Figyelő, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1959-07-07 / 27. szám
111 760 FORINT NÉGY ÉS FÉL MILLIÓ LÁTOGATÓ A DUNA KANYARBA! Mimién befektetett forint többszörösen megtérülne a „kihasználatlan lehetőségek hazájában“ Felhajózni a Dunán Budapesttől Zebegényig? I Kttekinteni a Pilis, vagy a Börzsöny valamely erdőborította csúcsáról a dömös- szorosban kanyargó folyamra, bebarangolni ezt az egyedülálló szépségű tájat — páratlan élmény. Négy és félmillió látogató, az ország lakosságának majdnem a fele kereste fel az elmúlt évben is a Duna-kanyart, amely az év minden szakában szinte egyedülálló lehetőséget nyújt az üdülők vendégeinek éppen úgy, mint a hétvégi kirándulóknak, a vízisportok kedvelőinek, a turistáknak és síelőknek, az autósok, motorosok egyre növekvő táborának. A part mentén pedig: Alsógödön és Szentendrén, Nógrádverőcén és Leányfalun, a a többi üdülőhelyen évről évre szaporodnak a beépített kis telkek, családi nyaralók és víkendházak hosszú sora várja nyaranta és hétvégenként tulajdonosait, a dolgozókat. Mégis, bármennyire is szembetűnő a Dunakanyar fejlődése, látogatottságának növekedése, bármennyire is megbecsülendők a nemrég alakult Dunakanyar Intéző Bizottság erőfeszítései, amelyekkel a társadalmi összefogásra és a helyi kezdeményezésekre támaszkodva igyekszik pótolni a sok éves lemaradást, a Dunakanyar fejlődése, üdülési lehetőségeinek kihasználása korántsem tart lépést az egyre növekvő igényekkel. Ezek a lehetőségek pedig — többségükben — nem igényelnek rendkívüli befektetéseket, sőt kihasználásuk révén nemcsak újabb százezreknek nyújtanának pihenést és üdülést, hanem a sok millió látogató biztosítaná minden befektetett forint többszörös megtérülését is. Ez a megállapítás vonatkozik elsősorban a Dunakanyar talán legégetőbb problémájára, a szálláshelyek hiányára. Ma ugyanis az a helyzet, hogy a SZOT, továbbá egyéb szervek és intézmények üdülőit, a turistaházak korlátozott igénybevételi lehetőségeit, hét helységben (Alsósod, Nagymaros, Zebegény, Nagybörzsöny, Visegrád, Leányfalu, Pilisszentkereszt) a fizetővendégszolgálat keretében rendelkezésre álló 200 szobát, továbbá néhány új, elenyészően kevés férőhelyet nyújtó létesítményt leszámítva, a kirándulók és üdülni vágyók százezrei nem juthatnak szálláshoz a Duna-kanyarban. Visegrádon például — mint a helyi tanácselnök elmondotta — a hétvégli kirándulók százai, akik nem akarnak szombat este visszaindulni a fővárosba, kedvező időben a szabad ég alatt töltik az éjszakát. Zebegényben, ahová ezekben a napokban is az ország minden részéből akirándulók, úttörők ezreinek jelentkezése érkezik be, legfeljebb az iskolát tudják rendelkezésre bocsátani szűkös és cseppet sem kielégítő szállásként. De hasonló a helyzet a Dunakanyar többi, népszerű üdülőhelyein is. Jól tudjuk, hogy szállodák építése, amelyekre elsősorban a fővárosban van szükség, ma még meghaladja anyagi erőforrásaink nyújtotta lehetőségeket. Akadnak azonban ennél egyszerűbb, olcsóbb és kézenfekvő megoldások is. Visegrádon például kihasználatlan üdülőkből két diákszállót létesítettek, ahol ma már 60 személyt tudnak elhelyezni s egy további, a hajóállomással szemben fekvő, ugyancsak kellően ki nem használt épületet a Budakörnyéki Vendéglátóipari Vállalatnak adtak át szálloda céljaira. Itt már ebben az idényben 33 férőhellyel könnyítenek a szállásgondokon, bár ez 'z elenyésző a hétvégenként ideérkező 10 000—15 000 látogatóhoz viszonyítva. Miért ne lehetne azonban az egész Duna-kanyar területén felülvizsgálni a különbözői szervek és intézmények által fenntartott üdülők kihasználtságát s azokat, ahol az igénybevétel nem kielégítő — esetleg összevonások alkalmazásával is — vendéglátóipari szállás céljaira átadni? Hogy itt milyen kész lehetőségek állnak rendelkezésre, azt bizonyítják például az alábbi néhány leányfalui üdülő 1958. évi kihasználására vonatkozó adatok: . Az üdülő-Az üdülő fenntartója összes férőhely vendégek napi átlagos száma Magyar Filmgyártó Vállalat 18 4 Építéstudományi Intézet 25 4 Egyesült Épületasztalosipari V. 15 £ Szeszforgalmi Vállalat 15 5 Nem szorul bizonyításra, hogy a fenti és az ezekhez hasonló üdülőket, amelyek az év 8 hónapjában üresen állnak s kihasználtságuk a nyári idényben sem éri el az 50 százalékot, célszerűbb lenne szállodák formájában hasznosítani, hiszen az igénylők az év nagy részében többszörösen felülmúlnák a férőhelyek számát. Ugyancsak rendkívül kedvezőtlen a turistaházak átlagos kihasználtsága is. Ennek oka azonban korántsem az, mintha nem lenne elég jelentkező, különösen a könnyen megközelíthető turistaházakba. (Pl. Dobogókő, Nagyvillám, a Szentendre feletti Ságvári Endre stb.) Ezek azonban a hét végén csak akkor fogadhatnak be úgynevezett