett­nek látták az időt, hogy megto­rolják a rajtuk esett „sérelme­ket” és vi­szaállítsák a kapita­lizmust egykori kiváltságaikkal. Ez a réteg volt a gyárban az el­­lenforradalom szilárd támasza, ebből a rétegből kerültek ki a tu­datos ellenforradalmárok. Növelte ennek a rétegnek a sú­lyát, hogy gyakorlott szervezők­kel, kiválóan képzett katonai ká­derekkel rendelkezett. Miután ok­tóber végén a munkásőrségből ki­szorították a kommunistákat, az ideiglenes munkástanács árulása következtében a kezükbe került a gyár fegyveres ereje. Novem­ber 3-án már a „polgári nemzet­őrség“ parancsnoka egy Ludovika Akadémiát végzett horthysta tiszt. A nyílt ellenforradalmárok ál­talában a­ háttérben maradtak, bár többen rögtön levették álarcukat. Az első idők jellegzetes alakja egy volt textilnagykereskedő. Évekig osztozott Goldberger Leó­val a textilmunkások kizsákmá­nyolásán, majd miután Svájcban csinos bankbetétet helyezett el, a Goldberger-gyárba jött dolgozni. 1953 után, amikor az éberség és az osztályszempontok eltompul­tak, a gyár egyik legfontosabb gazdasági vezető helyére tették. Október elején még felvételre je­lentkezett a pártba, október vé­gén az elsőnek támadt a munkás­hatalomra. De amikor látta, hogy fokozódik az antiszemita uszítás, nyugatra szökött. Nagyobb vesz­teség, hogy több régi munkás­­család is elment. Idős munká­sok egész házuk népével felkere­kedtek, hogy elmeneküljenek a fasiszta pogromok elől. A kimutatásokból látható, hogy nagy számban vannak az üzemben volt kisiparosok és kiskereskedők Többen közülük, elsősorban az egyedül dolgozók, kisárusok meg­találták számításukat és helyüket a gyárban. Azokat azonban, akik több alkalmazottat foglalkoztat­tak, hamar megnyerték az ellen­forradalmárok. „Hiába — mon­dotta egy szabómester — két kéz­zel nem keresek annyit, mint tizenhattal.’ Elérkezettnek látták az időt, hogy megtorolják a „sérelmeket“ A munkástanács elnökségébe­­, azaz egy munkás került Az ellenforradalmároknak si­került átmenetileg a műszaki ér­telmiség és a tisztviselők egy ré­szét maguk mellé állítani. Min­denekelőtt azokat a műszaki ve­zetőket, akiket még a tőkés ne­vezett ki, továbbá azokat a tisztviselőket, akiket 1939 és 1944 között a hírhedt fasiszta „őrség­váltáskor“ vettek fel. Ezekben a körökben tovább élt a nacionaliz­mus, antiszemitizmus. A november végén megalakult végleges munkástanács elnökségé­ben egyetlen egy (!) munkáson kí­vül egy tisztviselő és öt műszaki értelmiségi volt, akik a tőkés idők­ben is vezető állásban dolgoztak. Néhányan közülük sohasem lettek az ellenforradalom szekértolói. Mégis az elnökség egészének működése — miután kezükbe vet­ték a gyár gazdasági és politikai irányítását — gyakorlatilag telje­sen megszüntette a munkás ve­zetést, a munkásellenőrzést. Egy­aránt foglalkoztak a fegyveres őr­ség ügyeivel, a személyzeti kér­désekkel, a politikai „felvilágo­sító munkával” (!) és a termelés­sel. A munkástanács novemberi, decemberi tevékenysége akadá­lyozta a munkáshatalom meg­szilárdítását. A termelés csök­kent, súlyos károk érték népgaz­daságunkat, nagy része volt abban, hogy el­lenforradalmárok kerülhettek az ideiglenes munkástanácsba — egyetemista volt. Joghallgatóból lett segédmunkás. Ugyancsak 1953 után jött az a fiatal mun­kásnő­ — szintén a munkástanács tagja —, aki a nők sorait bomlasz­­totta­. Később derült ki, hogy egy horthysta katonatisztnek volt a lánya. Egy másik hőbörgő ifjú­munkás az ideiglenes munkásta­nács ülésén megtámadta az igaz­gatót, hogy nem javasolta az egye­temre. Az „ifjúmunkás“ — erről akkor senki sem beszélt — egy fasiszta gyárigazgatónak volt a fia.* Az üzem régi munkástörzse, a felszabadulás előtti és az 1945. és 1948. közötti harcok részvevői nemcsak, hogy nem vettek részt, az ellenforradalmi kísérletben, de néhány jobboldali szociáldemok­rata kivételével nem is támogat­ták. Az események sodrában el­vesztették tájékozódásukat, meg­­zavarodtak, döbbenten és tétlenül szemlélték az eseményeket. De elsőnek ocsúdtak fel és legjob­­jaik csatlakoztak az újjáalakuló párthoz. 