panziós vendéget, ha a férőhelyeket a Magyar Természetbarát Szövetség — megfelelő számú szövetségi tag turista hiányában — rendelkezésre bocsátja. Mivel pedig — érthetően — ritka az olyan üdülővendég, aki hajlandó lenne üdülés-it éppen szombat-vasárnap előtt befejezni vagy ezekre a napokra megszakítani, ennek a gyakorlatnak az lett a következménye, hogy a turistaházak átlagos kihasználtsága, amely már 1954-ben is csak 30,9 százalék volt, 1958-ra 26 százalékra csökkent. Ha nem is vitatható, hogy a turistaházak, amelyek jelentős részét a természetjárók társadalmi összefogás útján építették, elsősorban a túrasport céljait szolgálják, népgazdaságilag feltétlenül indokolt volna, ha különösen a szállásproblémákkal küzdő Duna-kanyarban a meglevő 620 férőhely 25—30 százalékát állandó üdülővendégek rendelkezésére bocsátanak. Sokat lehetne könnyíteni a jelenlegi szállásnehézségeken sátortáborok, a Balaton mellett hamar népszerűvé vált campiingek révén il. Szinte érthetetlen, hogy például Zebegényben, Visegrádon és másutt miért nem állítanak fel már az idén sátortábort, amelynek létesítése, üzemeltetése viszonylag csekély költséggel járna és a sok tízezer látogató révén hamar meg is térülne. . . • Új módszerek az életszínvonal nemzetközi M ... • összehasonlításában • Az amerikai acélsztrájk gazdasági háttere • Az albérlő helyzete lakáscsere esetén • Tájékoztató a jövedelemadóbevallásról Ugyancsak kifizetődő volna a Duna-kanyarban víkendtelettek létrehozása is, hétvégi, vagy egész idényre szóló bérleti lehetőségek mellett. Úgy gondoljuk, hogy mindezeket a kérdéseket — legalábbis a súlyponti helyeken — a helyi jellegű, nagyobb feladatokra, szervezési intézkedésekre általában fel nem készült tanácsi vállalatok helyett, hasonlóan a példamutató fejlődést felmutató Balaton-környékhez, a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátóipari Főigazgatóságának kellene kézbevennie. Különösen vonatkozik ez a vendéglőkre, cukrászdákra és egyéb létesítményekre, amelyek száma és színvonala — néhány kivételt leszámítva —nem méltó a Duna-kanyar országos sőt az egyre szaporodó külföldi vendégeket figyelembe véve, a határokon is túlterjedő jelentőségéhez. Tarthatatlan például, hogy Zebegényben csak délelőtt 11-kor nyisson ki ez egyébként indokolatlanul II. osztályúnak minősített egyetlen vendéglő-cukrászda, amikor vasárnaponként már a reggeli órákban ezrével érkeznek a kirándulók. A megfelelő ellátáson, mint alapvető követelményen felül fokozni kell a zenés-táncos helyek és egyéb szórakozási lehetőségek számát. E tekintetben igen sok tennivalója lenne a Pestmestei Moziüzemi Vállalatnak is, amely ugyan most (miért ily későn?) szabadtéri mozit épít Visegrádon és Leányfalun, de például Nagymaroson nem egyszer elmarad az előadás, ha a Budapestről kijáró mozigépész nem érkezik meg. Véleményünk szerint szükséges és kifizetődő lenne tovább javítani a Duna-kanyar közelekedését is, elsősorban az autóbuszjáratok szaporításával, csavargőzösök, vízibuszok beállításával, hiszen e terület egyik legnagyobb előnye, Budapesthez való közelsége, erősen csorbát szenved, ha például a fővárostól 20 kilométerre eső Szentendre fő közlekedési lehetősége továbbra is az egyórás menetidejű helyiérdekű marad. És amíg például a visegrádi oldalon kifogástalan műút vezet, vajon miért nem lehet rendbehozni — az útszakasz tervezett áthelyezéséig is — a Nagymaroson keresztülhaladó, járdával sem rendelkező főutat, amely porral vagy sárral „látja el” a járművek elől a kapualjba ugráló üdülők ezreit? Félreértés ne essék, cikkünkkel nem a ,,panaszkönyvet” akarjuk teleírni. Hiszen — mint a bevezetőben is említettük — nem kevés az sem, ami eddig történt a Duna-kanyar fejlesztésében és további tervek készülnek, vagy haladnak a megvalósulás útján. Ezek közé tartozik például, hogy már készítik azt a nyomóvezetéket, amelyen még ez évben Leányfaluig — s azután tovább — „elér” a víz, Visegrádon ,,gombát’ építettek. Kismaroson az Expressz 900 férőhelyes sátortábora működik, a váci tanácsházán készen állnak a híres Pokolcsárda körül megvalósuló „üdülő-kombinát” tervei stb. Mégis, úgy gondoljuk, s az elmondottakkal is azt kívántuk bizonyítani, hogy a Dunakanyar lehetőségei indokolttá tennék, hogy azokkal szervezettebben és hatékonyabban foglalkozzunk. Ehhez fokozni kellene — többek között — a ma még meglehetősen egyhelyben mozgó Duna-kanyar Intéző Bizottság hatáskörét és — a gazdaságosság szem előtt tartásával — növelni kellene jelenleg minimális anyagi erőforrásait is. Nem kétséges, hogy már csak a javasolt intézkedések megvalósításával is a Duna-kanyar — milliók kiránduló- és üdülőterülete — sokat váltana valóra a ma még ki nem használt lehetőségekből. Follinus János 1959. JÚLIUS 7