1956 december 6-án már ott tüntettek a Marx-téren a mun­kás-paraszt kormány mellett. Az ellenforradalmárok kézigránátot vágtak közéjük. A következő hónapokban, ahogy mind több és több dolgozó meg­értette, mi is történt októberben, novemberben, erősödött a párt­­szervezet, gyengült az ellenséges elemek befolyása. 1957. tavaszán a munkáshatalom visszafoglalta a gyárban elvesztett állásait és azo­kat, akik megbocsáthatatlan vét­ket követtek el a proletárdiktatú­ra ellen, eltávolították az üzem­ből. Az ellenforradalom politikai és gadasági maradványainak tel­jes felszámolása, a különböző ré­tegek egységbe kovácsolása még a­z ezutáni idők feladata. Kik voltak a hangadók? A Goldberger-gyár dolgozóinak több mint a fele 1950 után, jóval az államosítás után jött. Nagy többségük nem járta ki a kapita­lista nagyüzem nevelő iskoláját, járatlan volt az osztályharcban. Amíg a tőkésé volt az üzem, ad­dig az újonnan jött dolgozó ha­mar felismerte a frontokat, ki a barát, ki az ellenség. De mi­lyen nehéz volt tájékozódni az ellenforradalmi támadás­kor, amikor az ellenség látha­tatlan volt, munkásruhába öltö­zött. Ezt a kevésbé öntudatos, ta­pasztalatlan réteget az ellenforra­­dalmároknak hosszú ideig sike­rült megtéveszteniük vad nacio­nalista uszításukkal, útszéli de­magógiájukkal. Jellemző tény, hogy a munkástanács elnökévé is egy addig teljesen ismeretlen, 1953. után jött fiatal munkást vá­lasztottak. De a fiatalok magatar­tása sem volt egységes. Idősebb munkásokkal együtt a legnehe­zebb időben ifjúmunkások kezd­ték szervezni az MSZMP-t és az MSZMP első titkára is ifjúmun­kás volt. Kik voltak az ifjúmun­kások között, akik különösebb sze­repet vállaltak az ellenforradalmi kalandban? Október 29-én az egyik leghangosabb uszító, kinek Mivel foglakozott a nemzetközi I /I típustervezési kongresszus? A közelmúltban tartották a szo­cialista országok Berlinben az I. típustervezési kongresszust. Tó­biás Lóránd, az Építésügyi Mi­nisztérium főmérnöke — aki kép­viselte a hazai építőipart —, el­mondotta, hogy a kongresszus igen jelentős munkát végzett az eddigi tapasztalatok egyeségesíté­­sében. A kongresszus négy mun­kabizottságot küldött ki: a me­todikai, a lakás- és középületter­vezési, az ipari és közlekedésépí­tési, végül a mezőgazdasági épü­letekkel foglalkozó bizottságot, amelyek feldolgozzák a kongresz­­szus anyagát. A kongresszus legfőbb eredmé­nye, hogy kimondotta annak szükségességét, hogy a­­ KGST keretében létre kell hozni egy építészeti bizottságot — azon be­lül egy típustervezési bizottságot, amely koordinálja az egyes or­szágok tudományos és ipari te­vékenységét, építészeti vonatko­zásban megszervezi a nemzetközi munkamegosztást. Sok feladat vár megoldásra — így például az építészeti anyagok méreteinek egységesítése, az építésügy rend­szerbe foglalása stb. tekintetében. A kongreszus javasolja a részt­vevő országok kormányainak egy állandó közös szerv létesítését a rendszeres tapasztalatcsere kiszé­lesítése érdekében. A kongresszussal egy időben nemzetközi típusterv-kiállítás nyitotta meg kapuit. Igen tanulságos volt az NDK Típustervezési Intézete munkájá­nak tanulmányozása. Ez az inté­zet irányítja, szervezi, a sokolda­lú tudományos és tervező tevé­kenységet és számos, fontos fel­adat megoldása mellett nyilván­tartja az összes építkezések terv­dokumentációját. Ha valahol az országban valamilyen célra épü­letet kívánnak létesíteni, úgy az illetékes tervező irodák előbb eh­hez az intézethez fordulnak, s az rendelkezésre bocsátja az összes addig elkészült terveket, amelyek az illető épület szempontjából fi­gyelembe jöhetnek. Ezzel lehető­vé válik, hogy kiküszöböljék a felesleges tervezést és jelentős megtakarítást érjenek el. Ilyen intézet létrehozása nálunk is na­gyon célszerű lenne é­s megold­ható minden külön anyagi ráfor­dítás nélkül, csupán a rendelke­zésre álló erők átcsoportosításá­val. A kongresszus és az ezzel egy­bekötött kiállítás hasznos volt abban a vonatkozásban is, hogy megerősítette a típustervek iránti bizalmat, és igen sok metodikai támogatást nyújtott. Az elfoga­dott határozat szerint egy év múlva Moszkvában megrendezik a II. kongresszust. — m —

Next